Egy kis szösszenet

Nos, igen, eddig sajnos kicsit pangott a blogom, mert (bár gondolom nem nagy meglepetés), de a saját kis regényemen dolgoztam. (Őszintén, manapság már ki nem ír?) Most pedig november van, vagyis NaNoWriMo, azaz a Nemzetközi Regényíró Hónap, vagyis 1 hónap alatt durván 100 oldalas regényszerűséget kell összehozni. (50.000 szó, 30 nap ugye ez a szlogen.) Jelentem már 25 oldalnál és 11.000 szónál tartok, látszik itt jobb oldalt a kis szószám mérőm. Vagyis igen, megint találtam valami elfoglaltságot, ami mellett olvasni nehéz. Emellett megemlítem, hogy szűkös anyagi helyzet miatt (édesanyámat műtötték, ezért kirúgták- Szia, anyu főnöke! - *diszkréten integet*), nem biztos, hogy lesz internetem, ne adj Isten békés kapcsolatom az ELMŰ-vel. Igen, lehet nem épp okos ötlet nyilvánosan nyafogni, de ez nem erre megy ki, csakhogy ha esetleg eltűnök november közepén végén, december elején, akkor az teljesen ennek tudható be. Amint az élet megint szép lesz és rózsaszín (ergo találok munkát), újra beindítom a blogmotort. Addig is, azért ha olvasok tegyük fel decembertől, megpróbálok blogolni, mert nem hagyom itt a hőn szeretett kis drágámat, meg az olvasóimat se. :D Már ha vagytok még.

De nem erről a saját kis drámámról akartam írni, hanem a MÁSIKRÓL! Az pedig lészen a könyvírás. Ugyan, valljuk be, főleg a mostani nagy fanfiction áradat közben, nagyon sokan adják írásra a fejüket, és ez azért elég közvetlen kapcsolódik a könyves témához, amit ez a blog eleve feszeget, szóval azért merem ezt a gondolatfoszlányt ide felrakni. Tök jó hobbi az írás, jó időtöltés, persze, de azért ahogy elnéz az ember egy néhány fanfictionön (óh, nem csak magyarra gondolok), némelyik tényleg olyan élvezhetetlen és olyan brutálisan csak összehányt valami, hogy egyből szebben gondolok az általam utált könyvekre (a mostani YA fantasyk közül egy-két csodálatos darabra.)

De ezzel semmi baj, hiszen azt nem kiadásra tervezik, no meg szemfüles olvasók, ha nagyon akarják, még felkutathatják interneten a legelőször írt fanficemet, amit talán tizennégy, tizenöt éves koromban írtam, és hááát, te jó ég. xD Erre nincs jó kifejezés. Halom írós oldal is van, ahol különféle álnéven (minimum hármat használok) a leleményes emberek megtalálhatnak, és elém vághatják, hogy én is írtam rosszul (nem mintha most más lenne a helyzet), és ezért mondom nincs gond, valahol mindenki kezdi.

De ugye, ha kész az ember, az első, ami izgalommal tölti el, hogy jajj, mennyire szeretik az írását az emberek, hiszen apuka/anyuka/barát/barátnő/hörcsög/aranyhal dicséri, és ez biztos olyan fantasztikus, hogy ki kell adni! És akkor olyan híres lesz, mint "az az angol" (édesapám szóhasználata J. K. Rowlingra) vagy mint Stephenie Meyer és hát az de jó! Most azonnal kell keresni kiadót, és biztos, hogy nem fogják elutasítani és majd jól meggazdagszik belőle.

Persze, bevallom, az én nagybetűs álmom is, amit el szeretnék érni az lenne, hogy kiadják a könyvem, és hogy sokan olvassák és élvezzék. (Ergo nem magánkiadásra gondoltam, hogy majd én tukmálom rá mindenkire, akit meglátok.) De vajon megélem-e valaha ezt? Mert jobb esetben van még rá időm, de egyszerűen túl pesszimistán állok ehhez a magyar piacon kiadás dologhoz. Nos innentől teljesen az én véleményem, az én meglátásom és felfogásom lesz kifejtve. (Mert másét nem is tudnám leírni.) Tehát lehet, hogy valamit rosszul tudok, kommentben simán ki lehet javítani, érdekelne, ha valamit rosszul látok.

A MAGÁNKIADÁS ÉS A KEZDŐ ÍRÓ

Meg van írva a kézirat, az író büszkén hátradől, és az első dolog, hogy nekiesik a google-nek, és keres. Felugranak bizonyos hirdetések, amik azzal kecsegtetnek, hogy kiadják a könyveket. Igen ám, de ezek ugye a magánkiadók, ami persze nem baj, nem mondom, hogy rossz, de speciel nekem nem éri meg. 1) Nincs több millió/százezer forintom erre. Egyszer kértem a Könyvműhelytől árajánlatot pár darabra és igen, ők még normális árat is mondtak, de egyszerűen nincs annyim rá. (Egyelőre) 2) Mint említettem a nagy álmom az lenne, ha normálisan boltokban árulnák a könyvemet. Vagyis reklámozás, terjesztést és egyéb dolgokat nem én akarom intézni, és ezért kiesik nekem ez a fajta módszer. Nem mellesleg pedig hány olyan kiadó van, akik csak a saját oldalukon árulják a könyvet? Egy átlag olvasó esetleg a bookline-on bóklászik, de hogy egy teljesen ismeretlen "Nem nevezem meg, csak azért sem kiadó" honlapján? Lehetetlen. És ha nincs rá esély, hogy elfogy az X példányszám, ami a szerződésben megvan szabva, akkor azt ugye az író vásárolja fel Y idő után. Akkor inkább már ki se adom, mert tényleg nem bírok ennyit belefektetni.

A SZÁMOMRA FELFOGHATATLAN TÉVHITEK A KIADÁSRÓL

Sokat olvasgattam a témában, és nem jelentem ki, hogy mindent tudok, hiszen nem is dolgoztam kiadónál (bárcsak úgy lenne...), de így is van egy pár dolog, ami szerintem egyértelmű, mégis teljesen meglepődök, hogy másnak nem. Szóval van ez az ifjú úgynevezett "feltörekvői író" láz, amiben én is szenvedek, ilyenkor az ember már a harmadik fejezetnél látja, hogy a könyve átütő siker lesz, és mikor a szereplők makacsul hallgatnak, a cselekmény sehova sem halad, akkor az írói válságban az ember szívesen netezik, kiadókat keres, hogy eljátszadozzon a gondolattal, hogy miként illene abba a környezetbe az ő kis műve.

Szóval ugye első dolog, hogy a kiadók, már akik fogadnak kéziratot, szinopszist kérnek. (Nem, Hugi, nem írtam meg a *síp* szinopszisomat még, maaaaajd, egyszeeeeeer.) De ezt hogyan lehetne megírni a teljes kézirat nélkül? Tudod, hogy mi fog történni a végén, persze, hogy tudod, de én is jártam úgy, hogy a karakterek másképp akarták, máshogy lett logikus, valakit kétszer megöltem és későbbi jelenetben is szerepelnie kellett volna, stb. És a szinopszisban LE KELL ÍRNI MINDENT! A VÉGÉT IS, A FŐPOÉNT IS! Sokan félnek attól, hogy a kiadó ellopja az ötletüket, ezért nem árulnak el sok mindent. Őszintén? Nem tudom, hogy az előbbi vádaskodás igaz-e. Biztos akadt rá példa, de a kiadónak fel kell valamiből mérnie az ötletet, nem? Azt pedig a vége nélkül nehéz, legalábbis szerintem.

Aztán jön az, hogy X időre megírom, hogy következő hónapba már megjelenjen. O.O *merevsokk* A másik: "Alig várom, hogy kiadd, mert meg akarom venni karácsonyra!" Értékelem nagyon a lelkesedést, de... de... ez nem így működik. 1) Csak azért mert te azt hiszed, hogy biztos megveszik az ötleted, a kiadó el is utasíthatja anyagi okok miatt, hiszen neki ez nagy tőke, amit be kell fektetnie. (Nem tudok konkrét számokat, csak tippelhetek, hogy azért millióhoz közeli, vagy milliós összegről van szó.) 2) Ha a kiadó el is fogadja, és örülsz a szerződésednek, a kiadónak ott van az, hogy neki mikor jó kiadni valamit. Mármint gondolom én, anyagi szempontból, az eddig tervezett kötetek mellé hova fér be, stb. 3) A szerkesztés, a tördelés és a többi az nem egy hét. Legalábbis szerintem a szerkesztés több hónapos is lehet. Ha te írtál egy kéziratot és tegyük fel kijavítottad a helyesírási hibát, attól még a szerkesztő beleszólhat. ÉS IGEN! Át KELL írnod mondatokat, nem minden úgy lesz, ahogy először te odaszülted.

Aztán jön a következő: "És milyen borítót akarsz hozzá?" "És ugye olcsón adod majd ki?" Nekem mint írónak (ha-ha, inkább írópalántának, de értjük, hogyan gondolom) nincs beleszólásom a borítóba, sőt akár a CÍMET is megváltoztathatják, ha marketingesek úgy gondolják. Mert ők értenek a reklámszakmához, én nem. Attól függetlenül persze, hogy csináltam borítókat, hogy fenntartsam a lelkesedésem, de ezek mind olyan képek, amiket nem használhatom fel hivatalosan sehol, csak rajongói munkákhoz. (Aki kíváncsi a "tehetséges" alkotásaimra: Agave style borító, Könyvmolyképző-Alkonyat Style borító, Valami, ami Kelly kiadós könyvre akart hasonlítani. - A 3 W kiadó a Három Weasley testvért jelenti, az az engem, Hugomat és még egy tagot, és az Alkonyat hasonmás puszta paródia akart lenni, onnan az erőteljes reklám szagú szöveg. xD) Visszatérve a témához az árat nem a kiadó határozza meg? Nem hiszem, hogy vajmi beleszólása lenne az írónak az egészbe, mármint a kiadó végzi az árképzést, ők tudják, nekik mennyibe került a tördelés, a papír, az anyámkínja.

"A TE KÖNYVED JOBBAN TETSZIK, MINT A TWILIGHT, BIZTOS SIKER LENNE"

Óh, igen, a kedves ösztönző szavak. Imádom őket. Tényleg, és nem szarkasztikus voltam. Amikor elkezdtem ezt a pöpp regényemet, életemben nem gondoltam volna, hogy ez lesz az, amit kiadásra szánnék. Mindig voltak NAGY ÖTLETEIM, amik aztán hadd nem mondjam, 100 oldal után igazán suták lettek. (Tudtátok, hogy előbb írtam vámpír/ember nagy romantikus fantasyt, mielőtt Meyer? XD Jó persze, közel sem volt kiadható, de akkor is! xD Már akkor éreztem, mi kell a népnek!) Viccet félre téve, én mindig is YA fantasyt írtam, mert... mert... mert ez áll közel hozzám. Mert mindig is imádtam a vámpírokat, általános iskolás korom óta, mert minden vallás meg legenda le tud kötni és imádom a mitológiát. Egyszerűen képtelen vagyok nem fantasyt írni, teljesen idegen téma tőlem. Krimihez hülye vagyok, a történelmi regényeket utálom, a szerelmes ponyvákat meg nem nekem találták ki.

Szóval, amit most sikerült megírnom (12 fejezet + epilógus - 90.866 szó - 180 A/4-es oldal) azt sosem gondoltam, hogy valami nagy és jól kiforrott regény lesz belőle. Négy éve kezdett el a fejemben egy világ kibontakozni, ahol alapjáraton minden lény eléldegél, de főként a démonoké, angyalok és tündéreké a szerep. Mindez egy rohadt unalmas három órás matek órán kezdődött gimiben, amikor a határérték számítások közepette felbukkant egy párbeszéd egy lány és egy fiú között. Elkezdtem eme két gyönyörű karakter szerelmi történetét, amit barátnőm horror regénynek nevezett (Anita, a vér igenis lehet romantikus!), de valljuk be, 16 évesen az ember nem fog eget rengető valamit írni, még ha jó a fogalmazása akkor sem. Mert egyszerűen nincs elég élettapasztalata ahhoz, hogy felnőtt szemmel lásson a világra, és hihető karaktereket írjon. Nem azt mondom, hogy nem lehet 18 év alatt jókat írni, csak szerintem kiadhatót nem. Aztán ennek a világnak megvolt az alapja, a mágia rendszere, és elkezdtem írni megint egy sztorit benne, ami angyalokról szólt... Aztán még egyet, ami egy meleg démonról (Soninak hála). De volt egy ötletem, ami körülbelül szerintem 2 éve üthetett engem agyon. Tegyük fel, hogy van egy lány (mert férfi karakter soha nem fogok tudni írni E/1-ben, próbáltam, elbuktam), aki alapjáraton egy csendes, visszahúzódó, olvasós leány, tehát a tipikus ÁTLAG KARAKTER, akivel én együtt tudok érezni, stb. Legyen vörös hajú, mert olyan hajszínt szeretnék, és kevés olyan főhős van, legalábbis, amit én olvastam. Legyen egy szőke démonvadász, egy warlock, aki eltüntetett egy-két emléket a főhős fejéből, és a lánynak legyen gonosz ereje. Kész is. Ennyi. (Aki meg mer szólalni, hogy Csontváros lopás, annak elmondom, hogy előtte vázoltam ezt fel...) És egyszerűen jöttek a régi karakterek a régi novelláimból, felsorakoztak, hogy igenis szerepelni akarnak és mind szépen kinőtte magát. Ha mást nem, a szereplőgárdára büszke vagyok.

Átlag YA fantasy? Igen. Van benne valami nagy újítás, amitől friss, amitől más? Nem hiszem. Egyszerűen ha azon agyalnék, hogyan csináljak valami kitűnőt, akkor nem tudnék rendesen írni. Próbáltam nem klisés lenni, persze, de igenis, minden témát feldolgoztak, és nem egy morális eszméket tanító regényt akartam írni, hanem egy szimpla REGÉNYT.

Vannak tesztolvasóim, akik édesek, imádom őket, és kegyetlenül tudnak kritizálni. Igaz, hogy mind ugyanolyan nemű (eddig legalábbis, még várom az első fiú olvasómat), de széles a korosztály, értem én, hogy 13 évestől van 26-ig. És ezt azért tartom jónak, mert pl. a legtöbb YA fantasy nem mer 16-17 éves főhőskarakternél idősebbet írni, mert hát YA - fiatal felnőttek, ez a korosztály. Ezért is örültem, hogy hiába helyeztem az egészet egyetemi környezetbe és nem gimnáziumba, a fiatalabbak (a törpéim, ahogy én hívom őket, hogy piszkáljam őket :D) is UGYANÚGY élvezték. Mielőtt valaki megszól, nem, nem a barátaim voltak, amikor elküldtem nekik a regényt, hanem véletlenszerű emberek a netről, és kaptam negatívat is, persze, hogy van mit javítani az első kéziraton, de összességében tartották annyira minőséginek, hogy normál könyvben is szívesen látnák. Innen az ötlet, hogy kiadatnám.

DE. És itt jön a DE. Tényleg lenne-e esélyem a mostani YA fantasyk mellett? A kiadó persze, hogy azt nézi, hogy el tudná-e adni, hiszen ez az érdeke. Nem fog rizikós dologba befektetni, már pedig eleve 1) Első könyves senki vagyok, 2) MAGYAR, 3) magyar nevekkel írtam, magyar helyen a történetet, mert ezt akartam, bizonyítani, hogy a magyar helyszín ugyanolyan izgalmas és érdekes lehet urban fantasy szinten, 4) a már említett egyetemi környezet és hogy nem éppen kicsiknek írtam a könyvet, habár semmi szexuális nincs benne.

De őszintén? Ha bemegy valaki a boltba, meglátná tegyük fel mondjuk a Csontvárost és a Testvériséget (a regényem munka címe), melyiket vinné haza? Persze, hogy függne a borítótól, de valljuk be, abban a percben, hogy meglátja, hogy magyar szereplők vannak benne, a tinik 90%-a szerintem leteszi. És persze a mostani YA fantasykon ott libeg az "ez ajánlja, az ajánlja," "ilyen bestseller, olyan film lesz belőle," ezekkel képtelenség versenyezni. És még ha angol álnevem is lenne (mert az van), akkor sem lehet eladni, mert MAGYAROK a karakterek. Nem is tudom, kinek a blogján láttam, hogy a Dark Love sorozathoz odakommentelte valami kislány, hogy "Aki szereti, az megérti a pár elgépelési és fordítási hiba ellenére is." Mondanom se kell, magyar író volt a tettes, csak angol névvel, angol karakterekkel. Meghökkentő, hogy nem nézi meg senki, hogy ki fordította a művet, hogy egyáltalán milyen nemzetiségű az író. :D

Szóval... Megpróbálom kiadatni, amit írtam? Szeretném, de félek... Én elégedett vagyok vele (bár ugye a javítások ráférnek, meg az átolvasás), de összességében érzem, hogy erős lett a sztori, és ez eddig a legjobb írásom és kész. Tehát ha vissza is utasítanak, nem vágnák eret, tudom, hogy nehéz ilyen piacon érvényesülni, főleg egy ilyen névtelen senkinek, és anyagilag túl nagy rizikó a kiadónak. Plusz, lehet nekik nem tetszik az ötlet. (NEKEM AKKOR IS FOG! :D) És nem azt fogom mondani, hogy a kiadó nem ért meg engem, mert én tökéleteset írtam... Közel sem.

Mindenesetre örülök, hogy pár embernek örömet okozhattam a történetemmel. Amikor valaki elmesélte, hogy mennyire izgul, hogy mennyire szurkol, hogy mennyire sajnálja a karaktereimet, az az érzés kifejezhetetlen, és már ezért megérte megírnom. Főleg, hogy még meg is ríkattam egy-két embert. És főleg, hogy olyan embereknek tetszett, akiknek adok a véleményére.