Alyson Noel: Everlasting - Örökké tartson

2013. október 6., vasárnap

Hogy akadtam rá: Megtetszett a borítója amazon.com-on.

Sorozat: A Halhatatlanok 6. része

Úgy általában az egészről: Sokat gondolkoztam, hogy milyen posztot is írjak erről a könyvről, hiszen valljuk be, a legtöbben nem azért fogjátok olvasni, mert annyira várjátok ennek a sorozatnak a befejező kötetét… Legalábbis nem olyan izgalommal, mint a rajongók, maximum páran akadnak közöttetek, akik olyan mazochisták, mint én és nem hagynak abba sorozatot.

A Halhatatlanok sorozat még nem is kezdett olyan rosszul (legalábbis én szerettem az első részét), nem volt valami bonyolult történet, de nyári limonádénak tökéletes, szórakoztató… Aztán valami félresiklott, és mivel nagyjából az elsők között volt az ifjúsági, romantikus fantasyk között, így kb. mintapéldája annak, ami rossz lehet ebben a műfajban. Ez a poszt innentől TELJESEN SPOILERES, amolyan vesézés/kommentálás, és nem koherens kritika, nem is akarom annak feltűntetni. Aki esetleg nem olvasta az előző részeket, de szórakozni (sírni) akar, az is nyugodtan tovább olvashat, mert egyrészt körbeírom ki kicsoda, másrészt örülhetnek a sorozat olvasói is, mert ebben a részben az előző öt kötet történetét éljük át…

A történetünk ott kezdődik, hogy Damen (a halhatatlan, rejtélyes férfiú, aki hatszáz éve folyton Ever reinkarnációit üldözi, mert annyira szerelmes belé) és Ever (a szőke, ámde rettenetesen különleges lány, aki nem olyan, mint a többiek – erről majd később) állnak Nyárvidék (egy mágikus dimenzió a világok között, ahol lehet varázsolgatni és minden tudás fellelhető) szívében, de hopsz, sár van itt meg eső. Ever úgy gondolja, hogy erről ő tehet, mert profetikus álmai kísértik és hát, megölte a legjobb barátnőjét az előző részben, aki a halhatatlanság ajándékát nem viselte olyan szépen és szerényen, mint Ever. Megjelenik egy öreg néni, aki rímekben kezd el beszélni, és kijelenti, hogy Ever a kiválasztott, aki segít majd sokakon, ha elindul egy utazáson.

És innentől a könyv fele kb. erről szól, hogy Damen semmibe veszi ezt, mert nyilván ha létezik mágia, meg halhatatlanság, akkor nem léteznek próféciák, ugye? Ami dühített, hogy Damen, akit az elején nem utáltam, teljesen átváltott abba a típusú karakterbe, ami most menő, én pedig fel nem foghatom, hogy lehet erre olvadozni. Damen folyton – a dráma kedvéért, felteszem –, semmibe veszi Evert, ellene van, és eléri azt manipulációval, hogy a lány úgy gondolja, hogy ő hülye, és Damen alárendeltje.

Erről írhatnék millió sort és posztot, de ez az, amit nem kéne romantikusan ábrázolni. Ez nem romantika, ez nem apró vagy nagyobbacska bökkenő egy kapcsolatban. Damen egyszerűen rongynak használja Evert, de mivel szexi és gazdag, ezért ez simán elnézhető neki.

Damen kijelenti, hogy Ever profetikus álma csak figyeleméhes dolog, hogy ennyire függ Damentől, és nem kap belőle eleget. Tényleg, Damen? Én itt már lapáttal vertem volna a fogait és ez az első fejezet. És erre épülne a könyv, hogy szurkoljak nekik. Ha ez nem lenne elég, Ever folyton RETTEG, hogy mit gondol majd Damen, hogy mennyire lesz dühös. Bárki bármit mond, nekem ez tiszta abuzív kapcsolatnak tűnik, ez nem normális, ha gyomorgörccsel válogatja meg az ember minden szavát a szerelme előtt.

„– Nem hagyhatjuk figyelmen kívül. – Megfordulok, ránézek, tudva, hogy igazam van, és ugyanolyan biztosan, hogy ő nem fogja így látni.

– Dehogyisnem. Már meg is tettem. – A szavai mogorvábban hangzanak, mint szánta, ami egy bocsánatkérést vált ki belőle, ami hamarosan a kezében nyílik ki – egyetlen vörös tulipán, lekonyuló zöld szárral.”

Nekem ez a jelenete szimplán összefoglalja, ami probléma ezzel a kapcsolattal, meg oly sok mással ifjúsági regényekben. Nem mondja ki, hogy bocsánat, nem tesz semmit, odarak valami ajándékot, és a nőnek ennyi elég kell, hogy legyen, mert ám Damen folytatja, megindokolja, hogy miért ne mentsék meg a Nyárvidéket:

„– Tényleg így akarod tölteni a téli szünetünket? Valami őrült, öreg nő rejtélye után nyomozva? Megpróbálva olyan mélyebb értelem után kutatni, ami a szerény véleményem szerint nem létezik?”

Komolyan?


OKÉ, DAMEN, most jöhet egy szék az arcodba! Esküszöm, nem fogom végig kiidézni, de ez aztán tényleg elhiteti velünk, hogy mennyire szereti Evert… De persze, Damen valami filozófiai okossággal magyarázza az egészet, hogy engedjük el a múltat, ami elég álszent dolog, hiszen Evert képtelen volt elengedni, Ever erre rá is mutat – aminek örömtáncot jártam –, de a mondat második felében Ever már megint magát szidja, hogy megbántotta Damen egóját.

Nagy kínszenvedések árán hazajutnak, Damenhez, ugyanis Ever odaköltözött, miután összeveszett a nagynénjével, és a páros csodálatos hétköznapjaiba tekinthetünk bele, ami igazán kiemeli a karaktereink pozitív tulajdonságait: Ever arra használja az erejét, hogy reggel mentolos leheletet varázsoljon magának és cuki hajat, miközben Damen félmeztelen testével próbálja manipulálni Evert, hogy ne gondolkodjon, mert az árt neki.

Én elhiszem, hogy nem kell szerethetőnek lenni a főszereplőknek, de az írás első számú szabálya, hogy az olvasót érdekelje, mi lesz a karakterekkel, különben nem fogja szeretni vagy végigolvasni a könyvet. Everrel az a baj, hogy ő is kicsinyes semmiségekre használja az erejét, de mégis prédikál másoknak és lenézi őket, Damen pedig… azt vártam, hogy mikor hal meg látványosan.

Jön a vita, hogy Evernek ki kéne békülnie Sabine-nel, a nagynénjével, amíg teheti, hiszen Ever már halhatatlan és gimi után elköltözik, de persze Damen feladja az egészet, és pár perc után kijelenti, hogy nem baj, úgy is már csak ketten vannak egymásnak.

Nem! Nem, nem, nem. És mondtam már? NEM!

Álljon meg a nászmenet! Ez is az első számú jele az uralkodó magatartásnak, hogy elzárja a lányt a többiektől, igen, persze, Sabine-nal most összevesztek, de nehogy már ne is próbáljanak kibékülni. És Ever barátai? Velük mi van? Mert ők ráadásul tudnak a halhatatlanság titkáról, de persze Damennek kell Ever életének közepén állni. Annyira, hogy megszabja, hogy Ever egy hetet tölthet ezzel a titok nyitjának keresgéléssel, utána mennek majdnem-szexelni (mert Damen meg lett mérgezve és nem tudnak egymáshoz érni, csak mágikus egész testre kiterjedő kondommal) Európába és kész. Szintén, ez hogy a másik idejét beosztjuk, ez nem romantikus…

Na, Ever fogja, elmegy a Minden Tudás Házába Nyárvidéken, ahol az univerzum súg a szereplőinknek össze-vissza, amire készen állnak. Nem megyek bele, hogy ez mennyire abszurdum, mert ráfoghatjuk talán, hogy az univerzum azt akarja, hogy dolgozzanak meg a karaktereink a happy endjükért, őszintén, valahol ez is lenne a könyv tartalma, de a kivitelezéstől a fejemet fogtam. Everék eltöltenek itt mennyi időt? Tippeljetek! Megvan? EGY ÓRÁT! Majd kijelentik, hogy túl sok idejüket vesztegették.

Túl sokat.

HALHATATLANOK! Mit fáj nekik pár óra?

Ezek után Damennel elmennek a kis múltvetítő gépükhöz, ahol újra tudják élni a régi életeiket, abban a bőrben is, szóval tudnak majdnem szexelni a tulipánok között. Ever szeretne választani emléket, DE STOP, Damen szeretné a szexeset, és Ever belemegy, mert „ez a legkevesebb, amit megtehetek, hiszen annyi idejét pazaroltam kutatással.” PÁR ÓRÁT! És nem, nem, nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ha egy lány nem akar szexelni, akkor a pasi kedvében kell járnia, még ha kapcsolatban is vannak, csak hogy kiengesztelje a másikat. A nő teste az övé, és ne legyen már az ilyen aljas érzelmi manipuláció romantikus meg cuki.

És mikor Ever ismét felhozza, hogy talán… talán esetleg megnézhetnék a múltnéző kütyüjükkel a régi életüket, hátha a titokzatos évszám, ami a jóslatban szerepelt jelent valamit, Damen válasza:

„– Azt hittem, ezen már túl vagyunk – mondja végül, a tekintete az enyémre esik, de csak rövid ideig, mielőtt újra járkálni kezd. – Azt hittem, már túlléptél ezen és szórakozni akarsz. Azt hittem, rájöttél, hogy sehova sem jutsz, hogy tévedsz Nyárvidékkel, a sötét, kietlen részével és az öreg hölggyel kapcsolatban – mindennel kapcsolatban. Azt hittem, csak meg akarsz állni a pavilonnál, hogy egy kis múl-életi mókában legyen részünk, mielőtt elindulunk vakációzni. Aztán abban a percben, hogy végre jól érezzük magunkat, meggondolod magad. Mit mondhatnék? Egy kicsit csalódtam benned, Ever. Igazán.”

Ez volt az a pillanat, amikor Dament elástam volna a hátsókertemben… Lehetőleg élve. Még mindig próbálom felfogni, hogy ez hol romantikus, de tényleg továbblépek.

Damennek ugye volt egy időszaka, mikor majdnem meghalt és rájött, hogy az Árnyvidékre fog kárhozni a lelke, ezért lemondott a luxus öltönyeiről és papucsban kezdett járkálni. Mert ő ettől lesz jó ember. Egy biztos, hogy Damen és az én nézetem különbözik, mert nincs egy pillanata, hogy ne lenne ellenszenves, kicsinyes és önző. Megígéri Evernek, hogy segít neki nyomozni, ami azzal folytatódik, hogy ülnek a sáros talajon, egy nylonon, és bámulnak az esőbe, várva, hogy az öreg néni, aki jóslatot énekel, arra járjon. Hagyján, hogy mennyire hülyeség ez az egész, de Damen már nyivákolni kezd, hogy:

„– Őszintén, Ever? Az egyetlen oka, hogy itt vagyok, mert örök hűséget esküdtem neked. Tudod, „jóban, rosszban?” Azt hiszem, ez a rossz része, ami azt jelenti, hogy ennél már csak jobb lehet.”

Te atyaég! Micsoda férfi! Egy kis sártól meg esőtől már sírni kezd. Elárulom, egy kapcsolatban és az ember életében nem egy pocsolya fogja jelenti a legnagyobb akadályt.

Na, de ugorjunk, nem elemzem milyen nehézségek árán, de végre elmondják a jóslatot, Evernek egyedül kell megtennie egy nehéz utazást (ha-ha, előre nevetek, milyen nehéz lehet), és toporognak és veszekednek még pár fejezetet Damennel, és aztán, végre!

Kiderül Evernek igaza volt, mindketten éltek már azelőtt, 1308-ban, és akkor kezdődött majdnem minden probléma gyökere. A gond ezzel az, hogy kiteszi a könyv harmadát kb. és értem én, hogy azt mutatná be, hogy Ever és társai mindig ugyanazt az életet élik újra és újra, de őszintén érdekesebben is meg lehetett volna írni.

Nem tudom, hogy én aludtam át-e valamit, de elvileg Damen mindig felismeri Evert életei során, ugyanazokkal a jellegzetes jelzőkkel írja le Noel a karaktereket (szemszín, hajszín), mégis Evernek beletelik egy kis időbe, míg rájön ki kicsoda.

Na, de élvezzétek ti is a szappanoperát: Damen egy ibériai herceg. Nem értem, Noelnek miért kellett átírni a történelmet, mert bizony Damen király lett és utánanéztem nem találtam ilyen uralkodót. Értem, hogy fantasy könyv, de eddig elég volt Noelnek, hogy a híres emberek találkoztak Damennel, nem értem miért kellett ennyire még jobban kiemelni a férfi hőst…

Nem megyek bele a történelmi hitelességbe, egész egyszerűen azért, mert nem létező. Damennek hozzá kéne menni pénzért (mert szegény a királyság, és pont egy ott lakó nemes család pénze fogja megmenteni az egész országot) Drinához, aki ennek felettébb örül. Viszont Dament tizenhárom évesen belelöki a sárba Ever, Drina szegény unokatestvére, és szerelem első látásra…

Itt ez a baj, hogy nem látjuk, hogy szerettek egymásba, nem érzek semmit, nem tudok egyszerűen szurkolni nekik. És akkor vissza Everre, aki Drina és Haven, a két gazdag lány unokatestvére. Hozzá van szokva, hogy szolgálói vannak, de ugyanakkor a lovászfiúhoz (Jude) akarják a szülei hozzá adni pénzért. És egyszerűen Ever ebben az életben ugyanolyan naiv, elkényeztetett, mint most, de elvileg szegény, ezt hangsúlyozza Noel, mert hát ez a nagy akadály Damen és az ő házassága között. Mégis Ever simán nemet mondhat házasságra, pedig ha a szülei hozzá akarják valakihez adni, ahhoz hozzá kellett volna mennie…

Damen testvére Roman, aki Drinába szerelmes, meg király akar lenni, Jude Everbe szerelmes, Haven Romanbe, Drina Damenbe… és uramisten ez már maga egy oruborosz, a saját farkába harapó kígyó, ha fel akarnám rajzolni.

Milyen érdekfeszítő. Mesélj még.


Ja, és igen, Haven lecimbizik Roman szeretőjével, aki elmondja, hogy Ever és Damen le akarnak lépni és összeházasodni, Drina megöli Evert, és nem tudom hogyan, de Ever 1-2 fejezetet félig halottan tölt, nem lát, nem tud beszélni, nem fáj neki, DE végig hallja, hogy Damen mit csinál… Eléggé hihetetlen és kizökkentő, de hát hallanunk kell, amint megérkezik Miles, az orvos, és a két ikerlány Avával, mint kuruzslók, akik hozzák az életelixírt, de persze túl későn. (Damen megjegyzi mellékesen, hogy muszáj az elixírnek működnie, mert Ever fiatal és gyönyörű… Teljesen nyilvánvaló, hogy az univerzum ez alapján dönt.)

Itt már azért téptem az arcomat, mert nem elég, hogy szlengesen beszélnek, hogy bent kis házban fáklyával világítanak (? Noel nem hallott gyertyáról), de itt tűnik fel ismét, hogy Ever szerint az igazi szerelem a szex. Azaz addig nem érezte magát igazán szeretve, amíg nem szexelt Damennel, és igen mennek négy menetet itt egyből, ami kellemesen ki van cenzúrázva, de! Nem tudom felfogni, hogy ez romantika… maximum testi vágy. Tudom, hogy a tinédzser könyvekben fontos a szexualitás felderítése, és ezzel nem lenne bajom, ha nem erről szólna az egész könyv, hogy ez az élet értelme.

Bónusz jelenet: Ever már rég halott, de mondogatja, hogy annyira, de annyira szereti Dament, és Damen is neki, miközben holttestére húzza fel az eljegyzési gyűrűt… Annyira abszurd, rózsaszín köd jelenet volt, hogy nem tudtam komolyan venni, noha ebben a könyvben semmit sem lehet, azt hiszem ez volt az egyik legkiemelkedőbb pillanat. DE LESZ JOBB IS!

„– Szeretlek, Adelina [Ever akkori neve] – suttogja, egyik keze a homlokomon, a másik összefonódva az enyémmel, vadul nyomva valami hideg, kerek fémet, ami csakis a jegygyűrűm lehet, az ujjamra. – Mindig is szerettelek, mindig is szereti foglak. Mindig a szívemben élsz majd… Mindig a mennyasszonyom leszel.”


Azt hittem, ennél nem lehet rosszabb. Tévedtem. Damenék rájönnek, hogy ez az egész kalamajka azért van, mert az UNIVERZUMNAK nem tetszik, hogy Damen halhatatlan, mert az igazi halhatatlanság a léleké, és nem a testé. Jön egy halom bla-bla, ahol bebizonyítják, hogy Damen a hibás mindenért, és hiába szereznék meg az ellenszert az anti-szex méregre, akkor is lenne akadály az életükben, mert Damen egy pöcs.

Viszont, ami itt eléggé nagy baki: 1) értem én, hogy ilyen New Age-es maszlagot akar elénk tolni Noel, hogy a hibáinkból tanulunk, de egyrészt nem látom, hogy Damen tanulna bármit is, másrészt az élet nem habos-babos sütemény unikornisokkal. Hülyeség kijelenteni, hogy csak azért vannak akadályok az életben, mert rosszat tettél. 2) Újabb csodálatos anti-feminista üzenet, azaz a férfi semmiért nem hibás és a nőnek kell mindent megtenni, mert ez a helyén való.

Most tartunk a könyv felénél, már posztírás közben befájdalomcsillapítóztam, de még így is fáj… Ígérem már gyors leszek innentől! :D

Ever és Damen nagy utazása annyiból áll, hogy beülnek egy csónakba és elhajózgatnak egy folyón, ami elfeledtet velük mindent, ha sikerül emlékezniük a végén, akkor nyertek. Ever emlékszik, Damen eltűnt, egyetlen logikus következtetés: irány az Árnyvidék.

Ahol a legborzalmasabb jelenet történik meg. Nem elég, hogy ez a sárral és esővel teli hely, ilyen egyszerűen az Árnyvidék bejárata, de Ever útravalóra kapott egy szép kristályt Avától, na azzal kiszabadítja az összes halott halhatatlan lelkét, akik…

MEGÖLELIK ÉS BOCSÁNATOT KÉRNEK!

Ne már!

Nem, kedves írók, egy gonosz jó útra való térése nem ennyi, hogy megbánja bűneit két oldal alatt. Ezzel az egész könyv olyan semmilyen lesz, ezért olvastam hat részt? EZÉRT?! Roman odaadja az elixír receptjét magától, és innentől vajon miről szól a könyv?

Igen, eltaláltátok. Két perccel ezelőtt Damen azt mondta, hogy sosem fog kételkedni Everben, most, hogy a közeljövőben ott a szex lehetősége, hiába kell Evernek folytatni a világmegmentő utazását az Élet Fája és annak mágikus gyümölcse után kutatva, ami örök – léleknek járó – halhatatlanságot ad, neeem, Damen megint itt tart, mint egy megakadt lemez:

„És most, most hogy végre sikerült megszerezned azt a dolgot, amit ennyi időn át kerestél – eldobod, csak hogy valami őrült, öreg néni küldetésére menj, egy olyan fát keresve, amit bocsáss meg, hogy ezt kell mondjam, de nem létezik?”

És Damen folytatja, csak folytatja, Ever megjegyzi, hogy az Árnyvidék mindig veszély lesz rájuk nézve, erre Damen azt hozza ki, a félreérhetetlen szövegből, hogy Árnyvidéknek hívta a Damennel közös jövőjüket. EZT A DRÁMÁT ÉN MÁR NEM BÍROM!


Damen és Ever szakítanak, a szexen vitatkozva, ugyebár… és itt Everben láttam egy kis gerincet, ami eddig nem volt ott. Igenis azt merte mondani, hogy cseszd meg, Damen, itt nagyobb dologról van szó, mint rólad. De sajnos, ha Ever tényleg követendő példa lenne, és tényleg okos (mert szegény nem az), akkor rég otthagyta volna ezt a töketlent. Damen azért még kijelenti duzzogva, hogy mire Ever visszatér, addigra megcsinálja az ellenszert, hogy legyen, ami tűrhetővé teszi az életét. MÁR MEGINT A SZEX! Mintha az lenne az élet mozgatórugója!

Fétised van!

Egy kis mentális betegeket lenéző szöveg után, Ever végre megérkezik egy ködös hegyre, ahol mászik és mászik, és megölel egy random pasit, aki kiderül nem Damen, hanem Rafe, aki nem tudom kicsoda, de nem is érdekel. Megérkezik még kettő (Misa, Marco) halhatatlan, akik szintén a gyümölcsöt akarják, mert már öregedni kezdtek. Evert lelökik a mélybe, aki zuhan, zuhan, míg a FA MEG NEM MENTI! A FA!

Amire nem jöttek rá a gonoszaink, hogy a gyümölcs persze igazi halhatatlanságot ad, azaz elveszi a test halhatatlanságát, és halandók lesznek. De semmi gond, mikor erre rájönnek, SZIVÁRVÁNY SZÍNBEN SUGÁRZIK AZ AURÁJUK, OLYAN BOLDOGOK! MEGVILÁGOSODTAK! Azt…


Persze a mítosz szerint, amit amúgy egy embertől hallott Ever, a fa ezer évente egy gyümölcsöt ad, és hiába mondták Evernek, hogy a fa örök-adó, hiába nő előtte a szeme láttára új gyümölcs, leáll agonizálni és sírni, hogy a gonoszok befalták. De a szivárvány láttán megörül, megbocsát nekik, és ilyen segíts-magadon féle gondolathalmazokkal találkozunk:

„Hirtelen tudom, hogy mit jelent, amikor azt mondják, az univerzum bőséges – hogy mindent elénk rak, amire szükségünk lehet – hogy a szűkölködést csak az elménk teremti.”

Hát ezt mondd annak, aki éhezik… Ja, bocs, ők megérdemlik, mert valami olyat tettek. És ezt nem veszi észre Noel, hogy a világon nem csak szőke tini lányok élnek, és hogy ez a minden vidám, hippi filozófia, ennyire erőltetetten iszonyatosan kilóg ebből a könyvből, mikor a szereplők pont, hogy negatívak.

Ever visszatér a Földre, egy téli befőttre elég gyümölccsel és bár feltűnik neki, hogy hőség van – és ő télen indult el – három fejezet alatt jön rá, mikor Honorral (az egyik tipikus ellenséges, divatszerető lánnyal) beszélget, hogy hat hónap telt el a való világban.

Na, és itt ismét jön a csodálatos nőgyűlölő magatartás. Ever, még az első életében kijelentette: „Nem olyan vagyok, mint a többi nő.” Mert ő nem pletykál… De… ez a lehető legrosszabb a lányokba nevelt nőgyűlölet. Azt sugallja, hogy a többi lány mind rossz, velejéig romlott, megvetendő. Találkozik Honorral, aki most Jude-dal jár, és a lány bocsánatot kér, teljesen normálisan bánik vele, Ever pedig undok, majd megjegyzi, hogy tényleg megváltozott, mert kopott farmert hord, papucsot meg bő pólót. Vagyis nem lehetsz trendi, nem hordhatsz sminket, mert akkor értéktelen ribanc vagy. Biztos, hogy ezt az üzenetet kell küldeni a fiatal lányoknak?

Nyálas kibékülés után Sabine-nal, ismét Damen szenved – kérlek, lőjétek már le vagy engem, mert én ezt nem bírom –, az a baja, hogy Ever ki mert békülni a családjával, a családjánál mert aludni, és „elé mertem helyezni embereket.” Ever, az Isten áldjon meg, egy éve ismered ezt a pasit, folyton csak a baj van vele, még szép, hogy egy fiatal lánynak a családja is fontos!

Nem vicces.

Damen meglepődik, hogy Ever halandó akar lenni, Ever pedig hat hónap kihagyást bepótol a suliban Stacia (a gonosz lány), Honor és Miles segítségével. Na, már most ez egy-két oldalban van összefoglalva, de mágia és egyéb nélkül, nem tudom, hogy hat hónapot hogy engedtek neki bepótolni, de semmi gond érettségi megvan pár sorban, és jöhet az amerikai írók kedvence, A PARTI/BÁL.

Ennyi elég volt!

Ahol Ever meggyőzi a halhatatlanokat, hogy legyenek emberek, mert karmikusan jót tesz, majd Damen egy ökörségekkel teli beszéd után („Most már csak bíznod kell az univerzumban, bennem és benned, hogy hinni tudj!”) elénk ül a happy end.

Ever előkészületként varázsolt egy házat maguknak a tengerpartra, amiben nincs semmi, csak egy hálószoba, jön a szex jelenet, DE NEM AKÁRMILYEN! Tulipánok esnek mágikusan az égből, pedig egyiküknek sincs ereje már. De nem kell félni, ugyanúgy tudnak telepatikusan kommunikálni és hamarosan rájönnek, hogy bármelyik ember képes manifesztálni bármit a semmiből, ha elég erősen koncentrál.

Tehát nincs más hátra, mint hogy elég erősen koncentráljak és előttem teremjen egy kis agyi hipó, mert ezt mással nem tudom kitörölni az emlékezetemből.



Összességében minden megtalálható benne, amit egy ifjúsági könyvnek NEM kéne közvetítetnie, és igenis úgy érzem, hogy erre a gyerekes, nyálas, összevissza, humbugokkal teli írásra nem kifogás, hogy „jajj, de tiniknek készült.” Ők is értelmesek, ők is szeretnék magukat felismerni a könyvekben, olyan karaktereket látni, akik az ő problémájukkal küzdenek (legyen az első csók, vagy az élet és halál kérdése) reálisan. Ez a regénysorozat pedig minden, csak nem reális.

*A fordítás saját, mert angolul olvastam.







Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: MINDEN!

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 1/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2013. szeptember

Oldalszám: 300 oldal

Honnan: saját, e-book (angol nyelven) 

9 megjegyzés:

Ciel írta...

Ahhoz képest, hogy csak 300 oldal jó sok minden történik benne.
Azért jót mulattam az értékelésen, biztos, hogy soha nem fogom elolvasni ezt a könyvet:D

Gigi írta...

@Ciel: Igazából csak úgy tűnik. :D Inkább a párbeszédek, a veszekedések és a sok nyál tölti ki a helyet. Ami történik, az meg pár rövid mondat.

zakkant írta...

Örülök, hogy a második résznél kiszálltam a sorozatból :D Az első rész még tetszett, a második már elég nyögvenyelős volt úgyhogy áldom az eszemet, hogy nem vártam 6 kötetig :D pénzpocsékolás lett volna! viszont a postod, meg a gifjeid szenzációs lett!

Gigi írta...

@zakkant: Az első részt én is szerettem, utána hihetetlen csalódás volt a második rész, a többit meg már csak mazochizmusból olvastam el. :D De végre vége! Van spin-off sorozata is, de azt biztos messze elkerülöm.

Névtelen írta...

Ez valami nagyon jó volt. XD Hát én szakadtam a röhögéstől. Az első kötet még nekem is tetszett - bár amikor újra olvastam már nem annyira. A második kötet után pedig abba hagytam, mert nekem a második már nagyon nem jött be. Nálam, Damen már a második kötetben elásta magát XD Eddig se terveztem, hogy tovább olvasom, de ezek után meg pláne nem :D
Ez a kedvenc részem a bejezésedből: "...Damen a hibás mindenért, és hiába szereznék meg az ellenszert az anti-szex méregre, akkor is lenne akadály az életükben, mert Damen egy pöcs." XD

Gigi írta...

@Névtelen: A második részben is elásta magát Damen, de tényleg nem emlékeztem, hogy ennyire teljesen tele lett volna a szöveg nőgyűlölő tartalommal. Nem szoktam ennyire észrevenni, de ez nagyon kiborított. :D

És igen, ez az idézet megtalálható a könyvben csak finomabban fogalmazva. :D Mégis... Damen nem gondolkozik el semmin/nem tanul semmiből.

Nemyt írta...

Ezen besírtam... Nem akarom tudni, hogy mit szívott az írónő, miközben megírta ezt a könyvet :D

Gigi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gigi írta...

Kedves Hachiko*-*, akinek a hozzászólását moderáltam a házirendekben leírt miatt! Nagyon örülök, hogy számodra minden könyv extázist okoz, majd észreveszed, hogy minél olvasottabb leszel, egyre kevesebb könyvért fogsz rajongani, mert elmúlik az újdonság varázsa. (Sőt, segít majd a szókincsed és a helyesírásod csiszolásán is.)

Örülök, hogy nem vetted észre, hogy:
1 pontos (32)
2 pontos (27)
3 pontos (29)
4 pontos (55)
5 pontos (154)
6 pontyos (70)

Azaz több mint 200 könyvre adtam pozitív értékelést. Ha minden kedvencedre 1 csillagot adtam, akkor leszűrhetnéd, hogy ez nem neked való könyves blog. Másfelől, miért sértegetsz engem? Ez hol intelligens és emberi viselkedés? Azért közlöm veled, hogy szólásszabadság van, azt írok, amit akarok, arról a könyvről, amelyikről akarok, és sikerült felhoznod a "veszett fanok értelmetlen kifogása #1"-t, gondold át, hogy mit mondtál. Nem írhatok negatívat? Akkor te se írhatsz pozitívat. :)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.