Ugrás a fő tartalomra

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Hogy akadtam rá: Klasszikus olvasmányt kerestem.

Úgy általában az egészről: Nick Carraway Long Islandre érkezik, és itt bérel lakást a gazdagok között. Nem messze lakik unokatestvérétől Daisytől, aki időközben férjhez ment, noha nyílt titok, hogy Tomnak szeretői vannak, és Daisyék házassága nem a legjobb. A 20-as évek extravagáns partijai mellett, Nicket leköti még a szomszédja, Gatsby, akit rejtély övez, és ezzel még vonzóbb lesz mindenki számára.

Az első legszembetűnőbb dolog, ami megfogott ebben a regényben, az a gyönyörű prózája. Fitzgeraldnak olyan érzéke van a leírásokhoz, amit irigykedve figyeltem, és ez egy kicsit olyan történet volt számomra, ahol meg-meg kellett állnom, hogy ízlelgessem a mondatokat.

A másik szembeötlő írási módszer, hogy külső szemlélőt használ narrátorként, ami az egyik kedvencem. A külső szemlélők mindig adnak a történethez valamit, egyfajta szűrőként működnek, itt pedig Nick naivsága, magányossága és a világra való rácsodálkozása adja meg az alaphangulatot, és az olvasót - aki feltehetően nem dúsgazdag - is közelebb hozza az akkori világhoz és ehhez szociális körhöz. Ahogyan elmereng az emberek kapcsolatán, ahogyan felfesti a szereplőket egy kicsit megmutatja, hogyan hatnak ránk a fiktív történetek, hogyan szeret az ember elmerülni más életében.

Ezt az érzetet csak erősítette, hogy Gatsbyt mindenki azért találja felettébb vonzónak, mert senki sem tudja róla pontosan, honnan érkezett, milyen múltja van, mivel keresi a kenyerét, és mindenkit elfog az izgalom, ha erről lehet beszélni. Ott lapul emögött az, hogy az emberek szeretik a másikat piedesztálra emelni, kiszínezni a vázlatot, amit látnak valakiből, és sokszor nem csak sztárokkal tesszük ezt meg, hanem a szomszédainkkal (akiknek nem csak kalandos életet képzelhetünk, hanem elítélhetjük őket minden ok nélkül) és azokkal, akik közel állnak hozzánk, és ez képes kapcsolatokat tönkretenni.

Valamiért ezt a regényt nekem úgy reklámozták, hogy romantikus, vagyis legalábbis mindenhol ez volt az első aspektusa, amivel összefutottam. És igen, a romantikus kapcsolatoknak és a szerelemnek van benne szerepe, és ez az előző bekezdésemhez köthető. Egy kicsit azzal játszik Fitzgerald, hogy a kapcsolatok nagy részében mennyire nem ismerjük a másikat, (hiszen Daisy sem tudott mindent Gatsby múltjáról), hogy miként tudunk valakit isteni szintekre emelni a szerelem vakságában (ahogyan Gatsby látja Daisy-t). Van itt szó féltékenységről, aminek semmi értelme, és inkább azt bizonyítja, hogy tárgyként tekintenek a szerelmük tárgyára (ugyan melyik férfi Nicken kívül nem így állt a női társához?), és talán ezzel azt is felveti Fitzgerald, hogy ugyan mi is az a szerelem? Tényleg az érzelmekről szól-e, vagy csak a saját magunk vágyai/álmai kielégítésére?

Persze, ebben az is közrejátszik, hogy az összes szereplő önző, sekélyes és nemtörődöm - ami talán azért is ennyire szemet szúró, mert a felső tízezer elkényeztetett tagjait látjuk -, és Fitzgerald inkább az emberi természet negatív tulajdonságaira helyezi a hangsúlyt.

Noha A Nagy Gatsbyt a 20-as évek tökéletes korképének tartják, és igen, tényleg a szervezett bűnözés virágzásától kezdve a jazz partikig minden megvan, mégis amitől nekem igazi amerikai regény lett, az az "amerikai álom" bemutatása: A főtéma a kapcsolatok és a korszak mellett az, hogy hogyan hat az emberre, ha kitűz maga elé egy célt, hogy mikre képes a vágyai megvalósításáért valaki, és hogy ezeknek milyen ára van. Vajon megéri-e küzdeni valamiért, és mikor válik mindez egészségtelen megszállottsággá?

Összességében - noha egy kicsit vontatott volt néhol a történet - nem bántam meg, hogy elolvastam, teljesen rabul ejtettek Fitzgerald szavai, és a vége azóta sem eresztett. (Bár kétlem, hogy valaha ez a hatás elmúlik.)

Kedvenc karakter: Gatsby

Ami kifejezetten tetszett: a vége, a hangulat, a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2013. július 2. (eredeti: 1925. április 10.)

Oldalszám: 192 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, karácsonyi ajándék

Megjegyzések

  1. jujj, örülök, hogy tetszett, kicsit aggódtam, hogy mit fogsz róla gondolni, amikor láttam, hogy olvasod, de most megnyugodtam :D

    VálaszTörlés
  2. @Ryan: A közepén egy kicsit elbizonytalanodtam én is, de amikor rájöttem, hogy nem ejj, romantikus lesz, akkor már nagyon tetszett. :) A végével olyan szépen összeilleszkedett minden apró darabka.

    VálaszTörlés
  3. Igen-igen, nekem is a vége tetszett a legjobban :) Lehet újra is olvasom majd, mert már elég régen végeztem ki.

    VálaszTörlés
  4. Sosem érdekelt a könyv, még a film után se, de te most elérted, hogy érdekeljen :) Fel is írtam a listámra.

    VálaszTörlés
  5. @Üstökös: Jajj, azért remélem, nem fogod utálni. :D Melyik filmet láttad? Tetszett? (Én egyiket sem néztem még meg. Barátnőm szerint a legújabb feldolgozást nem érdemes megnézni, szóval nem próbálkoztam vele.)

    VálaszTörlés
  6. Rosszul fogalmaztam, bocsi :D Még a film sem érdekelt (szóval, a hájp miatt se érdekelt a könyv).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú