Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá: Szeretem az írónő könyveit.

Úgy általában az egészről: Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak.

Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre.

Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is örültem, amikor felkeresett az írónő, hogy esetleg nem érdekelne egy előolvasói példány a nyáron megjelenő regényéből. Noha ez a könyve thriller, itt is meglátszik, hogy Stampler legnagyobb erőssége a karakterábrázolás, ugyanis a regény legerősebb pontja a karakterizálás és a szereplők háttértörténete, amit csak erősít, hogy váltott nézőpontban követjük Nicolette-et és Jacket, így mindkettejüket teljesen megismerjük.

Nicolette szála leginkább a Szökés 2. évadára emlékeztetett (amibe az is belejátszik, hogy éppen akkor maratonoztam a sorozatot), vagyis egyik helyről menekült a másikra és mindig kísértette a paranoiája. Élvezetes volt olvasni egy átlagos, ám de talpra esett lány túléléséről, és leginkább az tetszett az egészben hogyan oldja meg a dolgokat. Nicolette korán elvesztette édesanyját és a nevelőapjával él, így az egész narrációjában volt valami szomorkás hangulat, és habár nem látjuk pontosan, hogy mit követett el (hidegvérű gyilkosságot vajon), egyből szimpatikus lett számomra. A karakterének főkérdése, hogy mit képes megtenni az ember a túlélésért, sorra látjuk, hogy az amúgy a többi embernek csak elméleti síkon megmaradó kérdéseket muszáj megválaszolnia, például, hogy lopna-e, ha éhes lenne, hazudna-e, ha csak így maradhat életben, és fogna-e fegyvert valakire, esetleg le is lőné az illetőt.

Jacknek szintén nincs könnyed családi háttere: az apja nem csak a szervezett bűnözésben vett részt, de még bántalmazta és manipulálta is a családját. Míg a bátyja, Don, börtönben kötött ki és folytatta a "családi üzletet," addig Jack megpróbál teljesen ellentétes lenni az apjától, de a regény folyamán kénytelen elgondolkozni azon, hogy a genetika mennyire szabja meg, hogy mi lehet az emberből - és attól is tartani kezd, mikor Nicolette iránt kezd érzelmeket táplálni, hogy inkább az anyjára hasonlít, aki évekig elnézte az apja embertelen tetteit. Jack tépelődéséről, énkeresésről, és arról a témáról, hogy a szülők hogyan határoznak meg minket és az életünket, szintén kellemes volt olvasni.

A történet pörgősségéhez hozzájárultak a rövid, váltott nézőpontú fejezetek, ez a regény előnyére vált, még akkor is, ha az első egyharmadban a két szereplő nem is találkozik. Mégis számomra az egyetlen zavaró tényező az volt, hogy alig vártam, hogy találkozzanak és macska-egér játékba kezdjenek, amit a fülszöveg is hirdet, hiszen az ilyesfajta dinamika - az egyik fél nem ismeri a másik teljes személyazonosságát és az ellenfelek közötti vonzalom − a kedvencem, mégis ez nekem elmaradt. Nicolette érthetően szeretethiányos és sokat gondolkozik azon, élet-e az élet, ha sosem lehet önmaga és mindig magányosan kéne élnie, ezért elfogadható volt, hogy egyből rátapadt az első helyes srácra. Mégis… Nem tudtam átérezni egyszerűen a vonzalmukat, Jack részéről abszolút érthetetlen volt számomra, hogy miért akar lefeküdni azzal, aki megölte az ismerősét/barátnőjét anélkül, hogy tényleg megismerte volna. Lehetett ez valami elemi vonzalom, csak sajnos számomra ez nem jött át.

Noha a romantika számomra lehúzza a könyvet, attól függetlenül tetszett a regény mondanivalója: mi az, amitől az emberben elpattan valami és képes erőszakos dolgokra, netalántán gyilkosságra. A két karakter nagyon jól egyensúlyozta ezt: Jack, akinek a vérében lenne az erőszak a családja miatt, szinte sose tud ártani senkinek, Nicolette, akiről nem hinnénk első ránézésre, hogy bármit is tenne − alkatából kifolyólag vagy mert ő a félős lány, aki menekül − mégis képes erőszakhoz folyamodni, ha meg kell magát védenie. És az is felmerül kérdésként vajon van-e rá jogunk, hogy így védekezzünk? Van-e olyan szituáció, amikor az erőszak lehet a megfelelő reakció? Ezt még jobban kihozza, hogy szinte éles ellentétként látjuk Jack apjának tetteit és Nicolette-ét.

A könyv vége pedig teljesen kárpótolt a kicsit lassan folyó, enyhén leült középért, ugyanis bár sejtettem, hogy mi történt Nicolette-tel, sosem volt idegesítő vagy erőltetett az, ahogy a rejtélyt megőrizte Stampler. És a történet zárására tényleg azt tudom mondani, hogy jól sikerült, az utolsó záró sorok kellően ütnek, és más fényben láttam az egész történetet, elgondolkoztam azon, hogy mennyire vezetett meg vajon az egyik narrátorunk és mi lehet az igazi történet.

A How to Disappear egy kellemes tini thriller noha az ízlésemnek nem való romantikával, ami érdekes kérdéseket vet fel a túlélésről, az emberi természetről és az erőszakról.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a vége, a karakterek és a helyzetük, a Magyarországra vonatkozó utalás :)

Ami nem tetszett: a közepe kicsit lassú, a romantika nem  nekem való

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2016. június 14.

Oldalszám: 416 oldal

Honnan: kiadótól recenziós példány