Ugrás a fő tartalomra

Kelley Armstrong: City of the Lost (Elveszettek városa)

Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong fanatikus vagyok.

Sorozat: A Casey Duncan sorozat 1. része.

Úgy általában az egészről: Casey Duncan megölt egy embert és meg is úszta. Senki nem tud róla, hogy lelőtte az exét, aki hagyta, hogy egy csapat drogdíler megverje és feltehetően megerőszakolja, ezért Casey bűntudata enyhítésére mindig felkeres egy-egy pszichiátert, akik esetleg elárulják majd őt. Casey amúgy szereti a munkáját − szexuális bűntények után nyomoz a rendőrségen −, de az életét annyira nem: csak futólagos kalandjai vannak, a szülei meghaltak balesetben és azelőtt se volt velük rózsás a kapcsolata, és egyetlen barátnőjét, Dianát követi mindenhova, ugyanis a nő életét veszélyezteti az erőszakos ex-férje. Most viszont az ex-férj újra megtalálja őket és úgy tűnik, egy bérgyilkost is felbéreltek Casey megölésére, így nincs más választásuk, mint menekülni − méghozzá egy eldugott, rejtélyes kis városba, ahol bárki elrejtőzhet a törvény elől.

Még ugyan a blogon nem látszik, de mostanában Kelley Armstrong maratont tartottam − ez lesz az ötödik egymásutánban olvasott könyvem tőle, és ah, nem hiába az egyik kedvenc írónőm. Bár olvastam tőle fantasy és realista regényeket is − ez pedig az utóbbi kategóriába esik − Armstrong legerősebb írói eszköze nem más, mint a gyorsan pörgő thriller részek és az izgalmas krimiszál, no meg a karakterek és a közöttük lévő kémia. És ennél a könyvnél sem volt ez másként!

Amit a City of the Lostról tudni kell, hogy eredetileg e-serialként jött ki − azaz hetente 6-13 fejezetet dobtak fel a netre −, és ez a darabosság meg is látszik rajta. Noha teljesen jól megállja a helyét regényként, egyben olvasva, mégis az első három részen látszik, hogy különálló kis részekként tervezték, amiknek önmagukban is teljes történetívük van, az első részben pl. sehol nincs a címadó városunk és csak a főhős múltját ismerjük meg a pszichiáternek tartott monológja közben, és akár egy szimpla novella is lehetett volna. Az utolsó három rész viszont már ráhajol a pörgős nyomozásra és ott függővégekkel fokozza tovább a feszültséget Armstrong.

Nem titok, hogy imádom az elzárt, rejtélyes kisvárosi helyszíneket, ezért is vágytam annyira erre a könyvre, és bár horror hangulatot nem kölcsönzött neki, imádtam a hely bemutatását. Igazából féltem is, hogy lehet megoldani egy teljesen eldugott kis helyett fantáziaelemek nélkül, de teljesen jól ábrázolta ezt Armstrong. A bűnözők által fizetett eldugott kis közösségben saját maguk csinálják azt, amit tudnak és persze, behozatnak ami létszükséglet, de nincs itt semmi felesleges luxus. Az egész egy kicsit középkorias volt, és mivel se internet kapcsolatuk és csak egy orvosuk is van, ez meg is nehezíti valamennyire a nyomozást.

Ráadásként felmerül az a probléma, hogy törvények nélkül és távol a világtól mennyire jönnek ki az embereknek egy olyan oldala, amit a társadalomban elnyomnak, de itt Rocktonban szabadon engedik. Ezért is nagyon találó a könyv címe, mert nemcsak a főhősünk elveszett és találja meg magát, de sokan elvesztik az emberiségüket − vagy az elszigeteltség és a szabadság miatt, vagy akár a többi, városban történő gyilkosságra és kegyetlenkedésre is lehet vonatkoztatni.

A főhősünk és a helyi sheriff közötti kémia − Armstronghoz hűen − szintén kellemes pontja a regénynek. Noha a romantika már megszokott (ilyen volt a Sötét erő sorozatban Derek-Chloe párosa és kb. az összes könyv főpárosa, amiket olvastam tőle), pont az ilyen fajtákat szeretem: Az elején ellenszenvesek egymásnak a karakterek, aztán jön a szarkasztikus megjegyzésekkel tűzdelt kényszeredett összedolgozás, és a titokban tartott, viszonzott vágyódás, amiről mindkét fél azt hiszi, hogy esélytelen. Igen, egyszerű recept, de Armstrong mindig egy kicsit másképp tálalja és azt hiszem, csak ő az egyetlen író, aki aktívan rá tud venni, hogy egy párosnak szurkoljak, hogy összejöjjenek.

A főhősünk egy kicsit eltér a többitől, amit eddig Armstrongtól olvashattunk, noha volt már nemi erőszak áldozata, mégis Casey az elején abszolút negatív hősként szerepelt nálam, főleg ahogyan megölte az exét. A könyv elején abszolút Jessica Jones utánérzetem volt, hiába nem az erőszaktevői a történet gonoszai, de ugyanúgy Casey esetében is a trauma feldolgozásán van hangsúly.

Mivel Casey valószínűleg nemi erőszak áldozata és szexuális bűntények után is nyomoz, ezért is kerülnek előtérbe az ezeket érintő témák, mint az áldozatok okolása, főleg nőknél (lehettél volna okosabb, viselhettél volna hosszabb szoknyát), milyen nehéz abuzív kapcsolatokból kilépni, illetve hogy nem minden áldozat esik bele a szerethető kategóriába, de attól még nem lesz kevésbé valós, ami velük történt. Plusz a gyerekek ellen elkövetett szörnyűségek is helyet kapnak, és hogy ezek a tettek milyen életük végéig kísértő sebeket hagynak maguk után.

A City of the Lost egy kicsit véresebb és kicsit komorabb hangulatú, mint az írónő általam olvasott többi regénye (noha sokszor nyúlt már komoly témákhoz), de hamisítatlan Armstrong thriller ez is, egy nem túl átlátszó rejtéllyel, szerethető karakterekkel és humorral megfűszerezve. Tökéletes kikapcsolódás.

Kedvenc karakter: Eric, Casey

Ami kifejezetten tetszett: ahogy a szexuális bűntényeket és a traumát kezeli, a humor, a karakterek közötti kémia

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Random House

Kiadás dátuma: 2015. június 30-2015. augusztus 4.

Oldalszám: 422 oldal

Honnan: saját, e-book

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt.

Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat.


AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK

Szerintem ez…

Top 10: Kedvenc romantikus regény

Mostanában megrögzötten néztem, hogy mely posztokra van kereslet, és valamilyen úton-módon a régi Top 10 romantikus könyves listám időről-időre előkerül a legolvasottabb bejegyzések közé. Ezért felötlött bennem az a gondolat, hogy írok egy újabb posztot, de most mindenféle kategória szerint (a többi kategória később várható), és ezt ám frissíteni is fogom, ahogy változik. (Mert most ahogy ránéztem a régi listámra, elszörnyedtem, hiszen a sorozatok folytatásai eléggé lerontották a színvonalat.) Előre leszögezem, hogy klasszikus és szépirodalmat nem teszek fel listákra, mert nem egy kategória a szórakoztató irodalommal, így tehát a legjobb romantikusok között persze, hogy ott van számomra az Üvöltő szelek, de a végén a klasszikusok kilöknének minden modern regényt. :)

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2014. február 17.)

10. Victoria Schwab: Az Archívum (ifjúsági, 3 részes sorozat)
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A …

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Hogy akadtam rá: Féltem tőle, mert felnőtt fantasy, aztán Kelly úgy döntött elküldi nekem, én is élvezzem. :D

Úgy általában az egészről: Diana Bishop az alkímiára szakosodott történész élete fenekestül felfordul, mikor kikéri az egyetem könyvtárából az Ashmole 782 kéziratot. Diana boszorkány, de mióta szülei meghaltak hét éves korában, a mágia mindenféle módjától elzárkózott, ezért is választotta a történelmet a tanulmányai témájának. Igen ám, de az Ashmole 782 bűbáj alatt áll, és ha ez nem lenne elég, megjelenik egy lélegzetelállítóan gyönyörű vámpír is, Matthew, közvetlen azután, hogy a kéziratot Diana kikérte. Mi olyan különleges ebben a könyvben?

Sejtéseim szerint sokan vagytok úgy vele, hogy ki akartok kapcsolódni, mikor egy könyvet a kezetekbe vesztek, legalábbis a szórakoztató irodalom erre való. Felteszem, nem csak én vagyok már 18 fölött, aki szeret az első szerelemről olvasni, ezért inkább YA (ifjúsági) könyveket olvas. De valahogy mégsem az igazi az, hogy 16 évesek bőrébe kel…