Ugrás a fő tartalomra

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Hogy akadtam rá: Klasszikus olvasmányt kerestem.

Úgy általában az egészről: Nick Carraway Long Islandre érkezik, és itt bérel lakást a gazdagok között. Nem messze lakik unokatestvérétől Daisytől, aki időközben férjhez ment, noha nyílt titok, hogy Tomnak szeretői vannak, és Daisyék házassága nem a legjobb. A 20-as évek extravagáns partijai mellett, Nicket leköti még a szomszédja, Gatsby, akit rejtély övez, és ezzel még vonzóbb lesz mindenki számára.

Az első legszembetűnőbb dolog, ami megfogott ebben a regényben, az a gyönyörű prózája. Fitzgeraldnak olyan érzéke van a leírásokhoz, amit irigykedve figyeltem, és ez egy kicsit olyan történet volt számomra, ahol meg-meg kellett állnom, hogy ízlelgessem a mondatokat.

A másik szembeötlő írási módszer, hogy külső szemlélőt használ narrátorként, ami az egyik kedvencem. A külső szemlélők mindig adnak a történethez valamit, egyfajta szűrőként működnek, itt pedig Nick naivsága, magányossága és a világra való rácsodálkozása adja meg az alaphangulatot, és az olvasót - aki feltehetően nem dúsgazdag - is közelebb hozza az akkori világhoz és ehhez szociális körhöz. Ahogyan elmereng az emberek kapcsolatán, ahogyan felfesti a szereplőket egy kicsit megmutatja, hogyan hatnak ránk a fiktív történetek, hogyan szeret az ember elmerülni más életében.

Ezt az érzetet csak erősítette, hogy Gatsbyt mindenki azért találja felettébb vonzónak, mert senki sem tudja róla pontosan, honnan érkezett, milyen múltja van, mivel keresi a kenyerét, és mindenkit elfog az izgalom, ha erről lehet beszélni. Ott lapul emögött az, hogy az emberek szeretik a másikat piedesztálra emelni, kiszínezni a vázlatot, amit látnak valakiből, és sokszor nem csak sztárokkal tesszük ezt meg, hanem a szomszédainkkal (akiknek nem csak kalandos életet képzelhetünk, hanem elítélhetjük őket minden ok nélkül) és azokkal, akik közel állnak hozzánk, és ez képes kapcsolatokat tönkretenni.

Valamiért ezt a regényt nekem úgy reklámozták, hogy romantikus, vagyis legalábbis mindenhol ez volt az első aspektusa, amivel összefutottam. És igen, a romantikus kapcsolatoknak és a szerelemnek van benne szerepe, és ez az előző bekezdésemhez köthető. Egy kicsit azzal játszik Fitzgerald, hogy a kapcsolatok nagy részében mennyire nem ismerjük a másikat, (hiszen Daisy sem tudott mindent Gatsby múltjáról), hogy miként tudunk valakit isteni szintekre emelni a szerelem vakságában (ahogyan Gatsby látja Daisy-t). Van itt szó féltékenységről, aminek semmi értelme, és inkább azt bizonyítja, hogy tárgyként tekintenek a szerelmük tárgyára (ugyan melyik férfi Nicken kívül nem így állt a női társához?), és talán ezzel azt is felveti Fitzgerald, hogy ugyan mi is az a szerelem? Tényleg az érzelmekről szól-e, vagy csak a saját magunk vágyai/álmai kielégítésére?

Persze, ebben az is közrejátszik, hogy az összes szereplő önző, sekélyes és nemtörődöm - ami talán azért is ennyire szemet szúró, mert a felső tízezer elkényeztetett tagjait látjuk -, és Fitzgerald inkább az emberi természet negatív tulajdonságaira helyezi a hangsúlyt.

Noha A Nagy Gatsbyt a 20-as évek tökéletes korképének tartják, és igen, tényleg a szervezett bűnözés virágzásától kezdve a jazz partikig minden megvan, mégis amitől nekem igazi amerikai regény lett, az az "amerikai álom" bemutatása: A főtéma a kapcsolatok és a korszak mellett az, hogy hogyan hat az emberre, ha kitűz maga elé egy célt, hogy mikre képes a vágyai megvalósításáért valaki, és hogy ezeknek milyen ára van. Vajon megéri-e küzdeni valamiért, és mikor válik mindez egészségtelen megszállottsággá?

Összességében - noha egy kicsit vontatott volt néhol a történet - nem bántam meg, hogy elolvastam, teljesen rabul ejtettek Fitzgerald szavai, és a vége azóta sem eresztett. (Bár kétlem, hogy valaha ez a hatás elmúlik.)

Kedvenc karakter: Gatsby

Ami kifejezetten tetszett: a vége, a hangulat, a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2013. július 2. (eredeti: 1925. április 10.)

Oldalszám: 192 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, karácsonyi ajándék

Megjegyzések

  1. jujj, örülök, hogy tetszett, kicsit aggódtam, hogy mit fogsz róla gondolni, amikor láttam, hogy olvasod, de most megnyugodtam :D

    VálaszTörlés
  2. @Ryan: A közepén egy kicsit elbizonytalanodtam én is, de amikor rájöttem, hogy nem ejj, romantikus lesz, akkor már nagyon tetszett. :) A végével olyan szépen összeilleszkedett minden apró darabka.

    VálaszTörlés
  3. Igen-igen, nekem is a vége tetszett a legjobban :) Lehet újra is olvasom majd, mert már elég régen végeztem ki.

    VálaszTörlés
  4. Sosem érdekelt a könyv, még a film után se, de te most elérted, hogy érdekeljen :) Fel is írtam a listámra.

    VálaszTörlés
  5. @Üstökös: Jajj, azért remélem, nem fogod utálni. :D Melyik filmet láttad? Tetszett? (Én egyiket sem néztem még meg. Barátnőm szerint a legújabb feldolgozást nem érdemes megnézni, szóval nem próbálkoztam vele.)

    VálaszTörlés
  6. Rosszul fogalmaztam, bocsi :D Még a film sem érdekelt (szóval, a hájp miatt se érdekelt a könyv).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség