Ugrás a fő tartalomra

John Green & David Levithan: Will & Will

Hogy akadtam rá: Meleg irodalmat kerestem.

Úgy általában az egészről: Will Grayson éli az életét, igazából nagyobb gondja nincsen, csak annyi, hogy a barátai eltávolodtak tőle, mert kiállt a meleg legjobb barátja mellett. Persze Will eleve egy fura szerzet, ha az életszemléletéről van szó, annyiszor megégette magát már, hogy bevezette a „Kussolj és ne törődj semmivel” alapszabályt. Tehát ha valami gondja van, próbál nem érezni, és nem mondani semmit. Talán működne is a dolog, ha az említett legjobb barátja, Tiny, nem akarná összehozni Willt egy lánnyal, és nem mellesleg Tiny nem írna az életéről egy musicalt, ami kiteregeti Will életét is.

Will Grayson éli az életét, de ő se tudja minek. Legszívesebben meghalna, depressziós, ráadásul titokban meleg is, mert nem meri elmondani édesanyjának sem, főleg nem az álbarátjának, Maurának, aki mindenáron randizni akar vele. Egyetlen fénypont az életében Isaac, akit interneten keresztül ismert meg, és azóta belé is szeretett, hiába nem látta még élőben.

A két Will Grayson élete kereszti egymást, és pont ezért kénytelenek kilépni az eddig biztonságosnak hitt burokból, ahova elvonultak a világ elől, és rá kell jönniük, hogy igenis merni kell kockáztatni, különben nem élet az élet.

Először is: fogalmam sem volt, mit várjak ettől a könyvtől, mert csak projektre válogattam ki, előtte nem hallottam róla semmit, csak annyit tudtam, hogy John Green híres író és David Levithan könyveit pedig el akarom olvasni. Nem is tudtam, hogy ketten írtak egy könyvet. Nos, sokszor gondolkoznak azon az emberek, hogyan is ír két író együtt, itt azonban nem kell töprengeni: egyik fejezetet John Green írja (a heteroszexuális Willét), a másikat David Levithan (a homoszexuális Willét). Ugye hiába lenne a fejezetek elé név írva, mivel ugyanaz a kettő, nem igazán tudnánk megkülönböztetni, hogy most ki beszél, ezért formában van megváltoztatva az egész. Míg John Green az alapszabályok szerint ír, addig David Levithan szövegében ez fel van bontva, és párbeszédeket „név: szöveg” módon tárja elénk, ami először egy picit furának tűnhet, de belerázódik az ember.

Ami még írásilag kiemelendő, hogy nagyon trágár beszéd van benne, de mit várunk őszintén tizenhét éves fiúktól? Akit zavar a sok káromkodás, bele se kezdjen, ugyanakkor nem esik át a ló túloldalára egyik író sem és nem lesz valami túlszlengesített szöveghalmaz az egész.

Térjünk rá végre a cselekményre! Nos, nagyon nem történik semmi, nincs nagyobb izgalmas nyomozás, ez nem az a fajta könyv. Egyszerűen csak két-három tinédzser életéről szól, mert bármennyire is a két Will a főhős, Tiny is nagy szerepet kap. Szóval annyi történik, hogy Tiny írja ezt a musicalt, ami az ő életéről szól és persze a heteroszexuális Willéről, és miközben küzdenek a melegek átlagos elfogadásáért, rájönnek, hogy mit is jelentenek az emberi kapcsolatok.

Mert ez nem szól másról, mint arról, hogy milyen fontosak a barátok. Hiába romantikus könyv, és a két főhős talál magának párt, Will #1 is megjegyzi élete szerelmének „Bocsi, én szeretlek, de a legjobb barátomat mindennél jobban szeretem.” És ezért is szerettem nagyon ezt a könyvet, mert mindenféle kapcsolat (romantikus, baráti, szülő-gyerek) hullámvasútját bemutatja, teljesen őszintén és reálisan. Milyen az, amikor a legjobb barátunk szerelmes és nem foglalkozik velünk, milyen az, amikor a szülők ezt és azt várnak el tőlünk és szeretnénk annak eleget tenni, milyen is az, amikor még a kapcsolat elején vagyunk, és nem biztos, hogy egyből szerelmesek vagyunk a másikba, milyen az, amikor egy kapcsolatban ki kell teregetni a múltunkat és nem tudjuk, hogy elfogadnak-e minket.

De nem csak ebben rejlik a Will Grayson, Will Grayson varázsa. Egyszerűen vicces, órákat nevettem rajta, és bár humoros könyv, nem az a vérbeli paródia. Mégis valahogy van egy kis sötét árnyalata is, nem tudom rendesen megfogalmazni. Will#2 depressziós, és elég sötéten látja a világot, míg Will#1 túl sokat csalódott és cinikus, ők kettejük narrációja eléggé negatív életszemléletet mutat be, de mindketten szarkasztikusak, és ettől lesz egy elég különös alaphangulata a könyvnek. Nem sírós, nem depressziós, de nem mondhatnám könnyed humornak sem, mert rámutat az élet negatív dolgaira. Röviden: ez is csak olyan, mint egy szelet bárki életéből: van fent és lent, van jó és rossz, van jókedv és problémák.

És erről is szól, ezért érzem egy nagyon jó tinédzser könyvnek: „Mindegy, hogy mi a problémád, mindig érdemes küzdeni.” Bár nem egy nagyon komoly témákkal foglalkozó könyv, nincs itt semmi nemi erőszak, bántalmazás, stb., de mégis az átlagos érzelmi problémákról szól.

Én mindkét Will Graysont imádtam, külföldön sokan kifogásolták, hogy túl sokat szenved a depressziós Will, hát talán mert depressziós, ami ugye betegség, nem ő választotta. Mindenesetre mivel én is elég negatív ember vagyok, ezért mindkét Willel együtt tudtam érezni, és szurkoltam neki. Ami rám jellemző, hogy én igazán el bírtam volna viselni egy Will/Will dolgot, de hát persze, ez a könyv nem erről szólt. Tiny eléggé a sztereotip meleg, hiszen állandóan azt mondja, hogy ő mennyire „csodálatos” és hát musicalt ír és énekel, de nem lehet nem szeretni a karakterét, ő az a tipikus vidám folt, teljes ellentéte mindkét Willnek. De hogy ellensúlyozzák ezt a nagyon rikító személyiségét Tinynek, azért Will#1 kapta az érzelgősebb szövegeket, amiből egy igen vicces jelenet is adódik: „Lehet, hogy Tiny a meleg kettőnk közül, de én vagyok a szentimentális.”

Bár csak azért került a kezembe, mert meleg ifjúsági irodalom, egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, mert hiába nem az én alap kategóriám, vagyis se nem túl komoly, se nem fantasy, mégis az egyik legjobban megírt romantikus könyv, és megy oda a kedvenceim közé.

Kedvenc karakter: Will Grayson, Will Grayson, Tiny Cooper

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a téma

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Dutton Juvenile

Kiadás dátuma: 2010. április 6.

Oldalszám: 310 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige