Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár...

2013. október 24., csütörtök


Hogy akadtam rá: Sokan ajánlották.

Úgy általában az egészről: Mivel Daisy nem jön ki a mostohaanyjával, ezért lepasszolják őt Angliába a rokonokhoz nyárra. A lány nem is sejti, hogy gyökerestül meg fog változni az élete, nem csak az épp kitörő háború miatt, de ott van a rejtélyes Edmond is.

Elkövettem azt a hibát, hogy bár nem akartam, de mégis sikerült a könyvből készült film előzetesét megnéznem olvasás közben. Bár nem befolyásolt, mégis muszáj azzal kezdenem a bejegyzést, hogy míg az előzetesben bombák robbantak, látványosan fegyverekkel lövöldözve hurcolták el a hőseinket, sőt Daisy-nek pisztollyal kellett megvédenie Pipert, ez a könyvben nem szerepel. Szóval aki egy izgalmas, akciódús regényre vágyik, az csalódni fog. A filmhez még nem volt szerencsém, és sokan tudjátok, hogy én nem várom el megrögzötten, hogy a könyv és az adaptációja teljesen egyformák legyenek, de szeretném, ha az olvasók teljes egészében megadnák a könyvnek az esélyt.

Ugyanis ez a történet lassú és csendes, nem tudom jobban kifejezni, észrevétlenül kúszott be a bőröm alá, és bár rövid kötet, hosszasan letettem és elgondolkoztam, én vajon mit tennék a hősök helyében. Az elmésélés is közrejátszik ebben a csendes hangulatban, ugyanis Daisy majdnem tíz év távlatából meséli el a dolgokat, így kevés a konkrét jelenet, minden homályos, és az egész háborúból annyit tudunk meg, amennyit egy cseppet érzéketlen lány elárul nekünk. Daisy nem tipikusan kedvelhető karakter, nem kedves és nem is aranyos, de nagyon valós, és hiába nem akarta, én még is megszerettem. Ugyanis a mesélés módjából én kiéreztem, hogy bár Daisy megossza velünk a történetét, azért sem részletekbe menően ír a szenvedéséről és a fájdalmáról, hogy nehogy meg merjük sajnálni (vagy kedvelni), mert köszöni szépen, ő abból nem kér.

És egy picit gondban is vagyok ezzel: Egyfelől Rosoff ezzel a fajta elbeszéléssel adott valamit a történethez, ezt a sajátos hangulatot, viszont valamit el is vett. A könyv rövid, 224 oldal összesen, és e között és Daisy távolságtartása között elveszett valami. Lehetett volna ez az a történet, ami darabokra tör és a szívembe markol, de mivel úgy éreztem, mindenen átrohanunk – valószínűleg mert Daisy se akarta felidézni a fájdalmát –, ezért nem tudott meghatni, ezért nem lett a könyv hat pontos.

A regény egyik főtémája persze a háború, de hogy pontosan kik és miért csatáznak egymással, azt nem látjuk. Az egészet csak egy kislány szemszögével követjük végig, és pont ettől lesz jó. Nem a hatalmi harcokat, miérteket látjuk, hiszen az sokszor el se jut a lakossághoz, hanem pont annyit, amennyit a civilek tudnának. Először a hőseinket nem is érdekli az egész, hiszen messze laknak a bombázásoktól, nem gondolkoznak rajta, hiszen apró porszemek csak az egészben, de szép lassan kihat a mindennapjaikra (nincs áram, orvosi ellátás, végül élelem.) Végig bizonytalanságban vagyunk Daisyvel együtt, hiszen a pániktól és a média hazugságaitól nem lehet tisztán látni. A háború képét pedig ijesztő közelségbe is helyezi a regény, mivel ha belegondolunk, tényleg olyan könnyű káoszba taszítani egy országot, bármikor megtörténhet akár velünk is, és ettől lesz olyan elborzasztó hangulata a regénynek.



„Minden háború történetének van fordulópontja, és minden emberének is.”


Viszont nem csak a háború viszontagságairól szól a könyv, vagyis ha pontos akarok lenni, akkor pont, hogy nem, és ez a szörnyűség csak szokatlan és embertelen körülményt nyújt az igazi tartalomnak, ami az önmagunk, az otthon, a szeretet és az elfogadás megtalálása.

Daisy a történet elején egy az anyja hiányával küszködő, szeretetéhes, anorexiás lány, aki szarkasztikus humorral és tettetett nemtörődömséggel védi magát. Az unokatestvérei és nagynénje szeretete és kedvessége váratlanul éri, de végül meglágyítják a lányt, és valahol ez a regény lényege. Daisy megtalálja az igazi családját, megismeri a feltétel nélküli szeretetet, és őszintén, engem Daisy Piperrel való kapcsolata jobban megérintett, mint a romantika, ugyanis úgy éreztem, ez jobban formálja a lányt, és inkább ezt véltem annak az erőnek, ami átsegítette minden borzalmon. Daisy-t az is meglepi, hogy a háború idején ismeretlenek sokkal kedvesebbek és segítőkészebbek, mint a saját apja, és ezáltal tudja feldolgozni, hogy a család nem feltétlen az, akihez a legszorosabb vérkötelék köt.




„Egyúttal azon töprengtem, hogy lehet egy másik embert jobban szeretni, mint önmagadat. Amikor már nem az izgat, hogy egy háború közepébe csöppentél, és lehet, hogy meg fogsz halni, hanem az, hogy az a másik életben maradjon.”   



A romantika szálat is meg kell említeni: számomra nem volt előtérben, hiába az szerepel a borítón, hogy „Szerelem a harmadik világháború idején.” Persze az elején ott van Edmond, de a történet javarészt nem róla szól, hanem, hogy Daisy hogy talál haza (fizikailag és lelkileg is) és úgy éreztem, a fiú csak töredéke ennek. Talán már kitalálhattátok, hogy Daisy és Edmond unokatestvérek, ami nem mindenhol számít vérfertőzésnek, de Daisy úgy tekint rá. Ez nem egy szép szerelemi történet, és igazából a visszaemlékezős stílus miatt az, hogyan szeretnek egymásba nem is kerül elő, talán ezért sem éreztem át ezt a szálat nagyon. Mindenesetre a könyv végén a szál megoldása kifejezetten tetszett.

A Majd újra lesz nyár… egy szomorkás történet a felnövésről, ami éppen egy háború alatt játszódik. Valós, keserédes, de se nem végletekbe menően szomorú vagy vidám. Aki egy kis elgondolkodtató történetre vágyik a szeretet és az összetartozás erejéről, azoknak ajánlom.

A kötetet pedig köszönöm az Európa kiadónak!

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Európa

Kiadás dátuma: 2013. október (eredeti: 2004.)

Oldalszám: 224 oldal

Honnan: recenziós példány kiadótól

3 megjegyzés:

WildWorld írta...

Örülök, hogy tetszett. :) Én az írónőtől még a Just In Case-t olvastam, ami a depresszióval meg az élet értelmével foglalkozik, nekem az is nagyon tetszett.

*SPOILER... sort of*

Amúgy nagyjából mindennel egyetértek, amit leírtál. Bennem különösen mély nyomokat hagyott az epilógus, emlékszem, kifejezetten meglepett például az, hogy Isaac hogy kinőtt Edmond árnyékából, miután a testvére összeroppant. Meg tényleg szép volt a lezárás.

Egyébként a film trailerét én is megnéztem, sőt, elolvastam a tartalmat és úgy tűnik, hogy ott kispórolják belőle a szerelmi szál vérfertőzős jellegét, amit nem preferálok. :D

Gigi írta...

@WildWorld: A Just in Case is listás nálam. :) Bár már írtam. Amúgy a vége nekem is tetszett, hogy nem lett rózsaszín nyál és látszik, hogy megviselte őket a háború.

Na fene, úgy látszik, a vérfertőzést minden filmadaptációból kiszednek? (Lásd Virágok a padláson, és ahogy hallottam a Csontváros is.) Amúgy tartalmat nem olvastam, nekem Edmond rokonnak tűnt trailerből, de hiszek neked, ha leírást olvastál. Én nem tudom, mikor jutok el filmig, lehet, csak ha DVD-n kijön, de tervezem megnézni. :)

WildWorld írta...

Azóta megnéztem a filmet, és nem spórolták ki belőle a vérfertőzést. :D Csak megöregítették Edmondot pár évvel, hogy legalább azzal ne legyen gáz, meg beleraktak pár nagyon fura változtatást, például Isaac jellemvonásait is Edmond kapta. Összességében azért tetszett, de némelyik változtatás szerintem nem feltétlenül volt jó ötlet.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.