Ugrás a fő tartalomra

Jane Rogers: Island (Sziget)


Hogy akadtam rá: Lesz belőle film! :D

Úgy általában az egészről: Nikki Black köszöni szépen jól van, de persze ez nem az édesanyja érdeme, ugyanis kiskorában lerakták egy kartondobozban egy szál törölközővel. Így egész életét úgy töltötte, hogy egyik nevelőotthonból költözött a másikba, egyik családtól a másikhoz.

Nikki úgy érzi, hogy az édesanyja tehet mindenről, minden, amit ő tesz, csak reakció arra, hogy az anyja elhagyta. Hogy végre szabad lehessen, és élhesse az életét, csak pár dolgot kell tennie, legalábbis erre a következtetésre jut: megkeresnie az anyját, megkérdezni miért mondott le róla, majd nézni, ahogy meghal. Ám amire nem számít, mikor megérkezik a kis szigetre, hogy nem csak a szülőjét találja meg, hanem bizony az öccsét is.

Kezdjük ott, hogy ez a könyv nem az izgalmas cselekmény miatt kitűnő olvasmány. A prológus, az első mondat, sőt a fülszöveg is lelövi a főpoént: Nikki édesanyja bizony meg fog halni, és még csak a hogyan sem kérdéses. (Prológusként egy újságcikkünk van Phillys Lovage haláláról.) Az első ötven oldalon Nikki magyarázza a bizonyítványát, azaz elmeséli, hogy miért manipulálja az embereket, miért kegyetlen, miért hazudozik, lop és csal. Mert ő ilyen, mert legalább nem mutatja magát kedvesnek, minek, amikor az élet sem volt vele az. Bárki könnyen megutálhatná a főhősünket, de iszonyatosan érdekes (és felettébb felkavaró néha) az ő fejében lakni. Én személy szerint teljesen tudtam vele azonosulni, és megértettem, hogy miért olyan amilyen, de mégis néhol elborzadtam rajta, hogy ugyan csak nem lehet ennyire szívtelen. Nem mellesleg főhősünk cseppet paranoid, és ráférne egy pszichiáter, de ettől csak még inkább emberibb lett a karaktere.

Az egész történet arról szól, hogy többféleképpen lehet látni a dolgokat. Minden történetnek sok oldala van, minden szereplő máshogy éli meg az adott sztorit. Nikki kegyetlenségének szöges ellentéte Calum, az öccse jósága, és derűlátása, aki mindennek tud örülni és mindenkivel kedves. A közös pont a testvérpárban, hogy mindketten imádják a meséket, míg Nikkit a régi népmesék kötik le, addig Calumot a sziget mondái és a tündérek és angyalok történetei. Nehéz kifejezni, hogy mennyire jól vannak ezek a részek leírva. Nem csak mi kapunk kis történetek, legendákat, hanem látjuk Calum mit szűr le egy meséből és Nikki mit és ezek jellemzik őket, ezeken keresztül látjuk a főhősünk fejlődését, aki az elején még a Table Rock nevű mondából valami teljesen kegyetlen dolgot vesz ki, míg a végén egy kedves (ámbár vérfertőző) történetet. Ezenfelül az egyes mesék illenek a szereplőkre és magára a történetre, nem mellesleg Nikki lelkesen hiszi, hogy a vihar, amibe került az olyan, mint az azonos című Shakespeare műben.

Jane Rogers bámulatosan bánik a szavakkal, és egy igazi sötét mesét tesz elénk, amit nem lehet eléggé dicsérni. Remekül megoldja Nikki karakterének bemutatását, és szívfacsaró, ahogy látjuk, hogy a főhősünk bármennyire is kegyetlen, elgyengül attól a gondolattól, hogy milyen lehet egész életében egy házban felnőni, milyen lehet rongyosra hordani egy ruhát, milyen lehet monogramos törölközőket kapni. Az olvasó előbb észreveszi, hogy akármilyen szívtelenül is tervezgeti Nikki az édesanyja halálát (leszúrja? megmérgezze? felgyújtsa a házzal együtt? megfojtsa?), attól még igenis vérző szívű karakter, és bármilyen banálisan is hangzik, csak szeretetre vágyik.

A könyv szépsége abban is rejlik, amit megjegyzett egy "kedves" kritikaíró, hogy a szöveg koherenciája Nikki épelméjűségével együtt változik. Ha Nikki nyugodt, múlt időben folynak az események, ha rájön a pánikbetegség, akkor akár a vesszők, pontok is eltűnnek és jelen időben mesél. Valaki ezt nem találta érthetőnek, számomra teljesen nyomon követhető volt az egész. Sőt, ez tette teljessé.

A történet sötét hangulatú, hiába van megtöltve esti mesékkel. Egy kis borongós szigetre kalauzol el minket egy kegyetlen, beteges szereplő fejében, de ugyanakkor talán Nikkinek is van még remény, ahogy mindenkinek, aki rossz helyzetben van. Aki el akar mélyülni egy sötét hangulatú, lelkizős sztoriban, annak szívből ajánlom. Figyelmeztetés: nem egy darab vérfertőzéses kapcsolat van a könyvben. (NEM EZÉRT KAP HAT PONTOT, TÉNYLEG! :D)

Kedvenc karakter: Nikki, Calum

Ami kifejezetten tetszett: A kivitelezés, a kapcsolat a két testvér között

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Overlook Hardcover

Kiadás dátuma: 2000. november 6.

Oldalszám: 261 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige