Ugrás a fő tartalomra

Sally Nicholls: An Island of Our Own (A mi kis szigetünk)

Hogy akadtam rá: Sally Nicholls fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Holly árva, amikor 11 éves volt, elvesztette az anyját, 6 éves korában pedig az apját. Azért nem került csak állami gondozásba, mert a bátyja, Jonathan 18 évesen elvállalta, hogy a testvérei gyámja legyen, noha le kellett mondania így arról, hogy egyetemre menjen. Jonathan egy kávézóban dolgozva próbál elég pénzt keresni, de így is szűkösen jönnek ki és új ruhákra már nem igazán telik. Hiába élnek még a nagyszüleik, ők már annyira öregek és betegek, hogy nem tudják őket ellátni, és sokat sem tudnak segíteni, ezért is kell Hollynak vigyáznia bébiszitter helyett az öccsére, így sok mindenből kimarad és hiányolja, hogy önfeledten gyerek lehessen. Ezen a nyáron azonban Irene nagynéni kincse, amit rájuk hagy, megváltoztathatja az életüket, ha sikerül megtalálniuk.

Ha már Sally Nicholls neve szerepel egy gyászról szóló könyvön, akkor felkészültem arra, hogy órákig sírni fogok rajta. De sajnos/nem sajnos ez nem így lett, azt hiszem, ez Nicholls első igazi rózsaszín, bolyhos érzést kiváltó könyve, de még így is kellemes olvasási élményt nyújtott.

A történetet az írónő a kedves embereknek dedikálja, és meg is jegyzi, hogy tudja, hogy van sok gonosz ember, de ez a regény most nem nekik szól. És az egyetlen kifogásom ez csak ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy elég nehéz volt elhinnem, hogy amikor a gyerekek felrakják internetre a kincshez (ami nem szentimentális dolog, hanem valóban sok pénzt ér) vezető nyomokat, akkor eszükbe se jut, hogy elmegy oda más és kiássa. Persze, a gyerekfőhősünknél ez még érthető, de a felnőttekben sem merül fel ez a probléma, és nem hiszem, hogy mindenki ennyire naiv lenne.

De ezen kívül teljesen élvezhető kis kalandos könyvet kapunk, ami gyerekkönyvnek persze tökéletes, noha az alaptémákkal lehetett volna komorabb hangulata is. A fővonal az, hogy milyen is felnőni úgy, hogy nincsenek az embernek szülei vagy nincs olyan gyámszülője, aki jóval idősebb és egyfajta biztonságot tud nyújtani. Nagyon szívbe markoló mondatokkal képes hozzánk szólni a főhős, ugyanis ő írja a könyvet és mesél nekünk közvetlenül – például arról, hogy milyen az, amikor rájönnek, hogy nincsenek szülei és vagy ízléstelen kérdéseket tesznek fel neki vagy pedig a kérdezők várják el, hogy őket vigasztalják meg, mert csak a saját szórakoztatásukként élik meg más tragédiáját.

Sajnos anyagi gondok is járnak ezzel, hogy csak a testvérük tartja el őket, ezért azt is bemutatja a könyv, milyen lélekfelemésztő tud lenni, ha az ember folyamatosan a megélhetésén aggódik. Ugyanakkor azt is felhozza, hogy mindenki saját problémája teljesen jogos, hiába van az emberekben egy olyan késztetés, hogy azt mondják, örülj, hogy legalább nem éhezel, mint az afrikaiak. De még így is azt a pozitív üzenetet hordozza a történet, hogy van értelme átvészelni a nehéz időket, és hogy az az élet egy nagy kaland, mindig meg kell találni azt a nézőpontot, ami segít úgy felfogni a dolgokat, és sosem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az életben az egyik legfontosabb dolog, hogy jól érezzük magukat.

A másik főmotívum az emberek kedvessége és hogy mennyire fontos lehet egy-egy szó vagy gesztus is egy vadidegentől. Persze, elég idealizált volt ez a történetben, hogy mindenki segítőkész volt a szereplőinkkel, de pont ezt akarja bemutatni, hogy milyen sokra mehetnénk akkor, ha egy fokkal több emberségesség szorulna belénk. Másfelől pedig azt is bemutatja, hogy az internetes kapcsolatok ugyanúgy valódi barátságok is lehetnek, mintha személyesen ismernénk egymást, hiszen az emberek szóban is tudják egymást támogatni és az is a világot jelentheti.

A családi kapcsolatokra nagy hangsúlyt fektetett Nicholls, hiszen eleve három testvér története ez, de ugyanakkor látunk másfajta kapcsolatokat is, amik elég keserédesek. Van olyan szülő, aki nem tudja rendesen kifejezni az érzelmeit és az egész életét elvesztegette és a gyereke még a halála után sem biztos benne, hogy szerették-e egyáltalán. De előkerülnek olyan szülők is, akiket egyáltalán nem érdekel a gyerekük. Ezekkel persze azt is felveti kérdésnek Nicholls, vajon mennyire határoznak meg minket a szüleink és mennyire fogjuk elkövetni az ő hibáikat.

Az Island of Our Own képében egy nagyon aranyos és lélekmelegítő könyvet kapunk, aminek a családi kapcsolatok állnak a középpontjában, és hogy milyen sokat is tud jelenteni egy-két jótevő (akár idegen) segítsége.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: szívmelengető történet

Ami nem tetszett: egy kicsit traumatikusabb sztorit vártam :D

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Scholastic Press

Kiadás dátuma: 2015. április 2.

Oldalszám: 240 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség