Ugrás a fő tartalomra

Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Hogy akadtam rá: Gimnáziumban nyomták a kezembe a sorozat első kötetét.

Sorozat: Az Anita Blake 20. része.

Úgy általában az egészről: Anita és Edward most egy sorozatgyilkosságot próbálnak felgöngyölíteni, ám hamar rá kell jönniük, hogy ez a tetemek sora csak álca, és Anitát akarják St. Louistól távol tartani, hogy elrabolják vagy megöljék. A tettesek pedig? A Harlekin, a titkos vámpírrendőrség, akik a legprofibb bérgyilkosokból és kémekből állnak. A problémát fokozza a helyi nőgyűlölő zsaru és hogy valamiért minden kivégzési parancs zöldfülű rendőrbírók nevén van, amitől máris adja magát egy közelgő katasztrófa.

Igazából nem panaszkodhatok (nagyon), mert végre Hamilton már nem csak színtiszta pornót ír. Amúgy a pornóval se lenne bajom, ha éppenséggel ez a sorozat nem egy akció-horror történetként indult volna egy csipetnyi erotikával. Míg megszokhattuk, hogy az eddigi Anita Blake kötetekre az volt a panasz, hogy túlságosan a szexre összpontosít Hamilton, ez hasonló lett, mint az előző kötet, vagyis semmi nem történik benne csak karakterfejlődés és elmélkedés.

Annyira aránytalan a könyv szerkezete, hogy sajnos szinte az egész könyvet untam, hiába volt Edward, a kedvenc szereplőm a középpontban Anita mellett. Az első pár fejezet még pörgős, azt gondolná az olvasó, hogy "ez az, végre nyomozás," de igazából a fülszöveg és az első fejezet ellövi, hogy ki a tettes, és nem is nagyon kell erőlködniük, hogy elkapják őket, hiszen Anitát követik. Anita pedig nem csinál semmit, csak beszél, gondolkodik, beszél, lelkizik, és küzd a nőgyűlölő zsaruval, és ahogy ő is mondaná "felesleges hivatali köröket" futnak. A legrosszabb, hogy a gonoszokat teljesen véletlen adódó módon intézik el, és olyan gyorsan, hogy még izgulni se jutott időm. Két oldalnyi akció egy 380 oldalas könyvben nekem igazán kevés.

Persze, azért akadt jó is benne, amiért szeretem én ezt a sorozatot, és most az egyik ilyen Edward karaktere, bár most ő is az eddig nem ismert érzelmesebb oldalát mutatja be. Nem zavart ez a fajta karakterpuhítás, és jó volt látni, hogy Anitának tényleg van hímnemű barátja is, akivel ennyire bármit megtennének egymásért. Igazából ez a kötet a kettejük kapcsolatáról szólt, és Anita többi pasiját teljesen hátrahagyja, a végén jelenik meg csak Nicky is pár percre, szóval üdítő volt nem a szerelmi torzsalkodásokat olvasni. (Ami persze reális, de néha már annyira sok.)

A másik főtémája ennek a kötetnek, hogy Anita bár távol van a szeretteitől, végre valahára feldolgozza, hogy nem ember ő már. Eddig is mondogatta, hogy ő vámpír meg szukkubusz, de most annyira természetesen jött neki még a gondolataiban is, hogy elért a teljes elfogadáshoz. Ami felveti a kérdést, hogy vajon hogyan fog ez kihatni az életére, hogy fog-e öregedni, és szomorúan konstatálja, hogy Edward már törékenyebb nála, és hogy annyira a természetfelettiek társaságához van szokva, hogy már nem is emlékszik rá, mikor edzett utoljára emberekkel, ahol gyakorolhatta volna, hogyan fogja vissza az erejét. De végre bevallja magának, hogy a belső szörnyetegei saját magát képviselik, és nem próbálja rájuk fogni, hogy újabb tigrishez vonzódik, és az ardeur táplálása sem lesz olyan kínszenvedés, mint eddig volt. És hiába szerez ismételten újabb pasit a háremébe, a végén úgy érzem, Anita végre rájött, hogy nem kell, hogy mindenkihez mély kapcsolat fűzze, és hogy elérte már a polikapcsolatainak azt a számát, aminél többet érzelmileg nem tud fenntartani.

Anita és Edward mindketten küzdenek azzal, hogy a nem mindennapi munkájukat összeegyeztessék a családi élettel, és valahogy erről is szól a könyv, hogy nem mindenkinek jelenti a család és a normális élet ugyanazt, de ugyanolyan fontos. Anita arra is rájön, hogy talán az anyja elvesztése miatt randizik csak természetfelettiekkel, mert ők nem olyan törékenyek, és ahogy más karakternek megállapítja, hogy sokszor a boldogság nem olyan képben jelenik meg az embernek, amire számít vagy amiről álmodik, és ehhez fel kell adnia a régi életét, ez teljesen igaz ő rá is, és úgy érzem, ez a kötet erről szól. Afféle teljes elengedése a régi Anitának.

Persze, a már jól megszokott előítéletesség és a másság megvetése is előkerül: a(z egy cseppet unalmas és frusztráló, cselekményt lelassító) nőgyűlölő rendőrtől kezdve, a likantrópiát nem emberszámba vevő embereken át, a tisztavérséget előnyben tartó vérállatokig.

Nem egy fenomenálisan izgalmas Anita Blake kötet ez, de mégis Anita, mégis szeretem még, és remélem, hogy ennyi lélekkutatás és karakterfejlődés után végre ismét a véré és az erőszaké lesz a főbb szerep.

Kedvenc karakter: Edward

Ami kifejezetten tetszett: Edward

Ami nem tetszett: szinte semmi nem történik, túl gyors a megoldás

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2014. június 12. (eredeti: 2011. június 7.)

Oldalszám: 384 oldal

Honnan: saját, papírpéldány

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige