Charlaine Harris: Inni és élni hagyni

2012. április 30., hétfő

Hogy akadtam rá: Hosszasan szenvedtem, hogy elolvassam-e. Amúgy meg mindenhoooooooool reklámozták.

Sorozat: A True Blood 1. része.

Úgy általában az egészről: Sookie Stackhouse egy poros, kis déli városban pincérnő, és az életét az nehezíti meg, hogy hallja mások gondolatait. Pont ezért különcnek tartják, és hiába szőke szépség, még nem jött össze neki egy komolyabb kapcsolat sem. Egészen addig, amíg a vámpír, Bill, Bon Tempsbe nem érkezik, akinek végre valahára Sookie nem hallja a gondolatait. Persze azért a vámpír jóképű is, mert miért ne, szóval Sookie és Bill között azonnal forrni kezd a levegő, de furcsamód mindketten meg is mentik a másikat. De vajon okos dolog-e az ember lányának egy vámpírral kezdenie? Főleg, ha Bon Temps környékén sorra halnak meg a vámpírimádó pincérlányok.
Bevezetésként szerintem azt le kell írnom, hogy a filmsorozathoz még nem volt szerencsém, és hogy igazából én megfogadtam, hogy ezt a könyvet, soha, de soha nem akarom látni, olvasni, a kezembe venni. Miért? A reklám miatt. Mikor leemeltem a polcról és ott virított, hogy „Vigyázz Bella és Edward,” kirázott a hideg. Nem az Alkonyat miatt, hanem eleve bármilyen hasonlítgatás miatt, főleg, hogy ez a könyv, ha jól tudom, előbb lett, másfelől, mert egy tinédzser könyvet felnőtt könyvhöz, hogy lehetne mérni. A blogposztjaimból is látszik, hogy a vámpírmániám kb. 10 éves korom óta tart, és azóta sem hagyott alább, így nem azzal volt a problémám, hogy „jajj, még egy vámpíros könyv.” Aztán amikor néha-néha mégis szemeztem vele, azt láttam, hogy ez a könyv annyira nem jó, hogy éljen a tévésorozat. (Amiből azóta csak egy-két jelenetet láttam, és nem igazán győzött meg, hogy én akarom.) De végül barátnőm könyv iránti rajongása volt az, ami eldöntötte, hogy oké, én ezt elolvasom. Azért írtam le ezt ilyen terjengősen, hogy lehessen látni, mennyire féltem a könyvtől, és hogy a sorozat engem semmilyen módon nem befolyásolt az értékelésnél. (Amit majd fogok nézni, de még előtte elolvasok pár részt.)

Na, tehát kezdjünk bele. Az első 100 oldalon meglepődtem, hogy te jó ég, nekem ez nagyon tetszik! Teljesen lekötött, és jókat nevettem rajta, mert igenis Sookie szórakoztató egy egyéniség. Aztán a könyv felénél akadt egy pont, ahonnan felborult a könyv elején felállított hangulat. De beszéljünk még erről a hangulatról! Kisváros, fülledt nyár, új vámpír a városban, no meg rejtélyes gyilkosságok. Noha Sookie nem kezd el úgy nyomozni, mint egy magándetektív, és nem látjuk, hogy a rendőrség úgy igazán hol tart, mégis lekötött ez a szál is, bár jobban szerettem volna, ha ebből többet kapunk. (Bár ez inkább ahhoz a fordulóponthoz köthető.) Tehát a könyv első felében figyelemmel követjük Sookie életét, már az elején megmenti Billt (a lány a fiút!), és még akad pár akciódúsabb jelenet, közben pedig főhősünk, ha nem is sziporkázó, de kellemes humorral ismerkedik a vámpírral. Minden megvolt ebben a történetvezetésben, ami kell egy öt csillagos könyvhöz. Aztán jött a Fordulópont…

A könyv felénél Sookie, aki szűz, mert van egy apró sötét titok a múltjában, összefekszik Bill-lel. Felnőtt könyv, tehát nincs gondom az erotikával, habár itt a leírások aztán nem részletesek. (Ami se nem rossz, se nem jó pont.) A gond az, hogy a könyv felétől egyre több időt tesz ki a Bill így, Bill úgy tette magáévá a főhőst, ami szintén még annyira nem zavarna… De nem találtam hihetőnek, hogy a szende szűz Sookie, akinek gondja van a szexualitással, ennyire király szerető legyen pár nap leforgása alatt. (A nagy higiéniai gondokkal küzdő jelenetről ne beszéljünk. Engem sáros farokkal senki ne közelítsen meg, ott karóztam volna meg, ha vámpír, ha nem.) Igazság szerint, értem én, hogy Sookie eddig magányos volt, és örül Billnek, hogy végre van egy pasi, akivel összefeküdhet, és talán egyből szerelmesnek is érzi magát, mert van egy „ember,” akivel önmaga lehet, de nekem a szerelmi szál akkor sem volt a kedvemre, de főleg azért, mert Billt én nem igazán bírtam. (Nekem ő a túl nyálas kategória, kivétel, amikor épp „addig akarja baszni a főhőst, amíg az elalél.”)

A karakterek: Egy sorozatnak az alappillére a karakterek, hiszen azért akarjuk egyáltalán tovább olvasni, mert a kedvenceink útját akarjuk követni. Legalábbis én így vagyok. Annak örültem, hogy bár nagyon sokan panaszkodtak Sookie-ra, én nemcsak, hogy elviseltem, de kifejezetten szimpatikusnak találtam. Persze egyszerű nő, ami alatt nem azt értem, hogy buta, de még járatlan a világ dolgaiban, néha naiv. Viszont talpra esett, mert állandóan tenni akar valamit, persze a saját képességei határain belül, és külön öröm volt látni, hogy hiába szereti Billt, mégis kicsit emésztenie kell azt, hogy a pasija vámpír, meg kell azzal igenis küzdenie, hogy elfogadja, amit nem változtathat meg Billben, de elmagyarázza, hogy mi az, amit a vámpírnak kell feladnia, hogy viszonylag egészségesen működjön a kapcsolatuk.

Az igazság az, hogy Sookie-n kívül mást nem kedveltem meg, nagyon lehet érezni, hogy ez kezdő kötet, mert kb. senkinek nem volt nagyobb jelenete Billen kívül, így maximum csak megutáltam karaktereket (Jason), vagy semlegesek maradtak, de többet akarok belőlük látni (Sam, Eric). Ezért is jár az az egy csillag mínusz, mert jobban örültem volna, ha az első részben többet látunk a mellékszereplőkből, úgyhogy nagyon várom, hogy megismerhessem őket.

Bár a nyomozás nem valami hatalmas dolog, a rejtély nem annyira rejtélyes, mégis kikapcsolt. Nem annyira átlátszó, hogy a hajamat tépjem, és kellemesen sötét hangulatú ahhoz, hogy még több Sookie-féle ügyet lássak. Ugyanis bár a könyv nem egy részletekbe menő dolog, mégis szerettem, hogy halványan elhinti, (mint egy Anita Blake könyvben), hogy nem csak a szörnyek képesek eszeveszett gonoszságra, hogy egy nyílt mágiás univerzumban is vannak olyan rettenetes dolgok, mint a nemi erőszak és a szexuális felhangú sorozatgyilkosságok.

Amit még hiányoltam a könyvből: az érzelmek. Nem mondom, hogy teljesen nem létező, de voltak olyan pillanatok, ahol én több hangsúlyt helyeztem volna az érzelmek leírására, és nem pedig a ruhákéra. (Nem, engem a részletes ruhaleírás sosem zavar.) Más nyomozós-akciós-fantasy könyvben is akad gyilkosság és gyász, és nem kell túlzásba vinni, de itt úgy éreztem, hogy egy kicsit erre Harris nem figyelt.

Összességében kellemesen csalódtam a könyvben, és nemcsak azért, mert rosszabbat vártam, hanem őszintén elszórakoztatott, egy kellemes, könnyed regény ez. Várom, hogy nekiessek a második résznek!

Kedvenc karakter: Sookie

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a hangulat

Ami nem tetszett: a higiéniailag megkérdőjelezhető jelenet

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Ulpius

Kiadás dátuma: 2009.

Oldalszám: 414 oldal

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Gigi!

Mit látnak szemei? Csak nem True Blood-ot olvasol? XD
Én már behabzsoltam 11 könyvet a soriból. Had nyugtassalak meg, lesz még bőven szó Erikről, Samről és jó alaposan ki lesz vesézve a karakterük. Néha szó szerint. Sookie is alakul mint jellem, hogy merre fejlődik...nos azt majd meglátod. Ó és igen, lesznek még higiénia szempontjából kifogásolható jelenetek XP.
Ha teheted olvasd eredeti nyelven, valahogy jobban kiérződik belőle az a fajta nyelvi humor, amely sajna elveszik bármilyen jó is a fordítás. Hogy is mondtad? Sorozatot nem hagysz abba?! Na kíváncsi leszek mire fogsz ráharapni a következő könyvekben...van néhány tippem :D .

Berenice

Gigi írta...

Szia Berenice!
Igen, végre belevágtam a True Bloodba. :D Kicsit félek azért, mert hallok még ezt-azt, de nem adom fel.
Kíváncsi vagyok a karakterekre, *azokra* a jelenetekre már kevésbé. :DDD De valahogy csak túlélem, tekintve, hogy Anita Blake-kel is megküzdöttem.
Ezt is olvastam eredeti és magyar nyelven is párhuzamosan néha, szóval láttam néha a fordítás gyengeségeit. De ez kivételesen magyarul lapul a polcomon, édesanyám örömére, szóval főként úgy fogom.

Lanatie írta...

Szia!

Sosem kedveltem kifejezetten a vámpírokat, a vámpírromantikát meg mégannyira se, úgyhogy azt hiszem, ez a sorozat kimarad az életemből. xD

Gigi írta...

@Lanatie: Szia!
Ne haragudj, de nem értem a kommentedet. Nem egy új keletű poszt ez, tehát valahogy ráakadtál, rákerestél... és nem tudom, hogy ha nem szereted a vámpírokat, be is van kategorizálva minden olvasmányom tartalom szerint is.
Most nem értem, hogy miből gondoltad, hogy én rád akarom erőszakolni ezt a könyvet, hogy ide kellett írnod, hogy *te ezt nem fogod olvasni.*

Lanatie írta...

Nem kerestem, és nem tudom, miért szűrted le azt a kommentemből, hogy szerintem rám akarod erőszakolni. Annak, hogy elolvastam a bejegyzésed és kommenteltem hozzá, egyetlen egy oka van, mégpedig hogy többek közt ezzel a könyveddel is neveztél a Könyvmolypárbajra, én pedig minden párbajnaplót igyekszem elolvasni előbb vagy utóbb. Igazán nem értem, miért vetted támadásnak, hogy leírtam a véleményem, azt meg végképp nem, miért kifogásolod, hogy kommenteltem, bárhogy is találtam ide.

Gigi írta...

@Lanatie: Azért gondoltam azt, mert más olyan könyvnek az értékelését el se olvassa, ami nem az ő esete. És magamból kiindulva, nem szoktam kommentelni olyanra, ami nem érdekel, és ezért nem értettem a megjegyzésedet. De most már világos, ha a könyvmolypárbajról jöttél. :) Amúgy nem kifogásolom, hogy bárki bármit kommenteljen.

Adam Vámpír írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Adam Vámpír írta...

"Amúgy nem kifogásolom, hogy bárki bármit kommenteljen."
Ennek jegyében akkor...

Kifejezetten kezd tetszeni a blogod, pedig csak mostanában bukkantam rá.
A True Blood sorozatnak lelkes nézője vagyok, először a könyvnek akartam nekivágni (én veled ellentétben pont amiatt, hogy annyira reklámozták, hogy " jujj erotikus vámpíros"), de sajnos én pont azok közé tartozom akiket Sookie kegyetlenül irritál, úgyhogy nem bírtam sokáig a könyvet. Aztán mondták, hogy a sorozat "nem olyan szenvedős" meg sok benne a szexjelenet, végül leragadtam annál.
Az irományod után lehet, hogy még egyszer nekiveselkedek a könyveknek is, legalábbis onnan, amik még nem lettek átültetve a sorozatba.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.