Mike Carey: The Unwritten - Inside Man (Az Íratlan - Belső Ember)

Hogy akadtam rá: Mike Carey az egyik kedvenc képregényíróm, nem még nem sikerült ezen a blogon bemutatnom a műveit, ideje elkezdeni. :D

Úgy általában az egészről: Nem kell aggódni március 29-ig ennyi volt a The Unwritten kritikám, mert akkor jelenik meg a harmadik egybegyűjtött kötet.

Tehát az Inside Man a második kötet, és ott folytatódik, ahol az első abbahagyta. Tomot megtalálták az apja régi villájában, természetesen hat holttesttel együtt, és mivel ő maga elméletileg fel is hívta és meg is fenyegette a rendőrséget (amiről Tom nem tud), mindenhol ott vannak az ujjlenyomata, ezért egyértelmű, hogy ő az elsőszámú gyanúsított, nem pedig Pullman, akit a rejtélyes gonoszok irányítanak a háttérből.

Tom így bekerül a börtönbe, és új barátokra tesz szert Savoy és a Metrós Gyilkos személyében. Maga sem érti Tom miért, de hirtelen dühkitörései vannak, mintha a helység valamilyen hatással lenne rá, ekkor ráeszmél, hogy a Roland-ének bizony itt játszódott, és rá kell eszmélnie, hogy az irodalom nagy hatással bíró művei tényleg valami rezonanciát hagynak maguk után.

Eközben Lizzie, az újságíró (mondhatjuk, hogy álújságíró), aki eleve ebbe a bajba sodorta megint Tomot, elkeseredetten beszél a főnökével (vajon ki lehet az?) könyveken keresztül (!). Rájön, hogy a problémát úgy tudja megoldani, ha bejuttatja magát ugyanabba a börtönbe.

Közben pedig látjuk, hogy a nép hogy reagál erre, külön oldalakat szentel a képregény internetes fórumok, cikkek ábrázolására, amiből mindig le tudjuk szűrni, hogy milyen hatással vannak a történések a világra. Elterjed egy bizonyos Tom Taylor betegség (a pszichológusok szerint), hiszen minden gyerek álma az volt, hogy varázsló lehessen Tommy Taylor világában, és egyszerűen nem tudják felfogni, hogy Tom Taylor, aki csak hasonlít rá és ugyanaz a nevük, gyilkos lenne. Ezzel kell megküzdenie a börtön igazgatójának is, hiszen két gyereke teljesen Tommy Taylor rajongó igazi fanatikus módon. És egy apa, aki magát is hibáztatja, mert hagyta, hogy a gyerekeit elragadja a saját fantáziájuk, sok elkeseredett lépésre képes, ami nem biztos, hogy kedvez Tom egészségének.

A Jud Süss történetben látjuk, hogy az irodalom, illetve annak elferdítése milyen hatással volt a 2. világháborúra, és egy kis történetben látjuk, hogy az esti meséknek is megvan a maguk rossz oldala.

Az egész történet azt feszegeti, hogy a kollektív tudatot, hogyan befolyásolja a mai trend, főleg az irodalom. Hogy mennyire képtelenek a fiatalok a regény hőseiket megtestesítő színésztől külön választani a fikciót (erre talán tipikusan jó példa Robert Pattinson és Edward Cullen esete). Bár a képregényben mágikus erők is mozognak a háttérben, azért érezzük, hogy ez csak egy extra adalék, hogy igenis elrettentő, hogy az írott szavaknak mennyi befolyása van ránk. (Nem az irodalom ellen szól a képregény, a hírességet és a hisztériát dolgozza fel.) És erre elborzasztó példa a Jud Süss, ami egy zsidó által írt történet zsidókról, de mégis ahogy feldolgozták filmként, és eltorzították elősegítette a zsidó ellenességet. Emellett még a kedves esti meséket is lecsupaszítja, megmutatja Carey, hogy miért is lettek az ilyen tanmesék. Egyszerűen zseniális, és kíváncsian várom a következő részt, hogy milyen nagy irodalomi művet látunk még viszont a The Unwritten lapjain.

Kedvenc karakter: Tom Taylor

Ami kifejezetten tetszett: Az, hogy írók szerepelnek benne, a fantázia és a valóság határait feszegeti

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból - :D Hát nem lehet rá felkiáltani, hogy TIM HUNTER?