Kelley Armstrong: City of the Lost (Elveszettek városa)

2016. január 23., szombat

Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong fanatikus vagyok.

Sorozat: A Casey Duncan sorozat 1. része.

Úgy általában az egészről: Casey Duncan megölt egy embert és meg is úszta. Senki nem tud róla, hogy lelőtte az exét, aki hagyta, hogy egy csapat drogdíler megverje és feltehetően megerőszakolja, ezért Casey bűntudata enyhítésére mindig felkeres egy-egy pszichiátert, akik esetleg elárulják majd őt. Casey amúgy szereti a munkáját − szexuális bűntények után nyomoz a rendőrségen −, de az életét annyira nem: csak futólagos kalandjai vannak, a szülei meghaltak balesetben és azelőtt se volt velük rózsás a kapcsolata, és egyetlen barátnőjét, Dianát követi mindenhova, ugyanis a nő életét veszélyezteti az erőszakos ex-férje. Most viszont az ex-férj újra megtalálja őket és úgy tűnik, egy bérgyilkost is felbéreltek Casey megölésére, így nincs más választásuk, mint menekülni − méghozzá egy eldugott, rejtélyes kis városba, ahol bárki elrejtőzhet a törvény elől.

Még ugyan a blogon nem látszik, de mostanában Kelley Armstrong maratont tartottam − ez lesz az ötödik egymásutánban olvasott könyvem tőle, és ah, nem hiába az egyik kedvenc írónőm. Bár olvastam tőle fantasy és realista regényeket is − ez pedig az utóbbi kategóriába esik − Armstrong legerősebb írói eszköze nem más, mint a gyorsan pörgő thriller részek és az izgalmas krimiszál, no meg a karakterek és a közöttük lévő kémia. És ennél a könyvnél sem volt ez másként!

Amit a City of the Lostról tudni kell, hogy eredetileg e-serialként jött ki − azaz hetente 6-13 fejezetet dobtak fel a netre −, és ez a darabosság meg is látszik rajta. Noha teljesen jól megállja a helyét regényként, egyben olvasva, mégis az első három részen látszik, hogy különálló kis részekként tervezték, amiknek önmagukban is teljes történetívük van, az első részben pl. sehol nincs a címadó városunk és csak a főhős múltját ismerjük meg a pszichiáternek tartott monológja közben, és akár egy szimpla novella is lehetett volna. Az utolsó három rész viszont már ráhajol a pörgős nyomozásra és ott függővégekkel fokozza tovább a feszültséget Armstrong.

Nem titok, hogy imádom az elzárt, rejtélyes kisvárosi helyszíneket, ezért is vágytam annyira erre a könyvre, és bár horror hangulatot nem kölcsönzött neki, imádtam a hely bemutatását. Igazából féltem is, hogy lehet megoldani egy teljesen eldugott kis helyett fantáziaelemek nélkül, de teljesen jól ábrázolta ezt Armstrong. A bűnözők által fizetett eldugott kis közösségben saját maguk csinálják azt, amit tudnak és persze, behozatnak ami létszükséglet, de nincs itt semmi felesleges luxus. Az egész egy kicsit középkorias volt, és mivel se internet kapcsolatuk és csak egy orvosuk is van, ez meg is nehezíti valamennyire a nyomozást.

Ráadásként felmerül az a probléma, hogy törvények nélkül és távol a világtól mennyire jönnek ki az embereknek egy olyan oldala, amit a társadalomban elnyomnak, de itt Rocktonban szabadon engedik. Ezért is nagyon találó a könyv címe, mert nemcsak a főhősünk elveszett és találja meg magát, de sokan elvesztik az emberiségüket − vagy az elszigeteltség és a szabadság miatt, vagy akár a többi, városban történő gyilkosságra és kegyetlenkedésre is lehet vonatkoztatni.

A főhősünk és a helyi sheriff közötti kémia − Armstronghoz hűen − szintén kellemes pontja a regénynek. Noha a romantika már megszokott (ilyen volt a Sötét erő sorozatban Derek-Chloe párosa és kb. az összes könyv főpárosa, amiket olvastam tőle), pont az ilyen fajtákat szeretem: Az elején ellenszenvesek egymásnak a karakterek, aztán jön a szarkasztikus megjegyzésekkel tűzdelt kényszeredett összedolgozás, és a titokban tartott, viszonzott vágyódás, amiről mindkét fél azt hiszi, hogy esélytelen. Igen, egyszerű recept, de Armstrong mindig egy kicsit másképp tálalja és azt hiszem, csak ő az egyetlen író, aki aktívan rá tud venni, hogy egy párosnak szurkoljak, hogy összejöjjenek.

A főhősünk egy kicsit eltér a többitől, amit eddig Armstrongtól olvashattunk, noha volt már nemi erőszak áldozata, mégis Casey az elején abszolút negatív hősként szerepelt nálam, főleg ahogyan megölte az exét. A könyv elején abszolút Jessica Jones utánérzetem volt, hiába nem az erőszaktevői a történet gonoszai, de ugyanúgy Casey esetében is a trauma feldolgozásán van hangsúly.

Mivel Casey valószínűleg nemi erőszak áldozata és szexuális bűntények után is nyomoz, ezért is kerülnek előtérbe az ezeket érintő témák, mint az áldozatok okolása, főleg nőknél (lehettél volna okosabb, viselhettél volna hosszabb szoknyát), milyen nehéz abuzív kapcsolatokból kilépni, illetve hogy nem minden áldozat esik bele a szerethető kategóriába, de attól még nem lesz kevésbé valós, ami velük történt. Plusz a gyerekek ellen elkövetett szörnyűségek is helyet kapnak, és hogy ezek a tettek milyen életük végéig kísértő sebeket hagynak maguk után.

A City of the Lost egy kicsit véresebb és kicsit komorabb hangulatú, mint az írónő általam olvasott többi regénye (noha sokszor nyúlt már komoly témákhoz), de hamisítatlan Armstrong thriller ez is, egy nem túl átlátszó rejtéllyel, szerethető karakterekkel és humorral megfűszerezve. Tökéletes kikapcsolódás.

Kedvenc karakter: Eric, Casey

Ami kifejezetten tetszett: ahogy a szexuális bűntényeket és a traumát kezeli, a humor, a karakterek közötti kémia

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Random House

Kiadás dátuma: 2015. június 30-2015. augusztus 4.

Oldalszám: 422 oldal

Honnan: saját, e-book

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.