F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

2015. február 2., hétfő

Hogy akadtam rá: Klasszikus olvasmányt kerestem.

Úgy általában az egészről: Nick Carraway Long Islandre érkezik, és itt bérel lakást a gazdagok között. Nem messze lakik unokatestvérétől Daisytől, aki időközben férjhez ment, noha nyílt titok, hogy Tomnak szeretői vannak, és Daisyék házassága nem a legjobb. A 20-as évek extravagáns partijai mellett, Nicket leköti még a szomszédja, Gatsby, akit rejtély övez, és ezzel még vonzóbb lesz mindenki számára.

Az első legszembetűnőbb dolog, ami megfogott ebben a regényben, az a gyönyörű prózája. Fitzgeraldnak olyan érzéke van a leírásokhoz, amit irigykedve figyeltem, és ez egy kicsit olyan történet volt számomra, ahol meg-meg kellett állnom, hogy ízlelgessem a mondatokat.

A másik szembeötlő írási módszer, hogy külső szemlélőt használ narrátorként, ami az egyik kedvencem. A külső szemlélők mindig adnak a történethez valamit, egyfajta szűrőként működnek, itt pedig Nick naivsága, magányossága és a világra való rácsodálkozása adja meg az alaphangulatot, és az olvasót - aki feltehetően nem dúsgazdag - is közelebb hozza az akkori világhoz és ehhez szociális körhöz. Ahogyan elmereng az emberek kapcsolatán, ahogyan felfesti a szereplőket egy kicsit megmutatja, hogyan hatnak ránk a fiktív történetek, hogyan szeret az ember elmerülni más életében.

Ezt az érzetet csak erősítette, hogy Gatsbyt mindenki azért találja felettébb vonzónak, mert senki sem tudja róla pontosan, honnan érkezett, milyen múltja van, mivel keresi a kenyerét, és mindenkit elfog az izgalom, ha erről lehet beszélni. Ott lapul emögött az, hogy az emberek szeretik a másikat piedesztálra emelni, kiszínezni a vázlatot, amit látnak valakiből, és sokszor nem csak sztárokkal tesszük ezt meg, hanem a szomszédainkkal (akiknek nem csak kalandos életet képzelhetünk, hanem elítélhetjük őket minden ok nélkül) és azokkal, akik közel állnak hozzánk, és ez képes kapcsolatokat tönkretenni.

Valamiért ezt a regényt nekem úgy reklámozták, hogy romantikus, vagyis legalábbis mindenhol ez volt az első aspektusa, amivel összefutottam. És igen, a romantikus kapcsolatoknak és a szerelemnek van benne szerepe, és ez az előző bekezdésemhez köthető. Egy kicsit azzal játszik Fitzgerald, hogy a kapcsolatok nagy részében mennyire nem ismerjük a másikat, (hiszen Daisy sem tudott mindent Gatsby múltjáról), hogy miként tudunk valakit isteni szintekre emelni a szerelem vakságában (ahogyan Gatsby látja Daisy-t). Van itt szó féltékenységről, aminek semmi értelme, és inkább azt bizonyítja, hogy tárgyként tekintenek a szerelmük tárgyára (ugyan melyik férfi Nicken kívül nem így állt a női társához?), és talán ezzel azt is felveti Fitzgerald, hogy ugyan mi is az a szerelem? Tényleg az érzelmekről szól-e, vagy csak a saját magunk vágyai/álmai kielégítésére?

Persze, ebben az is közrejátszik, hogy az összes szereplő önző, sekélyes és nemtörődöm - ami talán azért is ennyire szemet szúró, mert a felső tízezer elkényeztetett tagjait látjuk -, és Fitzgerald inkább az emberi természet negatív tulajdonságaira helyezi a hangsúlyt.

Noha A Nagy Gatsbyt a 20-as évek tökéletes korképének tartják, és igen, tényleg a szervezett bűnözés virágzásától kezdve a jazz partikig minden megvan, mégis amitől nekem igazi amerikai regény lett, az az "amerikai álom" bemutatása: A főtéma a kapcsolatok és a korszak mellett az, hogy hogyan hat az emberre, ha kitűz maga elé egy célt, hogy mikre képes a vágyai megvalósításáért valaki, és hogy ezeknek milyen ára van. Vajon megéri-e küzdeni valamiért, és mikor válik mindez egészségtelen megszállottsággá?

Összességében - noha egy kicsit vontatott volt néhol a történet - nem bántam meg, hogy elolvastam, teljesen rabul ejtettek Fitzgerald szavai, és a vége azóta sem eresztett. (Bár kétlem, hogy valaha ez a hatás elmúlik.)

Kedvenc karakter: Gatsby

Ami kifejezetten tetszett: a vége, a hangulat, a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2013. július 2. (eredeti: 1925. április 10.)

Oldalszám: 192 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, karácsonyi ajándék

6 megjegyzés:

Ryan írta...

jujj, örülök, hogy tetszett, kicsit aggódtam, hogy mit fogsz róla gondolni, amikor láttam, hogy olvasod, de most megnyugodtam :D

Gigi írta...

@Ryan: A közepén egy kicsit elbizonytalanodtam én is, de amikor rájöttem, hogy nem ejj, romantikus lesz, akkor már nagyon tetszett. :) A végével olyan szépen összeilleszkedett minden apró darabka.

Ryan írta...

Igen-igen, nekem is a vége tetszett a legjobban :) Lehet újra is olvasom majd, mert már elég régen végeztem ki.

Üstökös írta...

Sosem érdekelt a könyv, még a film után se, de te most elérted, hogy érdekeljen :) Fel is írtam a listámra.

Gigi írta...

@Üstökös: Jajj, azért remélem, nem fogod utálni. :D Melyik filmet láttad? Tetszett? (Én egyiket sem néztem még meg. Barátnőm szerint a legújabb feldolgozást nem érdemes megnézni, szóval nem próbálkoztam vele.)

Üstökös írta...

Rosszul fogalmaztam, bocsi :D Még a film sem érdekelt (szóval, a hájp miatt se érdekelt a könyv).

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.