Ugrás a fő tartalomra

Melissa Marr: Challenge (Kihívás)

Hogy akadtam rá: Melissa Marr Wicked Lovely könyvsorozata után, úgy gondoltam, nosza vegyük meg ezt is.

Úgy általában az egészről: Manga. Sosem voltam manga olvasó. Nincs ellene kifogásom, de nem voltam az a típus, most viszont Melissa Marr és a YA fantasy könyvek népszerűsége képregényesítési szempontból rávettek, hogy olvassak ilyet is. Ez pedig lészen a második rész.

Az egész rész izgalmasan kezdődik Shy és Maili éppen verekednek, amolyan igazi véresen. És mivel Shy a kedvencem, nagyon is sajnáltam szegényt, hogy ő maradt alul. De amit mondott utalás lehet arra, hogy bizony ő ezt így tervezte, hogy majd a mi főhősünk, Rika jól megbosszulja.

Mindenesetre vágás, és látjuk, hogy Rika és Jayce jól elvannak és szerelmesek. Nekem kicsit meghökkentő volt, hogy te jó ég, ezek máris ilyen őszintén-nagyon szerelmesek, de aztán volt egy apró utalás, ami arra enged következtetni, hogy a két kötet között bizony hónapok teltek el és így ez már reális.

Összességében ez a rész izgalmasabb volt, tele verekedéssel és politikai csavarokkal, meg persze hát a tündérek kavarásával. Imádom, ahogy ezt Melissa Marr le tudja vezetni, minden szereplő kétes nála, mindenkinek megvan a maga indítéka, és mindenkinek megvan a rossz oldala is. Igazi, vérbeli szereplők, furcsa, hogy az első részben (nem a mangában, a könyvben) pont ezt találtam hihetetlennek, azóta fejlődött az írónő és nem is kicsit. Örülök, hogy felkaptam ezt a kis mangát, és tovább láthatjuk, hogy a könyvbéli első részbeli történések mit és hogyan változtatnak meg egy egyszeri önálló tündér számára.

Kedvenc karakter: Shy

Ami kifejezetten tetszett: Hogy milyen szép kis mellékszál az eredeti sztorihoz.

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta. Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit. 1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni. Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik