Jackie Morse Kessler: Breath (Lélegzet)

2013. július 18., csütörtök

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Riders of the Apocalypse 4. része.

Úgy általában az egészről: 
Xander Atwood átlagos tinédzser, habár kicsit esetlen. A szülei rendesek, vannak barátai, és épp most készül randira hívni élete szerelmét, akit éveken át csak távolról szemlélt. Miután sikerül összejönnie a lánnyal, minden csodás, egészen addig, amíg fura emlékezetkiesései lesznek. Persze felírja annak, hogy kisöccse született és éppen az egyetemi felvételikkel szenved és biztos csak stresszes és nem alszik eleget.

Eközben Halál ideje épp lejárni készül, és eddig hiába érezte úgy, hogy a világ megérdemli, hogy gondoskodjon róla, most oda az a kis remény, amibe eddig kapaszkodott. Halál élete teljesen sivár lesz és értelmetlen, ezért eldönti, hogy öngyilkos lesz és elhozza az Apokalipszist. És valami oknál fogva Halál Xander házának erkélyén köt ki, hogy véget vessen a szenvedéseinek, és a fiún múlik az egész világ sorsa. De mit tehetne Xander, hiszen még a saját barátai fura viselkedésén se igazodik ki, és egy olyan titkot rejteget magában, ami mindent romba dönthet.

„Ha elárultak már annyira fájdalmasan, hogy azt kérdezted magadtól: „Mi értelme élni?,” akkor ez a könyv neked szól.”

Ennél jobban össze se lehetne foglalni a könyvet, már az ajánlással a szívembe markolt Kessler. Az igazság az, hogy nagyon nehéz erről a történetről bármit is írni, túl sok gondolat kavarog a fejemben egyszerre, pedig már két napja elolvastam, de még mindig nem ülepedett le, és igazából kétlem, hogy ez a közeljövőben megtörténne. Szóval vágjunk bele, és meglátjuk, mennyire lesz koherens a kritika:

A Breath más, mint a többi rész, és nem csak azért, mert befejező kötet, noha az is közrejátszik. Az első két rész ugyanazt a sablont követte: Halál kiválasztja a jelöltet, ők pedig egy-egy konkrét komoly problémával küzdenek meg, miközben erősen hangsúlyos a fantasy szál és a világbeli gondok is. A harmadik rész annyiban tett csavart, hogy Pestis választja ki az utódját és Billynek két gonddal is meg kell küzdenie. Itt? Csavar egyet az írónő, és itt a komoly gonddal Halál küzd meg, és rajta segít egy titokzatos problémával küszködő tinédzser. Most Halál kerül a középpontba, megismerjük az ő történetét, és felváltva látjuk Xander és Halál történetszálát.

Na, és itt jön az, ami miatt először picit furcsán néztem a könyvre: Részekre van felbontva, és mire beleéltem magam az egyik történetszálba, megint kaptam a másikat és nem éreztem úgy, hogy ez a felosztás előnyös. Minden lovast elővesz Kessler, mindenki kap nézőpontot, látjuk, hogy mi lett Lissával, lelepleződik, hogy ki volt a második résztől kezdve Éhínség, megtudjuk, mi lett Missyvel és Billyvel. Bár nem mondanám unalmasnak, bevallom, hogy amíg nem tudtam, hogy mi Xander titka, addig nem értettem minek kell ennyit vele foglalkozni. Annyira nem volt érdekes az élete, és annyira apró elrejtett morzsák voltak arra, hogy mi a háttérben meghúzódó problémája, hogy nem kötött le, nem tippelgettem, és kitöltő szövegnek éreztem a történetét. DE AZTÁN!

Aztán Kessler az utolsó 30 oldalon rendbe tett mindent, és koppant az állam, hogy így megvezetett. Mindazonáltal, hogy mennyire zseniálisan felépített és összetett regény ez, azért meg kell jegyeznem, hogy Halál nem volt valami éteri lény. A történetéből kiindulva és abból, amit eddig láttunk belőle, nem erre számítottam. Tudom, hogy a regény egyik alappillére, hogy Halál mennyire emberi, hiába tagadja, de nekem így sem mindig stimmeltek a gondolatai, talán túlontúl is emberi volt. És ez is lehet egy briliáns dolog, hiszen az egész történtben hiába van szó a Világvégéről, minden ember pusztulásáról, semmi fantasy nem volt benne, nem úgy, mint eddig. És ez a fura keverék az, amitől annyira lenyűgözően mutatja be azt Kessler, ami az öngyilkosság: mennyire úgy látja, aki elköveti, hogy csak rá hat ki, miközben mindenkire a környezetében.

És ettől lesz ez a könyv olyan eszméletlenül jó. Nem elég, hogy itt ez a titok, ami, úristen, zseniálisan összeilleszti a történet darabjait, de a regény többi része is ilyen gondosan felépített. Halál és Xander egyforma fajta emberek (ugye milyen furcsa leírni, hogy Halál ember, de hát emberi), művészek, akik csodálják az apró dolgokat az életben, átérzik bárki keserűségét, de mennek tovább, élnek vidáman, és elrejtik azt, ami bántja őket, annyira, hogy senkitől nem kérnek segítséget. És ez a párhuzam a történet elején lassan bontakozik ki, mégis kettejük jelenetei között gyönyörű kontrasztot fest fel Kessler: ami a legtöbbször abból adódik, hogy Xander mottója, hogy ráér mindenre, van még ideje, míg Halál elvitt lelkei éppen azon panaszkodnak, hogy miért nem kaphattak több időt.

De nem csak ez a két mozgatófigura ennyire érdekes, hanem a történet váza is. Alapjában véve, miután megismertük a két főhősünk mindennapjait, Halál úgy dönt, hogy öngyilkos lesz, és ezért odavándorol Xander erkélyére, ahol a fiú megpróbálja lebeszélni. Ez a könyv jelentős részét kiteszi, mégsem unalmas, és a jelképek, amiket itt Kessler használ, azok eszméletlen jól sikerültek. Halált le akarják beszélni a korlátról, míg a fiúnak el kell sétálnia a perem széléről, és ez szó szerint is értendő, de átvitt értelemben is.

Mivel az egész regény arról szól, hogyan akarnak egy öngyilkost lebeszélni erről a tettről, ezért nem meglepő, hogy a központi téma az öngyilkosság és a depresszió. Ahogy Halál meséli el a történetét és ahogy ágál minden érv ellen, a könyvet beteríti a fojtogató szürkeség, és ezért is haladtam olyan lassan az olvasással. Nincs pörgős cselekmény, hanem „csak” egy reményvesztett ember gondolatai és érzései. És itt jön be egy másik párhuzam, ami nagyon kifejező: Ha Halál megöli magát, az kihat az egész bolygóra, mindenkire, mert minden élővel kapcsolatban áll. És ez kifejezi azt, hogy bárki, aki megöli magát, az nem csak megszabadul az éppen aktuális, kibírhatatlannak látszó fájdalmától, hanem mindenkire, akit ismert hatással lesz. Ezek mellett pedig láthatjuk a Lovasokban azt a reakciót, ami tipikus az öngyilkossági kísérletekre: értetlenség, düh, tagadás és tehetetlenség.

„Minden sötét volt és sivár és nehéz, mintha az óceán fenekén lennék, és csak az járt az eszemben, hogy életem hátralevő részében, minden napot úgy kell megélnem, mintha a szívemet összezúznák, mintha víz alatt mennék, még mindenki más könnyedén úszik a felszínen. És tudtam, hogy mindegy mit tennék, ez az érzés sosem múlna el. Soha. Azért ugrottam le, mert végre volt reményem, és elvették tőlem.”

És mivel az elkeseredettség és a depresszió a főtéma, ezért a remény is központi kérdés lesz, Kessler gyönyörűen mutatja be, hogy mennyire törékeny dolog a remény, hogy mennyire apró dolgokba tudunk kapaszkodni, és hogy néha, amikor minden összeomlik körülöttünk, elfelejtünk szétnézni, hogy hátha akad-e más is, amibe kapaszkodhatunk.

„A remény lehet múlandó, főleg, ha a remény és közted biztos szenvedés áll.”


Halál és Xander esete – Halál többi learatott lelkével, akiket végső nyugalomra kísér – bemutatja, hogy egy apró kedvesség mennyit számít egy ember életében, hogy talán sorsdöntő is lehet, ha egy idegen mond pár jó szót, vagy egy jelentéktelennek tűnő módon kisegít minket. Felvázolja, hogy még ha észre se vesszük, mind hatással vagyunk azokra, akikkel találkozunk életünk során.

Főmotívum még a szeretet és a fájdalom, és hogy ez a két dolog nem áll messze egymástól. Nagyon sok szereplők van, akik különféle kapcsolati bonyodalmakkal szenvednek: Halál a titokzatos múltjával, az új Éhínségünk azzal, hogy mikor evési zavarokkal küszködött a legjobb barátnője otthagyta, hogy túl tudjon lépni az anorexiáján, Xander pedig szintén a barátaival és a szerelmével. Halál és Xander sokat vitatkozik azon, hogy megérik-e a csalódások és a sebek azt, hogy újra szeressünk és megbízzunk valakiben, és amondó vagyok, hogy azért Kessler elég pozitív hangon válaszolja meg ezt a kérdést, pedig sok negatív sorsot is bemutat.

„Hogy szeretsz valakit, azzal kitártad a szíved és így bármikor elkaphat egy betegség.
Hogy szeretsz valakit, az felemészt, amíg egy üres héj nem maradsz, éhesen egy kis korty szeretetért.
Hogy szeretsz valakit, az darabokra vág.
A végén az, hogy szeretsz valakit, könnyen a sírba vihet.”


A regény titka igazából ebben rejlik, hogy hiába van itt az öngyilkosság és a depresszió, igazi emberi dolgokról, általános problémákról is szól: hogy tanulhatunk a saját hibáinkból, hogy mindenki tévedhet, és ezeken érdemes tovább lépnünk, feldolgoznunk. Hogy vannak problémák, amikkel egyedül kell szembenéznünk, hiába van mellettünk támogatás, és hogy bizony fájdalmas, de túl fogjuk élni. És nem utolsó sorban, mivel Halálról is van szó, előkerül, hogy ez a világ, hogyan lett, hogyan teremtődött, (ami persze nem fog egy olvasót se a saját hitében megrendíteni), és felveti a kérdést, hogy vajon az emberek mindig magányosan törekednek csak a túlélésért, vagy élnek is.

És mivel Halál áll a középpontban ezért várható volt, hogy az élet-halál körforgásáról is szól a könyv, hogy nehéz és félelmetes dolog, de el kell fogadni. Rengetegféle halál felfogást mutat be a könyv, a rettegett könyörgésektől, a sokat megélt emberek elfogadásán át, az újszülött csecsemők haláláig. Azt is bemutatja, hogy milyen, aki még életében meghal, és mindeközben segít elgondolkoztatni az élet eme kérdésein, megnyugvást nyújtani, hogy mindenki fél, hogy vannak nehéz időszakok az életben, de nem szabad feladni, és nem szabad elkövetni Xander hibáját és takaréklángra tenni az életünket, mondván még van elég időnk.

„És ott voltak azok, akik valahol az út mentén elvesztették a reményt, azok, aki egy hosszú és sötét kétségbeesés után, végleg feladták – azok, akik már rég nem éltek, pedig még lélegeztek.”
A Breath méltó befejezése a sorozatnak bármennyire is más, mint az eddigi kötetek, és lezárja az összes kötet, összes szereplőjének életét, noha nem mindenki sorsa lesz felhőtlenül boldog, hiszen erről szól az élet, a folytonos küzdelemről. Jackie Morse Kessler beírta magát a kedvenc íróim sorába. Remélem, még olvashatunk tőle még több ifjúsági könyvet.

Kedvenc karakter: Halál, Háború, a lovak

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HMH Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2013. április 16.

Oldalszám: 336 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.