Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó

2013. július 6., szombat


Hogy akadtam rá: Gimnáziumban nyomták a kezembe.

Sorozat: Az Anita Blake 19. része.

Úgy általában az egészről: Anita Blake éli hétköznapi életét St. Louis-ban, amihez egyaránt hozzátartozik, hogy táncelőadásokra jár büszke szülők közé és elsimítsa a belviszályokat a természetfeletti közösségben. És most ez azt jelenti, hogy kibékítse a féltékeny és duzzogó Ashert, aki azzal fenyegetőzik, hogy elviszi a vérhiénákat máshova, és elfogadja, hogy Richard, az eddig makacs vérfarkas király megpróbál megváltozni.  

Az igazság az, hogy mielőtt a könyvet el tudtam volna kezdeni, már sorra érkeztek a negatív kritikák rajongóktól (hiszen ki más olvasná már az Anita Blake 19. részét), hogy bizony ez is egy vegytiszta erotikus regény, és nem a történet áll a középpontban. Mivel nyár van, és néha kell könnyed kikapcsolódás, amit nemcsak a fanficek (rajongói írások) tudnak nyújtani az amúgy nem éppen elfogadott szerelmi sokszögekkel és háremekkel, ezért úgy gondoltam, hogy nem baj, maximálisan élvezni fogom ezt a kötetet a szex mennyisége ellenére. Aztán elkezdtem a könyvet végre, és rá kellett ébrednem, hogy ebben aztán nincs annyi szex jelenet, mint néhány kritika sugallta.

Az Ezüstgolyó nem más, mint egy átvezető kötet, egy töltelék rész, ami olyasmi, mint a Végzetes Flört vagy a Micah, de most ezt 485 oldalon át kapjuk. Szóval bár értem miért volt erre szükség, hogy Anitáék elintézzék a belső viszályokat, elrendezzék a nézeteltéréseiket, mielőtt a fülszövegben beígért rettentően nagy gonosszal szembeszállnak, mégis örültem volna, ha legalább ajándékba kap az olvasó egy rendőrségi nyomozást.

Az Anita Blake sorozat nekem több szempontból is kedvez, ezért vagyok képes Anita istenszerű képességein túllépni. Az egyik ilyen szempont, hogy Hamilton a különféle horrorisztikus dolgokat és ügyeket nagyon jól ábrázolja, és mindig szeretem látni az emberi kegyetlenségeket az ügyekben, ami után Anita nyomoz, és bár ebben a részben is felmerül egy rendőrbírósági ügy, az egész 10 oldalban kimerül, és Anita csak átnézi a bizonyítékokat. Ez azért zavart, mert a fülszöveg azt ígéri, hogy Minden Sötétség Anyja újra feltámad, Anitáék után megy, és izgalmak várnak ránk. Aztán mikor az első 120 oldalon át nem történt semmi ilyesmi, elkönyveltem, hogy talán a végén lesz. Hát, innen üzenem azoknak, akik még nem olvasták, hogy ne számítsanak ilyenre, Anyucival valószínűleg a későbbi kötetekben találkozunk, és mint már említettem ez a kötet teljesen karakterközpontú, fejlődésregény, hogy a nagy csata előtt rendbe szedjék a saját házuk táját.

Mivel a karaktereket szeretem, ezért nem volt rossz regény ez, de eddig megszoktam, hogy azért egy kötetben kapunk valami önálló történetet is, soha ennyire Hamilton még nem támaszkodott arra, hogy bemutassa a karaktereink hétköznapi életét és kapcsolati problémáit. A felosztás pedig így is aránytalan maradt, mert példának okáért az első 50 oldal nem más, mint egy iskolai táncelőadás, és ami érdekelt volna, ami talán cselekményhez hasonlított, az egyszer 10 oldalban el lett intézve, később pedig egy félmondatban az utolsó fejezetben.

Ezek mellett azért mégis viszonylag gyorsan haladtam a könyvvel és ha nem várok többet, talán jobban élvezem. Hamilton ebben a kötetben kifejezetten ráfókuszált a karaktereire, és így például külön sztoriívet kapott ebben Asher, aki folyton féltékeny és bizonytalan, Richard, aki önmagát utálja és fél a benne lakozó erőszaktól, és Haven, aki egyszerűen csak erőszakos, és nem tud mit kezdeni a szeretettel. Ők a fő három játékos, és mind azt képviselik, milyenek a rossz vezetők (legyen az falkavezér, Rex, vagy Város Ura), hiszen ahogy Anita is megállapítja, mind a saját érzelmeiket engedik győzni az észérvek felett, és nem képesek igazi vezérként a saját embereik érdekeire és védelmére gondolni. Érdekes párhuzamban mutatja be Hamilton, hogy mindhármuknak valamilyen szinten ugyanaz a karakterhibája, mégis három teljesen más következménye lesz, a legjobbtól a legrosszabbig terjedve.

Anita is kénytelen ismét a háremmel járó bajokkal is szembenézni, amik között ott lapul a bizonytalansága Jean-Claude felé, és hogy Jean-Claude is még mindig megrögzötten hiszi, hogy Anita olyan érzékeny és hirtelen haragú, mint oly sok évvel ezelőtt. Rá kell jönnie, hogy bármennyire is fél megint Richarddal bármibe is belebonyolódnia, félre kell raknia a félelmét, ha erősíteni akarja a triumvirátusukat és végre neki is fel kell nőnie ebben a kapcsolatban, és persze Micah végig ott van, hogy logikus tanáccsal lássa el a feleket. Eközben Monica és közvetetten a fia, Matthew is elülteti Anita fülében a bogarat, hogy talán mégis ő is néha hibás, hogy ennyi pasit maga köré vonzott, illetve ismét kételyei lesznek, hogy egy ilyen társadalmilag nem elfogadott életvitellel vajon hogyan fog esetleg gyereket felnevelni, nem mintha túlságosan vágyna még a családalapításra.

De ezek mellett még meglapul a többi karakter problémája is, Stephené például, akit szintén a családalapítás gondolata rémiszt meg azok miatt, hogy milyen háttérből származott, és noha nem időzünk sokat a problémáján, mégis ez is felébreszti Anitában a kétségeket.

A történetben még felmerül a bátorság és a dominancia kérdése: nem egy karakter, akik igazából nem dominánsak és nem erősek, sokkal bátrabban viselkednek, mint az erősek, és ezzel azt bizonyítja Hamilton, hogy az igazi erő belülről fakad. Olyan, és már jól megszokott témák is előkerülnek, mint a homoszexualitás és annak elítélése, megvetése, és hogy bármilyen nehéz sorsa is volt valakinek, bármilyen reménytelen is egy helyzet, a szeretet és a szerelem és a törődés az, amiért érdemes élni, és az az, ami szebbé teszi a világot. (És emelem a kalapomat még mindig Hamilton előtt, hogy képes ezt egy horror urban fantasyba beleszőni, anélkül, hogy nyálas lenne, inkább lesz az egész kézzelfogható és valóságos.)

Az Ezüstgolyó visszatérő témája még, hogy nagy hatalommal nagy felelősség is jár. Hogy milyen könnyű lenne elveszni az élvezetes és drogszerű erőkben, és hogy mindegyik karakterünk milyen vékony peremen táncol, hogy ne legyenek szörnyetegek. Néha kénytelenek rosszat cselekedni a jó ügy érdekében, noha tudják, hogy ettől ugyanúgy rosszak lesznek és elvesznek a szürke moralitás mocsarában, de inkább élnek és harcolnak, mint nemesen meghaljanak.

Nem ez a legakciódúsabb és legizgalmasabb Anita Blake kötet, azt meg kell hagyni. Hamilton terápia alá vette a karaktereit, mintegy kijavította a saját hibáit, ahová egy rossz pillanatában vetette a karaktereket, így már egységes erővel nézhetnek szembe az érkező gonoszságokkal. Bennem még él a remény, hogy egyszer visszatér a majdnem régi Anita, hiszen a Fogat Fogért már nagyszerű kötet volt.

A kötetet köszönöm az Agave kiadónak!

Kedvenc karakter: Jean-Claude, Micah, Nathaniel, Igazság, Gonosz.

Ami kifejezetten tetszett: a szokásos mondanivaló, a világfelépítés

Ami nem tetszett: nem igazán történik semmi, aránytalan felosztás

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2013. június 6.

Oldalszám: 496 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.