Ugrás a fő tartalomra

Kelley Armstrong: The Calling (A hívószó)

Hogy akadtam rá: A Sötét erő trilógia folytatása, amit régebben egy "Mit olvassunk az Alkonyat után" cikkben találtam.
Sorozat veszély: Ez a könyv a Darkness Rising 2. és a Sötét erő sorozat 5. része.
Úgy általában az egészről: Maya Delaney élete fenekestül felfordult, talán egy éve kezdődött minden, amikor az élsportoló barátnője, Serena megfulladt egy nyugodt vizű tóban. Később egy riporter jött nyomozni a kis kutató városba, ahol Mayaék laknak, amit a Szent Cloud Vállalat pénzel. A riporternő elvileg arról akart cikket írni, hogy milyen a helyi tinédzsereknek ilyen körülmények között felnőni, de ami igazán érdekelte, az Serena halála, amiért a gyógyszer vállalatot és a kísérleti gyógyszereiket teszi felelőssé.
De miután az újságírót holtan találják, és szétnéznek a papírjai között, rájönnek, hogy négy furcsa hangzatú természetfeletti lény után kutatott. Az egyik egy olasz eredetű boszorkányvadász fajta, a másik pedig egy ősi indián alakváltó törzs. Bármennyire is őrültségnek hangzik, Maya tudja, hogy ő bizony az utóbbiba tartozik, többek között azért is, mert a város legújabb testvérpára Rafe és Annie is alakváltók, nekik is megvan az a lábnyom alakú anyajegy, ami Mayának.

Mint kiderült mindannyiukat genetikailag módosították, hogy régen kihalt természetfeletti fajokat hozzanak vissza. De mielőtt ezt Maya elmondhatta volna a legjobb barátjának, erdőtűz ütött ki, és evakuálni kellett a várost. Mindezt persze szánt szándékkal tette egy konkurens cég, vagy talán a felmentő csapat? Maya maga se tudja, csak annyit, hogy a biológiai apja akarta elrabolni.

De mielőtt a biztonságos menedékhelyre érnének, szörnyű baleset történik és a helikopter, amin utaznak, lezuhan, és nem mindannyian élik túl. Senkiben nem bízhatnak, hiszen ha a Szent Cloudék állnak a háttérben a genetikai módosítás mögött, vajon nekik nem csak értékes tesztalanyok-e? Sőt, talán még Serena gyilkosa is köztük van. De nem tehetnek mást, a gyerekeknek össze kell fognia, hogy túléljék ivóvíz és élelem nélkül a kis szigeten, ahová cseppentek, és kezdődik a harc a túlélésért.

Nos, itt ülök és nézem a képernyőt, hogy ugyan hogyan fogom összefoglalni ezt a könyvet. Mivel Kelley Armstrong, és mivel részben trilógia 2. része (de emlékszünk, hogy ez a Sötét erő trilógia után olvasandó, és azzal egy sorozatban van), ezért alapból gondoltam, hogy olyan lesz, mint Az ébredés, vagyis A pontból B pontba jutás, közben rájönnek, hogy ők bizony genetikailag módosított kísérleti alanyok, és közben elmélyülünk a romantikában, illetve megismerjük a karaktereket. És ezt is kaptam! Persze, mínusz a romantika, amin meglepődtem, ugyanis az előző részben az jobban előtérben volt, mint a legelső három részben bármikor is. De nem panaszkodom, Armstrong hozta a szokásos formáját, és egyik kalandból és veszélyből cseppenünk a másikba, és végig kislányosan sikoltozva olvastam. (Igen, be merem vállalni, hogy szoktam ilyet is. :D)

Mivel mind genetikailag módosított természetfelettik, és tudjuk is ezt, lassan a szereplők is meg tudják, ezért már alig vártam, hogy rájöjjek, milyen lényekkel lepett meg minket még Armstrong. Nem, jómagam, nem olvastam a felnőtt sorozatát, így nem tudok sokat a világról, csak annyit, ami ebben a sorozatban be lett mutatva, de annyit elárulok, hogy nagyon megörültem az új fajta lényeknek. (Hiszen, ugye a Főnix Projekt célját a nevéből is akár ki lehetett találni, ezért számítottam rá, hogy kisebb, nem ismert mitológiai lényeket fog Armstrong felhasználni.)

Történetileg a túlélős, mászkálós regények közé tartozik, amit végre, olyan sok poszt-apokaliptikus sztori után, nem éreztem unalmasnak, külföldön viszont pont ezt kifogásolták sok kritikában. Persze, nem jutottunk teljesen közel ahhoz, hogy most a Szent Cloudék vagy éppen Maya apjáék a rosszak, vagy jók, vagy ki mit akar, de nekem pont ez volt az izgalmas, és ettől akartam mindig tovább olvasni. A könyv most nem végződik olyan gyilkos függővégben, mint az előző rész, de felvázolja, hogy bizony egy nagyon izgalmas hatodik és egyben befejező részhez lesz szerencsénk. Már nagyon várom ám!

Két dolog az, amit nagyon szerettem ezek mellett még a könyvben. Az egyik Maya karaktere, no meg persze még jó párat a többiek közül is. Mivel épp egyedül maradtak étlen-szomjan, ezért kénytelenek összefogni, és túltenni magukat a különbségeiken, szóval tipikus példája annak, amikor kemény helyzetben mutatkozik meg egy-egy szereplő igazi jelleme. Itt persze, egy kicsit hasonlít a Sötét erő trilógiára, hiszen ott is egy nem kedvelt szereplőről derült ki, hogy talán annyira mégsem rossz, és itt is akadt pár meglepetés, de ennyiben véget is ér a hasonlóság. Na, de a karakterek! Egyrészt nem mindenki éli túl a balesetet, így a könyvet átjárja a gyász, de egyikük se áll le sírni-ríni, nem omlanak össze (legalábbis nem túlságosan), hanem mentik, ami még menthető, és sokan áldozatokat is hoznak. És ez benne az üdítő, hogy nem csak a főhősnek és a romantikát képviselő pasinak van jelleme, gondja és dolga, hanem mindenkinek!

De essen szó a nagyon kevés romantikáról is! Nem, nincs sok benne, hiszen inkább azon tanakodnak, vajon hogyan élik túl a holnapot, vajon hol alszanak és mit esznek, de mégis ott van azért. És ez volt benne a szép, hogy a nagy romantikus párnak van családja, vannak barátai, amiket ugyanolyan fontosnak, sőt talán egy kicsit fontosabbnak tartanak, mint egy tinédzserkori, lángoló szerelem, és próbálják kiegyensúlyozni, legalábbis önmagukban, hogy most hol is van a helyes a mérték.

Röviden tömören: egy nagyszerű, szórakoztató regény volt, amitől végig úgy éreztem, hogy az én ereimben is ott az adrenalin, és izgulva faltam minden sorát. Jó volt, és kérem a következőt! ÚGY MOST AZONNAL!



Kedvenc karakter: Maya, Sam, Corey

Ami kifejezetten tetszett: a pörgős cselekmény, a lények

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2012. április 10.

Oldalszám: 320 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö