Charlaine Harris: Inni és élni hagyni

2012. április 30., hétfő

Hogy akadtam rá: Hosszasan szenvedtem, hogy elolvassam-e. Amúgy meg mindenhoooooooool reklámozták.

Sorozat: A True Blood 1. része.

Úgy általában az egészről: Sookie Stackhouse egy poros, kis déli városban pincérnő, és az életét az nehezíti meg, hogy hallja mások gondolatait. Pont ezért különcnek tartják, és hiába szőke szépség, még nem jött össze neki egy komolyabb kapcsolat sem. Egészen addig, amíg a vámpír, Bill, Bon Tempsbe nem érkezik, akinek végre valahára Sookie nem hallja a gondolatait. Persze azért a vámpír jóképű is, mert miért ne, szóval Sookie és Bill között azonnal forrni kezd a levegő, de furcsamód mindketten meg is mentik a másikat. De vajon okos dolog-e az ember lányának egy vámpírral kezdenie? Főleg, ha Bon Temps környékén sorra halnak meg a vámpírimádó pincérlányok.
Bevezetésként szerintem azt le kell írnom, hogy a filmsorozathoz még nem volt szerencsém, és hogy igazából én megfogadtam, hogy ezt a könyvet, soha, de soha nem akarom látni, olvasni, a kezembe venni. Miért? A reklám miatt. Mikor leemeltem a polcról és ott virított, hogy „Vigyázz Bella és Edward,” kirázott a hideg. Nem az Alkonyat miatt, hanem eleve bármilyen hasonlítgatás miatt, főleg, hogy ez a könyv, ha jól tudom, előbb lett, másfelől, mert egy tinédzser könyvet felnőtt könyvhöz, hogy lehetne mérni. A blogposztjaimból is látszik, hogy a vámpírmániám kb. 10 éves korom óta tart, és azóta sem hagyott alább, így nem azzal volt a problémám, hogy „jajj, még egy vámpíros könyv.” Aztán amikor néha-néha mégis szemeztem vele, azt láttam, hogy ez a könyv annyira nem jó, hogy éljen a tévésorozat. (Amiből azóta csak egy-két jelenetet láttam, és nem igazán győzött meg, hogy én akarom.) De végül barátnőm könyv iránti rajongása volt az, ami eldöntötte, hogy oké, én ezt elolvasom. Azért írtam le ezt ilyen terjengősen, hogy lehessen látni, mennyire féltem a könyvtől, és hogy a sorozat engem semmilyen módon nem befolyásolt az értékelésnél. (Amit majd fogok nézni, de még előtte elolvasok pár részt.)

Na, tehát kezdjünk bele. Az első 100 oldalon meglepődtem, hogy te jó ég, nekem ez nagyon tetszik! Teljesen lekötött, és jókat nevettem rajta, mert igenis Sookie szórakoztató egy egyéniség. Aztán a könyv felénél akadt egy pont, ahonnan felborult a könyv elején felállított hangulat. De beszéljünk még erről a hangulatról! Kisváros, fülledt nyár, új vámpír a városban, no meg rejtélyes gyilkosságok. Noha Sookie nem kezd el úgy nyomozni, mint egy magándetektív, és nem látjuk, hogy a rendőrség úgy igazán hol tart, mégis lekötött ez a szál is, bár jobban szerettem volna, ha ebből többet kapunk. (Bár ez inkább ahhoz a fordulóponthoz köthető.) Tehát a könyv első felében figyelemmel követjük Sookie életét, már az elején megmenti Billt (a lány a fiút!), és még akad pár akciódúsabb jelenet, közben pedig főhősünk, ha nem is sziporkázó, de kellemes humorral ismerkedik a vámpírral. Minden megvolt ebben a történetvezetésben, ami kell egy öt csillagos könyvhöz. Aztán jött a Fordulópont…

A könyv felénél Sookie, aki szűz, mert van egy apró sötét titok a múltjában, összefekszik Bill-lel. Felnőtt könyv, tehát nincs gondom az erotikával, habár itt a leírások aztán nem részletesek. (Ami se nem rossz, se nem jó pont.) A gond az, hogy a könyv felétől egyre több időt tesz ki a Bill így, Bill úgy tette magáévá a főhőst, ami szintén még annyira nem zavarna… De nem találtam hihetőnek, hogy a szende szűz Sookie, akinek gondja van a szexualitással, ennyire király szerető legyen pár nap leforgása alatt. (A nagy higiéniai gondokkal küzdő jelenetről ne beszéljünk. Engem sáros farokkal senki ne közelítsen meg, ott karóztam volna meg, ha vámpír, ha nem.) Igazság szerint, értem én, hogy Sookie eddig magányos volt, és örül Billnek, hogy végre van egy pasi, akivel összefeküdhet, és talán egyből szerelmesnek is érzi magát, mert van egy „ember,” akivel önmaga lehet, de nekem a szerelmi szál akkor sem volt a kedvemre, de főleg azért, mert Billt én nem igazán bírtam. (Nekem ő a túl nyálas kategória, kivétel, amikor épp „addig akarja baszni a főhőst, amíg az elalél.”)

A karakterek: Egy sorozatnak az alappillére a karakterek, hiszen azért akarjuk egyáltalán tovább olvasni, mert a kedvenceink útját akarjuk követni. Legalábbis én így vagyok. Annak örültem, hogy bár nagyon sokan panaszkodtak Sookie-ra, én nemcsak, hogy elviseltem, de kifejezetten szimpatikusnak találtam. Persze egyszerű nő, ami alatt nem azt értem, hogy buta, de még járatlan a világ dolgaiban, néha naiv. Viszont talpra esett, mert állandóan tenni akar valamit, persze a saját képességei határain belül, és külön öröm volt látni, hogy hiába szereti Billt, mégis kicsit emésztenie kell azt, hogy a pasija vámpír, meg kell azzal igenis küzdenie, hogy elfogadja, amit nem változtathat meg Billben, de elmagyarázza, hogy mi az, amit a vámpírnak kell feladnia, hogy viszonylag egészségesen működjön a kapcsolatuk.

Az igazság az, hogy Sookie-n kívül mást nem kedveltem meg, nagyon lehet érezni, hogy ez kezdő kötet, mert kb. senkinek nem volt nagyobb jelenete Billen kívül, így maximum csak megutáltam karaktereket (Jason), vagy semlegesek maradtak, de többet akarok belőlük látni (Sam, Eric). Ezért is jár az az egy csillag mínusz, mert jobban örültem volna, ha az első részben többet látunk a mellékszereplőkből, úgyhogy nagyon várom, hogy megismerhessem őket.

Bár a nyomozás nem valami hatalmas dolog, a rejtély nem annyira rejtélyes, mégis kikapcsolt. Nem annyira átlátszó, hogy a hajamat tépjem, és kellemesen sötét hangulatú ahhoz, hogy még több Sookie-féle ügyet lássak. Ugyanis bár a könyv nem egy részletekbe menő dolog, mégis szerettem, hogy halványan elhinti, (mint egy Anita Blake könyvben), hogy nem csak a szörnyek képesek eszeveszett gonoszságra, hogy egy nyílt mágiás univerzumban is vannak olyan rettenetes dolgok, mint a nemi erőszak és a szexuális felhangú sorozatgyilkosságok.

Amit még hiányoltam a könyvből: az érzelmek. Nem mondom, hogy teljesen nem létező, de voltak olyan pillanatok, ahol én több hangsúlyt helyeztem volna az érzelmek leírására, és nem pedig a ruhákéra. (Nem, engem a részletes ruhaleírás sosem zavar.) Más nyomozós-akciós-fantasy könyvben is akad gyilkosság és gyász, és nem kell túlzásba vinni, de itt úgy éreztem, hogy egy kicsit erre Harris nem figyelt.

Összességében kellemesen csalódtam a könyvben, és nemcsak azért, mert rosszabbat vártam, hanem őszintén elszórakoztatott, egy kellemes, könnyed regény ez. Várom, hogy nekiessek a második résznek!

Kedvenc karakter: Sookie

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a hangulat

Ami nem tetszett: a higiéniailag megkérdőjelezhető jelenet

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Ulpius

Kiadás dátuma: 2009.

Oldalszám: 414 oldal

Amit a Kaktusz is olvasni akar #2

2012. április 29., vasárnap

Most kicsit előbb rukkoltam elő a heti megjelenésekkel, szóval ezek a jövő héten jönnek ki, és nagyon vágyom rájuk. Íme egy kis májusi nyálcsorgatás:


Tracy Bilen: What She Left Behind – megjelenés: május 1.

Sarának és az édesanyjának végre van egy terve, hogy megszökjenek Sara abuzív apjától. De amikor az anyja nem bukkan fel időben, Sara megrémül. Az apja azt mondja, hogy az anyja üzleti útra ment, de Sara tudja, hogy ez hazugság. Az anyja eltűnt – és az apja tehet róla. Ahogy telnek a napok Sara egyre idegesebb. A barátai tudják, hogy valami nincs rendben, de a lány nem fog senki mást veszélybe sodorni a titkával. És mivel az apja egyre erőszakosabbá válik, Sarának rá kell jönnie, hogy mi történt az anyjával, mielőtt túl késő… mindkettőjük számára.

Gondolatok: Nyomozós is, komoly témás is, kedvenc kiadóm is. Nagyon nagy reményekkel indulok neki, és bár a 300 oldalt se éri el, remélem, hogy nagyon érzelmes kis könyv lesz.


Zoraida Córdova: The Vicious Deep (The Vicious Deep 1.) – megjelenés: május 1.


Tristan Hart számára minden megváltozik egyetlen lecsapó hullámmal.

Három napra eltűnt. A tengerbe vetődve egy hullámmal, majd partra sodorva Coney Islanden mindenféle emlék nélkül, hogy mi is történt vele. Most pedig az álmait egy rémisztő ezüst sellő kísérti borotvaéles fogakkal.

A legjobb barátja, Layla meg van arról győződve, hogy valami nincs rendben. De hogyan magyarázhatná meg a fiú, hogy most már képes mások érzelmeit érezni? Hogy magyarázhatná meg, hogy egy olyan királyság örököse, amiről azt se tudta, hogy létezik? Hogy hirtelen csak egy bábu lett egy olyan háborúban, ami olyan régi, akár az istenek maguk.

Valami történt vele abban a három napban. A tenger megjelölte… és most vissza akarja kapni.

Gondolatok: Sellők. Sellők. Sellők. :D Habár ez fiúszemszöges könyv lesz, no meg sorozat, ezért extra kíváncsi leszek rá. Remélem, inkább a Curse Workers sorozatra hasonlít és cselekményközpontú lesz, nem pedig nyálas.

Galaxy Craze: The Last Princess – megjelenés: május 1.

Egy halom természeti katasztrófa elpusztította a földet. Elvágva a világ többi részétől Anglia sötét hely lett. A nap alig süt, az élelem ritka, és bűnözők portyáznak az erdőben, áldozat után kutatva. Az emberek egyre nyugtalanabbak.

Amikor a kegyetlen forradalom kitűzi célul, hogy elfoglalják a trónt, az első célpont a királyi család lesz. A Buckingham palotában vérfürdőt rendeznek, és egyedül a tizenhat éves Eliza hercegnő tud megszökni.

Eltökélve, hogy megöli azt az embert, aki tönkretette a családját, Eliza csatlakozik az ellenség hadseregéhez álruhában. Semmi nem élteti, csak a bosszú, amíg nem találkozik valakivel, aki segít neki emlékezni arra, hogy milyen is reménykedni – és szeretni. Mindent kockára kell tennie, hogy biztosítsa, hogy nem ő lesz… Az Utolsó Hercegnő.

Gondolatok: Rövid, disztópiás, Angliás könyv. Kell ennél több? Amúgy pedig a főhős leírása szimpatikusan hangzik, remélem, lesz olyan belevaló főhősnő, mint Katniss.

Anna Davies: Wrecked – megjelenés: május 1.

A szülei halála óta Miranda a Whym-szigeten élt, a helyi néphiedelmekbe temetkezve, amik szerint egy rejtélyes tengeri boszorkány uralja az egész sziget és az azt körülvevő víz sorsát. Néha könnyebb, ha abban hiszel, hogy nem te irányítod a dolgokat.

De aztán egy szörnyű hajóbaleset a lány számos barátjának életét követeli, és Mirandát egy rejtélyes fiú menti meg, aki az álmaiban kísérti. Teljesen felemészti a bűntudat a baleset miatt, ezért a késő éjszakai úszásba menekül – és találkozik Christiannal, a fiúval, aki kísértetiesen ismerősnek tűnik neki, de semmit nem tud róla: Nem mondja el, honnan származik, vagy hogy miért csak a tengerparton találkozhatnak. De Miranda így is beleszeret… és rájön, hogy Christian titkolózása, bár épp a védelmére szolgál, csak árthat neki.

Csábító és magával ragadó, a Wrecked mostani, természetfeletti csavart ad a klasszikus, elbűvölő meséhez.

Gondolatok: Sellők. Sellők. Sellők. :D Végre lehetne egy jó sellős könyvem is, bár nem vagyok oda a víz alatti világokért, főleg azért, mert nem tudják rendesen felépíteni, de nagy reményeket fűzök ehhez is, hogy végre valami jól kidolgozott könyv kerül a kezembe. Habár tudom, hogy a borító eszeveszett romantikát sugall.



Wendy Higgins: Sweet Evil – megjelenés: május 1.

Mi lenne, ha léteznének olyan tinédzserek, akiknek az élete azon múlna, hogy rossz befolyással legyenek másokra? Ez az élete a bukott angyalok gyermekeinek a Sweet Evilben.

A jószívű, déli lány, Anna Whitt hatodik érzékkel született, így látja és érzi mások érzelmeit. Tudja, hogy küszködik saját magával, megmagyarázhatatlanul vonzódik a veszélyhez, de egészen a tizenhatodik születésnapjáig, amikor találkozik a csábító Kaidan Rowe-val, nem is tud a rémisztő örökségéről, és az akaratát teszik majd próbára. Kaidan az a srác, akitől az apád óva int. Bárcsak valaki óva intette volna Annát.

Az utazás, hogy találkozzon apjával, rákényszeríti Annát, hogy elfogadja a tényt, hogy a remény és a szerelem nem lehetséges a fajtája számára. Amikor szembenéz a végzetével, Anna vajon a glóriáját vagy a szarvát választja?

Gondolatok: Egy kellemes, angyalos-démonos, ifjúsági regényt várok, de remélem, mitológia kidolgozás is lesz benne, és nem csak ilyen egyszerű valami, mint például az Angyalsorsban.


Cat Patrick: Revived – megjelenés: május 1.

Daisy Appleby kiskorában meghalt egy buszbalesetben. Percekkel utána, visszahozták az élők közé.

Egy titkos kormányügynökség kifejlesztett egy Újraélesztés nevű szert, ami visszahozhatja az embereket halottaikból, és Daisy Appleby-t, egy tesztalanyt, már ötször Újraélesztettek tizenöt év alatt. Daisy rendkívüli kockázatot vállal, tudván, hogy legyőzheti a halált, de minden újabb haláleset újabb nevet, újabb várost és új életet is jelent. Amikor találkozik Matt McKeannel, Daisy elgondolkozik, hogy mennyire erkölcsös is használni az Újraélesztést, és amikor felfedezi az ügynökség igazi célját, rájön, hogy valami sokkal nagyobb – és sokkal baljósabb – résztvevője, mint valaha is képzelte.

Gondolatok: Cat Patrick felkerült az instant olvasós listámra a Forgottennel, szóval nagyon örülök, hogy elméletileg disztópiás könyvbe kezdett, noha a leírásból annyira nem nevezném annak. Remélem, itt nagyobb hangsúlyt fektet majd a világkidolgozásra. Jajj, de várom már!

Veronica Roth: Insurgent (A Beavatott 2.) – megjelenés: május 1.

Egy döntés megváltoztathat – vagy el is pusztíthat. De minden döntésnek következménye van, és ahogy körülötte minden csoportnál zavargások törnek ki, Tris Priornak muszáj megmentenie azokat, akiket szeret – és önmagát –, miközben a gyász és megbocsátás, identitás, hűség, politika és szerelem kísértő kérdéseivel küszködik.

Tris beavatási napját ünneplésnek kellett volna követnie és a kiválasztott csoportjának győzelme, ehelyett a nap elmondhatatlan szörnyűségekbe torkollott. Háború fenyegeti őket, ahogy a csoportok és az eszméik közötti konfliktus kiéleződik. És háború idején muszáj eldönteni, melyik oldalon is állnak, titkokra derül fény és a döntések még visszafordíthatatlanabbak – és hatalmasabbak lesznek. A saját döntései megváltoztatták, de nem csak azok, hanem az őt kísértő gyász, bűntudat, radikálisan új felfedezések, és változó kapcsolatok, Tris így kénytelen lesz Beavatottságát teljesen elfogadni, még ha nem is tudja, hogy mit veszíthet így.

New York Times bestseller Veronica Roth várva várt Beavatott sorozatának második része ismét lélegzetelállító izgalmakat ígér, teli színvonalas fordulatokkal, összetört szívekkel, romantikával, és erőteljes bepillantást enged az emberi természetbe.

Gondolatok: Én vagyok az egyetlen, aki utálta az első részt, és még az előtt olvastam, hogy kitört körülötte az „év legjobb könyve” dolog. Nekem túl klisés volt, túl bakis, túl nyálas, és egyszerűen csak téptem rajta a hajam. De… Megengedem, hogy elkápráztasson Roth azokkal a „színvonalas fordulatokkal.”

Michelle Sagara West: Silence (The Queen of the Dead 1.) – megjelenés: május 1.

A temetőben kezdődött. Mióta a szerelme, Nathan meghalt egy tragikus balesetben, Emma éjjelente a temetőhöz ját. Nappal az iskolai teendőket végezte, a barátaival volt, de csak ennyi az egész. De ma este más volt. Ma este Emma és a kutyája nem voltak egyedül a temetőben. Volt még két másik is – Eric, aki épp most kezdett a lány sulijában, és egy ős öreg nő, aki úgy tűnt, hogy rongyokból áll csak. És amikor meglátta Emmát ott, az öreg nő kinyújtotta a kezét, ami olyan hideg volt, mint a halál…

Gondolatok: Szellemes fantasy könyv. Már jó régen került a kezembe a szellem téma, valamiért a vámpírok uralják a könyves polcom és a szívem, pedig ha már halottak, ott vannak a jó öreg szellemek is. Noha a fülszöveg aztán semmit nem árul el, de nem tűnik annyira romantikusnak, szóval remélem, nem nyúlok ezzel mellé.

Carol Lynch Williams: Waiting  – megjelenés: május 1.

A testvére halála után egy tinédzser küszködik, hogy újra felfedezze a szerelmet, és megváltást találjon ebben a megragadó regényben.

Afrikában és Latin-Amerikában nőttek fel misszionáriusok gyerekeiként, így London és Zach annyira közel állnak egymáshoz, amennyire csak lehet. Aztán Zach meghal, és a család összeomlik. London apja távolságtartó. Az anyja nem hajlandó beszélni. A napokat „mi lett volna ha” kezdetű mondatok és suttogott szavak töltik be: Zach önkezűleg vetett véget az életének? London hibája volt?

A magányos és céltalan Londonnak két fiú közül kell választania: a testvére legjobb barátja és a jóképű, új srác közül, ahogy azzal küzd, hogy megtalálja önmagát – és végül a megváltást – ebben a hiteles és megható regényben, amit a díjnyertes Carol Lynch Williams írt.

Gondolatok: Egy komoly témásnak látszó könyv, ami remélem, tényleg az érzelmekre fókuszál, és nem csap át egyszerű chick litbe.

Teri Terry: Slated (Slated 1.) – megjelenés: május 3.

Kyla emlékeit kitörölték, a személyisége egy üres lap, az emlékei örökre elvesztek.

Letörölték.

Az állam azt mondja, a lány terrorista volt, és hogy ezzel adnak neki második esélyt – ameddig a szabályok szerint játszik. De a múltja visszhangjai suttognak Kyla elméjébe. Valaki hazudik neki, és semmi nem az, aminek látszik. Kiben bízhat az igazság utáni kutatása közben?

Gondolatok: Disztópiás ifjúsági regény, és én annyira, de annyira disztópiafüggő vagyok, úgyhogy ezt is muszáj lesz olvasnom.




Megan McCafferty: Thumped (Világgá kiáltva)

2012. április 28., szombat

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.


Sorozat: Ez a Bumped 2. része.
Úgy általában az egészről: Harmincöt hét telt el mióta Harmony és Melody útjai elváltak, de a média az ő sztorijukon csüng, ők a leghíresebb tinédzserlányok Amerikában. Harmony visszatért Jó Oldalra, vagyis a vallásos kommunába, ahol felnőtt, és hozzáment Ramhez, akit kijelöltek neki férjként. Habár a fiú tudja, hogy az ikrek, akiket Harmony vár, nem az övéi, elfogadja és támogatja a lányt. Harmony viszont miután volt a Másik Oldalon, és látta, hogy nem csak ilyen fanatikus módon lehet tisztelni Istent, ezért egyre többször megkérdőjelezi a Jó Oldalt. Plusz nem tudja elfelejteni Jondoe-t, akinek a gyerekeit a szíve alatt hordja.
Melody eközben Jondoe-val és Zennel próbálja fenntartani a látszatot, hogy Melody és Jondoe egy pár, és az ultra-megafontos szerződésben foglalt gyermekekkel terhes, noha ez cseppet sem igaz, mivel a szupersztár spermadonor teljesen összezuhant, mióta Harmony visszatért a hívők közé, és azóta is azt várja, hogy a lány visszatérjen. Ha ez nem lenne elég, Lib, Melody ügynöke új márkanevet is piacra dobott, mert ha már az ikertestvérek ennyire híresek, még jobban meg akar gazdagodni, ezért  Melodynak és Jondoe-nak kötelező rendezvényekre járni és pózolni a sajtó előtt, amit Melody Zennel való kapcsolatát csak még jobban lehetetlenné teszi.

Ez a Bumped második és egyben befejező része, és szerintem őszintén kijelenthetem, hogy ennél jobban 2012-ben megjelenő könyvek közül, egyiket se vártam ennyire, mint ezt, mert az első kötetnek volt a lehető legrosszabb függővége. Nagy elvárásokkal indultam neki, hiszen a Bumped zseniálisan ötvözte a humor, az egyszerű tinédzser énkeresés témáját a modern kor egyik problémájának szatírájával, és talán pont ettől lesz olyan nehezen befogadható ez a regény, de nekem akkor is megdobogtatta a szívemet.

Inkább a mögöttes tartalom, ami miatt odavagyok ezért a könyvért, de essen szó a történetről is. Egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, annyira izgalmas volt, noha semmi akciójelenet nincs, mégis végig azon töprengtem, hogy fognak ebből kimászni a lányok. A gyors nézőpontváltások is csak fokozták ezt a hatást, és cseppet sem rontottak az élményen. Imádtam nézni a két lány küzdelmét, és sikerült elérnie McCaffertynek, hogy mindkét lányt a szívembe zárjam, és a boldogságukért szurkoljak. Akadt pár meglepetés a történetben, amire nem számítottam, és pont ettől a vége egy érzelmi hullámvasút lett. És a könyv vége… te jó ég! Mivel befejező rész, és alapjában véve egy nem átlagos ifjúsági regény, ezért nem átlagos befejezést vártam. Nem akartam, hogy túl cukros legyen, mert elrontaná a hangulatát, kételkedtem benne, hogy teljesen ledönti majd két terhes lány az állam felépítését, hiszen disztópiás sorozatokban mindig ez a főcél, de ide nem tudtam elképzelni. Fogalmam sem volt, hogy mi lenne ide a megfelelő befejezés, de McCaffertynek igen. Annyira érzelmes, annyira valósághű, annyira keserédes, hogy tényleges érzelmeket váltott ki belőlem.

A könyv alappillére, hogy a tinédzserlányok béranyák és a saját gyerekeiket adják el, ahogy tudják, mert 18 éves kor felett gyakorlatilag már senkinek nem lehet gyereke. Míg más ezt morbidnak találta, vagy nem kidolgozottnak, itt pont ez a lényeg, hogy ezzel parodizálja ki és kritizálja a mai modern felfogást, ahogy a tinédzserek kezelik a szexet és a véletlen terhességet. Több tucat nagyon jó gondolat van a könyvben ezzel kapcsolatban, hiszen Harmony tényleg terhes, és egyszerűen nem felkészült rá, hogy két ember életéért felelős legyen, mikor azt sem tudja, hogy ő maga kicsoda, és mennyi mindent nem csinált még az életben, ami alakíthatná őt. Rájön, hogy bár tinédzser és arra nevelték, hogy gyerekeket potyogtasson, képtelen ezt megtenni, mert még úgymond gyerek ő maga is. Ugyanakkor itt, hogy megakadályozzanak bármiféle kötődést anya is gyerek között, a szülés alatt az anya sosincs magánál, és különféle gyógyszereket is kap, amik elnyomják az érzéseit. Pont ez ellen van Harmony, még ha maga se tudja, hogy mit kezd az életével és a gyerekekkel, nem akarja őket teljesen elfelejteni és az egészet meg nem történté tenni.

„Mi van, ha én hosszan és fájdalmasan szeretném? Mi van, ha azt akarom, hogy ez az élmény örökké bennem éljem? Nem léphetek tovább csak úgy, hogy sose gondoljak vissza, mintha ez – mintha ők – sosem léteztek volna. Nem akarom elfelejteni ezeket a lányokat, ahogy az én anyám tette ezt velem és a testvéremmel!”

De nem csak Harmony és ezzel együtt a lányok küzdenek ezzel, hanem Jondoe is, akinek akár több száz gyereke is lehet. (És nem, ez nem a spermadonorság ellen van.) Aki rájön, hogy szerződései szerint sosem láthatja a gyerekeit, pedig mind az övéi, akármelyikből lehet híres-neves ember vagy akár sorozatgyilkos is, és sosem tudna róla.

„Mekkora felelősség már ez, csakhogy épp mindenféle felelősségvállalás nélkül!”

És ugyan, hogy ne illene ez a mostani felfogáshoz, ahogy a fiúk állnak a nem éppen betervezett gyerekekhez. És a végén azért csak kimondják a szereplők is, hogy ez a rendszer rossz, ezzel együtt szintén párhuzamot vonva a mai problémára:

„Azt akarják, hogy ne is gondoljunk az igazságra. Kisbabákat csinálunk. Embereket kreálunk. És semmit sem jelentő szexszel! És mégis úgy teszünk, mintha az egész nem lenne nagy szám. Úgy teszünk, mintha nem éppen emberi lényeket adnánk-vennénk…”

Azért még hozzátenném, hogy még felvonultat több esetet is, Melody régi barátnőit, az egyik, aki majdnem belehalt a szülésbe, de nem is akarja ezt tudomásul venni, a másikat, aki ragaszkodni kezdett a gyerekéhez, és szó szerint beleőrült, hogy elvették tőle, és az egyik osztálytársát, akinek a hormonháztartását a gyógyszerek úgy felborították, hogy állandó nyugtatóra kellett tenni, és leginkább egy drogos zombira hasonlít.

Harmonyval a vallás kérdését is erősen feszegeti McCafferty, és nem, nincs a kereszténység ellen, csak a vallási fanatizmus ellen, ami szerintem egy igen érdekes téma. Hol van az a határ, ami még tisztelettel teli igazi hívőség? Mi az, ami már túl sok? Amit egy vallás sem szabhat meg? Harmony minden apró dologra rákérdez, amire a legtöbb imaköri nővére és az anyja se tudja a választ, mert annyira vakon hisznek Istenben, de ahogy a főhősünk is megfogalmazza: példának okáért mi köze van ahhoz az istentisztelethez, hogy milyen ruhát hord, vagy hogy fonatban hordja-e a haját. Persze, hogy kell gondolni másokra, és az önfeláldozás egy fontos érték, de miért nem gondolhat sosem a saját boldogságára? Ha a Biblia szerint csak Isten ítélkezhet, akkor például a Tanácstagjai miért dönthetnek úgy, hogy valakit meg kell vetni, azért amit tett, hol a megbocsátás?

De persze ezek mellett egy halom apró dolog is van. Harmonyt és Melodyt megviselte, hogy feladták őket, nem is szimplán el, hogy lemondtak róluk, és mennyire nyomot hagyott ez bennük. Tekintve, hogy itt az egész társadalomban a következő generációból senki nem a saját szüleivel fog felnőni, ez elég negatív, bár bemutatja, hogy az igazi család a szereteten alapul, nem a vérkötelékeken, de mégis egy fontos alappillére az emberi természetnek, hogy tudja honnan is származik. Öröm volt látni, hogy a két testvér minden ellentétük ellenére mennyire egymásra talált, és igen, a romantika helyett ez volt előtérben. Persze mindkét szálon fut a románc és a nagy szerelem, de a végén is kifejtik, hogy még csak tinédzserek, ki tudja meddig tart ez, de a testvérek mindig ott lesznek egymás mellett egy egész életre.

Mivel tinédzserek a főszereplők persze, hogy benne van, ahogy magukra találnak, megkérdőjelezik azt, hogy vajon, amit a szüleik nekik szántak sorsot, az vajon tényleg nekik való-e, esetleg nem kéne végre a saját kezükbe venni az életük irányítását. (Ez szerintem eléggé alaptéma lenne az ifjúsági irodalomban, nem kell erőteljesen, de azért picit karakterfejlődés szinten, mégis annyi helyről hiányzik a túlcsorduló nyál miatt.) Harmony azzal küzd, hogy otthagyja azt a rendszert, amiben eddig hitt, és végre önmaga legyen, bárki is az. Melody pedig rájön, hogy bármennyire is önállóbbnak tűnt a testvérénél, az ő életét is betáblázták, hogy ő legyen a tökéletes béranya, és ideje kilépnie a nevelőszülei árnyékából, és lehet, hogy mégsem kell mindig tökéletesnek lennie, hiszen ember.

„Lehet, hogy sosem értik meg: De nem vagyok egy egyszerű akta. Esendő vagyok. Ember vagyok.

Tényleg még sok apró dologról szól a könyv, amit nem részleteznék. Például, hogy politikai és egyéb üzleti célok miatt a lányokat hogyan használják ki. Hogyan befolyásolja a média a fiatal nemzedéket, és hogyan lehet ezt manipulálni úgy, hogy az államnak és/vagy a cégeknek jó legyen. A közösségi oldalak hatása a magánéletünkre, csak azért mert kiírjuk, miket szeretünk ott, tényleg ismernek-e minket az emberek. Hogy tényleg minden változik az életben, nem csak mi, és a változás ellen felesleges ellenállni, hanem el kell fogadni és továbbélni azzal. És van ám egy darab homoszexuális pár is a történetben, és hogy hiába vannak az ellen a könyvben, hogy ők is igényelhessenek gyereket, mégsem fognak lemondani róla, mert igenis mindenki szexuális beállítottságtól függetlenül tud jó szülő lenni.

Amondó vagyok, hogy tökéletes befejezése volt egy igazán érdekes disztópiás történetnek, és hiába szól a terhességről, én bátran ajánlanám tiniknek is, mert nem erőltetett, de igenis elgondolkoztató, miközben mégis elszórakoztat a remek humorával. Lehet, hogy fura párosítás, de hatásos.

Kedvenc karakter: Harmony, Melody, Jondoe

Ami kifejezetten tetszett: a mögöttes tartalom, a humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Balzer + Bray

Kiadás dátuma: 2012. április 24.

Oldalszám: 304 oldal

Lisa Jane Smith: A sötétség lányai

2012. április 26., csütörtök

Hogy akadtam rá: A Vámpírnaplókat olvastam.

Sorozat: A Night World 2. része.
Úgy általában az egészről: Mary-Lynette éli átlagos kis életét egy apró kis városban, ahol szinte semmi nem történik, reméli, hogy a szomszéd öreg nénihez beköltöző három lány majd elég szép lesz a testvérének, Marknak, aki mivel asztmás, elég visszahúzódó, és ráférne már egy jó hágás. Ugyanakkor a három lány: Rowan, Kestrel és Jade nem mások, mint lámiák, vagyis született vámpírok és menekülnek az Éjszaka Világa elől, vagyis a saját természetük elől, mert nem akarnak az éjszaka gonosz teremtményei lenni. De igen ám, valaki megölte a kedves, öreg, vámpír nagynénjüket egy karóval, nincs mit tenni, mint eltemetni a hulláját a hátsókertben, és úgy tenni, mintha Opal néni éppen nyaralna. Csakhogy a mi Mary-Lynettünk éppen látja eme tettet, és bár nem hisz a saját szemének, elkezd nyomozni a lányok után. Miközben az első részből jól ismert Ash, aki ott főgonosz volt, jön a lányok után, hiszen a testvérei, és meg kell védenie a család becsületét, még ha meg is kell ölnie a saját testvéreit.
Aki esetleg most járna először a blogon, annak elmesélem, hogy mi is a történetem ezzel a könyvvel. L. J. Smith-t akkor kezdtem olvasni, mikor elkezdődött a Vámpírnaplók tévésorozat, amiért mai napig odáig vagyok, de szomorúan kellett konstatálnom, hogy a könyv egy rakat szalma. Mi vett rá mégis, hogy elolvassam ezt? Természetesen az egyik legjobb barátnőm, mivel szeret kínozni, és fogadtunk, hogy elolvasom-e Smith összes regényét. Hol fog beállni az az agyhalál nálam, amikor már intézetbe kell küldeni. Jelentem, a Night World sorozat 2. részét is túléltem, maradandó sérülések nélkül, és bevallom, volt, ami tetszett benne. (De lehet csak azért, mert a Lenyűgöző Sötétséget olvastam előtte.)

Mivel ez Smith karrierjének elejéről származik, ezért még a tőmondatok híve volt. Ilyen és ehhez hasonló drámai leírásokat láthatunk: „Ethylt mindenhol átszúrták. Több százszor. Úgy nézett ki, mint egy tarajos sül.” Ha esetleg az ilyesfajta leíráshiány, és érzelemábrázolás nem venné el a kedvünket, akkor is van még pár gyöngyszem:

Felnevetett. Rowan elmosolyodott. Kestrel barbáran elvigyorodott. És hirtelen Mary-Lynette tudta, hogy többé nem fognak harcolni.” – Tegyük hozzá, hogy előtte épp meg akarták egymást ölni, aztán hirtelen összebarátkoztak azon, hogy a fiúk hülyék. Ugyanakkor van ilyen is, hogy ő bólintott, amaz bólintott, és mindegyik szereplőről leírja ezt egy rövid, tőmondatban. Még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy ilyen fogalmazással valami ekkora bestseller lett.

De az is a baj ezzel az írásmódszerrel, hogy néhány dolog elég rosszul jön le. Kestrelt például állandóan arany hajjal írja le és sárga szemekkel (ami nem hiszem el, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy nem ember), és tényleg már az első három lapon kismilliószor csillogott a haja, a végén már szerencsétlen lányt aranyszoborként láttam magam előtt. A vámpírokat a dinoszauruszuk kecsességével párosítja… Nem tudom, de én elképzeltem, hogy a földet rengetve, kis karjaival csapkodva megy az áldozat után, hadd ne mondjam, hogy nem félelem volt az első reakcióm.

A történet nem nagy szám, kicsit olyan Alkonyat alap a szerelmi háromszög miatt, de tudom ám, hogy ez volt előbb. A nagy nyomozás annyira nem érdekes, főleg, mert annyi nézőpontunk van, mint a fene, és az első fejezetekben tudjuk, hogy a vámpírlányok ártatlanok és kedvesek, csak Mary-Lynette erről még nem tud, és így igazából nem is keresik a valódi gyilkost. Illetve amikor igen, az úgy egy mozzanattal el van rendezve, de előtte is a kismillió jelet a főhősök ennyivel elintézik: „Valami az eszében volt, de nem tudta mi.” Míg az olvasók nagy része valószínűleg már a könyvvel üvöltözik, hogy miért nem veszik észre.

És nem csak az ember főhősünk sötét, hanem a vámpírlányok is. Elvileg a vámpírok kegyetlenek, és a lányokat vámpírvárosban nevelték, ahol alárendelt szerepük lenne a nőknek, eleve házasítják őket, stb. Ebből pont nem azt várnám, hogy naiv teremtések legyenek, annyira naivak, hogy amikor két vadidegen srác felveszi őket kocsival, és épp azt elemzik, hogy mennyire magányos környéken vannak, és kiröhögik a nagynénjüket, hogy milyen bolond, akkor is azt hiszik, hogy a fiúk milyen kedvesek. Ezek mellett azt is említsük meg, hogy mikor megtalálják a nagynénjüket egy karóval a szívében Rowan első gondolata, hogy biztos elesett és felszúrta magát. (Tudom, hogy az egyik Vámpírnaplók kötetben Stefan csinált ilyen, de azért mégis…) De azért Jade is hozza a formáját, el akarja hozni a macskáit, de hajjajj, nagy dráma, csak egyet engednek neki, ezért két napig légmentesen lezárt bőröndben tartja a többi macskáját, hátha túlélik. Avagy, mikor szerencsétlen Mark azt mondja, hogy egy temetőben élni is izgalmasabb, mint ebben a kisvárosban, kapásból visszakérdez, hogy a fiú élt temetőben, tényleg? Értem én, hogy az lenne kifejezve, hogy Jade és a lányok nem tudnak semmit az emberekről, de azért mégis… Ha a két legrosszabb bűn az embereknek elmondani az Éjszaka Világának titkát, és szerelembe esni egy emberrel, akkor igazán tudhatnának róla valamit, nem pedig, hogy első találkozáskor megszólal: „Jajj, a ti szabályaitok mások.” Ez aztán a nagy beolvadás!

Azt még hozzátenném a nagy vámpírsághoz, míg az első részben cseresznyekompót íze volt a vérnek itt már: „Egy kicsit olyan volt, mint amilyen illata van a vaníliarúdnak, mint amilyen tapintása van a selyemnek, és ahogy a vízesés kinéz.” – Ezt úgy meghagyom, hadd elemezzétek magatoknak.

Vannak bakik a könyvben, például egyik oldalon a vámpírok látnak sötétben, aztán már nem, és zseblámpával mennek. Nem tudom, mi a jó vámpírlétben, ha még az áldozataikat is zseblámpával kell üldözni. Aztán amikor Jade kijelenti első találkozáskor Mark előtt, hogy nem tudja kiszagolni, hogy mi van a kertben, Mark első reakciója: „Azt tette, ami az egyetlen választási lehetősége volt: megölelte.” Kinek mi…

Akkor térjünk rá a könyv főszálára, ami nem más, mint a romantika. Igazából két párunk is van itt, az egyik Jade és Mark, akik egy másodperc alatt egymásba szeretnek. Nem, nem vicceltem. Első ránézésre annyira szerelmesek egymásba, hogy meghalnának egymásért. És ott van Ash és Mary-Lynette, akik utálnák egymást, de lelki társak. Hadd térjek ki erre a motívumra. Persze, tök jó belegondolni, hogy van ilyen, hogy kötelezően kell lenned valakivel, hogy a sors neked rendelte, még ha nem is tűnik elsőre szimpatikusnak a másik. Ez tetszett, de a kivitelezés… A lelki társak itt valami természetfeletti dolog, szóval elviekben jónak kéne lenni, nem? Mert a vámpírok is tisztelik ezt a fajta párosodás, mégis, a vámpírok előítéletesek minden más fajjal szemben, legyen az boszorkány, vérfarkas vagy ember. Mégis, ez a lelki társak fogalma: „Ha szerelmes vagy, előbb megismered az embert. De lelki társnak lenni nem önkéntes – még csak nem is kell kedvelned az illetőt, mikor találkozol vele. Lehet, hogy teljesen rossz neked mindenféle módon – rossz faj, rossz viselkedés, rossz kor. De tudod, hogy sosem leszel nélküle teljesen boldog.” Elég zavaró, ha belegondolunk a korkülönbség dologba, de talán ettől lesz egy kicsit borzongató. De hogy rossz faj? Akkor a szerencsétlen, nyomorult vámpírok, akik ezt a hagyományt tisztelik, miért nem képesek túllépni az emberekkel szemben fenntartott hülyeségeiken, főleg, hogy a vámpírok 99%-a ember volt. A másik pedig, hogy itt felvázolja Smith, hogy ha szerelmes vagy, akkor előbb megismered a másikat, és a vicc: Jade és Mark csak szimplán szerelmesek. EGY MÁSODPERC UTÁN! De nézzük a lelki társakra jellemző elektromos kisülés leírását:

Úgy érezte, mintha valaki a belsejébe nyúlt volna, és megérintette volna a gerincét egy elektromos vezetékkel.  Nagyon nem volt élvezetes. A szoba halványrózsaszínre váltott. A torka összeszorult és érezte, hogy ott ver a szíve.” – Tehát ha elektromosan sokkolnak, és rózsaszínnek látom a szobát, akkor nagyon szerelmes vagyok. Rendben.

Sőt két nap alatt eljutnak odáig, hogy ők most hihetetlenül szerelmesek egymásba, és a pasi megváltozott a csajért. Majd a csaj kijelenti, hogy jééé mennyit változtál. TE LÁNY, NEM IS ISMERTED ÉS MOST SE ISMERED!

De valahogy az egész könyvből olyan gyerekesség árad, és nem hiszem, hogy azért, mert nagyon ifjúsági regény lenne. Ugyanis a nagy verekedés három vámpír és két ember között úgy zajlik, hogy egymásnak esnek, és a hajukat tépik. Már nem azért, de ha egy vámpír tépné a hajam, az ki is jönne, nem csak picit fájna. A másik ilyen mozzanat, hogy az első rész nagy gonosz vámpírját Ash-t, itt a főszereplő csajunk úgy rakja rendbe, hogy bármikor meglátja, sípcsonton rúgja… És a kőkemény vámpír erre elkezd bicegni.

Természetesen még van egy nagyon L. J. Smithes dolog a könyvben, mert miért ne? Megint testvérek, akik itt most egymást a szerelmükhöz hasonlítják… És a főszereplő lány a többi lányt is éteri szépnek látja. Nem, nincs bajom egyik témával sem, viszont úgy érzem, itt nem ezt a célt hivatott elérni, szimpla írói esetlenségről van szó.

Túléltem ezt a könyvet is, habár tényleg javuló tendenciát mutat, mert hiába a nagy barátság emberek és vámpírok között, hiába a karakterek és a történet hiánya, valahogy a vége megoldása mégis tetszett. Bár úgy is sejtem, hogy el lesz ez még rontva.
Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: inkább nem kezdem el sorolni

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 1/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2012. április 19.

Oldalszám: 214 oldal

Kami Garcia & Margaret Stohl: Beautiful Darkness - Lenyűgöző sötétség

Hogy akadtam rá: Már régóta szemeztem vele, imádtam a trailereit.

Sorozat: Ez a kötet az Igéző Krónikák 2. része.
Úgy általában az egészről: Ethan Wate azt hitte, hogy Gatlin városa unalmas, és soha semmi nem történik. Egészen addig így is volt, amíg nem találkozott álmai lányával – szó szerint, ugyanis mindig őt látta álmaiban. Lenáról kiderült, hogy egy Igéző, de a családját átok sújtja, hogy ezt kikerüljék nagy árat kellett fizetniük. Lena nagybátyja, a szeretetre méltó szexdémon meghalt, és úgy tűnik, mindez a semmiért történt, ugyanis Lenának még így is választania kell, hogy a Jó vagy a Rossz oldalra áll, ezzel a családja ellentétes oldalát megölve, csak épp van ideje a tizenhetedik születésnapjáig. De Lena nem örül, hiszen a nagybátyját temeti, és egyre jobban magába burkolózik, és ellöki magától Ethant. Jajj, mi lesz itt, egy második részbeli drámaként? Vajon mi? Vajon szakítanak és mindenki meghal, hogy végre vége legyen a sorozatnak? (Segítek: nem. Illetve de, de mégse.)
A Lenyűgöző Teremtmények csodás folytatása ez, és egyrészt azért olvastam ezt a részt, mert nem hagyok abba sorozatot, másrészt, mert az első kötetben tényleg láttam potenciált, volt egy kis gótikus hangulat és a látomások piszok jók voltak. De túl volt írva, hosszú oldalakon át szólt a semmiről, és úgy éreztem nem is történt semmi, nos, ez a könyv ugyanezt hozta, csak most 570 oldalon át.

Az alapvető gond a két írónő stílusával a túlírás. Nem, nem barokk körmondatok vannak, hanem rengetegszer ismétlik el ugyanazt, néha úgy éreztem, egyszerűbb lenne oldalakat átlapoznom, és semmiről nem maradnék le. Őszintén csábított is ez a lehetőség. Egyszerűen untam a sok felesleges infót, például ugyan kit érdekelt, hogy az ottani Mindenszentek, ami nyáron volt, júniusban, miről szól. Kit érdekel, hogy Gatlinban az a menő, ha műanyag őzeket raknak a sírok köré?

És ez nagyon a történet rovására megy, ugyanis hiába örültem meg annak, hogy Ethannak megint látomásai vannak, hogy végre a múltban játszódó idősík sokkal értelmesebb és izgalmasabb, mint a jelen, egyszerűen olyan keveset tesz ki abból az 570 oldalból, hogy nem tudtam értékelni. Nagy részben, ha visszagondolok arra, hogy miről is szólt a történet, kb. 2 mondatban össze tudom foglalni: tipikus „new moon” rész (vagyis a természetfeletti lény szakít az ember élete szerelmével, mert fél, hogy megöli, amit az ember szerelme úgy értelmez, hogy jajj, ő nem elég természetfeletti), és mendegélős turista regény. Talán egy hét eseményeit, ha magába foglalja a regény, és tekintsünk el attól, hogy két hónappal ezelőtt játszódik az első fejezet, és tényleg az égvilágon semmi nem történik, a nagy történet szállal nem haladtunk előre, ami igencsak frusztrál, ha egy tégla nagyságú könyvet kell olvasnom.

Habár akadt egy-két vicces beszólás, azon is a végén már kínomban mosolyogtam, mert addigra kihullott az összes hajam/kaktusztüském a kliséktől. Persze, minden téma klisé, és lehet őket jól is használni, de itt aztán ez nem jött össze. Jön a tipikus szerelmi háromszög, a könyv összes létező karakterének. HÁT NEM ERRE VÁRTUNK?! Hogy vagy 3-4 szerelmi háromszögről olvassunk, olyan érzelemmentesen, hogy az hitetlen. A legnagyobb romantika szegény Ethannak, hogy mindkét lánynak ugyanazzal a betűvel kezdődik a neve, ezért az elmés „L” becézéssel elszólhatja magát, és aztán jön a hujjujj bonyodalom. Persze, nem a szerelmi erőltetés, és az „óh, mi lesz velem nélküled” szakítás az, ami miatt a könyv az idegeimen táncolt: van itt még többek között egy rakat Mary-Sue (itt nem csak egy van, de erre mindjárt kitérek) és a „szerelem miatt megjavuló gonosz karakter” csodálatosan izgalmas és hihető sablonját is látjuk. Nem is egyszer.

A Mary-Sue-król. A könyv legnagyobb problémája az volt, hogy mindenki elcseszetten különleges. Szinte már-már lenyűgözően, hogy a címre utaljak. Ugyanis miért ne derülne ki Ethanról, hogy ő mennyire különleges, miért ne derülne ki Lenáról, (akiről eddig is tudtuk) hogy mennyire különleges, sőt, ott van még három régi és két új szereplő, akiknek olyan erejük van, hogy jajj. És nehogy már Ethannak azzal kelljen küzdenie, hogy hazudnia kell ennek-annak, illetve, hogy egyeztesse az emberi világot a fantasyval, áh, nem, *ENYHE, NEM LÉNYEGES SPOILER* még a macskája is boszorkány, ezt kapjátok ki. Nem úgy értem, hogy ember, és macskaalakban van, hanem a macska is irdatlanul különleges képességekkel rendelkezik. *ENYHE SPOILER VÉGE* Na, ez az, ami nagyon betette a kiskaput, mert ennyi különleges embert egy rakáson? Ja, persze, mert ez Gatlin, az átlagos kisváros. ÁTLAGOS, mondtam már. Amúgy megjegyzem, kb. minden fanfiction író itt szokta elvetni a sulykot és Garciának és Stohlnak is sajnos sikerült.

A mitológia: vegyük észre, hogy ez nem világfelépítés. Az írónők kismilliószor kiemelték interjúkban, hogy ezek nem boszorkányok, ők SZUPERHŐSÖK. Ismételjétek utánam, SZUPERHŐSÖK, akikből vannak gonoszak… Hol vannak szuperhősökből gonoszak, mert itt az Igézőkből aztán vannak. No meg annyira boszorkányos erejük van, állandóan varázsigéket szórnak, meg látják a jövőt, esetleg szirének… És akkor vegyük elő a másik nagyobb mitológiai elemet. Találós kérdés: Mi az? Vért iszik, nem járhat napon? Igen, eltaláltátok szexdémon! Mert többször kiemelik, hogy ők – most figyeljetek – vér-szexdémonok, akiknek vannak Vérfalkái. (Nekem inkább pokolkutyáknak tűntek, de tök mindegy.) És ezt nem értettem, minek kötni az ebet a karóhoz, hogy azok nem vámpírok, mikor a főhősök is úgy hívják őket? Minek azt mondani, hogy az Igézők nem boszorkányok, mikor minden olvasó annak nézi őket?

Amellett pedig most bejött a párhuzamos univerzum magyarázata is. Élek-halok a témáért, de azt nem nevezném párhuzamos univerzumnak, mikor igazából csak arról van szó, hogy a boszik más csillagokat látnak… (Arról ne is beszéljünk, hogy több száz oldalon át egy csillagot meg a Holdat keresik a FÖLD ALATT.)

Ami még nagyon zavart: az emberi kapcsolatok ábrázolása. Ethan mellett ott áll Link, aki a világ egyik legjobb barátja, kiskora óta mellette van, és mindenben támogatja. Erre Ethan, csak azért, mert ő most átment Bella Swanba, azt mondja, hogy őt mindenki utálja, és mindenki hülye. Hát jó. Ugyanakkor Link és Ethan ahogy állnak a szüleikhez az is felháborító. Teljesen lekezelik őket, csak azért, mert problémáik vannak, és nem éppen kitörlik az ő kis popsijukat… És ezért már egyből retardáltnak hívják őket!

Arról nem akarok vitatkozni, sőt elemezni sem fogom, hogy mit árul el az a könyv esetleges hátsószándékáról, hogy a szexdémonok a FIÚ főszereplőből táplálkoztak. Nekem felért egy nemi erőszak leírásával, noha itt arról nincs szó, hiszen ezek csak emlékeket esznek, de akkor is, ne hívjuk már szexdémonoknak őket. Legyenek, mondjuk, Barbapapa rózsaszínlelkű emlékfalói!

A könyv hiába ifjúsági fantasy, (sok ifjúsági regény tud izgalmas és hihető lenni) egyszerűen túl egyszerű és gyerekes volt számomra, hiszen a legnagyobb dráma, amit a gonosz boszik csinálnak, hogy bogarak kelnek ki a pitékből mindezt egy nyalókával előidézve, és nem tudom érezni a feszültséges és az izgalmat, ha egyszerűen semminek nincs következménye (ezt spoiler nélkül nem tudnám kifejteni.) Főleg, hogy a már jól ismert „ha megérintelek, meghalsz” dolog van a szerelmi szálnál, mégsem zavarja őket, ha épp lángra lobbannak. (Őszintén remélem, hogy szexuálisan frusztrált tinédzserek maradnak a világ végéig.)

A könyv próbál depressziós és szomorú lenni, de annyira édes az egész, mint egy extra cukros torta, dupla csoki öntettel és 10 kg felesleges édesítőszerrel. „Jajj, én szeretlek, jajj, mi barátok vagyunk, a szeretet mindent legyőz, óh, ez az!”

És aztán ott van Ethan sötétsége, szerintem lehet ezért lett Lenyűgöző Sötétség a kötet címe, ugyanis a főhősünk nem emlékszik arra, hogy mi történt az első rész végén. Mi igen. Ő nem. És ezt nyomozza, ami végtelenül unalmas, mivel csak a 400. oldal környékén esik le neki, amikor elmondják, bár akkor is nehezére esik felfogni. Ethannak vannak még ilyen szép pillanatai: a látomásaiban egy rejtélyes lányt lát, nekünk még izgalmas is, hogy vajon ki lehet. A bökkenő, hogy Ethan ismerte egész életében… DE ELFELEJTETTE A NEVÉT ADDIG? CSAK ÚGY? Vannak egyéb ilyen apróságok is, hogy Ethan látott valamit, emlékszik rá, de képes több száz oldalon azon töprengeni, hogy vajon hol látta. Kéne szegénynek valami memóriajavító, vagy inkább nem kellett volna Barbapapával hemperegnie, de hát ki hibáztatná, ha Lenával nem tud…

Röviden összefoglalva: teljesen feleslegesnek éreztem az egész könyvet, és szeretném, ha legalább haladna a két írónő valamerre, nem pedig rétestészta sorozatot kapnánk. Persze, hogy olvasom tovább. Rendíthetetlen vagyok. És kíváncsi vagyok, mi történik a macskával, mert ő az egyetlen értékelhető szereplő.



Kedvenc karakter: a macska

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a mitológia, a klisék, hogy UNALMAS

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2012. április 19.

Oldalszám: 570 oldal

Amit a Kaktusz is olvasni akar - heti megjelenések

2012. április 24., kedd

Úgy gondoltam, hogy újabb rovattal bővül a blog (természetesen a Magyar Könyves Blogger Rovatok miatt). (Hurrá!) Ha minden jól megy, minden kedden a heti megjelenéseket fogom bemutatni, persze, csak azokat, amik felkeltették a figyelmem, mert én már csak ilyen vagyok. (Figyelem: angol és magyar megjelenések vegyesen lesznek, de erre a hétre csak angolok jutottak.) Tehát:

Gemma Halliday: Social Suicide (Deadly Cool 2.) - megjelenés: április 24.

A Deadly Coolig se jutottam, máris itt a második része, elméletileg csak ilyen egy rész/egy nyomozás felállással rendelkező, humoros, tinédzser könyv, szóval itt a fülszövege:

Twittergyilkosság: Egy emberi lény megölése, amíg az áldozat éppen tweetel.

Tartsatok hülyének, de úgy gondoltam, hogy  Herbert Hoover Gimnázium suliújságának írni tök jó meló lesz. Jól mutat majd az egyetemi felvételi jelentkezésen, belekukkanthatok a pletykarovatba, és bámulhatom az állandóan elmélkedő, rossz fiús újságszerkesztőt, Chase Eriksont. De az első sztorimon dolgozva a dolgok kicsit... rosszul sültek el. Egy egyszerű interjú helyett Sydney Sandersszel, holtan találtam a reménybeli iskolabál királynőt a saját medencéjében. Kivégezték miközben tweetelt. Nem elég, hogy így már a HH gimi legtöbb holtestet megtalálója címéért is pályázhatok, de be kell bizonyítanom, hogy Sydney halála nem öngyilkosság volt.

Visszasírom a napokat, amikor a legnagyobb problémám az volt, hogy pizza vagy taco lesz ebédre...


Gondolatok: Sok jót hallottam az első részről, miszerint amolyan Nancy Drews, nagyon humoros dolog ez. Szóval bökdösöm magam, hogy minél hamarabb eljussak idáig. Rám férne már egy jó, kis, könnyed tini könyv.

Jennifer Shaw Wolf: Breaking Beautiful - megjelenés: április 24.

Allie mindent elvesztett aznap este, amikor a szerelme, Trip meghalt egy borzalmas autóbalesetben - és ebbe a történtekről való emlékei is beletartoznak. Ahogy a kisvárosuk a fiú halálát gyászolja, Allie fél emlékezni, mert az azt jelentené, hogy arra is gondolna, amit olyan régóta titokban tartott: az abuzív kapcsolatuk borzalmas igazságát.

Amikor a rendőrség újra elkezd nyomozni, Allie és a legjobb barátja, Blake is gyanúba keveredik, főleg mert a bimbózó szerelmüket nem nézik jó szemmel a városban. Allie tudja, hogy el kell mondani az igazat. Elég mélyre tud nyúlni, hogy emlékezzen arra az estére, hogy végre felszabadulhasson? Az újonnan debütáló író, Jennifer Shaw Wolf az olvasóit egy érzelmes útra hívja a szerelem, szégyen és megbocsátás zavaros berkeibe.


Gondolatok: Élek-halok az abuzív kapcsolatokat bemutató (rendesen bemutató) könyvekért, mert kell ilyen is. Szóval azt remélem, hogy ez is egy gyönyörűen megírt, komoly könyv lesz, csakúgy, mint a Where it began vagy a But I Love Him.

Kiera Cass: The Selection (The Selection 1.) - megjelenés: április 24.

Harmincöt lány számára a Kiválasztás az életük nagy lehetősége. Az alkalom arra, hogy megszökhessenek a születésük óta előre megtervezett életükből. Hogy elragadhassa őket a csillogó ruhák és felbecsülhetetlen értékű ékszerek világa. Hogy egy kastélyban élhessenek, és a lélegzetelállítóan gyönyörű Maxon herceg szívéért versenyezhessenek.

De America Singernek a Kiválasztás maga a rémálom. Számára azt jelenti, hogy le kell mondnia a titkos szerelmi kapcsolatáról Aspennel, aki egy kaszttal alatta van. Hogy otthagyja az otthonát, és részt vegyen egy ádáz versenyen, amin nem is akar. Hogy egy olyan palotába éljen, ahol mindig veszélyes lázadók támadása fenyegeti.

Aztán America találkozik Maxon herceggel. Végül megkérdőjelezi az összes tervét - és rájön, hogy az élet, amiről mindig álmodott lehet fel sem ér a jövőjéhez, amit el sem tudott képzelni.


Gondolatok: Ez egy nagyon-nagyon-nagyon beharangozott könyv odakint. A CW tévés csatorna már meg is vette a filmesítési jogokat, és állítólag, aki látta a már a Pilot scriptjét, azt mondja, hogy sok potenciál van benne. De a bökkenő ott kezdődik, hogy hiába romantikus, ifjúsági disztópia, engem kicsit eltántorított a lélegzetelállítóan gyönyörű Maxon herceg leírása... No meg az írónő nagy botrányt kavart odakint. Leribancozott pár barátnőjével egy bloggert, és hadjáratot indított ellenük. Hm... :D Még mindig nem tudom, mit kezdjek ezzel.

Megan McCafferty: Thumped (Bumped 2.) - megjelenés: április 24.

A TAVALYI ÉV LEGVITATOTTABB KÖNYVÉNEK BEFEJEZŐ RÉSZE

Harmincöt hét telt el, mióta Harmony és Melody, az ikertestvérpár útjai elváltak. A történetük viszont ellenállhatatlan: ikrek, akiket születésükkor elválasztottak, most viszont mindkettő ikreknek készül életet adni... egy azon napon!

Harmony, aki hozzáment Ramhoz és Jóoldalon él, azzal tölti idejét, hogy megpróbál visszailleszkedni abba a társaságba, amiben egyszer hitt. De nem tudja elfelejteni Jondoe-t, a fiút, akibe a legfurcsább körülmények között szeretett bele.

Melody rajongói szerint, a lány elért mindent: egy nagyszabású szerződést és egy éjszakát a legszexibb donorral. De ez az imázs abba a fiúba kerül, akire igazán vágyik.

A lányok minden mozdulatát milliónyi lelkes rajongó elemzi, akik már számolnak vissza a "Dupla Dupla Szülési Napig." Ők ketten a leghatalmasabb tinédzserlányok a bolygón, és egy dolgot tehetnek csak, ami még híresebbé teheti őket:

Elmondhatják az igazat.


Gondolatok: Még ha külföldön nem is lett osztatlan sikere, engem nagyon elvarázsolt az első rész, és türelmetlenül várom, hogy elkezdhessem olvasni. Ha szerencsém van, már a héten elkezdhetem. :D Első részről itt az írásom.

Mariah Frederick: The Girl in the Park - megjelenés: április 24.


Amikor Wendy Geller holttestét megtalálják a Central Parkban egy esti buli után, az újságok címszalagján ez olvasható: „Halál a parkban: A bulizó lányt megfojtották.” De a félénk Rain, Wendy régi legjobb barátnője, tudja, hogy Wendy nem csak egy „bulizó lány volt.” Ahogy azzal küszködik, hogy szétválassza azt, amit tudott a barátjáról a pletykák és szalagcímek által felfestett képtől, Rain elhatározza, hogy rájön, mi is áll a gyilkosság mögött. Közvetlen, magával ragadó és teljesen meggyőző hangon írva Mariah Frederick krimije zseniálisan mutatja be az exkluzív new yorki élet bukkanóit és a tinédzsereket, akik itt laknak.

Gondolatok: Egy egyszerű tinikrimi. Nem várok nagyon sokat tőle, de rájöttem, hogy a tinikrimiket is szeretem, mindennemű fantasy nélkül.

Elizabeth Norris: Unraveling - megjelenés: árprilis 24.

Két nappal a tizenegyedikes éve kezdete után, a tizenhét éves Janelle Tennert elüti egy kisteherautó és meghal – vagyis vakító fehér fény, a szeme előtt lepergő életének képei, és aztán a nagy semmi. Kivéve, hogy a következő dolog, amire ráeszmél, hogy kinyitja a szemét, és ott találja Ben Michaelst, a magányos farkast a gimijéből, akivel Janelle sosem beszélt, amint éppen felé hajol. És hiába lehetetlen, a lány tudja – minden porcikájával –, hogy Ben valahogy visszahozta az élők közé.

De az újjáéledése és Ben lehetséges szerepe benne, csak az első darabja egy kirakósnak, amit Janelle-nek meg kell oldania. Míg az FBI ügynök édesapja aktái között kutakodik nyomok után a balesetéről, talál egy órát, ami visszaszámol – de mégis mihez? És amikor valakit, aki közel áll Janelle-hez, meggyilkolnak, nem tudja tovább tagadni, ami teljesen nyilvánvaló: Minden, ami történt – a baleset, a gyilkosság, a visszaszámláló óra, Ben hirtelen felbukkanása az életében – minden élő végére mutat. És ahogy az óra visszaszámol, rájön, hogy ha meg akarja állítani a világ végét, ki kell derítenie Ben titkát – és nem szabad beleszeretnie közben.

Elizabeth Norris debütál ezzel a megrázó regénnyel egy lányról, akinek küzdenie kell, hogy megmentse magát, a világát, és a fiút, akire nem is számított.

Gondolatok: Igazság szerint először nagyon-nagyon vártam ezt a könyvet, instant megvétel listára is raktam, majd megláttam az előzetesét, és annyi maradt meg, hogy megijedtem tőle. (Azóta törölte az agyam, hogy miért.) Fantasy, tinikrimi, romantika? Talán egy könnyed regénynek jó lesz, de "megrázónak" biztos nem mondanám, de azért várós.

Joëlle Anthony: The Right & The Real - megjelenés: április 26.

Mivel kirúgták otthonról, mert nem akart egy szektához csatlakozni, a tizenhét éves Jamie-nek muszáj túlélnie egyedül.

Jamie tudhatta volna, hogy valami nincs rendben az Igaz és Valós templommal már a kezdetektől fogva, főleg, hogy a Tanár azt állította magáról, hogy ő nem holmi lelkipásztor, hanem maga Jézus Krisztus. De a lányt túlságosan is elbűvölte Josh, a templom egyik vezetőjének legidősebb fia, és a jóképű külseje. Josh a legnépszerűbb fiú az iskolában is, és az első olyan srác, akinek feltűnik Jamie, a drámaszakkörösökön kívül. De amikor elkezdett Josh-sal randizni az nem volt a tervben, hogy az apját belerángatja egy szektába. Sem az, hogy az apja hozzáment egy fanatikushoz, Mirához, vagy az, hogy kirúgják otthonról, vagy hogy titokban találkozhat csak Josh-sal, mert a templom szerint ő már nem kívánatos személy.

Jamie élete teljesen szétesett. Hogy visszataláljon a régi kerékvágáshoz, az nem lesz egyszerű, de amikor az apja súlyos bajba keveredik, Jamie készen áll majd rá, hogy megmentse, és hogy talán megbocsásson neki?

Gondolatok: Elvileg komoly könyv lenne, és a vallási fanatizmus egy olyan téma, amiről szívesen olvasok, már ha jól van megírva. Nagy reményekkel fogok majd ennek nekiállni.

Lauren Beukes: Zoo City

2012. április 23., hétfő

Hogy akadtam rá: A könyvfesztiválra jelent meg.

Úgy általában az egészről: A világot különös átok sújtja, és senki sem tudja, hogy pontosan miért: Bárki, aki valakinek a haláláért felelős, vagy gyilkolt, ahhoz egy állat társul, mintegy fizikai emlékeztetőként, hogy mit is tett. Nem elég, hogy ezzel megbélyegezik őket, és bárki láthatja, hogy ha valami rosszat követtek el életük során, még különleges képességeket is kapnak velük együtt.
Zinzi Decembernek is vér tapad a kezéhez, ezért egy lajhárja van, aminek segítségével elveszett tárgyakat talál meg. Ebből tartja fent magát, meg persze abból, hogy embereket ver át, mivel kell neki a pénz, hogy a régi adósságait törölni tudja. Egészen addig éli a nem éppen vidám életét, amíg az egyik munkaadóját meg nem ölik, és egy olyan fajta munkával bízzák meg, amit sosem szokott elfogadni: eltűnt embert kell megkeresnie.

Ez az új kiadó, az Ad Astra egyik újonnan megjelent könyve, és egyből lecsaptam rá. Igazából annyit tudtam róla, hogy felnőtt, nyomozós, urban fantasy, és a világról el sem olvastam semmit, noha a borító is elég árulkodó lett volna.

Az egész könyv nagy erőssége a világfelépítés, noha az elején úgy minden bevezetés nélkül belevág, hiszen a szereplőknek megszokott ez a világ, én egy kicsit kapkodtam a fejem az elején, hogy végül is, mi is van, hogy is lett ez. Ahogy halad előre a történet, egyre több mindent megtudunk az ilyen állatokról és akikhez kapcsolódtak, noha a konkrét okot, hogy miért alakult ki ez a helyzet, sosem tárja elénk Beukes, engem nem is zavart, pont eléggé megismerjük ezt az enyhén abszurd világot. És a hangulata annyira magával ragadott, hogy néha eltöprengtem, vajon nekem milyen állatom lenne. Azt tegyük hozzá, hogy a világábrázolást nagyban segíti a néha a fejezetek között lévő újságcikkek, internetes oldal bemásolások és ilyesmik. Teljesen jól bemutatja, hogy egy-egy változásra hogyan reagálna a világ, legyen szó különböző vallásokról, hogy azok hogyan magyarázzák  meg az állatok megjelenését, vagy a zeneiparról. És ettől a részletességtől lett annyira valóságos és hihető az egész.

A karakterekkel nem volt gondom, noha annyira senki nem nőtt a szívemhez. Végül is a legtöbben Zoo Cityben élnek, ahol csak az állatokkal rendelkezők laknak, így mindenkinek volt valami negatív a múltjában, de kétlem, hogy ettől nem lettek volna szimpatikusak. A főhős, bármennyire is nem egy nagy hős típus, a szarkasztikus humorával kellemes narrátornak bizonyult.

Annyira kiemelkedő karakter nincs, és hiába van mindenki jól kidolgozva, nem éppen rejtette el Beukes a gonosztevőit, és első ránézésre rájuk lehet bökni, hogy igen, ők a gyilkosok. Bár nem fájdalmasan átlátszó, így teljesen lekötött a nyomozás, noha nem éppen fordulatos, vagy akciódús a könyv. Igazából nem is ebben rejlik a bája, hanem a hangulatban, ami kicsit sötét és komor, hiszen azokat, akik állattal rendelkeznek, elítélik, kiközösítik, és gyakran szegénynegyedekben élnek. Persze a bűnözés minden formája jelen van a könyvben (sorozatgyilkosságok, drog, prostitúció), és ezt Beukes mesterien keveri a mágiával, amitől igazán egzotikus lesz a regény, no meg a dél-afrikai helyszíntől.

Elvileg ez önálló kötet, és bár a nyomozás szála lezárt, engem mégis érdekelt volna, hogy mi lesz Zinzivel, ugyanis nagy részben inkább az ő evődését látjuk, hogyan is dolgozza fel, hogy ő az, ami, hogyan fogadja el magát. Bár nem mondom, hogy a történet végére teljesen kibékül magával, mégis láttam reményt, és szívesen olvasnék róla több kötetet is. Amúgy tényleg bónusz pont, hogy a vége nem lett annyira minden rózsaszín, tökéletesen illett a regény hangulatához.

Nem tudok rá mit mondani azon kívül, hogy engem teljesen elvarázsolt, és aki egy fantasy-krimire vágyik, annak ajánlom.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a világfelépítés, a humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Ad Astra

Kiadás dátuma: 2012. április 19.

Oldalszám: 356 oldal

TOP 10: Olyan könyv, amit kínosan régóta akarok elolvasni

2012. április 19., csütörtök


Megkésve bár, de törve nem, itt a következő top lista. Gondolkoztam, hogy mi legyen a téma, de amire jutottam az kicsit csalás, mert a posztírás előtt váltottam témát. Eredetileg a kedvenc karaktereimet akartam bemutatni, de rájöttem, hogy az majd jobb külön, nemek szerint, és ígérem, az lesz a közeljövőben, valamikor… :D Amint összeszedem magam annyira, hogy átnézzem az összes kedvenceimet.

Szóval most ismét két listával fogok előállni, mert Gigi mindig csal. Az eheti témánk nem más lett végül, mint a „10 olyan könyv, amit nem hiszem el, hogy még nem olvastam.” Az első listám tíz klasszikus könyvet mutat be, amiről már sokat hallottam, de eddig nem került a kezembe, és a második lista pedig tíz mostani könyvet. Mindegyikben az a közös, hogy régóta porosodik a listámon, de egyszerűen sosem jutok el odáig, mert nehéz a moly élete, és szinte végtelen számú könyv van.

TOP 10 KLASSZIKUS LISTA:

1. Emily Brontë: Üvöltő szelek – Túlságosan sokat hallottam róla, és rengeteg könyvben utalgatnak rá, amitől annyira műveletlennek érzem magam, hogy még nem olvastam. Régen még a filmet is elkezdtem, de bevallom, elaludtam rajta, de csakis azért, mert későn volt. A lényeg: nagyon kíváncsi vagyok már rá, hogy mennyire is nekem való ez. Amúgy pedig várólista csökkentős könyv is.

2. George Orwell: 1984 – Már vagy öt éve kezdtem el olvasni, és imádtam, ameddig jutottam benne, de nem fejeztem be, csak úgy… mert néha van ilyen. Nos, ideje pótolnom.

3. Jane Austen: Értelem és érzelem – Igazából úgy hiányosságnak érzem, hogy nem olvastam el még az összes Austen regényt.

4. George Orwell: Állatfarm – Szintén annyi helyen utalnak rá, no meg Orwell.

5. William Golding: A legyek ura – Úgy rémlik, volt olyan, akinek kötelező olvasmány volt. Hát nálunk nem, úgyhogy ez kimaradt az életemből, pedig sokan ajánlották.

6. John Steinbeck: Egerek és emberek – Édesanyám már mióta rá akar venni…

7. Mary Shelley: Frankenstein – Mert ki ne hallotta volna a történetet? Annyi helyen említik meg, és tényleg beépült már teljesen a köztudatba, de én balga még nem olvastam. (Mellesleg The Unwritten óta még jobban akarom. :D)

8. Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű – Ezt szintén túl sok amerikai műben megemlítik, hogy ne olvassam el.

9. Charles Dickens: Két város regénye – Mert régóta akarok Dickenst olvasni, és ha jól emlékszem, ez az egyik sokat emlegetett regény Cassandra Clare újabb sorozatában. (Sekélyes vagyok, kövezzetek meg. :D)

10. Bram Stoker: Drakula – Ehhez szerintem nem kell semmit hozzátenni. :D

TOP 10-ES MOSTANÁBAN MEGJELENT KÖNYVEK:

1. Leiner Laura: Együtt – Mert valahogy elmaradt nálam az extázis, amit kellett volna éreznem az első résznél, és olyan fura, hogy még nem kezdtem neki a 2. résznek.

2. Becca Fitzpatrick: Csitt, Csitt – Hallom ám idáig a nevetéseteket, főleg a barátaimét (ugye, Nancy? :D Absztrakt?) Ugyanis ez az a könyv, amit talán a leghosszabb ideje olvasok… Igen, azóta nem végeztem vele, hogy megjelent, és itt porosodik a polcomon.

3. Keri Arthur: Full Moon Rising – Ez az a sorozat, aminek a spin-offját olvasom, és imádom. Elég nagy csodaszámba megy, hogy ezt még nem kaptam le a polcról.

4. Jeff Lindsay: Dexter dühödt démonai – Se a tévésorozatot nem nézem, se a könyvet nem olvasom, de mindenki meg van róla győződve, hogy ez nekem való. Nincs mit tenni, mint belevágni.

5. J. R. Ward: Éjsötét szerető – Mert imádom a vámpírokat, a felnőtt fantasyt sem vetem meg, mégis ez a sorozat teljesen elment mellettem. Rengeteg barátnőm szereti, és mindig győzködnek, hogy ez jó lesz. És akarom is olvasni, de az időtényező. :D

6. Charlaine Harris: Inni és élni hagyni – Ebből sem nézem a sorozatot, de annyira híres-neves, igazán meglepő, hogy még nem jutottam el idáig.

7. George R. R. Martin: Trónok harca – Igazából már elkezdtem, és olvastam 100 oldalt, vagy akörül, de még nem fejeztem be, és ki tudja, mikor jutok el odáig. Azt sajnálom, hogy maga ez a fajta fantasy nem az én műfajom, és ezért felettébb lassan haladok vele, de akarom már tudni, mitől lett ez ekkora kultusz.

8. Christie Golden: Lord of the Clan – Mert nagyon WarCraft mániás vagyok, és eldöntöttem, hogy mindent elolvasok, és biztosan imádnám. :D De még mindig csak az első regényen vagyok túl.

9.  C. S. Lewis: A varázsló unokaöccse – A Narnia krónikáit a filmek óta akarom olvasni. Tényleg. Igazán. Már be is szereztem az első részt.

10. Kelley Armstrong: Bitten – Elkezdtem olvasni, jutottam 3 oldalig, ami aztán nem meghatározó, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy rendesen leüljek és végigolvassam, pedig ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Sötét erő trilógia, és a kedvenc íróm, tehát csakis jó könyv lehet!


A posztot ihlette többek között: a magyar könyves blogger rovat esemény molyon, a listákat innen merítem majd. Hasonló lista található Grettynél, a kedvenc pasi karakterjeiről!

Susan Hubbard: The Year of the Disappearances (Az eltűnések éve)

2012. április 18., szerda

Hogy akadtam rá: A goodreads ajánlotta.

Sorozat veszély: Ez az Ethical Vampires trilógia 2. része.

Úgy általában az egészről: Az eltűnések éve volt. Először a méhek tűntek el, aztán szép lassan minden, amit Ariella szeretett. Ariella édesanyjával és annak legjobb barátnőjével Dashay-vel épp a házuk renoválásán dolgozik, miután egy hurrikán tönkretette azt, de valamiért a méhek, amiket annyira szeretettek meghalnak, és ez a pusztítás országos szinten jelen van. Arit persze ez annyira nem köti le, hiányolja édesapját, aki úgy gondolta, hogy elruccan Írországba a nagy balesete után, ugyanis a főgonosz vámpírunk, aki tönkretette a család életét, megpróbálta Arit és az apját megölni. De nem csak a főhősünket érinti a veszteség és a magány érzése, ugyanis Bennett, Dashay nagy szerelme szintén eltűnt, és senki nem tud róla semmit. Ari azért próbálkozik barátokat szerezni, mivel végtelenül egyedül van, főleg, hogy még mindig nem dolgozta fel a legjobb és egyetlen barátnőjének brutális meggyilkolását. De most Ari nem éppen jó társaságba keveredik, és rá kell jönnie, hogy ő mint félvámpír, félember, lehet örökre kilóg majd mindenhonnan, és nem vár rá más, mint egy életre szóló magány.
Igazából ez az a regény, amire tudom, hogy mindig is vágytam, végre egy olyan ifjúsági könyv, ami inkább elgondolkoztató, mint izgalmas. Tudom, tudom, ez egy külön fajta regény, mivel komorabb, mint az átlagos ifjúsági fantasyk. Mivel ez az Ethical Vampires 2. része, ezért azt vártam, mint az első résztől, egy kellemes, lassú folyású történetet, amit a főhős maga mesél el nekünk, embereknek, hogy megértsük a vámpírokat. És ezt is kaptam, ez a rész teljesen hozta az előző színvonalát, bemutatva, hogy milyen felnőni, milyen megkérdőjelezni dolgokat, megtalálni önmagunkat, milyen elveszettnek lenni, és milyen teljesen magányosan élni.

Nincs jobb szó erre a könyvre, minthogy hangulat regény. Bármikor, amikor a sorok közé merültem, szinte éreztem Ari magányosságát, és figuráját magam körül. Ez az a könyv, ami tényleg bekúszik az olvasó bőre alá, behálózza és nem ereszti.

Nagy izgalmas cselekmény itt sincsen, hiszen a főmotívum, hogy új barátokat, új szerelmet szerez Ari, és elmegy egyetemre, leválik a szüleitől. Nem kell felnyögni, a romantika szintén annyit szerepel, mint az előző részben, egy-két oldal csak a 320 oldalból, de még így is jobban sikerül megragadnia az érzelmek lényegét, mint a legtöbb rózsaszín nyáltól csöpögő fantasynak. De azért megjegyezném, hogy az a kevés nyomozás, ami van és az új lények bemutatása, pl. a démonoké, annyira izgalmas, hogy minden újabb információ részletet vártam és befaltam.

Mivel említettem, hogy ez gondolkozós könyv, ezért én lassan haladtam vele, minden mondatát ízlelgetve, és megrökönyödve láttam, hogy a külföldön azért húzták le az olvasók, merthogy túl sokat kellett rajta gondolkozni, mert hogy miért nem romantikusabb. Jajj. Egyrészt szól a családról és a kapcsolatokról, hiszen Ari szülei, noha nem utálják egymást, mégis szétmentek, és mivel az apja most nincs Arival, azt sem tudja, hova tartozik. Persze, ez a magányosság, ez a sehova tartozás, a felnövés része, mikor keressük magunkat, és ezt Hubbard remekül hasonlítja a félvámpír léthez, mivel se ide, se oda nem tartozik a főhősünk, ehhez csak adalékanyag, hogy egész életében otthon tanult, és nem ismeri a mai, modern tinédzserek életmódját. Sőt, a celebek életmódját se érti, se a politikusokat és a botrányokat, mert a vámpírok direkt nem foglalkoznak ezekkel.

De kanyarodjunk vissza a kapcsolatokra: Ari apja család nélkül nőtt fel, és ezzel érvel Ari anyja, hogy ezért nem tudja rendesen kimutatni az érzelmeit, amin persze a főhősünk elgondolkozik, hogy vajon ő is azért ilyen magányos-e. Újabb barátokat szerez magának, akik tele vannak jellemhibákkal, és én nem is tudtam őket megszeretni, de szintén újabb kérdéseket vetnek fel. Ari most sem jár szerencsével, és fel is veti, hogy „Nincs-e a világon bizonytalanabb dolog, mint a tinédzser lányok barátsága?” És tényleg! Ari annyi csalódáson és veszteségen megy keresztül, ami bár nem minden esetben annyira durva, egyszerűen csak emberi, hogy néha legszívesebben jól megöleltem volna. És a legjobb Ariellában, hogy amikor épp szenved és depresszióba esik, akkor is elismeri, hogy valószínűleg nem csak az ő élete ilyen, hanem sok más emberé is ugyanennyire komplikált, és talán ebben rejlik a könyv bája, hogy bemutatja az élet apróbb szenvedéseit, és hogy még egy vámpír sem menekülhet előlük.

Ezek mellett jönnek az átlagos társadalmi témák: a tinédzserek mostani életstílusa: drog és alkohol. Ha valaki ezt túlzásnak találja, az A) ne olvasson ilyen könyvet, B) nézzen jobban szét a világban. (Mondjuk ez leginkább az amerikai szülőkre vonatkozik, akik azt hiszik, pont ezek a könyvek adják az ötleteket. Na ja.) Bemutatja, hogy milyen felelőtlenek is tudnak lenni a tinédzserek, de igazából nem mondja rájuk Ari, hogy rossz emberek lennének ettől, csak nem ért egyet a döntéseikkel. És ezt megpróbálja megváltoztatni, hipnózissal kigyógyítani embereket a rossz szokásaikból. Ezzel ismét felvet egy kérdést: Vajon így ez mennyit ér? Ha csak kényszerítik rá az embert, nem pedig a saját elhatározása. Hubbard nem válaszolja meg a kérdést, de egy-két szereplővel, ami történik, elég sugallat lehet, hogy mit gondol róla. Természetesen ezt emberibb viszonyokba is lehet feszegetni: Van-e jogunk beleszólni mások életébe, még ha csak segíteni akarunk? Hol van az a határ, amit már nem léphetünk át?

Szól a könyv a veszteségről is, hiszen Ariella az egyetlen, igaz barátját vesztette el, és az apját is hiányolja. Nagyon szépen bemutatja, hogy milyen, amikor „az emberek űrt hagynak maguk után.” És hogy egy szeretett személy elvesztése mennyire megviseli az embereket, illetve megváltoztatja őket. Egy rövid időre viszontlátjuk Michaelt is, Ariella első szerelmét, és látjuk mennyire romokban az élete a húga halála miatt. Fel is vetődik a kérdés, megéri-e érezni, ha ennyi rossz dolog is történik, amire az egyik szereplő azt válaszolja, hogy nem, a másik pedig, hogy igen. Mindenki maga döntheti el, hogy melyik oldalra áll.

De ilyen átlagos emberi és lelki dolgok mellett ott van egy nagyobb falat: a politika igazságossága, a háborúk értelme és a természetvédelem. Mindig mondom, hogy szeretem, ha üzenete van a könyveknek és tudom, hogy volt már, amit leszidtam, mert annyira erőteljesen szájbarágós volt a dolog. Itt is erős az üzenet, hogy hány állatfajt irtanak ki az emberek, meg esőerdőket meg ilyenek, de… De itt a szereplők is ezen vitatkoznak, így Hubbard engedi az olvasónak, hogy saját álláspontot foglaljon.

És talán ez foglalja leginkább össze, hogy mit ad a könyv: egy olyan történetet, ami segíthet azon, hogy elgondolkozzunk az élet dolgain, és megállapíthassuk, hogy mi épp melyik oldalon állunk, kivel értünk egyet. Ahogy Ariella édesanyja is mondja a könyvben: „Mindannyiunk életét elmeséli egy történet. A történetek segítenek nekünk túlélni. Az se baj, ha amúgy semmi értelmük.”

Kedvenc karakter: Ariella, Malcolm, Cameron

Ami kifejezetten tetszett: a gondolatok, a világkidolgozás, a nyomozás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon & Schuster

Kiadás dátuma: 2009. június 16.

Oldalszám: 304 oldal
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.