Kami Garcia & Margaret Stohl: Beautiful Darkness - Lenyűgöző sötétség

2012. április 26., csütörtök

Hogy akadtam rá: Már régóta szemeztem vele, imádtam a trailereit.

Sorozat: Ez a kötet az Igéző Krónikák 2. része.
Úgy általában az egészről: Ethan Wate azt hitte, hogy Gatlin városa unalmas, és soha semmi nem történik. Egészen addig így is volt, amíg nem találkozott álmai lányával – szó szerint, ugyanis mindig őt látta álmaiban. Lenáról kiderült, hogy egy Igéző, de a családját átok sújtja, hogy ezt kikerüljék nagy árat kellett fizetniük. Lena nagybátyja, a szeretetre méltó szexdémon meghalt, és úgy tűnik, mindez a semmiért történt, ugyanis Lenának még így is választania kell, hogy a Jó vagy a Rossz oldalra áll, ezzel a családja ellentétes oldalát megölve, csak épp van ideje a tizenhetedik születésnapjáig. De Lena nem örül, hiszen a nagybátyját temeti, és egyre jobban magába burkolózik, és ellöki magától Ethant. Jajj, mi lesz itt, egy második részbeli drámaként? Vajon mi? Vajon szakítanak és mindenki meghal, hogy végre vége legyen a sorozatnak? (Segítek: nem. Illetve de, de mégse.)
A Lenyűgöző Teremtmények csodás folytatása ez, és egyrészt azért olvastam ezt a részt, mert nem hagyok abba sorozatot, másrészt, mert az első kötetben tényleg láttam potenciált, volt egy kis gótikus hangulat és a látomások piszok jók voltak. De túl volt írva, hosszú oldalakon át szólt a semmiről, és úgy éreztem nem is történt semmi, nos, ez a könyv ugyanezt hozta, csak most 570 oldalon át.

Az alapvető gond a két írónő stílusával a túlírás. Nem, nem barokk körmondatok vannak, hanem rengetegszer ismétlik el ugyanazt, néha úgy éreztem, egyszerűbb lenne oldalakat átlapoznom, és semmiről nem maradnék le. Őszintén csábított is ez a lehetőség. Egyszerűen untam a sok felesleges infót, például ugyan kit érdekelt, hogy az ottani Mindenszentek, ami nyáron volt, júniusban, miről szól. Kit érdekel, hogy Gatlinban az a menő, ha műanyag őzeket raknak a sírok köré?

És ez nagyon a történet rovására megy, ugyanis hiába örültem meg annak, hogy Ethannak megint látomásai vannak, hogy végre a múltban játszódó idősík sokkal értelmesebb és izgalmasabb, mint a jelen, egyszerűen olyan keveset tesz ki abból az 570 oldalból, hogy nem tudtam értékelni. Nagy részben, ha visszagondolok arra, hogy miről is szólt a történet, kb. 2 mondatban össze tudom foglalni: tipikus „new moon” rész (vagyis a természetfeletti lény szakít az ember élete szerelmével, mert fél, hogy megöli, amit az ember szerelme úgy értelmez, hogy jajj, ő nem elég természetfeletti), és mendegélős turista regény. Talán egy hét eseményeit, ha magába foglalja a regény, és tekintsünk el attól, hogy két hónappal ezelőtt játszódik az első fejezet, és tényleg az égvilágon semmi nem történik, a nagy történet szállal nem haladtunk előre, ami igencsak frusztrál, ha egy tégla nagyságú könyvet kell olvasnom.

Habár akadt egy-két vicces beszólás, azon is a végén már kínomban mosolyogtam, mert addigra kihullott az összes hajam/kaktusztüském a kliséktől. Persze, minden téma klisé, és lehet őket jól is használni, de itt aztán ez nem jött össze. Jön a tipikus szerelmi háromszög, a könyv összes létező karakterének. HÁT NEM ERRE VÁRTUNK?! Hogy vagy 3-4 szerelmi háromszögről olvassunk, olyan érzelemmentesen, hogy az hitetlen. A legnagyobb romantika szegény Ethannak, hogy mindkét lánynak ugyanazzal a betűvel kezdődik a neve, ezért az elmés „L” becézéssel elszólhatja magát, és aztán jön a hujjujj bonyodalom. Persze, nem a szerelmi erőltetés, és az „óh, mi lesz velem nélküled” szakítás az, ami miatt a könyv az idegeimen táncolt: van itt még többek között egy rakat Mary-Sue (itt nem csak egy van, de erre mindjárt kitérek) és a „szerelem miatt megjavuló gonosz karakter” csodálatosan izgalmas és hihető sablonját is látjuk. Nem is egyszer.

A Mary-Sue-król. A könyv legnagyobb problémája az volt, hogy mindenki elcseszetten különleges. Szinte már-már lenyűgözően, hogy a címre utaljak. Ugyanis miért ne derülne ki Ethanról, hogy ő mennyire különleges, miért ne derülne ki Lenáról, (akiről eddig is tudtuk) hogy mennyire különleges, sőt, ott van még három régi és két új szereplő, akiknek olyan erejük van, hogy jajj. És nehogy már Ethannak azzal kelljen küzdenie, hogy hazudnia kell ennek-annak, illetve, hogy egyeztesse az emberi világot a fantasyval, áh, nem, *ENYHE, NEM LÉNYEGES SPOILER* még a macskája is boszorkány, ezt kapjátok ki. Nem úgy értem, hogy ember, és macskaalakban van, hanem a macska is irdatlanul különleges képességekkel rendelkezik. *ENYHE SPOILER VÉGE* Na, ez az, ami nagyon betette a kiskaput, mert ennyi különleges embert egy rakáson? Ja, persze, mert ez Gatlin, az átlagos kisváros. ÁTLAGOS, mondtam már. Amúgy megjegyzem, kb. minden fanfiction író itt szokta elvetni a sulykot és Garciának és Stohlnak is sajnos sikerült.

A mitológia: vegyük észre, hogy ez nem világfelépítés. Az írónők kismilliószor kiemelték interjúkban, hogy ezek nem boszorkányok, ők SZUPERHŐSÖK. Ismételjétek utánam, SZUPERHŐSÖK, akikből vannak gonoszak… Hol vannak szuperhősökből gonoszak, mert itt az Igézőkből aztán vannak. No meg annyira boszorkányos erejük van, állandóan varázsigéket szórnak, meg látják a jövőt, esetleg szirének… És akkor vegyük elő a másik nagyobb mitológiai elemet. Találós kérdés: Mi az? Vért iszik, nem járhat napon? Igen, eltaláltátok szexdémon! Mert többször kiemelik, hogy ők – most figyeljetek – vér-szexdémonok, akiknek vannak Vérfalkái. (Nekem inkább pokolkutyáknak tűntek, de tök mindegy.) És ezt nem értettem, minek kötni az ebet a karóhoz, hogy azok nem vámpírok, mikor a főhősök is úgy hívják őket? Minek azt mondani, hogy az Igézők nem boszorkányok, mikor minden olvasó annak nézi őket?

Amellett pedig most bejött a párhuzamos univerzum magyarázata is. Élek-halok a témáért, de azt nem nevezném párhuzamos univerzumnak, mikor igazából csak arról van szó, hogy a boszik más csillagokat látnak… (Arról ne is beszéljünk, hogy több száz oldalon át egy csillagot meg a Holdat keresik a FÖLD ALATT.)

Ami még nagyon zavart: az emberi kapcsolatok ábrázolása. Ethan mellett ott áll Link, aki a világ egyik legjobb barátja, kiskora óta mellette van, és mindenben támogatja. Erre Ethan, csak azért, mert ő most átment Bella Swanba, azt mondja, hogy őt mindenki utálja, és mindenki hülye. Hát jó. Ugyanakkor Link és Ethan ahogy állnak a szüleikhez az is felháborító. Teljesen lekezelik őket, csak azért, mert problémáik vannak, és nem éppen kitörlik az ő kis popsijukat… És ezért már egyből retardáltnak hívják őket!

Arról nem akarok vitatkozni, sőt elemezni sem fogom, hogy mit árul el az a könyv esetleges hátsószándékáról, hogy a szexdémonok a FIÚ főszereplőből táplálkoztak. Nekem felért egy nemi erőszak leírásával, noha itt arról nincs szó, hiszen ezek csak emlékeket esznek, de akkor is, ne hívjuk már szexdémonoknak őket. Legyenek, mondjuk, Barbapapa rózsaszínlelkű emlékfalói!

A könyv hiába ifjúsági fantasy, (sok ifjúsági regény tud izgalmas és hihető lenni) egyszerűen túl egyszerű és gyerekes volt számomra, hiszen a legnagyobb dráma, amit a gonosz boszik csinálnak, hogy bogarak kelnek ki a pitékből mindezt egy nyalókával előidézve, és nem tudom érezni a feszültséges és az izgalmat, ha egyszerűen semminek nincs következménye (ezt spoiler nélkül nem tudnám kifejteni.) Főleg, hogy a már jól ismert „ha megérintelek, meghalsz” dolog van a szerelmi szálnál, mégsem zavarja őket, ha épp lángra lobbannak. (Őszintén remélem, hogy szexuálisan frusztrált tinédzserek maradnak a világ végéig.)

A könyv próbál depressziós és szomorú lenni, de annyira édes az egész, mint egy extra cukros torta, dupla csoki öntettel és 10 kg felesleges édesítőszerrel. „Jajj, én szeretlek, jajj, mi barátok vagyunk, a szeretet mindent legyőz, óh, ez az!”

És aztán ott van Ethan sötétsége, szerintem lehet ezért lett Lenyűgöző Sötétség a kötet címe, ugyanis a főhősünk nem emlékszik arra, hogy mi történt az első rész végén. Mi igen. Ő nem. És ezt nyomozza, ami végtelenül unalmas, mivel csak a 400. oldal környékén esik le neki, amikor elmondják, bár akkor is nehezére esik felfogni. Ethannak vannak még ilyen szép pillanatai: a látomásaiban egy rejtélyes lányt lát, nekünk még izgalmas is, hogy vajon ki lehet. A bökkenő, hogy Ethan ismerte egész életében… DE ELFELEJTETTE A NEVÉT ADDIG? CSAK ÚGY? Vannak egyéb ilyen apróságok is, hogy Ethan látott valamit, emlékszik rá, de képes több száz oldalon azon töprengeni, hogy vajon hol látta. Kéne szegénynek valami memóriajavító, vagy inkább nem kellett volna Barbapapával hemperegnie, de hát ki hibáztatná, ha Lenával nem tud…

Röviden összefoglalva: teljesen feleslegesnek éreztem az egész könyvet, és szeretném, ha legalább haladna a két írónő valamerre, nem pedig rétestészta sorozatot kapnánk. Persze, hogy olvasom tovább. Rendíthetetlen vagyok. És kíváncsi vagyok, mi történik a macskával, mert ő az egyetlen értékelhető szereplő.



Kedvenc karakter: a macska

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a mitológia, a klisék, hogy UNALMAS

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2012. április 19.

Oldalszám: 570 oldal

9 megjegyzés:

WildWorld írta...

"Legyenek, mondjuk, Barbapapa rózsaszínlelkű emlékfalói!" Ettől visítva fordultam le a székről, de apám is, akinek felolvastam, mert nem tudta, min vihogok annyira. XD Kééész. Nagyon jó kis kritika volt, köszönöm!

Névtelen írta...

Nekem tetszett a könyv.

Gigi írta...

@Névtelen: Ennek tökre örülök. Én kifejtem 500+ szóban, te 4-ben. Hiába kérdezném a miértet, ugye? *már megszokta*

Névtelen írta...

ez egy 3részes Gatlin sorozat,de nem találom a 3.részt.Tudja valaki esetleg annak a címét?? köszi előre is!

Gigi írta...

@Névtelen: Négy részes a sorozat és még nem jelent meg magyarul a többi része. Elvileg idén valamikor lesz a Beautiful Chaos megjelenése, ami a harmadik rész, de pontosabb dátum még nincs.

Gigi írta...

Kedves Rita, aki képtelen e-mailt írni, ha személyes vérbosszúra vágyik, és akinek a kommentjét nem engedem fel. Tudom, nehéz értelmezni a GYIK-ot, de benne van, hogy amennyiben személyesen sértegetsz, nem a könyvről beszélsz OFFNAK számít, és nem fogom felengedni a kommentet. Szeretném megjegyezni, hogy semmit nem írtál a könyvről és elvárod, hogy mindenki előtt leboruljak és tiszteljek mindenkit (mikor az írókat nem sérteget amúgy sem), de te képtelen vagy normális hangnemben írni. Ha mersz beszélni szemtől szemben, írj e-mailt, és ne rejtőzködj álnevek mögé, ja, de bocsi, neked csak az internetes zaklatás megy, mert szerinted normális emberek ezt csinálják. Sajnálni tudom, az értelmezőképességed azon a szinten is, hogy a Vámpírnaplókat nem szeretem, nem tudom, melyik bloggal keversz össze. Ja, és persze, hogy a te ízlésed a világmindenség közepe, nyilván mindenkinek azt kell szeretni, amit neked. Véletlenül se lehet kulturáltan beszélni másokkal...

Betti írta...

Gigi köszi a kritikát, jól szórakoztam rajta. :)
Engem már a film sem kötött le, így a könyvet végképp kihagyom.
Barbapapa rulez! :)

Névtelen írta...

Kuksz hozzászólása:
Érdekes kritika. Én csak az első könyvből készült filmet láttam, ha minden várakozás nélkül nézed akkor még egész jónak mondható. Ha még lenne könyvtári tagságim kikölcsönözném a könyveket, de a kritikád megmentett attól, hogy arra vetemedjek, hogy megvegyem a könyveket.
Külön öröm számomra, hogy itt végre tényleg nem engedik fel a trágár hozzászólásokat.

Gigi írta...

@Kuksz: A film teljesen más. :) Mármint az alap, hogy Ethan álmaiban szeret bele a lányba, az megvan, de már a főmagyarázat, hogy mi is ez az átok és mit kell tenni, hogy megtörjék (a könyvben nem törik meg, nem lehet, legalábbis az első két részben sehol nem tartanak vele) az más. Én élveztem a filmet, egy könnyed, romantikus tini limonádé volt, de a könyvek... Jó pár szereplőt és unalmas részt kivágtak a könyvből, aminek örülök, viszont aki a film után akarja elolvasni a könyvet, az nagy valószínűséggel csalódni fog, mert ez jóval lassabb, és jóval tini szenvedősebb, Alkonyat utóérzésűbb.

De persze, attól még a könyvtárat megéri, de senkinek nem tudom ajánlani tiszta szívből, hogy vegye meg. :D

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.