Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss
megjelenések között.
Úgy általában az egészről: Cadence Sinclair Eastman a gyönyörű és gazdag Sinclair
család elsőszülött unokája, a vagyon és a trón várományosa. A családjában
elvárják, hogy mindenki tökéletes legyen, ezért nem igazán mutathatja ki az
érzelmeit, amikor a szülei elválnak vagy amikor a nagyanyja meghal. A fényűzés
és a hazugságok között azért akad jó dolog is: Nyaranta a család a
magánszigetükön él, ahol minden csodálatos és Cadence a baráti társaságával, a
Hazudósokkal elfeledheti a problémáit legalább egy kis rövid időre. Sőt, még az
igaz szerelmet is megtalálja Gat képében, aki az egyik nagynénjének ismerőse,
és bár a nagyapja nem nézi jó szemmel Gat látogatásait származása miatt, mégis
minden nyarat velük tölt a fiú. A dolgok csak akkor fordulnak igazán rosszra,
mikor tizenöt évesen Cadence-t egyedül találják a vízben fejsérüléssel: A lány
onnantól kezdve migrénes poszttraumás fejfájásoktól szenved, és nem emlékszik
mi történt azon a nyáron, és valamiért a barátai se állnak szóba vele két évig.
Már amikor megjelent angol nyelven ez a könyv, akkor is el
akartam olvasni, nem igazán tudtam róla semmit, azon kívül, hogy van benne
valami nagy csavar, ami mindenkit letaglóz: Erre már a cím is utal és az első
pár oldalból már gondolja az olvasó, hogy ez a nagy meglepetés a baleset
kilétét és következményeit fedi. És igazából ez az egyetlen bajom a könyvvel,
amiért csak négy csillagot tudtam rá adni: Az írónő is erre a csattanóra épít
inkább, a végén sokkhatásként kell érnie minket, különben nincs olyan nagy
érzelmi vonzata az egésznek. Noha a karakterek érdekesek és a kapcsolataikat
valamennyire felvázolja, mégsem mélyed el annyira benne, hogy önmagában, ha már
tudjuk a csattanót is, hatással legyen ránk annyira
a könyv. Bevallom, én kb. a 30. oldalon már tudtam, mi a vége és bár szerettem
a könyvet, sokat levont az élvezhetőségéből, főleg mert azt éreztem, hogy a
végén nekem meg kéne lepődni, pedig annyi, de annyi nyom és előreutalás van,
ami túl sok volt vagy túl átlátszó. Azt is hozzátenném, hogy nem az első ilyen
csavarral rendelkező könyvem ez, és akinek az lesz, az esetleg meglepődhet, ez
a része a regénynek nagyon olvasófüggő. De sajnos én már találkoztam hasonló
csavarral, ahol ezt jobban kivitelezték − és nem csak azért, mert nem volt
ennyire átlátszó, hanem mert önmagában nem ez volt a történet főpontja.
A regény stílusa egy kicsit túlírt, de szerintem pont illett
egy ilyen főhőshöz, aki az elején is mondja, hogy szereti a szavak
nyakatekertségét, és mivel ő mesél az olvasónak nem volt ez karakteridegen, és
szerettem az eltúlzásokat a narrációban − mikor vérzésként írja le a lelki
sebeit −, mert ez nagyon jellemző a tinédzserek túlságos érzelmességére és
túlreagálására.
Ha már ifjúsági regény egy kicsit szól arról is, hogyan
kezdik el keresni önmagukat a szereplők, és noha ők annyira gazdagok, amivel a
legtöbb olvasó nem tud azonosulni, itt ez abszolút jól volt ábrázolva − hiába
elkényeztetett kölykök a főszereplők, mégis lehetett őket kedvelni, és a
gazdagság és elvárások negatív hatását is bemutatta. A szülői elvárás nem
kifejezetten csak a felső tízezer problémája, de itt ettől még inkább
hangsúlyosabb és nehezebb probléma lett ez a gyerekek számára. Gat, az egyetlen
olyan szereplő, aki csak bekerült a családba és nem vérszerinti rokon, képvisel
egy másik perspektívát a többi szereplőnek, és egy kicsit úgy is éreztem, ő nem
hús-vér karakter, csak a külső világot, a vele járó gondolatokat, szabadságot
testesíti meg, és inkább ebbe az ideába, "világba" szerelmes Cadence,
mint magába a fiúba. Gat az, aki elgondolkozik azon, hogy változtatni kell-e a
világon, ha tudunk, mennyit tudunk megtenni, és mi tesz minket jóvá vagy rosszá
− ha tétlen ülünk a gonoszságok mellett? − és a hit kérdését is érinti.
Eltöpreng azon, hogy lehet, hogy valakinek olyan kevés van, míg mások gazdagok,
és hogy miért igazságtalan az élet.
Ehhez kapcsolódik közvetlen a regény másik témája: a negatív
érzelmek, gondolatok, tulajdonságok, mint motiváló erő, milyen következménye
van annak, ha valakin például eluralkodik a kapzsiság. A szereplők közül egyik
sem jó vagy rossz, ahogy az életben, bár Gat küszködik azzal, hogy árnyaltan
lássa a világot, mégis a rossz döntéseik indítanak el egy dominósort, ami a
könyv végén bontakozik ki és látjuk teljes mértékben a "pusztítást."
Ezt ügyesen Lockhart párhuzamba állítja azzal, hogy míg a Hazudósok a szüleik
miatt szenvedtek, a Hazudósok is hasonlóan okoznak másnak szenvedést, pedig
bele se gondoltak, így azért egy kicsit kérdőre vonja, hogy vajon a szülők
mennyire vannak tudatában annak, hogy mennyi fájdalmat okoztak a gyerekeiknek,
és az olvasóra bízza, hogy ez megbocsátható-e vagy sem.
A könyv érinti a gyász és a nehéz traumák feldolgozását is,
és bár én szívesebben láttam volna a többi szereplőből többet − általában csak
elsétáltak a főhős előtt gyanúsan soványan vagy részegen −, azért érthető ez a
látásmód, mert Cadence inkább csak magára figyel. Még így is azért az olvasó el
tudja képzelni, hogy a család többi tagja, hogyan szenved, míg Cadence lassan
feldolgozza a traumát, ahogy visszajönnek az emlékei. Elég szívfacsaró még úgy
is olvasni, hogy min megy keresztül Cadence és miket gondol vagy tesz, ha az
ember tudja, mi a könyv vége.
Mivel a Sinclair család van a központban, ezért nem meglepő,
hogy a regény másik nagy témája a családi kapcsolatok, amit tökéletesen ábrázol
Lockhart. Egyik szereplő sem kifejezetten jó vagy rossz ember, és ebből
következik, hogy a kapcsolataik is emberiek, hihetőek és nem mindig szépek. A
szülők és a gyerekeik kapcsolatát remekül mutatja be mind a három generációval:
milyen ha a szülők nyomást gyakorolnak a gyerekeikre, milyen amikor túlságosan
meg akarják szabni a gyerekeik életét, de mégis szeretik őket. És milyen amikor
az élet csúnya dolgai és a negatív érzelmek elrondítanak egy kapcsolatot egy
időre, de aztán talán van onnan mégis visszaút. Cadence fejezi ki ezt a
legjobban, amikor a nagyapjáról beszél:
"Szeretem őt, de abban nem vagyok biztos, hogy kedvelem is."
Ami még nagyon tetszett a regényben, hogy Cadence mesékként
írja át a családja történetét, és nagyon sokféleképpen meséli el, különböző mesékből
merítve, különböző tanulságokkal és nézőpontokkal a történetet, ezzel is azt
hangsúlyozva, hogy minden eseménynek legalább két oldala van, és nem lehet
mindent beskatulyázni valahova egyszerűen és semmi sem csak jó és rossz és
tisztán felosztható, kielemezhető. Ehhez egy picit az is kapcsolódik, hogy
mennyire látják a Sinclair család életét a külsősök csak egy mesének, egy
történetnek, egy izgalmas pletykának, amit el lehet mesélni és csak az emberek
szórakoztatására van, pedig igazi, élő emberekkel történt meg az a baleset.
A hazudósok nem
egy egyedi, különleges történet, ahogy sok helyen reklámozzák, de való igaz,
hogy nem egy rózsaszín, romantikus ifjúsági regény, hanem egy keserédes
családtörténet, a nehéz helyzetek feldolgozásáról, amit kifejezetten jólesett
olvasni.
A kötetet köszönöm a kiadónak! :)
Kedvenc karakter: -
Ami kifejezetten tetszett: a stílus, a vége
Ami nem tetszett: túl átlátszó, pedig inkább a sokkhatásra épít, mint az érzelmekre
A történet: 4/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 4/5 pontból
Kiadó: Ciceró
Kiadás dátuma: 2015. április (eredeti: 2014. január 8.)
Oldalszám: 248 oldal
Honnan: kiadótól recenziós
példány
Megjegyzések
Megjegyzés küldése