Ugrás a fő tartalomra

Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Hogy akadtam rá: Gimnáziumban nyomták a kezembe a sorozat első kötetét.

Sorozat: Az Anita Blake 20. része.

Úgy általában az egészről: Anita és Edward most egy sorozatgyilkosságot próbálnak felgöngyölíteni, ám hamar rá kell jönniük, hogy ez a tetemek sora csak álca, és Anitát akarják St. Louistól távol tartani, hogy elrabolják vagy megöljék. A tettesek pedig? A Harlekin, a titkos vámpírrendőrség, akik a legprofibb bérgyilkosokból és kémekből állnak. A problémát fokozza a helyi nőgyűlölő zsaru és hogy valamiért minden kivégzési parancs zöldfülű rendőrbírók nevén van, amitől máris adja magát egy közelgő katasztrófa.

Igazából nem panaszkodhatok (nagyon), mert végre Hamilton már nem csak színtiszta pornót ír. Amúgy a pornóval se lenne bajom, ha éppenséggel ez a sorozat nem egy akció-horror történetként indult volna egy csipetnyi erotikával. Míg megszokhattuk, hogy az eddigi Anita Blake kötetekre az volt a panasz, hogy túlságosan a szexre összpontosít Hamilton, ez hasonló lett, mint az előző kötet, vagyis semmi nem történik benne csak karakterfejlődés és elmélkedés.

Annyira aránytalan a könyv szerkezete, hogy sajnos szinte az egész könyvet untam, hiába volt Edward, a kedvenc szereplőm a középpontban Anita mellett. Az első pár fejezet még pörgős, azt gondolná az olvasó, hogy "ez az, végre nyomozás," de igazából a fülszöveg és az első fejezet ellövi, hogy ki a tettes, és nem is nagyon kell erőlködniük, hogy elkapják őket, hiszen Anitát követik. Anita pedig nem csinál semmit, csak beszél, gondolkodik, beszél, lelkizik, és küzd a nőgyűlölő zsaruval, és ahogy ő is mondaná "felesleges hivatali köröket" futnak. A legrosszabb, hogy a gonoszokat teljesen véletlen adódó módon intézik el, és olyan gyorsan, hogy még izgulni se jutott időm. Két oldalnyi akció egy 380 oldalas könyvben nekem igazán kevés.

Persze, azért akadt jó is benne, amiért szeretem én ezt a sorozatot, és most az egyik ilyen Edward karaktere, bár most ő is az eddig nem ismert érzelmesebb oldalát mutatja be. Nem zavart ez a fajta karakterpuhítás, és jó volt látni, hogy Anitának tényleg van hímnemű barátja is, akivel ennyire bármit megtennének egymásért. Igazából ez a kötet a kettejük kapcsolatáról szólt, és Anita többi pasiját teljesen hátrahagyja, a végén jelenik meg csak Nicky is pár percre, szóval üdítő volt nem a szerelmi torzsalkodásokat olvasni. (Ami persze reális, de néha már annyira sok.)

A másik főtémája ennek a kötetnek, hogy Anita bár távol van a szeretteitől, végre valahára feldolgozza, hogy nem ember ő már. Eddig is mondogatta, hogy ő vámpír meg szukkubusz, de most annyira természetesen jött neki még a gondolataiban is, hogy elért a teljes elfogadáshoz. Ami felveti a kérdést, hogy vajon hogyan fog ez kihatni az életére, hogy fog-e öregedni, és szomorúan konstatálja, hogy Edward már törékenyebb nála, és hogy annyira a természetfelettiek társaságához van szokva, hogy már nem is emlékszik rá, mikor edzett utoljára emberekkel, ahol gyakorolhatta volna, hogyan fogja vissza az erejét. De végre bevallja magának, hogy a belső szörnyetegei saját magát képviselik, és nem próbálja rájuk fogni, hogy újabb tigrishez vonzódik, és az ardeur táplálása sem lesz olyan kínszenvedés, mint eddig volt. És hiába szerez ismételten újabb pasit a háremébe, a végén úgy érzem, Anita végre rájött, hogy nem kell, hogy mindenkihez mély kapcsolat fűzze, és hogy elérte már a polikapcsolatainak azt a számát, aminél többet érzelmileg nem tud fenntartani.

Anita és Edward mindketten küzdenek azzal, hogy a nem mindennapi munkájukat összeegyeztessék a családi élettel, és valahogy erről is szól a könyv, hogy nem mindenkinek jelenti a család és a normális élet ugyanazt, de ugyanolyan fontos. Anita arra is rájön, hogy talán az anyja elvesztése miatt randizik csak természetfelettiekkel, mert ők nem olyan törékenyek, és ahogy más karakternek megállapítja, hogy sokszor a boldogság nem olyan képben jelenik meg az embernek, amire számít vagy amiről álmodik, és ehhez fel kell adnia a régi életét, ez teljesen igaz ő rá is, és úgy érzem, ez a kötet erről szól. Afféle teljes elengedése a régi Anitának.

Persze, a már jól megszokott előítéletesség és a másság megvetése is előkerül: a(z egy cseppet unalmas és frusztráló, cselekményt lelassító) nőgyűlölő rendőrtől kezdve, a likantrópiát nem emberszámba vevő embereken át, a tisztavérséget előnyben tartó vérállatokig.

Nem egy fenomenálisan izgalmas Anita Blake kötet ez, de mégis Anita, mégis szeretem még, és remélem, hogy ennyi lélekkutatás és karakterfejlődés után végre ismét a véré és az erőszaké lesz a főbb szerep.

Kedvenc karakter: Edward

Ami kifejezetten tetszett: Edward

Ami nem tetszett: szinte semmi nem történik, túl gyors a megoldás

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2014. június 12. (eredeti: 2011. június 7.)

Oldalszám: 384 oldal

Honnan: saját, papírpéldány

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d