Kelley Armstrong: Omens (Ómenek)

2016. január 30., szombat

Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong fanatikus vagyok.

Sorozat: A Cainsville 1. része.

Úgy általában az egészről: Olivia Taylor-Jonesnak mindene megvan: dúsgazdag családja van, a város egyik legjobb partija a vőlegénye, és bár nem tudja pontosan, mit szeretne az élettől, olyan egyetemre mehetne újabb diplomáért, amilyenre csak szeretne. Ám ez a tündérmesébe illő élet darabokra hullik, mikor kiderül, hogy igazából örökbe fogadták és a biológiai szülei nem mások, mint a Larsenék, az ország egyik leghírhedtebb sorozatgyilkos párja, akik nyolc embert mészároltak le. A média zaklatása és az anyja nem éppen szerető szülői viselkedése miatt Olivia kénytelen menekülőre fogni és a saját lábára állnia.

Mivel pár hónapja semennyire nem ment az olvasás, úgy gondoltam, hogy úgy hozom vissza a kedvemet, hogy a kedvenc íróimtól fogok maratonozni, és négy Kelley Armstrong könyv után úgy érzem, ismét visszatértem. (Noha kevesebb idegem van olyan könyvekhez, amik nem fognak meg az elején, szóval kevesebb mazochista értékelést várhattok.)

Emlékszem, még ask.fm-en is kérdezték tőlem, hogy mikor fogok a Cainsville sorozatnak nekiállni, mert annyira jó, hogy ez lett a kérdező kedvence az írónőtől. Noha meg nem tudom mondani, hol áll nekem ez a könyv Kelley Armstrong többijéhez képest, mégis egyszerűen annyira egy húron pendülök az írónővel, hogy azt kell mondjam, mintha tényleg nekem írna. (A high fantasys ifjúsági sorozatától most eltekintünk. :D) Vannak az Omensben hibák, illetve nem is lehet pontosan annak hívni őket, inkább apróbb bukkanók, mégis teljesen beszippantott a történet és imádtam minden sorát.

Az első, ami szembetűnő − és nem egy Armstrong regényben megtalálható −, hogy iszonyatosan hosszú a bevezető. Eleve nem egy vékonyka kötet ez, és az elején jóformán csak megismerjük Olivia tökéletes életét, aztán amint ez felborul, azt látjuk, hogyan próbál egyedül boldogulni a családja pénze nélkül. Ebben egy kicsit hasonlított Chloe-ra is (a Sötét erő sorozatból), ugyanis mindketten elkényeztetett, jómódban élő főhősök, akik egyedül maradnak, senkiben nem bízhatnak és gyorsan bele kell tanulniuk a túlélés és a nyomozás fortélyaiba. Olivia társadalmi helyzetileg bármennyire is távol áll tőlem, mégis abszolút szerethető főhősnek bizonyult emiatt: Imádtam, hogy milyen leleményes, és bár lehet néhány helyzetben naiv volt, sosem olyan dolgokban, amik túl evidensek.

Ezek mellett pedig Olivia még keresi önmagát, hiszen épp most tudta meg, hogy örökbe fogadták, elgondolkozik rajta, hogy vajon a genetika mennyire határozza meg az embereket és hogy a gyilkos hajlam örökölhető-e, illetve retteg attól, hogy olyan lesz, mint a biológiai szülei. Ott van még Olivia nevelő anyja is, akivel nincs zökkenőmentes kapcsolata, és nehéz eldönteni, hogy szereti-e a lányát vagy mégsem, ezeket a jeleneteket kifejezetten szerettem. És bár nem hangsúlyosan, de előkerül az a téma is, hogy mi történik azokkal, akiket tévesen vádolnak meg − milyen nehézségeket szül a médiacirkusz és a törvényen kívüli igazságosztók, sőt nem csak romba dönthetik az ilyenek egy ember életét, de akár véget is vethetnek neki.

Viszont a sorozat nevét is adó misztikus, kis városkába csak a 100. oldal után érünk el, ami egy kicsit lelombozott az elején, ráadásul ezek után is csak Olivia beilleszkedéséről olvashatunk, és noha pár E/3-as más szemszögből látott apróbb részletekben csurran-cseppen valami az olvasónak a Nagy Fantasy Rejtélyről, ez a könyv mégsem annyira urban fantasy, mint reméltem. Igen, Olivia ómeneket lát és fejből tudja az összeset értelmezni − amiket érdekes volt olvasni, mert Armstrong létező babonákat használ fel és ezek közül nagyon keveset ismertem −, de nem lépünk ezen túl. Cainsville sem a horror sztorikba illő, rejtélyes város, hanem az a kis elszigetelt, "mindenki-ismer-mindenkit" fajta, ami néha thrillereknek ad otthont, de valahogy elmaradt az a hangulati hatás, amit vártam.

Ugyanakkor ez nem negatív dolog, amikor túlléptem azon, hogy ez a könyv bizony "csak" egy Armstrong-féle krimi-thriller lesz, némi fantasztikus elemmel, amiknek semmi köze a nyomozáshoz. Amikor már nem vártam, hogy a gyilkosság, amit meg akarnak oldani, fantasy eredetű lesz, akkor teljesen belemerültem a könyvbe. Igaz, hogy csak a kötet közepefelé indul be a nyomozás, és ha már olvastunk az írónőtől könyvet, eléggé hasonlít az Exit Strategyre és az Unquiet Pastre, de Armstrong könyvei annyira nekem íródtak, hogy nem találtam cseppet sem unalmasnak, és még így sem volt a rejtély túl átlátszó.

Ahogy már megszokott az írónőtől, a karakterek és a közöttük lévő kémia és évődés az, ami igazán kiemelkedő. Olivia és Gabriel a jól bejáratott Armstrong-féle romantika vonalát követi, noha itt még semmi romantikus nincs köztük, látszik, hogy a morcona, borongós, emberi kapcsolatokat nem igazán kedvelő Gabriel mennyire nyílik meg Oliviának. Imádtam olvasni arról, ahogyan összeszoknak és bár elsőre teljesen félreismerik egymást, később felfedezik, milyen is igazából a másik.

Az Omens bár kellemes krimi, nagyon látszik rajta, hogy bevezető kötet − sok szereplőt csak 1-2 mondat erejéig látunk és egészen biztosan lesz még szerepük, a világfelépítést épp hogy csak érintjük. Igazából lehetne ezt a kötetet aránytalannak nevezni, de Armstrong úgy ír, hogy még így is teljesen magával ragadt és kikapcsolt.

Kedvenc karakter: Olivia, Gabriel, Patrick

Ami kifejezetten tetszett: a Gabriel/Olivia páros kémiája, a krimiszál

Ami nem tetszett: hol a fantasym?

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Penguin

Kiadás dátuma: 2013. augusztus 20.

Oldalszám: 512 oldal

Honnan: saját, e-book

2 megjegyzés:

Raven S. írta...

Nemrég szereztem be én is, és most már tényleg alig várom, hogy olvashassam. :D Én is nagyon szeretem Armstrongot, és az Omens remekül hangzik, még akkor is, ha a fantasy nem dominál annyira, mint amennyire a tartalomból tűnik (máshol is láttam már ezt értékelésekben).

Gigi írta...

@Raven S.: A második részben egy kicsit több fantasy van, csak ezt még nem is merném urban fantasynak hívni, főleg ha a nyomozásnál annyira nem lényeg. :D De attól még szerintem - főleg ha Armstrong fan vagy - biztos tetszeni fog.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.