Ugrás a fő tartalomra

Christien Boomsma: Boszorkányvér


Hogy akadtam rá: Pongrác kiadós könyv.

Úgy általában az egészről: Robin tizenegy éves, egyke gyerek, aki szeretne egy testvér, mivel egyedül él édesanyjával, akinek ő inkább amolyan tárgy, amit mutogathat baráti társaságban. A kívánsága csodák csodájára valóra válik, amikor is Szent Iván éjjelén megjelenik egy különös lány, aki állítása szerint a húga, Robin pedig nem emlékszik ilyesmire. Hamar kiderül, hogy a lány boszorkány, és átok ül rajta, ezért minden Szent Iván éjjelén el kell rejtőznie egy családhoz, ám erre eddig soha senki nem emlékezett. Robin annyira megszereti a lányt, hogy nem tudja magára hagyni, és nekiáll megkeresni, hogy megmenthesse.

Már jó rég óta szemezek ezzel a könyvvel, igazság szerint majdnem minden Pongrác kiadós könyvet el akarok olvasni, ezt kitűztem célul, és egy kedves moly kölcsönadta a könyvet, így végre neki eshettem. Nagyon rossz értékeléseket láttam róla neten, sőt, nemzetközi viszonylatban kb. semmi nincs róla, hiszen holland gyerekmese. És ezt emelném ki, hiába van rajta 14-es körkarika, én ezt 14 év alatt ajánlanám, mert mind az írásmód, mind a tartalom egy modern gyerekmese.

Természetesen vannak benne negatív dolgok, amiért megkapta a 14-es körkarikát, de ha jobban belegondolok, miért ne lehetne a modern meséket felturbózni, hogy illeszkedjenek a mai világhoz? Konkrétan ebben a könyvben a főszereplők egyszer isznak alkoholt, de még véletlenül sem súrolják az alkoholizmus szintet. Ezen kívül talán, amin megrökönyödnének páran az a főszereplő édesanyjának viselkedése. Bár nagyon jól tudjuk, hogy a legtöbb mesében találkozhatunk elnyomó – általában mostoha – szülőkkel, de még ha a szülők nem is figyelnek a gyerekekre, ott szokott lenni, hogy azért szeretik őket, esetleg a történet lényege az, hogy a szülők jobban figyelnek a gyerekekre a történtek miatt. Na, itt ez a megoldás nem található meg és egy kicsit talán negatív érzést hagyhat maga után.

A történet egyszerű, hiszen mese, így aki körmondatokra és bonyolult cselekményre vágyik, az kézbe se vegye. Tényleg nem tinédzser könyv ez, hanem sokkal fiatalabb a közönség. Néhol mégis kicsit aránytalannak éreztem a felépítést: hol nagyon is a realitás talaján mozog a könyv, hol pedig annyira elszáll bizonyos dolgokban, hogy még igen, egy mesében is zavart. Példának okáért, hogy két tizenegy éves gyerek milyen egyszerűen kirabol egy múzeumot, míg a boltban vásárláskor nehezebb dolguk akad. Ezek mellett sokszor felesleges dolgokat fejt ki oldalakon át, míg az izgalmas részleteket, például az átkot és annak háttértörténetét nagyon egyszerűen elintézi.

A mondanivalók között szerepel a nem ép család és milyen úgy felnőni, ha már tizenegy évesen kapja meg valaki a gondoskodást. Milyen az igazi szeretet, milyen az, amikor valakivel annyira barátok vagyunk, hogy inkább a családtagunk, és hogy milyen erős kötelék ez. Felveti a véletlen és a sors témáját, noha ezen a pontos is már valahol túlzásba esik, és van, amit már túl erőltetettnek éreztem (szintén a múzeumos résznél). Ezen kívül egy kis komorságot is csempész a könyvbe az író: mivel az átok régi korból származik, ezért sokszor, röviden eltöprengenek a szereplők az emberek apróságáról és múlandóságáról, ami egy kicsit lehangoló az egyszerű, kedves történetben, és még a depressziót is megemlíti, ami egy szeretett személy elvesztését követi. Így egy részben arról szól, hogy el kell engednünk a halottainkat, és nem csak őket, de nem szabad engedni, hogy a gyász és a düh felemésszenek minket.

Egyszer olvasós, kedves kis történet Hollandiából, ha nem vár túl sokat az ember, egy délutánra tökéletes.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: aránytalan felépítés, néhol hihetetlen, lassú

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 296 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség