Ugrás a fő tartalomra

Díj, pedig megígértem, hogy nem

Mivel nem akartam elárasztani a blogot különféle díjas bejegyzésekkel, ezért egy ideig nem tettem ki őket. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem, mindig meglepődök és örülök, ha valakitől kapok, csak nem akarom ezzel elárasztani az oldalt, de mivel most egy ideje lecsendesült a díjeső, ezért most ezt kirakom és itt is megköszönöm.


A díjjal kapcsolatos szabályok:
1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek
2 ,Belinkelni azt a személyt akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3, Továbbadni 3-5 tehetséges , lehetőleg kezdő blogtársadnak és ezt tudatni is velük.

Lapozótól kaptam ezt a díjat, és köszönöm ismételten. :)

És akkor akiknek én adnám tovább:

Nancy
, az én kis mackóm (bocsi, muszáj volt :D) - Mert ő is sokat olvas angolul, és hasonló az ízlésünk, bár ugye a Csitt, Csittel örökké fogjuk egymást piszkálni.
FFG, nemcsak azért mert a húgom, hanem mert tényleg bízok a véleményében, annyira hasonló az ízlésünk.
Ivett, aki bár szeret piszkálni és esküszik a Csitt, Csittre (úgy látszik ez a könyv nálam a főellenség XD), nagyjából mindig egyetértünk és ő beszélt rá Nalini Singh-ra, amit innen is köszönök.
És a két törpém, akik fiatalkoruk ellenére rendkívüli kritizáló képességgel rendelkeznek:
Kikissz és Ailey

Megjegyzések

  1. Köszi, Imádlak XD De a "kis mackóm"-ért még számolunk XD Ha lesz kellő lelki de főképp fizikai erőm, felrakom. :)

    VálaszTörlés
  2. Hehe :D Rendkívüli kritizáló képesség? Csak annyit mondhatok fluffykám (:D), volt kitől tanulom :) És köszönöm megint! :D Imádlaaak.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril...

Kass Morgan: The 100 - A kiválasztottak

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között, aztán készült belőle tévésorozat. Sorozat: A The 100 1. része. Úgy általában az egészről:  Clarke egy olyan városszerű űrhajón él, ahol minden bűnért halál jár. Kivéve ha kiskorú vagy, akkor bezárnak, és a tizennyolcadik születésnapodon kapsz egy tárgyalást. De Clarke tudja, hogy hiába, ez már csak látszat, ugyanis az elmúlt években mindenkit kivégeztek, ezért is gondolja, hogy lejárt az ideje, amikor a főorvos meglátogatja. Aztán rá kell jönnie, hogy a hajó Főkancellára titkos projektbe kezdett, és 100 fiatalkorú börtönre ítéltet küld a radioaktív Földre, ami egy nukleáris háború után lakhatatlanná vált. Clarke-nak amúgy sincs mit vesztenie, mert a szüleit kivégezték és az egészről a legjobb barátja, Wells tehet. Wells pedig megpróbálta felgyújtani az egyetlen Földről megmentett fát, hogy a lehető leglátványosabb bűnt kövesse el, hogy az apja, a Főkancellár ne tudja ne Clarke után küldeni az öngyilkos küldetésre, mer...

Cassandra Clare: City of Glass - Üvegváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Úgy általában az egészről: Alig vártam ezt a könyvet, hogy megtudjam végre, mi lesz Claryvel és Jace-szel, és ki hal meg? Ugyanis a szerző elárulta, hogy az egyik Lightwood meghal. Az Alec fanok elkezdtek poénkodni, hogy kinek a halála viselné meg Alecet és hogy akkor inkább haljon meg Max, Alec kistestvére. A kritika innentől spoileres AZ ELSŐ KÉT RÉSZRE NÉZVE! A HARMADIK RÉSZBŐL FŐBB DOLGOK...