Ugrás a fő tartalomra

Carla Jablonski: Children's Crusade - Gyerek Kereszteshadjárat

Hogy akadtam rá: A kedvenc képregényem regényesített változata.

Úgy általában az egészről: Van egy ország... És nem Magyarország, hanem Szabad Ország. Sajnos elég műveletlen vagyok ahhoz, nem tudom, tényleg létezik-e ilyesmi valamilyen mitológiában vagy bárhol. Tehát adott egy hely, ahova a gyerekek elmenekülhetnek, ha a világban bántják őket (éheztetik, szolgaként tartják, stb.), és ott örökké élhetnek, mint gyerek, és Szabad Ország megad nekik mindent (persze, amit meglehet).

A prológusban 1212 írunk. Kereszteshadjáratok. Egyik sem jön össze, pedig tiszta a hitük. Hát valami okos ember (egy pap) kitalálja, hogy bizony gyerekeket kell küldeni, mert a felnőttek már bűnösek. És habár a felnőttek nem mind értenek ezzel egyet, a gyerekek fogják magukat és elmennek a nem tudom milyen kikötőbe, ahol vár rájuk a hajó. Rengetegen lekésik, és őket nevezhetjük a szerencséseknek. Alig pár hajó éli túl a viharokat és eleve az úton is sokan meghalnak. A gyerekek nagy része azt se tudja, hova mennének, de hisznek Istenben, és az jó dolog. Elég erőt ad nekik, hogy kibírják a rettenetes körülményeket. Végül kiderül, hogy a pap, aki nem is pap, eladja őket rabszolgának. A leírás olyan szívszorító, hogy már a prológusnál a sírógörcs kerülgetett, vagy túl érzékeny vagyok erre. Alig tucatnyi gyerek menetel a sivatagban, míg nem Aiken (az egyik gyerek) húga meg nem hal, ott hagyják szimplán a sivatag közepén, mikor nem tud járni. Itt a képregényhez mérten finomították a regényt, elvileg a gyerekeket egy sötét helyen tartották fogva és megölték az egyiküket... ezt lágyították, de még így is elég volt nekem. Végül a társuk szelleme elmondja, hogy van egy hely, ahová megszökhetnek, bizonyos Kerwyn lesz a vezető, és átjutnak Szabad Országba úgy, hogy vérrel ugróiskolát rajzolnak a kőre, és átugrálnak rajta.

Aztán adott nekünk Timothy Hunter, a mi főhősünk, aki maga alatt van. És ez a magányosság, ez a fájdalom, ami árad ebből a könyvből, na, ezért nem való "kicsiknek." Timothynak nem csak az a baja, hogy ő lehetne a világ legnagyobb varázslója, de senki sem akarja tanítani, nem is az a baja, hogy folyton kihasználják vagy meg akarják ölni, még ott van az is, hogy megmentette egész Tündérországot, de közben majdnem meghalt és a valódi apja, Tamlin, aki mellesleg fél életét madáralakban töltötte, feláldozta magát Tim helyett. Így ő halt meg. Ez két dolgot von maga után: 1) Tim nem tudja megkérdezni, hogy az édesanyja mennyit is tudott erről az egészről, meg, hogyan is találkoztak (Mr. Hunter elismerte, hogy Tim édesanyja már terhes volt, mikor elvette, és nem tőle). 2) A Tündér Királynő mérges, hogy meghalt a szeretője. Így bóklászik a mi kis Timünk.

Eközben Szabad Országban terveznek a gyerekek, mindenáron át akarják hozni Timothy Huntert, mert az ő erejével táplálhatják Szabad Országot, akinek kezd fogyni az ereje. (Igen, akinek, mivelhogy angolban "she.") Új karakterekkel ismerkedünk meg, akiket személy szerint utálok. Marya, a szép kis vörös lány, aki Szentpétervárról való táncoslányka, akinek nagyon hiányzik édesanyja, túl sok mindent hiányol a régi életéből, mellesleg pedig táncolni akar, valami olyan módon, amit ő nem tud. Szívből. Daniel a második meglehetősen jelentős szereplő (későbbi részekben is szerepel). Teljesen bele van esve Marya-ba, és még kedves is az elején, csak egy kicsit együgyű. Nem érti meg, hogy Marya-t egyáltalán nem érdekli. Mellesleg Danielt régebben gyárban dolgoztatták, onnan szökött meg.

Az egész egy nagyon jó regény, bár végig áthatja szerintem a magányosság és valamilyen szomorú íz. Nem egy akció dús regény, de egyszerűen zseniális. Igazából itt Tim csak mellékszereplő lenne az eredeti képregényben és két szellem gyerek detektív nyomozna az eltűnt gyerekek után, persze, nem lehetett ennyire szétvágni. Mindenesetre örültem, hogy ezt a mellékszálat is kiadták regény formájában. Azért hiányoltam a szellemeket, ők is kedvenc karaktereim voltak. :)

Készült az alábbi képregény kötetek alapján: A Gyerek Kereszteshadjárat 1., 2., Arcana Annual 1.

Kedvenc karakter: Tim Hunter (Timmy-wimmy)

Ami kifejezetten tetszett: A prológus.

Ami nem tetszett: A leíró részek kicsit hiányosak, de végül is egy képregényből átírt regény...

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige