Ugrás a fő tartalomra

Ira Levin: Rosemary gyermeke

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Rosemary gyermeke 1. része.

Úgy általában az egészről: Rosemary és Guy Woodhouse, a fiatal házaspár végre beköltözhet álmaik házába, a Bramfordba. Az sem tántorítja el őket, hogy a háznak kísérteties hírneve van, fura öngyilkosságok történtek ott, lakott ott kannibál és sátánista szekta vezetője is. Aztán rá kell jönniük, hogy a történetekben lehet valami igazság…

Azért olvastam el a könyvet, mert klasszikus horror regényként írják le, és bár valószínűleg mikor megjelent, sokkal nagyobbat ütött, szerintem még mindig megállja a helyét a mai világban is. Nem tudom, hogy az előszóban leírtak mennyire igazak, hogy ez volt az első horror regény (vagy legalábbis az első híres horror regény), ami visszahelyezte a városi helyekre, a biztonságos otthonok közelébe a horrorisztikus elemeket, de még így is, hogy ez a mostanában már elcsépelt történet, pont ezért a közelségérzetért szerettem. Hiába volt a történet kiszámítható, hiába tudja az olvasó, hogy kik a gonoszok, és bár a feszültséget megöli, hogy már nagyon sokszor láthattunk/olvashattunk ilyen történetet, ezért tudjuk, hogy mi lesz Rosemary gyerekével, mégis élveztem. Bár a narrátor nem enged teljesen közel Rosemary gondolataihoz és érzelmeihez, nem az ő lelki tragédiájáról szól a könyv, pont ettől, ahogy a mindennapi életébe beleszövi a rettenetet lett olyan érzésem, hogy ez bárhol, bármikor megtörténhetne, akár holnap velem is.

A regény másik eleme, ami miatt ez a hatvanas években nagy siker lehetett, a sátánista szekták, ugyanis abban az időben hódítottak maguknak teret, és az ottani és akkori olvasók számára izgalmasabb/rémisztőbb lehetett arról olvasni, hogy mi van, ha sátánisták a szomszédok. Annyira megfogta ez a regény az akkori közönséget, hogy a könyv adaptációja körül olyan pletykák merültek fel, hogy aki a regényhez az ihletet adta, Anton LaVey, a Sátánista Egyház alapítója, játszotta az ördögöt a filmben, sőt még tanácsadó is volt a film készítéséhez. Noha ezt sokan tagadják, sőt nincs rá semmiféle bizonyíték sem, mégis kísértet históriaként lengi körbe a filmet ez, és még mindig nem lehet ettől eltántorítani embereket.

És pont, hogy a hit az egyik főkérdés a könyvben. Noha nem a keresztény vallás helyességének bizonygatása végett született meg a könyv, mégis szerepet játszik benne a kereszténység, illetve az attól való elfordulás. A történetben végig minden szereplő beszélget a vallásról, noha nem erőltetetten és nem feltűnően és nincs semmi olyan konkrét tanulság, amit az író a szánkba akar rágni. A babonák is feltűnnek és az olyan dolgok, amikre ne tudunk magyarázatot adni: például, amikor furamód megérzi valaki, hogy rossz dolog van készülőben. Minden szereplő máshogy áll a hit kérdéséhez: Van, aki abban hisz, hogy Isten halott, van, aki ateista, és van, aki a régi vallásokhoz nyúl vissza. De minden esetben van olyan hataloméhes ember, aki a vallás ígéretével és a saját karizmájával vezet embereket tévútra, és emiatt lett kedvencem ez a könyv.

Mindig szívesen olvasok arról, hogyan manipulálják érzelmileg az embereket és ez a könyv erre nagyon jó példa. Sok helyen láttam, hogy Rosemaryt szerencsétlen és ostoba szereplőnek tartják, és én valahogy nem ezt éreztem. Rosemary egy elég naiv szereplő, de ez a neveltetéséből és a származásából adódik, hiszen egy kisvárosból való, ahol a nők szerepe annyiban ki is merül, hogy szüljenek. És bár Rosemary lelkes háziasszony, mégis van olyan apafigurája, aki könyveket ad neki és bíztatja a saját gondolkodásra, ez is egy kicsit a könyv egyik szála, hogy a végén Rosemarynek a saját lábára kell állnia és magát megmentenie és nem várni a megmentő férfi alakot. Szóval Rosemaryt ezért könnyebb egy fokkal érzelmileg manipulálni, de azért valljuk be, kedvességgel könnyű elleplezni a gonosz szándékot, és az olvasónak hiába egyértelmű, hogy amiket mondanak Rosemarynek az félrevezetés, a való életben mi ezt nem látnánk ennyire nyilvánvalónak, főleg, hogy a legártatlanabbakat és a hozzánk közel állókat nem vizsgáljuk meg annyira, és nem gyanakszunk rájuk.

A nemi erőszak jelenetet még kiemelném, ugyanis láttam külföldön kritikákban, hogy ezt nem tudták lenyelni, hogyan lehet, hogy ezek után Rosemary Guy-jal maradna. Szeretném megjegyezni, hogy még mai napig kulturált, felvilágosult emberek úgy gondolják, hogy ha a feleséggel bármikor és bárhogyan szeretkeznek, még ha a nő nem egyezett bele, az akkor sem nemi erőszak. Szóval nekem még ez az elem is megállja a helyét a mai korban.

A Rosemary gyermeke egy kellemesen borzongató regény és nem azért horror, mert olyan véres vagy ijesztő, inkább csak felébreszti az olvasóban a gyanakvást, hogy akár a kedves gesztusok is rejthetnek rettenetes szörnyűségeket.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: az érzelmi manipulálás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2014. június 12. (eredeti: 1967. március 12.)

Oldalszám: 256 oldal

Honnan: saját, papírpéldány

Megjegyzések

  1. Örülök, hogy tetszett, teljesen meghoztad a kedvem, lehet én is elolvasom majd. Adok Levinnek egy második esélyt. Elkezdtem nézni a 2014-es adaptációt egyébként, de nem nagyon tetszik eddig, olyan laposka. :(

    VálaszTörlés
  2. @March: Majd én is megnézem az adaptációt, de a könyv sem éppen izgalmas. Mármint a fókuszban Rosemary mindennapjai vannak, olyan kis közönséges dolgok, hogyan rendezi be a lakást, stb. És ezek között húzódik meg ez a manipuláció és a többi, nem mondanám izgalmasnak, de engem lekötött. :) De úgy olvastam az utószóban, hogy az első filmfeldolgozás nagyon hiteles, szóval ha az tetszett, akkor lehet a könyv is fog.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség