Sally Nicholls: Ways to Live Forever (Így élj mindörökké)

Hogy akadtam rá: Robbie Kay fanatikus lettem, és a filmadaptációban ő játssza a főszerepet.

Úgy általában az egészről: Öt tény a főszereplőnkről. 1) Samnek hívják. 2) 11 éves. 3) Történeteket és fantasztikus tényeket gyűjt. 4) Leukémiája van. 5) Mire ezt a könyvet olvasod, ő már valószínű meghalt.

Hát így kezdődik Sam McQueen, a leukémia végső stádiumában szenvedő fiú története, aki a magántanára hatására elkezdi írni a saját könyvét magáról, és a kérdésekről, amik foglalkoztatják, többek között, hogy honnan tudja az ember, hogy meghalt, és milyen érzés is az. Barátjával, a mindig cinikus, szintén rákos, Felixszel Sam nekiáll összeállítani egy listát, hogy miket szeretne még halála előtt megtenni, és mi mindenre szeretne rájönni az élet és halál kérdésével kapcsolatban.

Ezzel a könyvvel úgy találkoztam, hogy van egy sekélyes oldalam, és ezért szoktam színészekért filmet nézni (bármit), amit őszintén sokszor megbánok, de amikor megnéztem a Ways to Live Forevert, fél órát zokogtam, és beleszerettem a történetbe, hiába álltam hozzá kétkedve a Most jó negatív tapasztalatai után. Ezek után viszont muszáj voltam megszerezni a könyvet és rettegve nyitottam ki, hiszen már jártam így, hogy a film érzelmesebb volt, mint a könyv, amiből készült, ráadásul ez a történet gyerekeknek szól, kételkedtem, hogy ugyanolyan hatása lesz rám. De sikerült elérnie Nichollsnak, hogy szintén a történet végét könnyekkel küszködve olvassam, ez pedig annak is köszönhető, hogy a könyv és a film 99%-ban ugyanaz, és hiába az imdb-s rossz kritikák, nekem az életem egyik legjobb könyvadaptációja lett. Na, de ennyit a filmről!

A könyv naplószerűen van megírva, és a bejegyzések között képek, listák, kérdések és történeteket is helyet kapnak, mindezt Sam lábjegyzeteivel, amivel ténylegesen olyan érzést kelt, mintha egy valós személy naplóját tartanánk a kezünkben. Ezek az egyéb anyagok is sokat hozzáadnak a történethez, hiszen ezen mi is elgondolkozunk és igazából Sammel együtt járjuk körbe a halál, az elmúlás és a gyász kérdéseit. Sam és Felix két külön nézőpontot képviselnek a legtöbb kérdésben – Felix mindig pesszimista, nem hisz Istenben, vagy azt, hogy Isten gonosz – és ahogy ők vitatkoznak, az olvasó is állást foglalhat.

Olyan kérdések kerülnek elő, mint hogy Isten miért hagy megtörténni rossz dolgokat, miért kell meghalnunk, miért kell idő előtt meghalnia egyeseknek, hova kerülünk a halálunk után, és milyen hatása lesz a halálunknak a körülöttünk élőkre és a világra. Mind súlyos téma, de Sam gyermeki világszemléletétől nem lesz olyan depressziós a könyv, mint amilyennek hangzik, bár gyönyörűen szívbe markoló.

Samet természetesen minden foglalkoztatja, ami a halálhoz kapcsolódik, ezért a van-e lelke az embereknek kísérlettől kezdve a különböző kultúrák gyászolási és temetkezési szokásáig mindennek utánanéz, és ettől valahogy kicsit közelebb kerül az olvasóhoz is a téma, még ha eddig próbált nem is foglalkozni vele. Sam megvizsgálja a szellemek létezéséről szóló történeteket és a természetben felfedezhető folyamatos körforgást, hogy megnyugtassa magát, és valahol ez az olvasón is segít.

Bár mondhatnánk, hogy ez a könyv is az egyike a mostanság divatnak titulált rákos könyveknek, de nekem mégis többet adott, mint amit eddig olvastam. Egyrészt, mert nem is próbálja a romantikára fordítani a történetet Nicholls (hiába a borító és a fülszöveg), másrészt mert nem csak arról szól, hogy milyen rákosnak lenni, mivel jár ez a betegség és milyen a gyászolás. Persze, itt is benne van az alapüzenet, hogy „ragadjuk meg az életet, éljünk minden pillanatot úgy, hogy legyen értelme,” de mégis Sam apró listája, amin nem nagy kívánságok vannak és nem is olyan izgalmas teljesíteni, több érzelmet kiváltott belőlem, mint az eddigi olvasmányaim.

Talán pont azért, mert Sam olyan átlagos, bárki megkedvelheti, bárki a helyébe tudja magát képzelni, és a könyv varázsa tényleg ebben rejlik, hogy ahogy halad előre Sam története, úgy érezzük, hogy egy baráttól kell elköszönnünk.

Persze az általános mondanivaló mögött rejtőzik egy kis történet: hogyan is viseli meg Sam családját a betegsége. A kishúga még valamennyire értetlen a dolgokkal szemben, ám a könyv közepe felé kezdi feldolgozni ezt a helyzetet. Sam anyja magában keresi a hibát, hogy talán büntetés ez valamiért, és szívszorító jelenetek közepette fogadja el, hogy ez „csak úgy megtörtént.” De mégis a két legdominánsabb karakter Sam életében az apja és Felix, a velük kialakított kapcsolatokra épít a könyv érzelmileg.

Sam apja úgy akar tenni, mintha Sam jobban lenne (mivel már nem jár kemoterápiára és visszanőtt a haja, ezáltal külsőre jobban néz ki), és a munkájába temetkezik, hogy ne lássa a beteg gyerekét folyton maga előtt. Nagyon lassan dolgozza fel, hogy a fia tényleg meg fog halni, és fájdalmas volt olvasni a sorokat, ahol végleg lehullott a kényelmes illúzió fátyla a férfi szeme elől. És onnantól kezdve Sam apja próbálja megszépíteni a fia életét és igazi, gyönyörű apa-fia kapcsolatnak lehetünk szemtanúi, ami igazán szívet melengető.

De mégis a főkarakter Sam mellett, Felix, akivel egy kórházban találkozott, és együtt tanulnak. Felix idősebb két évvel a főhősünknél, nagy Green Day rajongó, és olyan vakmerő és merész, amilyen Sam önmagától sosem lenne. Ő az igazi barát, aki eldönti, hogy segít Sam kívánságait teljesíteni minden áron, még a lehetetlenekre is kitalál valamit. És ez itt a nagy lényeg a könyvben, hiába írja le az ember, hogy pontosan mit szeretne, az nem mindig feltétlenül ugyanúgy teljesül, de mégis ugyanakkora örömöt okoz. Felix a hajtóerő, aki segít élni Samnek, ugyanakkor nem engedi elfelejteni sem, hogy hamarosan meg fognak halni, és ezzel szembe kell néznie (például ragaszkodik hozzá, hogy fejezze be a könyvét és írja meg a halála jelenetét előre.)

Abszolút gyönyörű könyv, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, hiszen Sam története nem csak a rákról szól, és éppúgy nem csak a halálról. Olyan kérdéseket vet fel, amivel mindannyiunknak szembe kell nézni, hiszen egyszer mindannyian meghalunk. De ugyanakkor ad egy löketet arra, hogy az olvasó elkezdje összeírni a saját kis listáját, megtalálja az apró örömöket az életben, és ösztökél minket arra, hogy gyűjtsünk emlékeket, ne éljünk hiába. És bár összetöri az ember szívét Sam elvesztése, hagy nekünk egy utolsó utasítást, miszerint:

„Lehetsz szomorú, de ne legyél túl szomorú. Hiszen, ha mindig szomorú vagy, ha rám gondolsz, akkor hogy fogsz emlékezni rám?”

Kedvenc karakter: Sam, Felix, Ella

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, a kivitelezés

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Scholastic

Kiadás dátuma: 2011. január 1. (eredeti: 2008. január 7.)

Oldalszám: 212 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, karácsonyi ajándék édesanyámtól