Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

2011. október 3., hétfő

Hogy akadtam rá: Féltem tőle, mert felnőtt fantasy, aztán Kelly úgy döntött elküldi nekem, én is élvezzem. :D

Úgy általában az egészről: Diana Bishop az alkímiára szakosodott történész élete fenekestül felfordul, mikor kikéri az egyetem könyvtárából az Ashmole 782 kéziratot. Diana boszorkány, de mióta szülei meghaltak hét éves korában, a mágia mindenféle módjától elzárkózott, ezért is választotta a történelmet a tanulmányai témájának. Igen ám, de az Ashmole 782 bűbáj alatt áll, és ha ez nem lenne elég, megjelenik egy lélegzetelállítóan gyönyörű vámpír is, Matthew, közvetlen azután, hogy a kéziratot Diana kikérte. Mi olyan különleges ebben a könyvben?

Sejtéseim szerint sokan vagytok úgy vele, hogy ki akartok kapcsolódni, mikor egy könyvet a kezetekbe vesztek, legalábbis a szórakoztató irodalom erre való. Felteszem, nem csak én vagyok már 18 fölött, aki szeret az első szerelemről olvasni, ezért inkább YA (ifjúsági) könyveket olvas. De valahogy mégsem az igazi az, hogy 16 évesek bőrébe kell bújnunk, ugye? Szóval, ha ti is 18 felett vagytok, de minden vágyatok, hogy átéljétek az Alkonyatot, ez a könyv bizony nektek való!

Ez a könyv megérdemli, hogy ne átlagos kritikát írjak neki, ezért kérlek, nézzétek el eme agymenésemet, mellyel egy apróbb reklámszöveget írtam A boszorkányok elveszett könyvének, mintha egy élménypark lenne, mert számomra valamilyen szinten az is volt. Szóval innentől átadom a szót a másik énemnek, aki körbevezet titeket a csodálatos könyv belsejében:

Először is kezdjük azzal, hogy mi itt A boszorkányok elveszett könyvében ügyelünk a kiszolgálásra, tehát kedves olvasó, itt nem fogsz találkozni tőmondatokkal, ehelyett olyan izgalmas dolgokat tárunk eléd, mint a mitokondriális DNS, a különféle alkímiában használatos jelölések, evolúció elmélet. Természetesen, mert úgy gondoljuk, hogy a legjobb, hogy ha egy könyv minél több élményt nyújt, ezért mi nem csak a divathosszúságú 400-500 oldalt biztosítjuk számodra, hanem 700-at! Persze, ebből összesen 10 oldal a cselekmény, a többi nagyon-nagyon-nagyon izgalmas flashback a főhős életére, hogy mit tanult pontosan az egyetemen. Sőt! Mi még nézőpontokat is váltunk, a főhősünk, Diana E/1-ben kísér el minket jó hosszú monológokkal, míg véletlenszerűen átváltunk 4 fejezet erejéig E/3-ba, de úgy, hogy meg nem mondjátok kit követünk, mert akár mondatonként más szereplő fejében vagyunk, mert szerintünk, így izgalmas! Emellett pedig a cselekményelemként igen fontos verset háromféleképpen fordítottuk le, és mindig máshogy mondjuk, hogy csak a szemfüles olvasók tudják velünk tartani a lépést.

Másodsorban hadd mutassuk be A boszorkányok elveszett könyve által nyújtott csodálatos, varázslatos világot. Itt a démonok barátságosak, és nem a pokolból származó lények, hanem csak egy apró DNS mutációval született emberek, akik szeretnek kreatívak lenni. Hát nem izgalmas? Közben, ha tovább sétálunk, látjuk a vámpírjainkat, ugye milyen szépek? És igen, kedves Harkness író professzorunk ki is emeli, hogy a legtöbb minden, amit tudtunk a vámpírokról az emberek buta képzeletének köszönhető, igazából lélegzetelállítóan gyönyörű szép lények ők, akiket senki nem ért meg, és néha kell csak vért inniuk. De ne aggódjanak, kedves olvasók, mert bár veszélyesnek érzik őket, igazából csak az angol vámpírok gonoszok, az amerikaiak sokkal barátságosabbak, ez bizonyított tény! Ha mégis úgy döntenek, hogy szeretnének egy vámpírt vendégül látni, feltétlenül hívják fel a zoológiai tanszéket, és a kiválasztott kedvesük kedvenc színében pompázó farkas étkezési szokásairól érdeklődjenek, mert az majd elárulja, hogy mit esznek a vámpírok. (Nem tudom, kedves felszólaló, miből gondolja, hogy vért ennének, esznek ők mást is, normális kajákat.)

Természetesen a boszorkányainknak is csodálatos képességeik vannak, úgy mint a: csillogás (óh, nem, kedves hátsó sorban felszólaló vendégünk, nem hasonlít ez Mrs. Meyer könyvére, nem tudom, miről beszél), ha nem használják az erejüket feltöltődik a hajuk, és roppant kellemetlenül kócos lesz. Ezen kívül tudnak úgy nevezett boszorkányvizet fakasztani, amit leginkább úgy lehet elképzelni, hogy minden TESTNYÍLÁSUKBÓL folyik a víz, ez igen becsülendő képesség és igen hasznos is (mi, mit mond? Hogy mire használják?... Inkább menjünk tovább, ne mindent én magyarázzak.) Tehát a boszorkányok vére képes dallamot zúgni, ami igen csábító tud lenni, főleg egy vámpírnak, és ezek mellett a nagyon über-erős boszorkányok képesek fénylő mikrokozmosz gömböket is kilövellni, ami szintén szépen csillog.

Nos, elérkeztünk a harmadik állomásunkhoz, a romantikus párhoz. Mivel nagyon bonyolult szereplőleírások és karakterizálások nincsenek… (Gigi beüvölt: VAGYIS MINDENKINEK CSAK NEVE VAN, ÉS HARKNESS NEM IS DOLGOZOTT KI SEMMIT! *Gigit kiráncigálják*) Tehát ezért nézzük a romantikát. A nagy gerlepárunk úgy találkozik, hogy mint egy nagyon minőségi romantikus vígjátékban, vagyis a főhős egész egyszerűen az ügyeletes szívtipró vámpír karjaiba esik a könyvtárban. Mivel nagyon eredeti ez a könyv, ezért a vámpírunk ezek után folyamatosan az alvó nőt nézi a hálószobájában. (Nem, a vádak miszerint ez hasonlít Mrs. Meyer könyvére teljesen alaptalanok.) Ezek után, mivel annyira vonzó Diana vére Matthew számára, a vámpírunk kénytelen eltűnni és elmenni vadászni, majd előadja, hogy nem bír távol maradni Dianától, akivel megbeszélik, hogy ők bizony barátok. Hogy Matthew elriassza Dianát, végső elkeseredésében megmutatja, hogy micsoda fenevad is ő… bár Diana természetesen az igaz szerelme miatt nem undorodik attól, hogy vadállatokat öl a szerelme, hanem szexuálisan ráizgul. Hát nem romantikus?

Matthew a tökéletes pasi, mert annyira oltalmazó és védelmező és akaratos, hogy egy nőnek szinte semmit nem kell tenni mellette, mert hadd idézzem: "Nem hagyom, hogy bárki is ártson neked, inkább magam öllek meg.” És ezen felül még ilyen gyönyörű szerelmi vallomással is megdobogtatja minden nő szívét:

„– Mivel babonáztál meg engem? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Nem pusztán a szemeddel, bár ha belenézek, valóban nem tudok világosan gondolkozni. És nem is azzal, hogy olyan a szagod, mint a mézé – azzal a nyakamba temette az arcát, egyik kezével a hajamba túrt, a másikat pedig végighúzta a hátamon; maga felé vonva a csípőmet.
Hozzásimultam; testünk úgy illeszkedett, mintha egymáshoz öntötték volna őket.
– A rettenthetetlenségeddel – mormogta, és éreztem a hangját a bőrömön – meg azzal, ahogy mozogsz, gondolkodás nélkül, és a csillámlással, amit akkor adsz ki, amikor összpontosítasz vagy repülsz.”


Beszéljünk Dianáról is, a mi állandó társunkról és főhősünkről. Tévesen sokan azt mondják, hogy Mary-Sue, bár jómagam nem értem, miért keverik szegény nevét össze. Hát röviden bemutatom őt is: 19 évesen már diplomázott, 22 évesen elismert szakirodalom szerző és tudós, annyira, hogy bárki a kénye kedve szerint ugrál, szivárványszínű haja van. Álmában is képes gondolatot olvasni és úgy válaszolni, a földön valaha létezett összes boszorkányerőt birtokolja, meg pár újat is, természetesen annyira bátor főhős, hogy általában semmit sem csinál, csak eszik. Bár hiába eszik meg három tál pörköltet ebédre, kilenc pirítóst reggelire, egy dekát sem szed fel.

És bár A boszorkányok elveszett könyvében 700 oldalon át jógázhatnak, ehetnek és olvadozhatnak velünk, mert bizony a cselekmény csak a következő részben lesz, azért egy apró játékot belecsempésztünk a lelkes olvasóknak. Úgy hívják „Gyűjtsd ki az összes bakit és logikai hibát.” Akik mindet megtalálják olvasás közben, azoknak küldünk egy üveg bort, egy adag teafüvet és egy jógabérletet. Íme pár gyöngyszem:

– Az alkímiának soha nem volt semmilyen köze a mágiához.
– Diana elcsodálkozik azon, hogy lehet ennyi szabadideje egy örökké élő vámpírnak.
– A nagyon okos, tudós boszorkány főhősnőnk megkérdezi, mit iszik egy vámpír.
– Egyetlen egy faj sem tud a másikról semmit, de van közös Tanácsuk.
– A történet középpontjában lévő (legalábbis elviekben) kéziratot nem kéri ki a főhős több száz oldalon át, mert az túl egyszerű lenne.
– Két ember is elmondja, miről szól a kézirat, a 230. oldalon Diana még mindig azon töpreng, vajon mi lehet benne.
– Ha elárulják, ki ölte meg a főhős szüleit, a főhős ne fogja fel azt a mondatot, mert így cselesen csak az olvasó tudja meg…
– Igyon az emberi szervezettel rendelkező főhősünk több liter bort egy nap, de ne rúgjon be.
– A főhős anyja, aki a jövőbe lát, ne mondjon el semmit a főhősnek konkrétan, az egészet egy mindennap elmesélendő esti mesébe szője bele úgy, hogy a mesehős neve Diana. Természetesen Dianának ne essen le egyáltalán ez, csak az 500. oldalon.
– A vámpír csak akkor érzi a vér szagát, ha a sebesült kádba akar ülni, a zuhany nem számít, sőt, az se, hogy szimplán vérzik a csaj.
– A két főhős egymásra tapasztja a szívét… Valakinek jobb oldalon van a szíve. DE KINEK?!

Gigi visszatér: Sajnos összességében ez a könyv egy 700 oldalas prológus. Olyan érzetet kelt, mintha Harkness divatíró akart volna lenni, fogott egy titokzatos kéziratot, elénk lógatta, aztán nem is arról szól az egész, hanem, hogy ki mit eszik éppen, vagy éppen, hol futnak vagy eveznek, esetleg sakkoznak. Tele van felesleges jelenetekkel és kínzóan unalmasan az egész, a lényegi kérdésekre nem kaptunk választ, hiszen trilógia, de én nem hiszek abban, hogy majd a második részben csupa izgalom és nyomozás lesz, szerintem, csak színházba fognak járni, ahogy Diana utalt rá.

A romantika része teljesen Alkonyat másolat, minden jelenettel együtt, és nagyon nem reálisan ábrázolt, főleg mert, *ENYHE SPOILER* 3 hét után összeházasodnak és már örökbe is akarnak fogadni gyereket, de véletlen sem szexelnek. Félreértés ne essék, nincs vele bajom, ha nem pornó a könyv, de ez nevetséges, hogy egy 1500 éves férfi, majd így türtőzteti magát, mert most „épp nincs békeidő.” *SPOILER VÉGE*

Hatalmas csalódás a könyv, semmit nem adott, amit a fülszöveg ígért. És fogalmam sincs egy ilyen könyv bezzeg, hogy jelenhetett meg ilyen hamar a magyar piacon.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: HA-HA-HA AZ EGÉSZ!

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Cartaphilus

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 695 oldal

14 megjegyzés:

Lobo írta...

Heheh ez az egymáshoz szorított szív látom téged is felkavart:)

Kelly írta...

hahaha:)))
(linkem nem jó:))))
Tudod minek örülök? Hogy végül hozzád kerül az apály, ami hidd el, hab lesz a mazochista tortán:))

WildWorld írta...

Azért jó, hogy olvasod ezeket a könyveket, mert mi tudunk jókat röhögni a kritikáidon. :D Ez is egy élmény volt.

Gigi írta...

@Lobo: Igen, nagyon. :D
@WildWorld: Igen, sokszor mondták már. :D Legalább van a mazochista alagút végén fény.
@Kelly: Áh, bocsi... technikai malőr, javítom. :D Nagyon kíváncsi vagyok az Apályra. :D Vajon rosszabb, min a Fénytörés?

Kelly írta...

Fénytöréssel egy színvonal:)) köszi a javítást:)

Névtelen írta...

Szia!
Egyáltalán nem értek egyet a kritikáddal, nekem nagyon tetszett a könyv. Ha nem úgy ülnél le egy könyv elé, hogy a hibát keresed, talán tetszene is...

Gigi írta...

Szia kedves névtelen!

Neked nem volt olyan könyv, ami nem tetszett? Neked minden tetszik? Mázlista vagy akkor. Másfelől meg kérlek szépen, könyörgöm itt térden állva, miért nem lehet leírni, hogy mi tetszett benne? Mert például engem nem zavar, ha neked tetszik, de én leírtam, hogy én hogyan látom, te meg csak engem tudsz ócsárolni...

Berenice írta...

Szia Gigi!

A minap kölcsön kaptam ezt a könyvet és bár halványan rémlett, hogy már hallottam róla és nem kifejezetten jókat, azért csak nekiveselkedtem.
Jaj Gigi!
Én ennyit nem szenvedtem még 112 oldal elolvasása alatt. Nem fogom végigolvasni, nem megy! Jógázó vámpírok???? Ettől a kis kékharinnya Mary Sue-tól pedig nyílik a bicska a zsebemben. Ezzel a bigével azonosuljak én?! * B. felakadó szemekkel habot rág...*
Rá döbbentem hamar, hogy nálad olvastam róla kritikát. Megnyugodtam, hogy nem csak nekem nem tetszik. Én az egymásra tapadó szívekig el sem olvasom. Édes Teremtőm és ez egy trilógia?
Olvasás közben folyton olyan érzésem volt, hogy botladozom. Az a fránya mondatvégi írásjel ...

Vinnyogtam a röhögéstől amikor újraolvastam a posztodat, úgy még viccesebb, ha "élőben" szembesül valaki a könyvbéli klisékkel és baromságokkal.
Ezt a könyvet is kár volt kemény kötésben kiadni.

Gigi írta...

Szia Berenice!

Sokaknak nem tetszett a könyv. :) Persze, megértem, ha valakinek bejön, de a Mary-Sue-któl engem mindig kiráz a hideg. :D Én azért még olvasni fogom tovább, kell egy kis önkínzás.

Névtelen írta...

Szia Gigi!
Lehet tudni valamit a folytatásról? vagy lesz egyáltalán folytatás?
Előre is köszönöm a válaszodat.

Gigi írta...

@Névtelen: A kiadó talán idén nyárra ígérte, pontosabb dátumot nem tudok, és ez se biztos. :)

Tamás Pál írta...

Elkeztem olvasni...
10. oldal könyvtár ... 25. oldal otthon ... 32. oldal csónakázik ... 87. oldal könyvtár... kezdem unni!!!! Pedig bíztam benne...
Tudtok valami jó kis boszorkányos könyvet ajánlani? :)

Gigi írta...

@Tamás Pál: :) Legközelebb ajánlást a kérdés rovatba, vagy e-mailben kérj, ott nagyobb az esély, hogy válaszolok. Nem írtad, hogy milyen nyelven szeretnél, ezért mondok angolt is. Mindegyik könyvről találsz itt értékelést.

MAGYAR NYELVŰ:
1) Cassandra Clare: Csontváros
2) Kelley Armstrong: The Summoning - A szellemidéző
3) Benina: A boszorka fénye
4) Yngve Froyen: A fiú, aki utálta a decembert
5) Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
6) Terry Pratchett & Neil Gaiman: Elveszett próféciák
7) Mats Strandberg & Sara B. Elfgren: A kör

ANGOL NYELVŰ:
1) Carolyn MacCullough: Once a Witch
2) Holly Black: White Cat (ez idén jön magyarul a Könyvmolyképző kiadótól)
3) Amanda Marrone: Revealers
4) Rosemary-Clement Moore: Texas Gothic
5) Keri Arthur: Darkness Unbound
6) William Joyce: Nicholas St. North and the Battle of the Nightmare King

Tamás Pál írta...

Köszönöm a gyors választ és a könyvajánlót. :)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.