Ugrás a fő tartalomra

Amit a Kaktusz is olvasni akar #2

Most kicsit előbb rukkoltam elő a heti megjelenésekkel, szóval ezek a jövő héten jönnek ki, és nagyon vágyom rájuk. Íme egy kis májusi nyálcsorgatás:


Tracy Bilen: What She Left Behind – megjelenés: május 1.

Sarának és az édesanyjának végre van egy terve, hogy megszökjenek Sara abuzív apjától. De amikor az anyja nem bukkan fel időben, Sara megrémül. Az apja azt mondja, hogy az anyja üzleti útra ment, de Sara tudja, hogy ez hazugság. Az anyja eltűnt – és az apja tehet róla. Ahogy telnek a napok Sara egyre idegesebb. A barátai tudják, hogy valami nincs rendben, de a lány nem fog senki mást veszélybe sodorni a titkával. És mivel az apja egyre erőszakosabbá válik, Sarának rá kell jönnie, hogy mi történt az anyjával, mielőtt túl késő… mindkettőjük számára.

Gondolatok: Nyomozós is, komoly témás is, kedvenc kiadóm is. Nagyon nagy reményekkel indulok neki, és bár a 300 oldalt se éri el, remélem, hogy nagyon érzelmes kis könyv lesz.


Zoraida Córdova: The Vicious Deep (The Vicious Deep 1.) – megjelenés: május 1.


Tristan Hart számára minden megváltozik egyetlen lecsapó hullámmal.

Három napra eltűnt. A tengerbe vetődve egy hullámmal, majd partra sodorva Coney Islanden mindenféle emlék nélkül, hogy mi is történt vele. Most pedig az álmait egy rémisztő ezüst sellő kísérti borotvaéles fogakkal.

A legjobb barátja, Layla meg van arról győződve, hogy valami nincs rendben. De hogyan magyarázhatná meg a fiú, hogy most már képes mások érzelmeit érezni? Hogy magyarázhatná meg, hogy egy olyan királyság örököse, amiről azt se tudta, hogy létezik? Hogy hirtelen csak egy bábu lett egy olyan háborúban, ami olyan régi, akár az istenek maguk.

Valami történt vele abban a három napban. A tenger megjelölte… és most vissza akarja kapni.

Gondolatok: Sellők. Sellők. Sellők. :D Habár ez fiúszemszöges könyv lesz, no meg sorozat, ezért extra kíváncsi leszek rá. Remélem, inkább a Curse Workers sorozatra hasonlít és cselekményközpontú lesz, nem pedig nyálas.

Galaxy Craze: The Last Princess – megjelenés: május 1.

Egy halom természeti katasztrófa elpusztította a földet. Elvágva a világ többi részétől Anglia sötét hely lett. A nap alig süt, az élelem ritka, és bűnözők portyáznak az erdőben, áldozat után kutatva. Az emberek egyre nyugtalanabbak.

Amikor a kegyetlen forradalom kitűzi célul, hogy elfoglalják a trónt, az első célpont a királyi család lesz. A Buckingham palotában vérfürdőt rendeznek, és egyedül a tizenhat éves Eliza hercegnő tud megszökni.

Eltökélve, hogy megöli azt az embert, aki tönkretette a családját, Eliza csatlakozik az ellenség hadseregéhez álruhában. Semmi nem élteti, csak a bosszú, amíg nem találkozik valakivel, aki segít neki emlékezni arra, hogy milyen is reménykedni – és szeretni. Mindent kockára kell tennie, hogy biztosítsa, hogy nem ő lesz… Az Utolsó Hercegnő.

Gondolatok: Rövid, disztópiás, Angliás könyv. Kell ennél több? Amúgy pedig a főhős leírása szimpatikusan hangzik, remélem, lesz olyan belevaló főhősnő, mint Katniss.

Anna Davies: Wrecked – megjelenés: május 1.

A szülei halála óta Miranda a Whym-szigeten élt, a helyi néphiedelmekbe temetkezve, amik szerint egy rejtélyes tengeri boszorkány uralja az egész sziget és az azt körülvevő víz sorsát. Néha könnyebb, ha abban hiszel, hogy nem te irányítod a dolgokat.

De aztán egy szörnyű hajóbaleset a lány számos barátjának életét követeli, és Mirandát egy rejtélyes fiú menti meg, aki az álmaiban kísérti. Teljesen felemészti a bűntudat a baleset miatt, ezért a késő éjszakai úszásba menekül – és találkozik Christiannal, a fiúval, aki kísértetiesen ismerősnek tűnik neki, de semmit nem tud róla: Nem mondja el, honnan származik, vagy hogy miért csak a tengerparton találkozhatnak. De Miranda így is beleszeret… és rájön, hogy Christian titkolózása, bár épp a védelmére szolgál, csak árthat neki.

Csábító és magával ragadó, a Wrecked mostani, természetfeletti csavart ad a klasszikus, elbűvölő meséhez.

Gondolatok: Sellők. Sellők. Sellők. :D Végre lehetne egy jó sellős könyvem is, bár nem vagyok oda a víz alatti világokért, főleg azért, mert nem tudják rendesen felépíteni, de nagy reményeket fűzök ehhez is, hogy végre valami jól kidolgozott könyv kerül a kezembe. Habár tudom, hogy a borító eszeveszett romantikát sugall.



Wendy Higgins: Sweet Evil – megjelenés: május 1.

Mi lenne, ha léteznének olyan tinédzserek, akiknek az élete azon múlna, hogy rossz befolyással legyenek másokra? Ez az élete a bukott angyalok gyermekeinek a Sweet Evilben.

A jószívű, déli lány, Anna Whitt hatodik érzékkel született, így látja és érzi mások érzelmeit. Tudja, hogy küszködik saját magával, megmagyarázhatatlanul vonzódik a veszélyhez, de egészen a tizenhatodik születésnapjáig, amikor találkozik a csábító Kaidan Rowe-val, nem is tud a rémisztő örökségéről, és az akaratát teszik majd próbára. Kaidan az a srác, akitől az apád óva int. Bárcsak valaki óva intette volna Annát.

Az utazás, hogy találkozzon apjával, rákényszeríti Annát, hogy elfogadja a tényt, hogy a remény és a szerelem nem lehetséges a fajtája számára. Amikor szembenéz a végzetével, Anna vajon a glóriáját vagy a szarvát választja?

Gondolatok: Egy kellemes, angyalos-démonos, ifjúsági regényt várok, de remélem, mitológia kidolgozás is lesz benne, és nem csak ilyen egyszerű valami, mint például az Angyalsorsban.


Cat Patrick: Revived – megjelenés: május 1.

Daisy Appleby kiskorában meghalt egy buszbalesetben. Percekkel utána, visszahozták az élők közé.

Egy titkos kormányügynökség kifejlesztett egy Újraélesztés nevű szert, ami visszahozhatja az embereket halottaikból, és Daisy Appleby-t, egy tesztalanyt, már ötször Újraélesztettek tizenöt év alatt. Daisy rendkívüli kockázatot vállal, tudván, hogy legyőzheti a halált, de minden újabb haláleset újabb nevet, újabb várost és új életet is jelent. Amikor találkozik Matt McKeannel, Daisy elgondolkozik, hogy mennyire erkölcsös is használni az Újraélesztést, és amikor felfedezi az ügynökség igazi célját, rájön, hogy valami sokkal nagyobb – és sokkal baljósabb – résztvevője, mint valaha is képzelte.

Gondolatok: Cat Patrick felkerült az instant olvasós listámra a Forgottennel, szóval nagyon örülök, hogy elméletileg disztópiás könyvbe kezdett, noha a leírásból annyira nem nevezném annak. Remélem, itt nagyobb hangsúlyt fektet majd a világkidolgozásra. Jajj, de várom már!

Veronica Roth: Insurgent (A Beavatott 2.) – megjelenés: május 1.

Egy döntés megváltoztathat – vagy el is pusztíthat. De minden döntésnek következménye van, és ahogy körülötte minden csoportnál zavargások törnek ki, Tris Priornak muszáj megmentenie azokat, akiket szeret – és önmagát –, miközben a gyász és megbocsátás, identitás, hűség, politika és szerelem kísértő kérdéseivel küszködik.

Tris beavatási napját ünneplésnek kellett volna követnie és a kiválasztott csoportjának győzelme, ehelyett a nap elmondhatatlan szörnyűségekbe torkollott. Háború fenyegeti őket, ahogy a csoportok és az eszméik közötti konfliktus kiéleződik. És háború idején muszáj eldönteni, melyik oldalon is állnak, titkokra derül fény és a döntések még visszafordíthatatlanabbak – és hatalmasabbak lesznek. A saját döntései megváltoztatták, de nem csak azok, hanem az őt kísértő gyász, bűntudat, radikálisan új felfedezések, és változó kapcsolatok, Tris így kénytelen lesz Beavatottságát teljesen elfogadni, még ha nem is tudja, hogy mit veszíthet így.

New York Times bestseller Veronica Roth várva várt Beavatott sorozatának második része ismét lélegzetelállító izgalmakat ígér, teli színvonalas fordulatokkal, összetört szívekkel, romantikával, és erőteljes bepillantást enged az emberi természetbe.

Gondolatok: Én vagyok az egyetlen, aki utálta az első részt, és még az előtt olvastam, hogy kitört körülötte az „év legjobb könyve” dolog. Nekem túl klisés volt, túl bakis, túl nyálas, és egyszerűen csak téptem rajta a hajam. De… Megengedem, hogy elkápráztasson Roth azokkal a „színvonalas fordulatokkal.”

Michelle Sagara West: Silence (The Queen of the Dead 1.) – megjelenés: május 1.

A temetőben kezdődött. Mióta a szerelme, Nathan meghalt egy tragikus balesetben, Emma éjjelente a temetőhöz ját. Nappal az iskolai teendőket végezte, a barátaival volt, de csak ennyi az egész. De ma este más volt. Ma este Emma és a kutyája nem voltak egyedül a temetőben. Volt még két másik is – Eric, aki épp most kezdett a lány sulijában, és egy ős öreg nő, aki úgy tűnt, hogy rongyokból áll csak. És amikor meglátta Emmát ott, az öreg nő kinyújtotta a kezét, ami olyan hideg volt, mint a halál…

Gondolatok: Szellemes fantasy könyv. Már jó régen került a kezembe a szellem téma, valamiért a vámpírok uralják a könyves polcom és a szívem, pedig ha már halottak, ott vannak a jó öreg szellemek is. Noha a fülszöveg aztán semmit nem árul el, de nem tűnik annyira romantikusnak, szóval remélem, nem nyúlok ezzel mellé.

Carol Lynch Williams: Waiting  – megjelenés: május 1.

A testvére halála után egy tinédzser küszködik, hogy újra felfedezze a szerelmet, és megváltást találjon ebben a megragadó regényben.

Afrikában és Latin-Amerikában nőttek fel misszionáriusok gyerekeiként, így London és Zach annyira közel állnak egymáshoz, amennyire csak lehet. Aztán Zach meghal, és a család összeomlik. London apja távolságtartó. Az anyja nem hajlandó beszélni. A napokat „mi lett volna ha” kezdetű mondatok és suttogott szavak töltik be: Zach önkezűleg vetett véget az életének? London hibája volt?

A magányos és céltalan Londonnak két fiú közül kell választania: a testvére legjobb barátja és a jóképű, új srác közül, ahogy azzal küzd, hogy megtalálja önmagát – és végül a megváltást – ebben a hiteles és megható regényben, amit a díjnyertes Carol Lynch Williams írt.

Gondolatok: Egy komoly témásnak látszó könyv, ami remélem, tényleg az érzelmekre fókuszál, és nem csap át egyszerű chick litbe.

Teri Terry: Slated (Slated 1.) – megjelenés: május 3.

Kyla emlékeit kitörölték, a személyisége egy üres lap, az emlékei örökre elvesztek.

Letörölték.

Az állam azt mondja, a lány terrorista volt, és hogy ezzel adnak neki második esélyt – ameddig a szabályok szerint játszik. De a múltja visszhangjai suttognak Kyla elméjébe. Valaki hazudik neki, és semmi nem az, aminek látszik. Kiben bízhat az igazság utáni kutatása közben?

Gondolatok: Disztópiás ifjúsági regény, és én annyira, de annyira disztópiafüggő vagyok, úgyhogy ezt is muszáj lesz olvasnom.




Megjegyzések

  1. Wrecked, igen igen, jó lenne egy sellős könyv, ami nem apályos:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, remélem én is. Rám férne már, főleg a Siren's storm után. :D

      Törlés
  2. Höh, négy disztópia egy hét alatt. Igencsak futószalagon gyártják ezeket a könyveket, no nem baj. Sellősből se fájna már egy igazán jó, talán a fiúszemszögesben látok némi reményt. XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most nagyon bejött a disztópia. Én bevallom, ifjúsági kategóriában nem is láttam Éhezők Viadala előtt. Valahogy az is olyan, mint az Alkonyat. (Jajj, mielőtt valaki ezt félreérti, dehogy tartalomra gondolok.) Az volt egy olyan könyv, amit sokan megvettek és a kiadók látták, hogy van ebben fantázia, és nagyon el lehet adni. Én attól félek, hogy a disztópia is olyan tömegtéma lesz, hogy nem lehet majd rajta izgulni, mert bennem lesz az az érzés, hogy "jajj, úgy is ifjúsági, úgy is jó lesz a vége, és mindenki fontos túléli." Most a Possession folytatásában reménykedem, hogy nem lesz jó vége, kicsit csalódnék, ha igen, meg a Tiszták végében bízok, noha az meg vitatott, hogy most felnőtt könyv-e.
      Sellős meg: Úgy érzem, hogy ez is most csak azért került elő, mert bármilyen lényt el lehet adni. (Hiányolom a többlényes ifjúságikat.) És igazából az a kemény 3 sellős könyvben, amit olvastam, teljesen hiányzott a mitológia, ami nekem nagyon rossz pont. :(

      Törlés
  3. Én kettőt is olvastam zsenge ifjúságomban, Az emlékek őrét (The Giver), meg az Exodus 2100-at, és mindegyiket jó emléket hagyott. De hát igen, nyilván Az Éhezők Viadala miatt lett most ez ekkora sláger. Én is attól félek, ha így felkapnak valamit, akkor jönnek a tömeggyártott szarok, és egy eredetileg jó műfajban is alig lehet majd értelmeset találni.

    Sellősben én eddig még csak PR-könyveket láttam, azokra meg nem vágyom, mert nekem édesmindegy, hogy halfarka van a főszereplőnek, vagy szemfoga, amíg az a lényeg, hogy hogyan kavar össze élete szerelmével... És nyilván ez olyan fontos, hogy még a mitológia értelmes kidolgozását is háttérbe szorítja... mert az minek.

    VálaszTörlés
  4. Az elsőnél a borító tetszik, a másodiknál a szerző neve, az utolsóban viszont reménykedem, kivárom, mit írsz róla ;)
    Én is szeretem a disztópiákat (az éhezők viadalát pont nem, de szerintem az nem is disztópia), csak némelyiknek már a fülszövegéből süt, hogy teljesen életszerűtlen lesz az egész.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige