Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta.

Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit.

1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni.

Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik bizonyos varázserővel rendelkeznek.) Mrs. Black és Mrs. Dark fogva tartják Tessát az ereje miatt, amiről szegény főhősünk nem is tudott: át tud változni bárkivé, ha megérintett egy tőlük származó tárgyat.

Ám persze a Sötét Házból megmentik Tessát, nem más, mint Will Herondale, az arrogáns, bunkó, ámbár nagyon jóképű Árnyvadász. Elmesél neki mindent, hogy bizony létezik ez a másik világ párhuzamosan a miénk mellett, és hogy Tessa Alvilági, azaz féldémon. Ezek után a főhősünket elviszik az Árnyvadászok lakhelyére, az Intézetbe, hogy megkeressék a bátyját, és felgöngyölítsék a rejtélyes gyilkosságokat.

Essen szó még az Intézetben lakó társaságról: Ott van Jem, aki kedves, és komolyan, nem tudom milyen lány választaná Willt helyette. Ott van Jessamine, a tipikusan nagyon szép leányzó, de viszont ő megveti az Árnyvadász létet, az Intézetet pedig egy házaspár vezeti: Henry, aki egy bohókás feltaláló és gyakran gyújtja fel magát és Charlotte, aki bár nő, mégis inkább ő vezeti az egész Árnyvadász központot. (Ne felejtsük el, hogy milyen korban játszódik, ugye.)

Öt pontot adtam a könyvre, mert megérdemli, a történet szépen fel van építve, logikus, szórakoztató és magával ragad, mégsem nyújt semmi különlegeset, nincs akkora varázsa, mint a Végzet Ereklyéinek. A trailerben nagyon szépen előadták, hogy "a démonok veszélyesek, de a szerelem halálos," de itt nincs SZERELEM. Nem baj, gondolom a következő részre tolják, és őszintén? Így reális. Nem kell feltétlen az első részben halálosan szerelmesnek lenni, de én nem éreztem semmiféle nagyobb vonzódást a karakterek között. Ami ismétlem, nem gond, csak ne számítsunk az elején nagy románcra.

A karakterekről: Ismerjük Clare-t, minden karakternek szép hátteret ad, mindenki emberi, van bennük jó is, rossz is, a főgonoszok imádni valóak. Ez itt sincsen másként, a karakterekben nincs hiba. A szarkasztikus humor is a megszokott, úgyhogy jó pár hónapig ebből fogunk idézgetni. ("Sose bízz a kacsákban!") De... De... De... valami szíven ütött. Ez egy Cassandra Clare könyv, azt akartam, hogy valami üssön benne, hogy essek katarzisba, hogy ragadjon magával. Több hétbe tellett elolvasnom a könyvet, mert annyira nem érdekelt, mi lesz velük, hiszen mindent előre tudtam. Mindenre akkora utalások vannak, mint a ház, és csak a nagyon nagyon nagyon figyelmetlen olvasó kerülheti el őket. A végén két szálon fut a cselekmény, és mindkét szálon rájönnek arra, amit én kb. az ötödik fejezettől tudtam, szuper, de ezt el is ecsetelik. Nem egyszer, nem kétszer, háromszor! Aztán még párszor elmesélik, hátha elfelejtenénk, ki a gonosz és miért.

A történet lezárt, nem kiált folytatásért. Függővégnek nevezi ezt Clare, én meg semminek. Felmerült bennem a kérdés, "mi a fenét akarhat ez meg itt?" De ezen kívül többet nem ért el Clare, és ezt nagyon bánom.

Ugye ebben a regényben a Végzet Ereklyéi szereplőinek őseivel találkozunk. Vicces látni, hogy itt vannak a Waylandék, a Lightwoodék, és öröm látni az ilyen apróságokat, mint a mágikus ezüstgyűrű, a Szenzor, Isabelle rubintnyaklánca. Ezeket viszont az értékelheti csak, aki olvasta a Végzet Ereklyéit. Két szereplő fel is tűnik, akit már ismerhettünk: Church és Magnus, nem mellesleg pedig végre megismerjük Camille-t, a vámpírok igazi vezetőjét.

Várom a következő részt? Igen. Lehetetlennek érzem, hogy kibírjam azt az egy évet, mire megjelenik? Nem. Clare próbál új karaktereket csinálni, teljesen új történettel, de nem jön össze. Néhol magát parodizálja ki, az Üvegvárosbeli megoldásra gondolok a védőpajzzsal, vagy pedig az incest poénokra. Clare is érzi, hogy ez annyiban nem lett más, csak behozta a steampunk vonulatot (olyan tárgyak, amik gőzzel működnek, Viktóriánus korban, de valóságban nem léteztek), ami őszintén engem csak a Books of Magic 2. részére emlékeztet. Öt pontos, de keserű szájízzel.


Kedvenc karakter: A Mester (Magister), Nathaniel, Church, Jem, Jessamine

Ami kifejezetten tetszett: a karakter ábrázolás, a világ, hogy látjuk a kis kütyüket itt, amik vannak az MI-ben, hogy lehet rajzolgatni a családfát, összekötni a két könyvet

Ami nem tetszett: a kiszámíthatóság

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból