Rachel Klein: The Moth Diaries (A lepkenaplók)

2014. május 17., szombat

Hogy akadtam rá: Ask.fm-en hívták fel rá a figyelmem.

Úgy általában az egészről: Főhősünket megkéri az orvosa, hogy publikálja a naplóját, amit tizenhat évesen írt, amikor éppen teljesen összeomlott. Az orvos úgy érzi, hogy a narrátor története bepillantást nyújthat a tinédzser lányok lelkébe a legsebezhetőbb időszakban, főleg, hogy a főhősünk borderline személyiségzavarral és depresszióval küzdött. Így hát a főhősünk elolvassa a saját naplóját, hogy a végén kommentálhassa az eseményeket:

A 16 éves főhősünk megérkezik a lányoknak fenntartott bentlakásos iskolájába, ahova az édesanyja a családi tragédia miatt küldte. A narrátor apja öngyilkos lett, és a lány megpróbálja ezt feldolgozni, de leginkább csak magába fordul, ám van egy lány, aki kirángatja az élet szürkeségéből: ő Lucy, aki a legjobb barátnője lett. Minden jól alakul idén szeptemberben, Lucyval egybenyíló szobát sikerült szerezniük, de aztán az idilli képet széttöri az új, rejtélyes, külföldi diák: Ernessa Bloch, akit valamiért még a tanárok is mindig külön figyelemben részesítenek. A helyzet akkor lesz rosszabb, amikor Lucy is elkezd Ernessa iránt érdeklődni, hiszen az új lány olyan okos, és szépen lassan Lucy elhúzódik a főhősünktől egyre inkább Ernessa felé. Minden lány küzd valami problémával, a legtöbbjük az alakjukkal van elfoglalva és valami új radikális diétával, a főhősünket pedig a gyászában megtalálja az új és egyetlen férfi tanár, Mr. Davies, aki maga is költő, ahogy a főhős apja volt. Vajon tényleg segíteni akar a lánynak a tanár? És mi lesz Lucy és a főhős barátságával?

Ez a könyv annyira elvarázsolt, hogy az hihetetlen! Egészen biztos vagyok benne, hogy bármit is írok róla, nem fogja átadni a hangulatát. Először a filmet láttam, és bár azt sokan nem szeretik, nekem abszolút a kedvencem lett, és reméltem, a könyv is felér hozzá, és abszolút sikerült ez a regénynek, sőt, túl is szárnyalta az elképzeléseimet.

A könyv egy naplóregény, és bár a főhősünk név nélkül marad végig, mégsem zavart ez a tény, hiszen annyira közvetlenül és személyesen beszél, úgy éreztem, hogy teljesen megismertem, és kit érdekelt, hogy nevet és arcot nem tudok hozzá kötni. Noha a főhős sekélyes − hiszen Lucyt is azért kedveli annyira, mert szép és egy ideált köt hozzá, nem pedig az igazi személyisége miatt − és elég nárcisztikus és passzív, mégsem idegesített. Nem egy kedves lány, mégis az olvasó együtt tud vele érezni.

Részben azért, mert ez a regény − bár nem tudom eldönteni, hogy felnőtt vagy ifjúsági, de inkább hajlok a felnőtt besorolás felé − a tinédzser korról szól hitelesen, és arról, hogy milyen elfogadni azt, hogy fel kell nőni, és milyen megtalálni a helyünket a világban. A főhőst kinézik ebből az elit iskolából, mert nem szép és nem szőke, ráadásul zsidó a családja, és más vallási szokásai vannak, amit még a tanárok sem értenek meg és nem is tolerálnak. A főhős bár nem nagyon mélyed bele, de eltöpreng azon, hogy mit jelent a hit és a vallás, és hogy miért kell ezért őt kiközösíteni. Ezek mellett elgondolkozik azon, hogy kinek milyen az igazi énje, ugyanis minden embernek több rétege van, amit nehezen tud feldolgozni, és ő is annyira másmilyen, mint a többi lány − se nem iszik, drogozik és nem érdeklik a fiúk és a szex.

A könyv egyik főtémája egy kicsit Pán Péteres, ugyanis a főhős nem akar felnőni, szó szerint retteg tőle. Minden tanárában azt látja, hogy mennyire öreg, az iskola pszichológusban is azt kifogásolja, hogy idősebb, mint amilyennek gondolta, és megrémiszti az a gondolat, hogy a mostani szabadszellemű lányok, akik meg akarják változtatni a világot vagy szabadon akarnak élni, mind olyanok lesznek, mint az anyjuk − külsőre is és belsőre is − és egy család fogságában kell élniük, sütni-főzni, és nem fogják érteni a művészeteket és annak a szenvedélyét. (Azt jegyezzük meg, hogy bár konkrét évszám nincs, mégis a regény kb. a 1960-as években játszódik, amikor még a nők szerepe egy kicsit másmilyen volt, plusz a főhősnek elég radikális nézetei vannak, mint azért minden tinédzsernek.) A főhősünk retteg annyira attól, hogy nő lesz, hogy elkezd diétázni, mikor megváltozik a teste, hiszen megrögzötten hiszi, hogy az apja − aki halott − nem fogja felismerni, hiszen csak kislányként ismerte őt. Az egyetlen keményebb drogos élménye alatt a főhős rájön, hogy az egyetlen dolog, amitől igazán fél, az a jövő, és úgy is mindegy mit tesz, fel fog nőni, és a felnőtt énjét előre utálja, hiszen az elfelejti majd a tinédzserkorát. És bár tudja, hogy nem volt tökéletes a gyerekkora és hogy a nosztalgia megszépíti, de visszasírja azt.

"A jövő, amikor mindenki megváltozik és mássá válik. Olyan ember leszek, akit egyáltalán nem fogok kedvelni. De nem is számít majd, mert az, aki leszek, el fog felejteni engem. Nem fogok többé létezni. Ez rosszabb a halálnál. Azt jelenti, hogy az életem most igazán meg sem történik."

De a többi szereplő is felhoz elég sok témát: Főként az anorexia és az önpusztító magatartás az, ami előtérbe kerül. Nem hiába jegyzi meg az előszóban az orvos, hogy a lányok sebezhető időszakáról olvashatunk, ugyanis minden lány annyira extrémen akar élni − ami elég tinédzser jellemző −, hogy úgymond flörtölnek a halállal: vagdossák magukat, öngyilkosságról beszélnek, éheztetik magukat, drogoznak és életveszélyes mutatványokat mutatnak be a tetőn járkálva.

Persze minden szereplőnek van komoly problémája, a regény nem játssza el a komoly témákat, de a lányok úgy tekintenek a halálra, mint valami kiegészítőre az életben, nem gondolják, hogy tényleg hozzájuk érhet, pedig sokszor közel kerülnek hozzá. Az egész regényt átjárja ez a hangulat, ahogy a lányok legyőzhetetlennek érzik magukat, és mivel ez egy zárt közösség szinte egymást fertőzik meg a veszély iránti vággyal és a halál iránti közömbösséggel.

A könyv másik két nagy témája a gyász, mivel a főhőst ez végigkíséri, és a szexualitás. A szexualitás vonatkoztatható a felnövés témájához, de ugyanakkor itt valami többről is van szó. A főhősünk megszállottan ragaszkodik Lucyhoz, és be is vallja, hogy érzelmileg szerelmes belé, de tagadja, hogy szexuálisan vonzódna hozzá. Bár látjuk, hogy sok lány mennyire közel áll egymáshoz, mégis még rajta van a stigma a leszbikusságon és a biszexualitáson, pedig a főhősünk az olvasó számára egyértelműen biszexuális, de sosem dolgozza ezt fel, végig tagadásban él. Ugyanakkor a szexualitás témájában megjelenik nem csak az, hogy mennyire mérföldkőnek számít ez, legalábbis a főhősnek, akinek ez valamiféle felnőttkorhoz kötődő rettenetes dolog, hanem hogy a lányok mennyire felelőtlenek, illetve elhamarkodottak tudnak lenni, főleg a társaik nyomására. Több pedofil kapcsolat is szerepel a regényben, így bemutatva a fiatal lányok manipulálhatóságát, és az elég egészségtelen férfiideál keresését, ugyanis az egyik legkeresettebb férfi a lányok körében az új, fiatal irodalomtanár. Viszont itt még meg kell említeni, hogy a könyvben nincs semmi elénk tolva, nekünk kell megfejteni, és itt felmerül egy kérdés: a főhős vajon csak azért áll a saját szexualitásához úgy ahogy, mert ennyire lelki sérült és fél felnőni? Vagy ahogy az egyik pszichológusa megjegyzi, lehet, hogy történt valami nem illő dolog a főhős és az apja között? Végig látjuk visszaemlékezésekben, hogy milyen intenzív és szoros volt a kapcsolata a főhősnek az apjával, és aztán kezd egy kicsit kellemetlenül szorossá válni, de mivel ez egy napló regény és a főhős értelmezésében látjuk a dolgokat, nem tudjuk biztosan, hogy mi volt közöttük. (Viszont a személyes értelmezésem szerint, lehetett valami vérfertőző dolog, hiszen az apja öngyilkossága sincs megmagyarázva, és beleillik a képbe.)

A főhős, mivel az apja költő volt, vonzódik a művészetek felé, és szereti elemezni a könyveket, és úgy tartja, hogy a művészet meg is mentheti egy ember életét, hogy ebben fejezzük ki az élet szépségét, hiába ő maga is depressziós, a művészetet annak a tükörnek gondolja, amiben az élet pozitívumait látja. És arról is elgondolkozik, hogy a történeteknek milyen hatása van az életünkre.

Ami valami zseniális témaválasztás, hiszen az egész regényt áthatja ez a kérdés. A főhős olyan órára jár, ahol természetfeletti lényekkel foglalkozó könyveket olvasnak (nem a Drakulát, hanem többek között Carmillát, ahol női vámpír csábít el női áldozatot), és ez annyira beleivódik a narrátor gondolkozásmódjába, hogy mindent úgy kezd el látni. Ernessa az új diák, úgy viselkedik, akár Carmilla, elcsábítja Lucyt, és ezt a főhősünk bizonyítéknak látja, hogy Ernessa vámpír. Apró dolgok, mint egy elveszett kereszt alakú medál, hogy Ernessát nem szeretik a kutyák, hogy Ernessa retteg a víztől és nem szereti a napot és éhezteti magát egyenlővé válnak a vámpírság bizonyítékával.

Az egész regényt átjárja az őrület és a paranoia, a narrátor sorait olvasva, hiába tudjuk, hogy az előszóban az orvos már megmagyarázta, hogy a főhős csak hallucinált, hogy Lucy nem legyengült a vérszívástól, hanem anorexiás volt, egyszerűen annyira jó hangulatot kelt Klein, hogy engem is elkapott a főhős paranoiája és eltöprengtem, hogy vajon tényleg Ernessa vámpír-e vagy a főhős képzeleg. Ráadásul nem csak ilyen apróságokról van szó, minthogy Ernessa nem eszik és nem szeret bizonyos szagokat, amit egy vámpír se szeretne, hanem rejtélyes halálesetek is történnek, amik lehetnek vagy öngyilkosságok vagy gyilkosságok.

Igazából abban rejlik a könyv varázsa, hogy (minimum) háromféleképpen lehet értelmezni, és nincs rá konkrét válasz a végén sem, és teljesen mindegy melyik történetként olvassuk a regényt, ugyanúgy összeáll és megborzongtat és elgondolkodtat. Lehet, hogy Lucy csak egy anorexiás lány volt, lehet, hogy vámpír támadta meg, de szimplán az is lehet, hogy Ernessát a főhős teljesen hallucinálta. Az epilógusban a főhős 42 évesen néz vissza a történtekre és bár megemlíti Lucyt és még jó pár lányt, nem tér ki Ernessára, pedig annyira a lány megszállottja volt, mint Lucyé, így nem tudjuk meg, hogy Ernessa létezett-e. Az Ernessa csak képzelet teóriát az is alátámasztja, hogy nagyon hasonlít a főhősre, ő is okos, szereti a könyveket, zongorázik, az apja öngyilkos lett, az öngyilkosság gondolatával játszik, és külsőre is egyformák, ráadásul mindketten zsidók is. (A film egyetlen bakija, hogy benne hagyták a "de egyformák vagyunk" mondatot, és a két színésznő talán csukott szemmel sötétben ha hasonlít egymásra.)

A The Moth Diaries egy nagyon kellemesen borzongató olvasmány, ami közben folyton megkérdőjelezheti az olvasó, hogy éppen kinek is higgyen, nagyon nagy olvasási élményt nyújtva.

Kedvenc karakter: a főhős, Ernessa

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, hogy többféleképpen értelmezhető

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Faber and Faber

Kiadás dátuma: 2010. május 1. (eredeti: 2002. július 29.)

Oldalszám: 256 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék

5 megjegyzés:

WildWorld írta...

Így végigolvasva a részletes értékelést, úgy érzem, sok vonásban hasonlít ez a könyv a Fall for Anythingre Courtney Summerstől. Ott is az apja öngyilkossága a nagy teher a főhős életén, aki szintén nem feltétlenül szimpatikus mindig, és egy idő után nem tudod, hogy vajon tényleg csak megszállottan keresi-e a kérdéseire a választ, vagy ő is szuicid-e és akármikor bekövetkezhet a katasztrófa. Plusz ott is benne van még a mi a művészet szerepe-vonal is. Szóval bár tudom, hogy rajta van a várólistádon, most még fokozottabban merem ajánlani azt is. :D

Gyuri írta...

Pár napja néztem meg pont a filmet, és nagyon tetszett, pedig nem vártam tőle sokat, a Twilight óta nálam a vámpíros sztorik sajnos nem indulnak nagy eséllyel. Mondjuk ebben amennyi vámpírság volt... :D Elolvasva most a kritikádat felmerült bennem egy kérdés. Hogyan lehetne Ernessa csak Becca/névtelen főhős hallucinációja, mikor mindenki beszél róla, többek között Lucy és az igazgatónő is?

Gigi írta...

@Gyuri: Én is pozitívan csalódtam a filmben. :) Hát igen, az se biztos, hogy vámpíros, de én szeretem az ilyeneket, szóval nem ért rosszul, hogy nem gyilkolásztak a vámpírok. :D

Úgy lehet Ernessa csak Becca/narrátor hallucinációja, hogy a naplóját olvassuk/az ő szemszögéből látjuk a történetet a filmben, ergo amit látsz, az nem mind valós, beleértve a többieket is, mármint a többiek valósak, de Becca csak képzeli, hogy Ernessáról beszélnek, vele foglalkoznak. Lehet bárki más is, vagy több személy, ő pedig egy nagy gonosszá gyúrta mindazt, ami zavarja.

Névtelen írta...

Nem tudsz róla, hogy ez meg fog-e jelenni magyarul? Én keresgéltem a neten, de nem találtam erre vonatkozó információkat. Te tudsz esetleg valamit róla? Nagyon szeretném elolvasni, olyan jó lenne, ha kiadnák magyarul is!

Gigi írta...

@Névtelen: Sajnos nem hiszem, hogy megjelenne, egyfelől nincs róla hír, másfelől külföldön se nagyon ismert könyv ez. :(

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.