Ugrás a fő tartalomra

Erin Jade Lange: Zsír

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Egy fiú, akit csak Zsírnak hívnak már annyira elhízott, hogy az osztálytársai se merik csúfolni érte. Mivel ultragazdag, ezért megengedheti magának a legjobb orvost, de egyszerűen nincs motivációja lefogyni. Az apja nem beszél vele, amióta elérte a 200 kilót, az anyja nem tud mit kezdeni a súlyával, a kedvenc zenetanára pedig hiába próbálja rávenni, hogy csatlakozzon az iskolai zenekarhoz, mert Zsír olyan tehetséges szaxofonos, a fiút egyszerűen nem érdekli, hiszen a súlya miatt nem mer mások előtt szerepelni. Ráadásul az egyik fogyitáboros barátjának tényleg sikerült elkezdeni fogyni, és a lány, akibe Zsír szerelmes észre sem veszi, ezért neten álnéven hódította meg, viszont a lány türelmetlen és már szeretné a fiút személyesen látni. Zsír pedig megígéri, hogy szilveszterkor lesz az első, igazi randijuk. Csak éppenséggel Zsír a tehetetlensége miatt úgy dönt, hogy szilveszter éjfélkor élő adásban fog öngyilkosságot elkövetni.

Amikor megjelenés előtt állt ez a könyv angol nyelven, már akkor nagyon vágytam rá, mert az öngyilkos és iskolai bántalmazó témák közel állnak hozzám, és szeretek ilyen regényeket olvasni. Aztán még jobban megörültem, mikor megláttam, hogy a Ciceró adja ki, mert bízok az ízlésükben, ha komoly könyvekről van szó. Nem gondoltam, hogy csalódhatok ebben a regényben, mégis így lett, mert a Zsír minden, csak nem komoly hangvételű és reális.

Azt vártam, hogy az iskolai kegyetlenkedésről olvashatok, hiszen Zsírt az osztálytársai biztatják, hogy ölje meg magát, és ezek mellett ott lesz Zsír túlsúly problémája és a depressziója, amiért végül megpróbál végezni az életével. Ehelyett ez a regény nem más, mint ultragazdag gyerekek idegesítő siralmai. Nem azt akarom mondani, hogy aki gazdag, azoknak nem lehetnek problémái, félreértés ne essék, de Zsírnak abszolút nincsenek érzelmei az Anna megdöntése miatti szenvedésein kívül. Elvileg a fiúval nem beszél az apja, az ő elismerésére vágyik a legjobban, elvileg Zsír magányos, de ebből soha, semmit nem ad át az írónő, mert Zsír se gondol rájuk, csak futtában. Az érzelmek helyét ebben a regényben átveszi egy banális szerelmi történet, így nem éreztem úgy, hogy tényleg a beharangozott témákkal foglalkozott volna.

Szeretem a tökéletlen, emberi karaktereket, és látom, hogy Zsírt is ennek szánták, de annyira, annyira, annyira logikátlan döntéseket hoz, hogy csak szimplán idegesített a srác, főleg, hogy az írónő nem is erőlködik, hogy karakterfejlődést vigyen a regénybe, mert a végén Zsír ugyanolyan mint eddig: Mindenkit elítél, önző, fetreng az önsajnálatban, egyedül annyi változáson megy át, hogy végre nem a szüleit hibáztatja a túlsúlyosságáért.

Mert Zsír az elejétől kezdve ellenséges szereplő: Azt mondja, hogy az nem gyerekes, hogy a szüleire hárítja a felelőséget a saját súlya miatt − az elején, amikor az írónő tényleg a gyerekes viselkedést akarta bemutatni még nem zavart, hogy Zsír mindenkire fogja, de a végén az a nagy változás, hogy az orvosra fogja… Zsír nem szomorú, igazából nem, mert annyira érzelemmentes a regény, és ehhez még hozzájön az, hogy Zsírnak mindene megvan: extra nagy ház, minden, ami kellhet neki, van jövője, hiszen bármelyik iskolába könnyedén felveszik, OLYAN TEHETSÉGES, HOGY 17 ÉVESEN TÖKÉLETES ZENÉT SZEREZ, és a legfontosabb, hogy bár az apjával picit rossz a kapcsolata, vannak barátai, akik őszintén szeretik és a legjobb fej felnőttek veszik körbe. Mind az orvosa, mind a (persze, hogy zene) tanára úgy néz rá, mint a saját fiára, és Zsír egyet füttyent, ők ott vannak. Tudom, hogy a tinédzserkor szól arról is, hogy az ember rájön, mi a fontos az életében, hogy megtanulja értékelni azt, amije van, de Zsír nem teszi. A regény végéig azon lovagol, hogy a buta barmok és Anna miért nem szereti, és bár szeretem a népszerűség után vágyó karakterek morálisan kétséges történeteit, a Zsír egyszerűen nem az, mert annyira leegyszerűsíti a dolgokat.

Zsír a lányt, akibe szerelmes interneten zaklatja és követi, és folyamatosan mindenről hazudik neki, mégis ő van felháborodva, hogy a lány őt külsőről ítéli meg az iskolában. Elhiszem, hogy Annától ez szemét dolog, de az ő karaktere legalább valamennyit fejlődik, bár amúgy is idegesítő ő is. Viszont Zsírral nem tudtam együtt érezni, amikor arra képtelen, hogy Annát meghallgassa egy rossz napján, csak a saját gondjai kötik le (amik semmiségek szintén), és ezek után ő hívja önzőnek Annát, mert nem Zsírra figyel, miközben a fiú is elfelejt bárki másra figyelni.

Sajnos az egész öngyilkos téma is rosszul van feldolgozva: Zsír nem a kilátástalan helyzet miatt akar véget vetni az életének, hanem csak úgy unalomból, aztán figyelemfelkeltésből. Kicsit úgy érzem, hogy ezzel aláásta azokat, akiknek tényleg szüksége lenne segítségre, mert bárki próbált Zsírnak segíteni és segélykiáltásnak fogta fel az ő nagyon morbid viccét, azok már az életben talán sosem fognak olyannak segíteni, akiknek tényleg kéne. Ja, de Zsír erre nem gondol, őt csak az érdekli, hogy a szexuális bántalmazást normálisnak tartó fiúk befogadják őt (nem szeressék, mert tudja, hogy nem szeretik.) És ettől esik szét a regény: Azt vártam, hogy látjuk, hogy Zsír hogyan kavarodik bele ebbe az önpusztító népszerűségért való hajszába, de ehelyett annyira kuszák a gondolatai, és annyira folyamatosan ellentmond magának, hogy egyáltalán nincs értelme se a motivációjának, ezzel együtt a regénynek se.

Ugyanakkor egy-két erőltetett cselekményelem is rombolta a történet hihetőségét: Persze, majd senki nem fog szólni egy felnőttnek se Zsír öngyilkos kísérletéről, miközben nagyon sokan tényleg komolyan gondolták. Az meg, hogy Zsír a barátját megesketi, hogy ne árulja el, hogy weboldala van, és el is várja, hogy majd ezt betartja… Néha óvódásként viselkedtek a szereplők, pedig 17 évesnek kellett volna lenniük.

A Zsír igazából egy rosszul kivitelezett könyv, ami elnevetgél csak a főtémáján, ahol a főhős szexista, előítéletekkel teli ellenszenves karakter, aki semmit sem fejlődik. Nem is tudnám ezt igazán regénynek nevezni, mert semmi nem tartja össze.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: annyi, hogy bemutatja, hogy a fiúkat is érinti az evészavar

Ami nem tetszett: mindenki egy önző dög, nincs semminek következménye, nincs karakterfejlődés, a főtéma valótlan feldolgozása

A történet: 2/5 pontból

A karakterek:3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Ciceró

Kiadás dátuma: 2013. (eredeti: 2012. szeptember 4.)

Oldalszám: 272 oldal

Honnan: saját, papírpéldány

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség