Úgy általában az egészről: Will Grayson éli az életét, igazából nagyobb gondja nincsen, csak annyi, hogy a barátai eltávolodtak tőle, mert kiállt a meleg legjobb barátja mellett. Persze Will eleve egy fura szerzet, ha az életszemléletéről van szó, annyiszor megégette magát már, hogy bevezette a „Kussolj és ne törődj semmivel” alapszabályt. Tehát ha valami gondja van, próbál nem érezni, és nem mondani semmit. Talán működne is a dolog, ha az említett legjobb barátja, Tiny, nem akarná összehozni Willt egy lánnyal, és nem mellesleg Tiny nem írna az életéről egy musicalt, ami kiteregeti Will életét is.
Will Grayson éli az életét, de ő se tudja minek.
Legszívesebben meghalna, depressziós, ráadásul titokban meleg is, mert nem meri
elmondani édesanyjának sem, főleg nem az álbarátjának, Maurának, aki mindenáron
randizni akar vele. Egyetlen fénypont az életében Isaac, akit interneten
keresztül ismert meg, és azóta belé is szeretett, hiába nem látta még élőben.
A két Will Grayson élete kereszti egymást, és pont ezért
kénytelenek kilépni az eddig biztonságosnak hitt burokból, ahova elvonultak a
világ elől, és rá kell jönniük, hogy igenis merni kell kockáztatni, különben
nem élet az élet.
Először is: fogalmam sem volt, mit várjak ettől a könyvtől,
mert csak projektre válogattam ki, előtte nem hallottam róla semmit, csak
annyit tudtam, hogy John Green híres író és David Levithan könyveit pedig el
akarom olvasni. Nem is tudtam, hogy ketten írtak egy könyvet. Nos, sokszor
gondolkoznak azon az emberek, hogyan is ír két író együtt, itt azonban nem kell
töprengeni: egyik fejezetet John Green írja (a heteroszexuális Willét), a
másikat David Levithan (a homoszexuális Willét). Ugye hiába lenne a fejezetek
elé név írva, mivel ugyanaz a kettő, nem igazán tudnánk megkülönböztetni, hogy
most ki beszél, ezért formában van megváltoztatva az egész. Míg John Green az
alapszabályok szerint ír, addig David Levithan szövegében ez fel van bontva, és
párbeszédeket „név: szöveg” módon tárja elénk, ami először egy picit furának
tűnhet, de belerázódik az ember.
Ami még írásilag kiemelendő, hogy nagyon trágár beszéd van
benne, de mit várunk őszintén tizenhét éves fiúktól? Akit zavar a sok káromkodás,
bele se kezdjen, ugyanakkor nem esik át a ló túloldalára egyik író sem és nem
lesz valami túlszlengesített szöveghalmaz az egész.
Térjünk rá végre a cselekményre! Nos, nagyon nem történik
semmi, nincs nagyobb izgalmas nyomozás, ez nem az a fajta könyv. Egyszerűen
csak két-három tinédzser életéről szól, mert bármennyire is a két Will a főhős,
Tiny is nagy szerepet kap. Szóval annyi történik, hogy Tiny írja ezt a
musicalt, ami az ő életéről szól és persze a heteroszexuális Willéről, és
miközben küzdenek a melegek átlagos elfogadásáért, rájönnek, hogy mit is
jelentenek az emberi kapcsolatok.
Mert ez nem szól másról, mint arról, hogy milyen fontosak a
barátok. Hiába romantikus könyv, és a két főhős talál magának párt, Will #1 is
megjegyzi élete szerelmének „Bocsi, én szeretlek, de a legjobb barátomat
mindennél jobban szeretem.” És ezért is szerettem nagyon ezt a könyvet, mert
mindenféle kapcsolat (romantikus, baráti, szülő-gyerek) hullámvasútját
bemutatja, teljesen őszintén és reálisan. Milyen az, amikor a legjobb barátunk
szerelmes és nem foglalkozik velünk, milyen az, amikor a szülők ezt és azt
várnak el tőlünk és szeretnénk annak eleget tenni, milyen is az, amikor még a
kapcsolat elején vagyunk, és nem biztos, hogy egyből szerelmesek vagyunk a
másikba, milyen az, amikor egy kapcsolatban ki kell teregetni a múltunkat és
nem tudjuk, hogy elfogadnak-e minket.
De nem csak ebben rejlik a Will Grayson, Will Grayson
varázsa. Egyszerűen vicces, órákat nevettem rajta, és bár humoros könyv, nem az
a vérbeli paródia. Mégis valahogy van egy kis sötét árnyalata is, nem tudom
rendesen megfogalmazni. Will#2 depressziós, és elég sötéten látja a világot,
míg Will#1 túl sokat csalódott és cinikus, ők kettejük narrációja eléggé
negatív életszemléletet mutat be, de mindketten szarkasztikusak, és ettől lesz
egy elég különös alaphangulata a könyvnek. Nem sírós, nem depressziós, de nem
mondhatnám könnyed humornak sem, mert rámutat az élet negatív dolgaira.
Röviden: ez is csak olyan, mint egy szelet bárki életéből: van fent és lent,
van jó és rossz, van jókedv és problémák.
És erről is szól, ezért érzem egy nagyon jó tinédzser
könyvnek: „Mindegy, hogy mi a problémád, mindig érdemes küzdeni.” Bár nem egy
nagyon komoly témákkal foglalkozó könyv, nincs itt semmi nemi erőszak, bántalmazás,
stb., de mégis az átlagos érzelmi problémákról szól.
Én mindkét Will Graysont imádtam, külföldön sokan
kifogásolták, hogy túl sokat szenved a depressziós Will, hát talán mert
depressziós, ami ugye betegség, nem ő választotta. Mindenesetre mivel én is
elég negatív ember vagyok, ezért mindkét Willel együtt tudtam érezni, és
szurkoltam neki. Ami rám jellemző, hogy én igazán el bírtam volna viselni egy
Will/Will dolgot, de hát persze, ez a könyv nem erről szólt. Tiny eléggé a
sztereotip meleg, hiszen állandóan azt mondja, hogy ő mennyire „csodálatos” és
hát musicalt ír és énekel, de nem lehet nem szeretni a karakterét, ő az a
tipikus vidám folt, teljes ellentéte mindkét Willnek. De hogy ellensúlyozzák
ezt a nagyon rikító személyiségét Tinynek, azért Will#1 kapta az érzelgősebb
szövegeket, amiből egy igen vicces jelenet is adódik: „Lehet, hogy Tiny a meleg
kettőnk közül, de én vagyok a szentimentális.”
Bár csak azért került a kezembe, mert meleg ifjúsági
irodalom, egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, mert hiába nem az én alap
kategóriám, vagyis se nem túl komoly, se nem fantasy, mégis az egyik legjobban
megírt romantikus könyv, és megy oda a kedvenceim közé.
Kedvenc karakter: Will Grayson, Will Grayson, Tiny Cooper
Ami kifejezetten tetszett: a humor, a téma
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 4/5 pontból
Kiadó: Dutton Juvenile
Kiadás dátuma: 2010. április 6.
Oldalszám: 310 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése