Hogy akadtam rá: Szeretem az írónőt.
Úgy általában az egészről: Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait
egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az
életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy
hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon
tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő
kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy
különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem
veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az
öregedés minden jele nélkül.
Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott
krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek
középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és
hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem…
Sajnálatos módon iszonyatos nagy csalódás lett ez a könyv.
Igazság szerint a regény egyik legnagyobb gyengepontja pont
a gyilkos, márpedig egy horrorban, ami a sorozatgyilkos romlottsága köré épül,
ennek kéne a legnagyobb húzóerőnek lennie. Sok helyen olvastam/hallottam, hogy
ez a könyv nagyon intelligens, végre nem szexualizálja és romantizálja a
gyilkosokat − ami mostanában eléggé menő, hiszen mindenki szeret az otthon
biztonságában kellemesen rémisztő és morbid dolgokról olvasni −, és hogy milyen
naturalistán ábrázolja ezeket a szörnyű tetteket. Nem lenne ezzel gondom, ha
tényleg ezt éreztem volna olvasás közben, de nekem ez leginkább unalmas volt.
Hogy lehet egy darabolós-belezős gyilkosról úgy írni, hogy leginkább elaludna
rajta az ember? Jó kérdés.
A gond ott kezdődik, hogy a könyv felét Harper narrálja,
tehát végig benne vagyunk a fejében, és még így sem látjuk a motivációját, sem
pedig a gyilkosságokat olyan részletességgel. Harper elméletileg szociopata, de
azt a ridegséget sem látjuk, csak egy-két ráutaló jel van (a kötelező
gyerekkori bántalmazás, kisállatok kínzása és kiskorban elkövetett rémtett, ami
mind mintegy kézikönyvet követően megvan, mintha csak egy listát pipálna ki
Beukes), és leginkább csak egy egysíkú papírmasé figura volt a főgonoszunk.
Persze, lehet azzal védekezni, hogy a könyv üzenete − ami
olyan szájbarágós stílusban van, hogy csak felnyögni tudtam rajta, mikor egy
kisiskolás projektje ébresztette rá a gyilkost erre − nem más, minthogy minden
véletlenszerűen történik az életben. Nincs semmi mögött indok, minden
értelmetlen és mint a hangyák csak rohangálunk teljesen jelentéktelenül az
életben. Ezzel alapjáraton nem lenne gond, mert bár lehet arról vitatkozni,
hogy Isten vagy milyen felsőbb erő miért engedi megtörténni a tragédiákat,
mégis azért a történéseknek közvetlenül van indoka. Egy zongora nem fog magától
leesni egy ablakból és agyonnyomni egy nagymamát, aki véletlen arra sétál, de
egy rosszul felköltött zongora leeshet, mert épp másnapos volt, akinek a dolga
lett volna a rögzítés, a nagymama meg épp a kórházba sietett. (Ez nincs benne a
könyvben, csak illusztráció. :D) És ez a fajta ok-okozat abszolút hiányzik
innen. Minden szereplő csak teng-leng mindenféle motiváció nélkül.
A másik szálunk Kirby nyomozása, amitől teljesen mást vártam
a fülszöveg miatt, hiszen mégis ha már oknyomozó riporter, akkor csak lehet
izgalmas! Igazából miről szól a történetnek ez a része? Kirby és az újságíró
ismerkedéséről és szerelméről. Nem kell megijedni, nem lesz iszonyatosan
rózsaszín és nyálas − tehát a romantika rajongók sem találhatnak ebben
szerintem semmi értékelhetőt −, de akkor is teljesen felesleges volt. Kirbyék
nem jönnek rá a rejtélyre, sőt, a könyv végén sem tudják, hogy a sorozatgyilkos
kiket gyilkolt meg, Harper egészen egyszerűen megtalálja Kirbyt és tálcán
nyújtja oda neki a megoldást.
Ami még iszonyatosan zavaró, az a rengeteg nevetséges
véletlen. Szólhatna arról a könyv, hogy milyen rejtélyes az élet, és hogy összekapcsolódik
mindenki élete, de ezzel a témával sem kezd semmit (ahogy semmivel sem).
Kirbyről azért tudja meg Harper, hogy életben van, mert egy banális véletlen
végett épp Kirby egyetlen újságban megjelent cikkét olvassa. Másfelől pedig a
nyomozás részénél, bár Kirby körberöhögi az egyik segédjét, aki véletlenszerűen
elé tesz régi esetekről cikkeket. Pont mindegyik cikk persze a
sorozatgyilkosunk áldozata, és semmi logika nincs benne, hogy miért csak ezeket
szedi ki az archívumból ez a gyerek.
Természetesen abszolút hülyeségek is vannak benne azért,
például, hogy Kirby alig dolgozik, zaklat valakit, ami visszafelé sül el, és se
az egyetemről, se a munkahelyéről nem rúgják ki. Ugyanígy, amikor a rendőröket
kéne felhívni, képtelenek elmondani, hogy Kirby a gyilkosát látta, nehogy
elmagyarázzanak egy ilyen fontos dolgot.
De leginkább az zavart, hogy teljesen felesleges volt ide az
időutazós szál. A magyarázat, amit kapunk rá, iszonyatosan olcsó húzás, a
Zs-kategóriás filmek álintelligenciájával ér fel és egyáltalán nem találtam
zseniális fordulatnak. Annyira jól lehetett volna használni ezt a témát, az
alapsztorinak akkora potenciálja van, hogy eléggé dühös lettem a könyv végére,
hogy semmit nem sikerült elérnie a könyvnek, egy jó kis altatópótlékon kívül.
A Tündöklő lányok sok
minden szeretne lenni: filozofikus megmondó könyv az élet értelméről és
rövidségéről, horror, izgalmas thriller, romantika és még fantasy is, de csak
egy csapongó maszlag lesz belőle. Fókuszát vesztett szóhalom és bár felhoz egy
csomó témát, semmit nem kezel sehogy, mert nincs benne elég mélység.
Kedvenc karakter: -
Ami kifejezetten tetszett: -
Ami nem tetszett: lassú, hiteltelen karakterábrázolás, felületesen érint mindent, felesleges a sok nézőpont
A történet: 3/5 pontból
A karakterek: 3/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Gabo
Kiadás dátuma: 2014. (eredeti: 2013. június 4.)
Oldalszám: 384 oldal
Honnan: saját, papírpéldány, karácsonyi ajándék abstractelftől
"Fókuszát vesztett szóhalom" :) Annyira megörvendeztet, hogy valaki más is olyan szarnak találta ezt az értelmetlen, lapos és végtelenül unalmas könyvet, mint én! :D És hát igen, a legnagyobb kérdőjel: hogy lehet belezős-időutazó-sorozatgyilkos-oknyomozó témában unalmas könyvet írni? o.O
VálaszTörlés@Pupilla: Én is örültem a te értékelésednek! :D Nem láttam sok negatívat róla, pedig ah, tényleg rémesen unalmas. A Zoo Cityt olvastam már az írónőtől és noha a fantasy része ott sem dominál, azért egy elég normális krimi regény volt, szóval nem is értem, itt hogy lett ilyen lapos a nyomozás része is.
VálaszTörlésJó, hogy ezt írod, mert a Zoo Cityt már megvettem korábban, és el szeretném azért még olvasni, bár csalódtam a szerzőben... de ha az más lesz, akkor még van remény. :)
VálaszTörlés@PuPilla: Abszolút nem hasonlított a nyomozás ahhoz, ami a Tündöklő lányokban van, szóval remélem, azon nem fogsz szenvedni.
VálaszTörlésRégen szemeztem a Broken Monstersszel, ami most jön Torzók címen, de ezek után rettegek tőle. :D Főleg, hogy megint Stephen King írt rá ajánlót, miszerint "baromi félelmetes." Hát azt hiszem, max. csak kölcsönkérem ezek után.
A Zoo Cityt imádtam, de ez nekem is olyan csalódás volt, hogy a felénél abbahagytam, azóta is a könyvjelzővel ott áll a polcon. Hasonló okokból nem bírtam, mint Te sem. Nem számítottam rá, hogy ennyire unalmas és semmitmondó lesz főleg a gyilkos. De csak azért is végig fogom olvasni. Most a Torzókra leszek kíváncsi, bár elgondolkodtam, hogy kell-e az nekem a Tündöklő lányok után...
VálaszTörlés@Loki: A Torzókat én is fogom olvasni, bár csak kölcsönkérem ezek után. :D Azért reménykedem, hogy nem fog erre hasonlítani, hiába az is "baromi jó horror" címen fut.
VálaszTörlés