Dear Bully - Seventy Authors Tell Their Stories (Kedves Te, aki tönkretetted az életemet - Hetven író elmeséli a saját történetét)

2011. december 20., kedd


Hogy akadtam rá: Borostyán ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Ez a könyv egy novelláskötet, méghozzá ismét kedvenc ifjúsági íróinktól, amikről már lemondtam. Odakint nagy divatja van, hogy különböző témákra novelláskötetek jelennek meg, kisebb-nagyobb sikerrel, én jobban szeretem, ha egy író műveit gyűjtik össze, akkor nem kell a töltelék, minősíthetetlen műveket olvasnom, mert bevált szokás, hogy az új írókat így reklámozzák. Na, de ez a kötet… ez egészen más.
Borostyán hívta fel rá a figyelmemet, én egyáltalán nem is hallottam erről, és innen köszönöm neki, mert ez tényleg feledhetetlen élmény volt. Az alapgondolat az, hogy 70 mai, ifjúsági műfajban tevékenykedő író összeül és leírja, hogy milyen tapasztalatai vannak az iskolai bántalmazásokkal és piszkálódásokkal kapcsolatban. Nehéz visszaadni a „bully” szó jelentését (lásd a címet is szabadon másnak fordítottam), mert oké, hogy azt jelenti, „erőszakos ember, aki kegyetlenkedik másokkal,” de ez sok mindent takarhat, nagyon pontos magyar megfelelője nincsen, főleg, látva azt, hogy mennyi fajta ilyen bántalmazást sorakoztat fel a könyv.

Nem fogok mindenegyes novelláról írni, vagy az írókról, talán párat kiemelnék, de tényleg csak ennyi. Ellen Hopkins írta a bevezetést, sajnos tőle nem látunk mást, pedig szívesen láttam volna egy verset. A többi írók közül sokaknak szemeztem a könyvével már, csak nem jutottam el odáig, 2011-es újoncok is akadnak közöttük, és már most más szemmel várom a könyvüket, és adott egy kis reményt, hogy nem átlagos ifjúsági fantasyk lesznek. No, de visszatérve erre a kötetre: meglepő és megdöbbentő, hogy hány mai kortárs író esett át azon, amin senkinek nem kéne. És ettől lesz olyan szívbemarkoló az egész, tudja az olvasó, hogy mindez színtiszta igazság, a szereplők, akik meghaltak a novellákban, tényleg valaki élő rokonai, szerettei voltak, és nem csak odabökött, fiktív karakterek, pont ezért, nekem sikerült sokszor el is pityerednem.

A történetek elég változatosak: van itt vers (hiszen például Lisa Schroedertől, aki versregényeket ír, mit vártunk volna), van itt egyszerű lista (de mégis sikerül érzelmileg akkorát ütnie, hogy még mindig a hatása alatt vagyok), van itt fiktív levél (mint a cím is utal rá, van, aki a bántalmazójának ír levelet), és van itt még képregény is!

De a hangulatuk is pont ilyen változatos, egy közös pontjuk van: mind az iskolai bántalmazásról szól, hogy milyen az, amikor valakit talán szó szerint halálra cikiznek, megverik, milyen az, amikor minden nap, mikor felébred az ember, ki se akar mászni az ágyból, nincs életkedve,  mert előre retteg, hogy mi lesz az iskolában, hogy ma mijét lopják el, ma éppen milyen sebet fog szerezni, lelkit vagy testit. De persze mind a hetven írónak nem lehetett egyforma az élete, innen is akad a változatosság: van, aki úgy meséli el, hogy milyennek látja az eseményeket így távlatból, ezzel erőt adva, hogy lesz jobb is, túl lehet élni az egészet, bár nem maradéktalanul épen, de a lelki sebekkel is lehet tovább élni boldogan és akár bestseller íróként. Viszont van, aki csak kiragadta az élete legnegatívabb jelenetét, és kegyetlen őszinteséggel leírta, például van, akit gyerekként molesztáltak és most ország világ előtt bevallja. (Emlékszünk Melissa Marr-ra is, nem? Őt is tisztelem, becsülöm, hogy bevállalja, hogy nemi erőszak áldozata volt és túlélte és reményt ad a munkáival másoknak. – No de ez csak egy kis kitérő volt, Marr sajnos ebbe a kötetbe nem került bele.) Van, aki elképesztően szegény volt, és kidülledt a szemem olvasás közben, hogy te atya ég! Amerikai mostani író, és sikeres, és volt ott, ahol én, ugyanabban a gödörben. Na, pont ettől lesz elmondhatatlan hatása a kötetnek.

Az írók eleve minden művükben megmutatkoznak és olyan, mintha a darabjukat tennék boncasztalra, és most teljesen őszintén, minden körítés nélkül szólnak hozzánk, olvasókhoz, és egyszerűen tényleg olyan, mintha személyesen állnának előttünk, olyanokat bevallva, amit nem maximum csak a barátaiknak és a szeretteiknek mondtak el, ezzel segítve minket a túlélésben.

Több részre van osztva a kötet, ezzel témák szerint rendezgetve a művek. Vannak a fiktív levelek, a „csak vicceltem” részben olyan történetek, ahol eme ominózus mondat a kifogás. De akad itt olyan is, ami kifejezetten azt mondja, hogy az „írás segít,” vagy pedig, hogy „ez lesz jobb is.” A leginkább megdöbbentő a „megbánás” rész, ahol olyan írásokat találunk, ahol a kegyetlenkedő ember megbánta tettét, esetleg maga az író volt az, aki valakit piszkált, sértegetett, vagy egyszerűen csak állt és nézte, hogy valakit nyúznak és nem tett semmit. Mert igenis a semmit tevés is számít, mert nem lehet emellett sem csak úgy elmenni. Van itt „köszönöm, barátom” rész is, ahol köszönetet mondanak azoknak, akik kiálltak mellettük és azzal megváltoztatták az életüket, pedig hány hőn szeretett írónk gondolt az öngyilkosságra, sőt, van olyan, aki meg is próbálta.

Noha gondoljuk, hogy az adott írók nem lettek öngyilkosok, mégis van olyan, aki külső szemlélőként dolgozza fel ezt a témát, és van egy olyan írás, ami másfél oldalas, mégis olyan megindító, hogy azóta is itt emésztem, és nem tudtam tovább lépni rajta. Természetesen a való életről szól ez a kötet, hiszen önéletrajzi novellák, szóval bár happy end van, már ha az író az áldozat szerepét tölti be, nem csak szemlélődőét, mégis nem vidám ez a könyv, és a homofóbiától kezdve, a faji megkülönböztetésen át, az egyszerű baráti árulásig minden van.

Felsorakoztatja a különböző bántalmazási formákat: legyen az egy kapcsolatbeli, érzelmi bántalmazás (ez is kemény tud lenni), molesztálás, bármi. Mégis végül is csak két üzenete van a kötetnek, legalábbis kettő az, ami nagyon erősen ott van mindegyik történetben: az iskolai bántalmazás, a cikizés, a gúnyolódás NEM természetes, tenni kell ellene, abba kell hagyni, segíteni kell a másikon, még ha nem is a barátod, mert ez egy ördögi kör, az erőszak csak erőszakot szül. Ezt példázza azzal is, hogy a legtöbb áldozatból akár elkövető is lehet. A másik: hogy nem szabad feladni, túl lehet élni, bár maradandó sebekkel, mert azt is bemutatja mindegyik író, hogy az ő életére milyen hatással volt. A legtöbben ezért kezdtek el írni, mert a fantázia volt az, ahova menekülhettek.

Az egész kötet csillagos ötös, mindegyik írót jobban megismertem, és gratulálnék nekik, hogy meg merték ezt tenni, és igenis kiálltak e mellett az ügy mellett. Annyit megjegyeznék, hogy például Alyson Noel novellájával nem volt semmi bajom, addig Aprilynne Pike és Lauren Kate-ét kiemelném. Mert ők ketten azok, akiknek a fogalmazását a fantasy könyvükben nem bírtam. Nekik kettőjüknek meglepően más a stílusa, mint a könyvükben, és bár Pike inkább nem is tudom, esszészerűen mesél, mégis elég hiányérzetem volt nála, addig Lauren Kate novellájával meg nem tudtam mit kezdeni. Nem adta át azokat az érzéseket, legalábbis nekem, amit a többiek, kihagyott valamit szerintem a novellájában, mert először, aki őt piszkálta, esküszöm, pozitív karakterként jött le. (De még így is teljesen élvezhetőbb, mint a Fallen.) És ez a két író az, akiket nem értek most már végleg, úgy összezavartak, és muszáj vagyok ezt ide leírni. Míg Noelnél értem, hogy miért használja Evert, addig nem értem, ha Lauren Kate-nek és Aprilynne Pike-nak személyes gondja van azzal, amiről írnak ifjúsági romantikus fantasyt, akkor minek írják? Mármint Pike bevallotta, hogy neki tabutéma az erőszak és még egy 12-es körkarikás filmet se tud végignézni, mégis harcolós jelenetet akar írni, Kate-nél pedig azt éreztem, hogy a Bibliával nincs jóban, és mégis angyalokról ír. Noha ennek ehhez semmi köze nincs, csak azt akartam kifejezni, hogy most már, mint emberekre rájuk másképp nézek, hiába a biológia és egyéb tényhibák a könyveikben. (Attól még nem fogom felpontozni azokat… de na.)

Személyes hangvételű, szívszorító novellák és versek gyűjteménye ez, arról, aminek nem kéne léteznie. Meg kéne tanulnunk toleránsabbnak lenni egymással, és belegondolni, hogy egy-egy apró tettünk a másiknak mit jelenthet, hiszen ha hisszük, ha nem, ez a pókháló effektus létezik, egy jelentéktelennek tűnő gesztusunkkal – legyen az pozitív, vagy negatív – megváltoztathatjuk az életét örökre. (Lehet, hogy valaki amiatt lesz öngyilkos, vagy éppen nem.) Ajánlanám én ezt mindenkinek nagyon szívesen, és magyarul is jó lenne vele találkozni.

Szerkesztők: Megan Kelley Hall és Carrie Jones

Az írók/írónők teljes listája (a történetek szerinti sorrendben):
– Ellen Hopkins
– Laurie Faria Stolarz
– Tonya Hurley
– Courtney Sheinmel
– Marlene Perez
– Marina Cohen
– Kieran Scott
– Jon Scieszka
– Melissa Schorr
– Rachel Vail
– R. A. Nelson
– Holly Cupala
– Lisa McMann
– Lina Gerber
– Heather Brewer
– R. L. Stine
– Micol Ostow
– Saundra Mitchell
– Stephanie Kuehnert
– Carrie Jones
– Lucienne Diver
– A. S. King
– Megan Kelley Hall
– Jessica Brodey
– Crissa-Jean Chappell
– Deborah Kerbel
– Sophie Jordan
– Lisa Yee
– Nancy Werlin
– Teri Brown
– Melissa Walker
– Amy Goldman Koss
– Kiersten White
– Eric Luper
– Laura Kasischke
– Cecil Castellucci
– Debbie Rigaud
– Cynthia Leitich Smith
– Melody Shore
– Carrie Ryan
– Jocelyn Maeve Kelley
– Michelle Zink
– Nancy Holder
– Sarah Bennett Wealer
– Kurtis Scaletta
– Lara Zeises
– Alyson Noel
– Aprilynne Pike
– Diana Rodriguez Wallach
– Lauren Oliver
– Lee Stone
– Cyn Balog
– Claudia Gabel
– Maryrose Wood
– Jo Knowles
– Nancy Garden
– Lisa Schroeder
– Steven E. Wedel
– Jeannine Garsee
– Daniel Waters
– Lauren Kate
– Amy Reed
– Dawn Metcalf
– Kristin Harmel
– Megan McCafferty
– Janni Lee Simner
– Erin Dionne
– Mo Willems
– Carolyn Mackler

Ami kifejezetten tetszett: az ötlet, a kivitelezés, MINDEN

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: HarperTeen

Kiadás dátuma: 2011. szeptember 6.

Oldalszám: 384 oldal

Catherine Fisher: Incarceron

2011. december 18., vasárnap


Hogy akadtam rá: Sokan ajánlották még régen, aztán csak beadtam a derekamat, mikor kiadta a Pongrác kiadó.

Úgy általában az egészről: Üdvözlünk Incarceronban! A reményt hagyd a kapuknál, és készülj fel egy véres, kegyetlen harcra a túlélésért. Ugyanis Incarceron nem egy egyszerű börtön, nem csak elzár a külvilágtól, hanem szereti kínozni a bentlakókat, játszik az életükkel és elszórakoztatja magát. Mert Incarceron él… És itt él Finn, aki nem emlékszik a múltjára, csak hogy pár éve egy cellában tért magához. Látomások gyötrik, amik azzal kecsegtetik, hogy talán Odakint született, és pont ezért tekintik néhányan a kulcsnak ahhoz, hogy megszökjenek. De vajon kicsoda igazából Finn és tényleg van-e kiút vagy csak legenda az egész?

Odakint pedig, Claudia, Incarceron Igazgatójának lánya küzd a maga módján a szabadságáért. Ugyanis hiába él nemesként, egy olyan világban, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait, így sem élhet úgy, ahogy akar, ugyanis miután bevezették a Protokollt, hogy egy utópisztikus világot teremtsenek, megállították az időt. Nincs fejlődés, és egy régi kor értékrendje szerint élnek. Így Claudia sorsa az, hogy hozzámenjen egy herceghez és majd valamikor esetleg átvegye a Királynő helyét.

Na ez az a könyv, amiről nehéz írni. Nem rossz, sőt! Az, hogy több mint tíz napig olvastam, és lassan haladtam vele, nem a könyv hibája, inkább csak, hogy ez a műfaj nem áll közel hozzám, de mégis, néha azon kaptam magam, hogy hopp, elolvastam 100 oldalt.

Az Incarceront legegyszerűbben úgy tudnám leírni, hogy disztópiás, steampunk gyerekmese. Disztópiás, hiszen hiába akartak egy tökéletes világot létrehozni, ez nem éppen sikerült nekik, hiszen Incarceron is életre kelt, és a Protokoll sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Steampunk, mert a Protokoll miatt az 1700-as években „élnek,” mégis van fejlett technikájuk, igaz, hogy annak használata törvényszegésnek számít, de hát a nemesek és a királyi udvartartás megteheti. Mégis azt mondanám, hogy ami miatt nekem lassan ment, az ez a része. Noha nem megy részletekbe menően bele az akkori életbe, nem akar viktoriánus korabeli leírásokat ránk erőltetni, nekem mégis ez lassította az olvasásomat. És gyerekmese, mert rengeteg mesére jellemző elem van benne.

És ez volt végig a fejemben, mikor olvastam az Incarceront, hogy ez egy igazi, modern mese. Hiszen, ha már a disztópia betört az ifjúsági piacra, akkor miért ne a gyerekkönyvek közé? (Gyerekkönyv alatt a 12 éves korosztályt értem most.) És milyen jól tette Fisher, hogy ilyet írt! Az Incarceron hangulata egy kicsit sötét, hiszen negatív jövőképtől nem várunk mást, és hátborzongató hatást kelt, ahogy ezt keveri a megszokott mesebeli elemekkel. Van itt gonosz mostoha, aki boszorkány, irigy mostohatestvér, eltitkolt királyi családból való származás, a hős nagy kalandozása árkon-bokron át, és a mesés számok megjelenése (pl. három). És pont ettől a furcsa keveréktől lesz olyan letehetetlen az Incarceron, hiszen a felnőttek is ugyanúgy élvezhetik ezt a történetet. Míg persze megvannak az alap tanulságos dolgok benne, mégis beledob egy kis realitást Fisher. Halnak meg szereplők, vannak benne olyan elemek, amitől én kiskoromban biztos megálltam volna a fejlődésben.

Maga a cselekmény két szálon fut, Bent és Odakint, és Fisher jól ütemezi a váltásokat, folyamatosan fenntartva a feszültséges és az izgalmat. Sosem árul el a váltott nézőponttal túl sokat, mint egyes írók, és ami még bónusz pont, hogy mindkét szereplőt meg tudtam kedvelni. Bár Finn a maga módján csak túl akarja élni az egészet és a fogadott bátyjára, Keiróra támaszkodik, és először elég gyenge karakternek tartottam emiatt. Kicsit elveszett, és keresi önmagát, talán ezzel a tulajdonságával tudnak a tinédzserek azonosulni. Míg Claudia pedig a tökéletes nemesi neveltetés miatt a tökéletes úrinő álcája alatt lázad, és bármit meg is tesz. Mégis kiemelendő, hogy minden karakter egész, nem csak ők ketten, senkire nem lehet rámondani, hogy 100% fekete vagy fehér, és ettől lesz az egész izgalmas, mert találgatni kell, hogy kiben is bízunk meg, kinek mi az indítéka, mert…

A nagy cselekmény lényege végül is ez, hogy ki mit akar, kiben bízunk. A mesés elemektől eltekintve, amik miatt egyes dolgokat előre ki lehet találni, mégis vannak benne olyan kérdések, amiken lehet agyalni, és folyamatosan belekúszik az ember agyába és ott motoszkál az olvasás szüneteltetése közben. Emellett pedig a királyi udvarokra jellemző politikai hálót is reálisan felvázolja, hiába „mese,” nem cukrozza el.

Még plusz pont, hogy elgondolkodtató, ami alapja a disztópiás regényeknek, és persze a mesékben is szokott morális tanulság lenni, mégis itt nincs konkrétan levonva a következtetést, nekünk kell agyalni rajta. A fő kérdés: hogy mi is a szabadság, és mennyit ér meg, jobb-e kényelemben élni, de rabként, vagy érdemes-e küzdeni érte? És vajon van-e tökéletes Édenkert az emberek számára, vagy magunkban hordozzuk a gonoszságot és mindegy, hogy mik a körülmények, így is úgy is felbukkannak a negatív tulajdonságaink, a kapzsiság, irigység és a többi?

Összességében szerintem az Incarceront bármelyik korosztály élvezni tudja. Engem elvarázsolt a hangulatával, és nagyon várom a második és egyben befejező részét, mert a végén jó pár kérdés maradt megválaszolatlanul.


Kedvenc karakter: Claudia, Incarceron

Ami kifejezetten tetszett: Incarceron

Ami nem tetszett: a steampunk, de ez egyéni hibám

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2011. október

Oldalszám: 536 oldal

Év végi nagy poszt! Avagy Gigi kedvencei és az Arany Kaktusz díj győztesei

2011. december 16., péntek


Eljött ismét az év vége, megint összegezni kéne, hogy miket is olvastam, és mely könyvek nyújtottak olyan élményt, amik felejthetetlenek voltak, vagy mert bődületes hülyeségükkel pusztították az amúgy is kevés agysejtjeim számát, vagy mert tényleg tehetséges írókkal állunk szemben. Tudom, hogy még csak 16-a van, de közelegnek az ünnepek, és ki tudja, mennyit fogok gép előtt pötyögve tölteni. Tavaly 24-én jelentkeztem a listával, most előrébb hozom, részben úgy érzem, hogy eget rengető könyvet már nem olvasok, részben meg minden könyvvel olyan lassan haladok, hogy ki tudja, a hátralévő két hétben mennyivel végzek.

Összesen 16 kategóriában versenyeztek a könyvek/írók, és nehéz azért azt mondani, hogy nem volt több mint 16 regény, amit érdemes lenne kiemelni a sokaságból. Néhány könyv olyan, hogy szerettem, sokat adott, de mégse tudtam rámondani, hogy igen, ez a páros annyira jó, igen, ez a történet megérdemli a „Gigi kedvence” díjat. (Ez de egoistán hangzik, de jobb nem jutott eszembe.) De mégis úgy érzem, hogy illene pár könyvet úgy műfajonként kiemelni, amik mind-mind élvezetes olvasmányok voltak, hiába nem kerültek fel erre a listára.

Elsőként kezdjük a romantikával. Bármennyire is nem látszik rajtam, szeretem a romantikus történeteket, még ha épp boldog is a vége, akkor is. Viszont szeretem, ha reálisan vannak ábrázolva az érzelmek és a kapcsolatok (ez alatt nem azt értem, hogy vérfarkassal nem lehet összejönni, mert az nem reális), és sajnos elég kevés olyan regény van, ahol ezt prezentálni tudják. Noha én főleg az ifjúsági könyvek között mozgok, és ez így is fog maradni, íme a 2011-es kedvenc romantikus könyveim:

Lauren Oliver: Delírium, Dia Reeves: Slice of Cherry, Richelle Mead: Örök kötelék, Nina Malkin: Swoon, Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazat mondok, Benina: A Boszorka démona, Cat Patrick: Forgotten, Amy Reed: Clean, Lisa Schroeder: I Heart You, You Haunt Me, Jane Austen: Büszkeség és balítélet, Ellen Hopkins: Perfect, John Green & David Levithan: Will Grayson, Will Grayson, Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek, Nina Malkin: Swear, Suzanne Collins: A kiválasztott

Az Éhezők Viadala óta szemezgetek a disztópiával, és bár a sci-fi teljesen távol áll tőlem, és ezt is oda szokták sorolni, mégis szeretem. Akadt idén ebből is minősíthetetlen, de lássuk azokat, amiket szívesen ajánlok:

Lauren Oliver: Delírium, Lauren DeStefano: Wither, Elana Johnson: Possession, Anna Sheehan: A long, long sleep, Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox, Suzanne Collins: A kiválasztott

Talán valamikor tavaly ébredtem rá, hogy bizony ifjúsági regényekben is lehet elborzasztót, szomorút és komolyat írni, ahol nem feltétlen van happy end, vagy ha mégis, akkor is csak keserédes. Hogy igenis lehet drogról, alkoholról, mentális betegségekről és egyéb problémákról hitelesen írni a fiataloknak. Ezért mindenképpen felsorakoztatnám az idei komoly könyvek listáját:
 Amanda Marrone: Uninvited, Amy Reed: Beautiful, Amy Reed: Clean, Dia Reeves: Bleeding Violet, Ellen Hopkins: Tricks, Jacki Morse Kessler: Hunger, Tabitha Suzuma: Forbidden

De mivel főképp urban fantasy mániás vagyok, meg ifjúsági romantikus fantasy rajongó, ezért jöjjön a Nagy Lista, azon fantasy könyvekről, legyen az felnőtt vagy ifjúsági, amiket azért megneveznék, hiába nem jutottak dobogóra:
 Alaya Johnson: Moonshine, Amanda Marrone: Revealers, Amanda Marrone: Uninvited, Benina: A Boszorka démona, Carolyn MacCullough: Always a Witch, Carrie Harris: Bad Taste in Boys, Diana Rowland: A démon jele, Jackie Morse Kessler: Hunger, John Ajvide Lindqvist: Hívj be!, Karen Marie Moning: Álom és valóság, Kelley Armstrong: The Gathering, Kendare Blake: Anna Dressed in Blood, Keri Arthur: Darkness Unbound, Keri Arthur: Darkness Rising, Laura Whitcomb: A Certian Slant of Light, Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés, Laurell K. Hamilton: Fogat fogért, Lisa Schroeder: I Heart You, You Haunt Me, Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Prófáciék, Rachel Caine: Élőhalottak bálja, Rhiannon Hart: Bloodsong, Richelle Mead: Örök kötelék, Rosemary-Clement Moore: Texas Gothic

Na, de lássuk az abszolút top listát:

1. A legjobb regény: Dia Reeves: Bleeding Violet - Miért? Mert Dia Reeves végre bemutatta, hogyan lehet rémisztően jó regényt írni, amiben minden benne van. Nem elég, hogy szól a szeretetről, és tényleges mögöttes tartalma van, de végig izgalmas fantasy történet, ami kellően borzongatós, kellően vicces, és a romantika is kitűnően van ábrázolva, nem is beszélve a karakterekről, és a világról. Bármit ír ezek után Dia Reeves, AKAROM!

2. Legjobb író: Kénytelen vagyok picit csalni, az idei évben rengeteg új tehetséges íróval ismerkedtem meg, és sokan hozzáadtak valamit az életemhez. Viszont, aki a legjobban eltalálta a karakterektől kezdve a világon át a történetig mindent, aki megríkatott, és órákig képes voltam katarzisban ülni a története után, az nem más, mint Matthew Sturges, a House of Mystery képregény atyja. Természetesen ez a Sandman spin-offja és lehet mondani, hogy nagyjából a karakterek 99%-a nem az övé, de ő írta, és ezzel sokkal szebbé tette a 2011-es évemet.

3. Legjobb női főszereplő: Idén igazából kevés igazán belevaló női főhőshöz volt szerencsém, és ketten voltak holtversenyben a címért, és mikor ezeket a sorokat pötyögöm is épp azon gondolkozom, hogy végül is ki nyerje. De az utolsó másodpercekben egy iciri-picirivel Violet nyer, a Bleeding Violet regényből. Hogy miért? Mert ő aztán igazán belevaló, nem csak a pasija körül forog a világ, és a családjáért bármit megtesz. Ugyanakkor szarkasztikus, bohókás, és mellesleg skizofrén. Ő az igazán hátrányos helyzetű karakter, bőrszíne és betegsége miatt, de ettől még nem adja fel, és küzd tovább, éli az életét. Bár a története lezárt, nem sorozat, nagyon sajnálom, mert olvasnék róla még sokat.


4. Legjobb férfi főszereplő: Nagyon kevés férfi főszereplős regényt olvasok, és idén az a kemény 3 darab, mint jó férfi főszereplőt hozott. De persze, a tini maffiózót és a tini szellemvadászt magasan verte a nagyon is felnőtt Felix Castor, aki szarkasztikus, és az az igazi magányos hős, nem egy izmos állat, de mégis megoldja az éppen elé kerülő ügyet.

5. Legjobb női (mellék)szereplő: Igazából, a legtöbb női mellékszereplő olyan semmilyen. Néha-néha egy-egy regényben megmosolyogjuk őket, de ritka, hogy lehet hozzájuk kötődni. Nem akarok ismét képregény hőst megnevezni, ezért lesz az idei év legjobbja: Anna, az Anna Dressed in Bloodból. Ritka jól kidolgozott szereplő, és nem csak a főhősnek van odabökve, hogy tessék, szeressél bele.

6. Legjobb férfi (mellék)szereplő: Nos, ezzel szintén bajban vagyok. :D De itt már csalok! A legjobban, aki a szívemhez nőtt, nem más, mint az, aki kényszerbetegesen öli meg a saját öccsét, sötét humora van, és szeret vérben pancsikolni. Ő nem más, mint a House of Mystery Káinja. (Vagy a Sandmané. Egyre megy. :))

7. Legjobb gonosz karakter: Megint úgy voltam, hogy sehol semmi jó, igazán szerethető, összetett gonosz karakter. Hát mi lett a mostani gonoszokkal? Kibe leszek én így szerelmes? Sajnálatos módon, idén nem férfi főgonosszal állunk szemben, hanem nővel! Mégpedig a rejtélyes főgonosz a House of Mysteryből, aki minden szálat mozgat a kezdetek kezdetétől. És nincs is annál megdöbbentőbb, mint hogy mit akar? Nem, nem világuralmat.

8. Legjobb vége-harcolós jelenet: Ezzel is megint gondban voltam idén. A legtöbb ifjúsági fantasy nem mer rendes vége jelenetet írni, csupán akkora akciójelenetek vannak, amin inkább könnyesre nevetem magam. És bár az elmúlt két évben mindig ifjúsági nyerte meg, Kelley Armstrong és Cassandra Clare miatt, 2011-ben ők sem hozták a megszokott formát, míg Armstrong egyszerűen csak nem harcolós jelenetet írt, csak menekülőset, addig Clare pedig elbénázta. (Nem, a Bukott angyalok városa végére nincs jobb szó.)  Így most megint felnőtt kategóriából jön a nyertes, és megint nem könyv. Ígérem ez lesz az utolsó: House of Mystery: Safe as Houses történet íve, ahol van ám nagy kobold vs. boszorkányháború, egy nevető vécépapír guriga, és egy Rambó plüss nyúl.


9. Legjobb romantikus jelenet: Ha romantika, akkor most egy olyat fogok elővenni, aki a romantikusnál nem nyert említést, és azért, mert ez egy igen furcsa könyv. Nem a szerelemről szól, ezért nem pakoltam oda, viszont többet ad, mint egy egyszerű romantikus könyv. Nehéz ezt szavakba önteni, főleg spoiler nélkül. De az idei év leggyönyörűbb, szívet szaggató jelenete Anna Sheehan érdeme A long, long sleep végén.

10. A legviccesebb jelenet: Idén kettő darab humorkönyvhöz is volt szerencsém, ami már nekem nagy szó, és bár persze, hogy Gaiman és Pretchett Elveszett Próféciája örök és vicces, mégis, mégis, Carrie Harris Bad Taste in Boysa nyeri meg ezt a címet, Armstronggal és a zombi lábbal. :D Bár őszintén a sellőfétises tesi tanártól kezdve, Jonah csirkejelmezéig minden vidám és abszurd ebben a könyvben.

11. A jelenet, amin a legtöbbet bőgtem: Volt idén is jó sok sírós könyv, legalábbis egy tucat biztos. De most Ellen Hopkins tarolt a Tricksszel, ami annyira negatív és annyira depresszív, hogy a könyv felétől végigbőgtem. És a vége… az utolsó jelenet…

12. Az a hely, ahova szívesen elmennék: Ez megint egy morbid hely lesz, csakúgy, mint a tavalyi. Idén Dia Reeves kellemes kis texasi városa, Portero nyert, ahol a lakosok a másik világok kapuit őrzik, nem tudhatod, mikor szippant be egy másik dimenzió, és reggeli bevásárlás közepette is megehet egy szörny, sőt még a fagylaltban is veszedelmes férgek lapulnak. Ki ne akarna itt élni, ahol minden perc csoda, belezés és vér?

13. A legjobb párosítás: Ritka, hogy őszintén szurkolok egy párosításnak, mert általában mindig olyanokért vagyok oda, akiknek csak subtextjük van, vagyis alapból nem is alkotnak egy párt, sosem fognak, csak izzik körülöttük a levegő. De idén meglepően sok írónak sikerült az én szívemet is rabul ejtenie. Fej-fej mellett haladt mindegyik, és sokat töprengtem, de a választásom Sinclair/Candice-ra esett, Nina Malkin: Swoonjából és Swearjéből, ugyanis ez nem éppen az átlagos romantikát mutatja be, hanem azt, amelyik fáj is, hiszen lehet itt megcsalás, árulás és a többi. Sőt, a pasinak még előző élete szerelme is van. Egy szóval: reális. És pont ettől lesz sokkal jobban magával ragadóbb, mint a többi párosítás.

14. A legcsavarosabb történet: A könyvek 99%-a teljesen átlátszó, az nem baj, nem az a lényeg, hogy meglepjen minket, olvasókat, hanem, hogy lekössön. Viszont van egyetlen olyan sorozat, amivel az idén ismerkedtem meg, aminél fogalmam sincs, hogy mi lesz, és annyira szövevényes a történet, hogy imádok tippelgetni. Ez Keri Arthur Dark Angels sorozata, az eddigi két részével Darkness Unbound és Darkness Rising.

15. A legszebb borító: Bleeding Violet ismét. Eleve a borítójával fogott meg, nem is olvastam, hogy mentális beteg a főszereplő, aztán később jöttem rá. És bónuszban, tökéletesen illik a történethez is.

16. A legszebb idézet: Anna Sheehan: A long, long sleep, ha rá gondolok, már kavarognak benne ismét az érzések:

"“And I know that I could. I could like you, let myself really care for you. But if I did, I just know that I’d throw more and more of myself down into that abyss, and it wouldn’t begin to fill it. Rose, you just need more than I have to offer. There’s so much pain there that I could never heal. And I’d want to. I’d shrivel up and wither long before anything started to get better for you. It would just be worse for both of us, in the end.”
I sighed. He was right. What I felt for him wasn’t really love, but it was more than mere desire. It was a need. And it wasn’t even a need for him, it was just a need for something. Anything. Everything.
Everything I lost.
"


Szabadfordítás:
" – És tudom, hogy képes lennék rá. Tudnálak kedvelni, törődni veled. De ha megteszem, tudom, hogy csak belevetném magam abba az ürességbe, és még csak nem is kezdené el megtölteni azt. Rose, neked több kell, mint amit én adhatok. Annyi fájdalom van benned, amit nem tudok helyrehozni. Pedig szeretném. Eltörpülnék és belehalnék, mielőtt bármi is jobb lenne számodra. A végén csak mindkettőnknek rosszabb lenne.
Felsóhajtottam. Igaza volt. Amit iránta éreztem, nem volt igazán szerelem, de több volt, mint puszta vágy. Egyfajta szükség. És nem is érte, hanem valamiért. Bármiért. Mindenért.
Mindenért, amit elvesztettem.
"




A Legrosszabbak avagy az Arany Kaktusz díj győztesei

1. A legrosszabb regény: Dora Craiban: Fénytörés - Miért? Kb. ugyanazért, mint tavaly a Szárnyak. Az alapötlet jó lenne, de sokat akart a szarka, és nem bírta a farka. A fogalmazás, a karakterizálás minden egy nagy negatív példa. 500 oldalnyi tömény kínszenvedés.

2. Legrosszabb író: Újdonságot ezzel nem mondok, az idei év nyertese még mindig nem tud írni, és ez abszolút nem személyes sértés… A felrobbanó holdak, a szenvedő, mentális gyerekként beszélő halottak, A GONOSZ EMBEREVŐ FŰ MEG FA, amit egy post-it cetlivel el lehet űzni. A szárnylevágás, a vérszűrés, az arany, de mégis láthatatlan isteni hintó. Ki más lehet a győztes, mint Lisa Jane Smith?

3. Legrosszabb női főszereplő: A legidegesítőbb, a leghihetetlenebb, aki egyszerűen nincs kidolgozva, de a lába elé kéne borulnunk… Helena Ferrer, az ártatlan sorozatgyilkos, Dora Craiban Fénytöréséből.

4. Legrosszabb férfi főszereplő: Most nagyon Stefan Salvatore felé húzott a szívem, vagy Damon felé, de megint van, aki megelőzte őket. A vámpír, aki jógázik, aki szereti a bogyós gyümölcsöket és a nyers és/vagy füstölt húst, no meg a csillogó csajokat: Matthew Deborah Harkness: A boszorkányok elfeldett könyvéből.

5. Legrosszabb női (mellék)szereplő: Majdnem mindenkit lehetne ide sorolni a rossz regényekből, de aki nagyon-nagyon kihúzta nálam a gyufát, az Suzanne az Angyali szerelem sorozatból (Elizabeth Chandler). Akinek minden mindegy, tesz a barátnőjére, a lényeg, hogy őt meghágják.

6. Legrosszabb férfi (mellék)szereplő: Jeremy Raven, a már említett Fénytörésből. A legrosszabb benne, hogy néha ilyen, néha olyan, rosszabb, mintha menstruálna. Nem értettem a nagy dühkitöréseit…

7. Legrosszabb gonosz karakter: Nem meglepő. Fénytörés. Nagy főgonosz. *sírva eltemeti magát*

8. Legrosszabb vége-harcolós jelenet: Jessica Verday nem írna rosszul, jó lenne az alapötlet… De ráfért volna egy kis gyakorlás. No de a vége epikus kínzás jelenet a The Hiddenben, hogy leültetik a főhőst ODAÁTOT nézni? Sam meg Dean nem rossz látvány, és még a hatodik évad sem volt annyira rossz, hogy kínzó eszköz legyen.

9. Legrosszabb romantikus jelenet: Stefan és egy már nem emlékszem a nevére lány. Az lenne a nagy romantika, hogy megtanítja követ dobálni a tóba… Amúgy ez a Stefan Naplói 2. – A vérszomj kötet érdeme.


10. A legrosszabb vicces jelenet: Éjfél (Vámpírnaplók 7.) kötetben annyira helyzetkomikumot akart írni Smith, hogy nagyon nem ment. Nagy veszekedés, vitatkozás Elena és Damon között, kopognak az ajtón, majd Elena kinyitja az ajtót, ott áll mindenki, és be is zárja… Én nem tudom, ettől az asztalt fejeltem, és a nagyon rossz vígjátékokat juttatta eszembe, de nem nevettem rajta.

11. A rosszabb drámai jelenet: A Vad (Éjszaka háza 4.) – maga a könyv annyira nem volt rossz, de ott az egyik halálesetnél annyira mű volt a beszéd, hogy elrontotta a hangulatot.

12. A legrosszabb kitalált hely: Lisa Jane Smith találmánya megint! A Sötét Dimenzió, ami igazából csak innen-onnan lopás.

13. A legrosszabb párosítás: Szexi Veterán/Mary-Sue/Almafiú a Hamvak csodálatos romantikus horrorjában. Mert a horrorba kötelező a szerelmi háromszög.

14. A legátlátszóbb történet: Igazából kettő is ideillene, de a Vámpírakadémia lezáró kötete azért mégsem érdemelné meg ezt a helyet, pedig szívesen elmagyaráznám Meadnek, hogy nem kéne erőltetni az információ kivágást az olvasó elől, főleg ha nem éppen annyira cseles, hogy senki nem jön rá semmire. De a másik ugyanilyen minőségű kötet az Éjszaka Háza 3. része (A kiválasztott), ahol már a 2. könyvben tudtam, hogy ennek mi a vége, így eléggé unalmas volt…

15. A legrosszabb borító: Nem fog szeretni a rajzoló, de ha már magánkiadásban adunk ki könyvet, próbáljuk a borítót normálisra megcsinálni, mert ettől rémálmaim voltak. G. B. Hellebrandt: Apály.


16. Legrosszabb idézet: Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyvéből epikus szerelmi vallomás.

"– Mivel babonáztál meg engem? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Nem pusztán a szemeddel, bár ha belenézek, valóban nem tudok világosan gondolkozni. És nem is azzal, hogy olyan a szagod, mint a mézé – azzal a nyakamba temette az arcát, egyik kezével a hajamba túrt, a másikat pedig végighúzta a hátamon; maga felé vonva a csípőmet.
Hozzásimultam; testünk úgy illeszkedett, mintha egymáshoz öntötték volna őket.
– A rettenthetetlenségeddel – mormogta, és éreztem a hangját a bőrömön – meg azzal, ahogy mozogsz, gondolkodás nélkül, és a csillámlással, amit akkor adsz ki, amikor összpontosítasz vagy repülsz."

2012-ben fogyni fogok, legalábbis várólista szinten

Ismét december, és ismét Várólista csökkentés. Noha idén nem sikerült kiolvasnom, amiket kiválasztottam, nem adom fel. Persze, Lobo, a kihívás kedves szervezője, figyelmeztetett mindenkit, hogy csináljunk alternatív polcot, én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nem, mert akkor az életben rá nem veszem magam, hogy az adott könyveket tényleg el is olvassam. Nem szeretek magamnak kiskaput hagyni, mert általában ki is használom őket.

Idén kettő (igazából három) lista csökkentősre jelentkeztem, az egyik a Könyvmolypárbaj, a másik pedig a képen is látható Lobo-féle Várólista csökkentés. Így elvileg 22 könyvet biztos el kell olvasnom, ami nem új megjelenés, és már több mint féléve tologatom őket.

Idén úgy gondoltam, bemutatom a listát. Szóval, kezdjük a Könyvmolypárbajjal:


A True Bloodtól féltem, egyrészt a Twilightos hasonlítgatás miatt, és akkor épp megcsömörlöttem a Twilight-copyktól, mikor a kezem közé került a könyv, de az egyik barátnőm, Kikissz, úgy gondolta, hogy rá kell beszélnie, és utána egy nagyon kedves molytól megkaptam az első részt. Szóval jövőre én is belevágok ebbe a sorozatba. Az Üvöltő szelek a klasszikus projektre megy, ahogy Orwell is. Míg Orwellt már elkezdtem régen olvasni, csak valamiért abbamaradt, és tudom, hogy kedvencem lesz, addig az Üvöltő Szelek a sok más könyvbeli utalás miatt került fel a listára. Lisa Schroeder: The Day Before azért került fel, mert már rég szemezek Lisa Schroeder könyveivel és hát, valljuk be, az I heart you, you haunt me-val is már felkerült a kedvenc írók listájára. A Raven leginkább a borítója miatt került fel, félek, hogy átlag fantasy lesz, méghozzá break táncosokkal. A Burn Bright disztópiás regény, azonnal ment a listámra, mindenféle fülszövegolvasás nélkül (lassan a disztópiás regényeket is el kell kezdenem szűrni, amiket kifogok mostanában...). A Die for Me-ról epikusan rossz kritikákat olvastam, a borító miatt vacilláltam legelőször, mert túl szép volt, hogy igaz legyen, és nagyon úgy tűnik, hogy ez is csak MM könyv lesz, de hé, a szerelmes zombikból sosem elég. :D Az utolsó két könyv pedig az Ethical Vampires sorozat kötetei, kíváncsi vagyok, itt milyenek lesznek a vámpírok.


És íme a 12-es listám. Becca Fitzpatrick Csittje, amit sokan kerestek már rajtam, és tavaly június óta olvasom. (Hurrá!) Talán ez majd motivál arra, hogy végre végezzek vele. Lisa Schroeder többi könyve értelemszerű. A Starcrossed elvileg görög mitológiás YA fantasy. :DDD Hallom a nevetéseteket előre, ugyanis a The Goddess Test és a Siren's Storm után, előre félek ettől is, főleg, hogy elvileg ez is elég gagyi regény hírében áll. A Born at Midnight szintén érdekelt, de nagyon hátra került a listámon, valamilyen laza YA fantasyra számítok. Nagyon sok elvárásom nincs. Orwell, Austen klasszikus projektre, meg kellett valami olyan, amiről biztosan sejtem, hogy el fogja nyerni a tetszésemet. David Levithan Boy Meets Boya és az Annie on My Mind a GLBT könyvek szellemében kerültek fel, és a The Bell Jar és a Girl, Interrupted pedig a mentális betegségek miatt. Igyekeztem választékosan szedegetni az áldozataimat, mert szerintem idén azt rontottam el, hogy túl sok mazochista könyvet és laza sztorit tettem fel, amihez egy idő után már nincs hangulatom. Reméljük a legjobbakat 2012-re!

Bree DeSpain: The Lost Saint - Fehér farkas

2011. december 15., csütörtök

Hogy akadtam rá: A Könyvmolyképző oldalán akadtam rá.

Úgy általában az egészről: Lassan egy év telt el, hogy Grace Divine testvére, Jude átadta magát a vérfarkas átoknak, és ott hagyta a családját, akiket ez nagyon megviselt. Az édesanyja azóta depressziós állapotba került, az édesapja szinte nem tölt otthon időt, csakhogy Amerika szerte őt kutassa. Grace pedig próbál edzeni, hiszen megfertőződött a vérfarkas kórsággal, mikor megmentette élete szerelmét, Danielt. Igen, ám, de Grace-nek nehezen megy, vagy éppen sehogy, hogy megcsapolja a farkas erejét, és ez frusztrálja, mert nem lehet szuperhős. Eközben Jude rejtélyes telefonhívással figyelmezteti húgát, hogy valakiben nem bízhat (mert ha nevet mondana, oda az egész 300 oldalnyi cselekményünk), és a markham utcai szörnyeteg talán újra lecsapott, bár most véres sorozatgyilkosságok helyett csipszet meg sört loptak, ami nem lehet más, csak vérfarkasok műve. Mert nyilván a vérfarkasok szeretik a csipszet meg a sört…

A KRITIKA INNENTŐL ELBORULT, HA TETSZETT A KÖNYV, CSAK AKKOR OLVASD EL, HA BÍROD A NEGATÍV KRITIKÁT.

Nem tudod, hogy gimi után hova jelentkezz, milyen szakot válassz? Eleged van abból, hogy tökös, életrevaló karakter vagy? Vissza akarod vetni a feminizmust a karakterizálásoddal és rossz példát akarsz mutatni a fiatal lányoknak? Akkor Bree DeSpain és Gigi (alias Professzor Gonosz „Nagyon Szúrós” Kaktusz) vár téged a TSTL/THHÉ Akadémián. (TSTL = Too Stupid To Live/THHÉ = Túl Hülye, Hogy Éljen)

Itt megtanulhatod a csínját-bínját annak, hogyan NE éld túl az átlagos fantasy regényeket, és hogyan legyél annyira irritáló, hogy a legtöbb ember a szemét is kiszúrja olvasás közben. A tananyagunk olyan fontos tantárgyakból tevődik össze, mint a „A Mary-Sue-ság alapjai,” „IQ szint-csökkentés szexi pasik közelében,” „A butaság, mint népirtó fegyver, avagy hogyan viselkedjünk hülyén bármilyen helyzetben,” „A túl nagyra becsült logika története – hogy véletlen se használd az eszed,” „Rózsaszín romantika 1. – Az igaz szerelem magyarázata,” „Rózsaszín romantika 2. – Félreértések miatti szakítás depressziós időszaka,” „Rózsaszín romantika 3. – Az eljegyzés, mint kötelező elem ifjúsági fantasykban,” „Feminizmus hátrányai – Minden nő jutalma a férfi figyelme, a házasság és a gyerek.”

Sikeres vizsga esetén báli és vagy egyéb ünnepi ruhát biztosítunk, amivel bebizonyíthatjátok, hogy igenis a külső a fontos, már ha eddig nem letettek volna nagyon szépek. (Bónusz pont, ha a főgonoszotok is meg akar titeket hágni a ruha miatt.) Ezen kívül pedig a hivatalos Mary-Sue jogosítvány mellé, az Agyzsibbasztó Irodalmi Központból kiutalt személyigazolványt is csatoljuk, amin az új Mary-Sue azonosítotok található, amit a jelentkezési lapon igényeltek alapján állítunk ki.

Jelentkezési lap a TSTL Akadémia képzésére
Név (születési):
Dudás „Indexelő Kacsa” Gertrúd
Név (Mary-Sue személyi azonosító):
Grace Divine (Isteni Csoda)
Ünnepi ruha (szín):
kék
Milyen ünnephez?
Halloween, szexi kosztüm (de csak mert az iskolai bált elhasználtam az első részben :()
Romantikus kapcsolat:
Egy darab Igaz Szerelem által megmentett gyerekkori szerelem, akinek talán sötét titkai vannak (bár az első sötét titkot, hogy vérfarkas, megfejtettem, az nagy baj? – Megjegyzés: De nagyon nehezen ment, hiába kaptam meg az összes papírt és nyomot hozzá, az plusz pont?)
Szerelmi háromszög: Van? Második pasi milyen?
Nincs. :( Nagyon nagy baj?
Ha nincs, nem gond, pótoljuk. Mi az a tulajdonság, ami elvonja a figyelmed az Igaz Szerelmedről? (Csak négyet jelölj meg, sajnos épp fogyókészlet van 2. pasikból kivétel, ha román cserediákról van szó, azokból van bőven)
1. Zöld szem
2. Izmos has
3. Tej csoki színű haj
4. Legyen olyan szaga, mint a volt kutyámnak (eskü, szexinek fogom találni)
A 2. pasi milyen lény legyen? Veled ellentétes, (álá Rómeó és Júlia) vagy épp ő legyen fajtádbeli. (Ez a kérdés attól függ, hogy az Egyetlen Igaz Szerelmed milyen fajtájú. NAGYON FONTOS! Ha az egyik a fajtád ellen van, a másiknak a saját fajtádnak kell lennie.
Hááááát. Ez nehéz kérdés… Daniel vérfarkas volt, de csak volt… Akkor most a válaszom vérfarkas? Vagy mi?
Legjobb barátnő:
Ember, semmit nem tud rólam, de összevesztünk a Cselekmény miatt, mert akkora jó barátnők vagyunk. És mindig rezeg, mint egy spániel vibrátor
Miről akarsz prédikálni? Milyen témát akarsz erőltetetten felhasználni?
A kereszténységet, Bibliai utalásokkal, esetleg családon belüli erőszak, és nemi erőszak említés szinten
Milyen lények vesznek körbe? Milyen mitológiát akarsz megalázni?
Az előzőhöz érthetően a vérfarkasokat (mert azok Isten katonái), és hát, a démonokat (nagyon félelmetesek, pisztolyuk van és sí maszkjuk és ALUDT TEJ SZAGUK VAN! – magyarul nagyon undik és büdik)









































VIZSGAFELADATLAP – avagy a nagy hülyeség teszt

1. Ha felhív valaki, hogy megfenyegessen és/vagy rejtélyesen figyelmeztessen, de mindezt a pasid telefonjáról teszi, aki a házában hagyta a telefonját:

A) Biztos csak valami technikai hiba, és inkább smacizni akarsz tovább a fűben.
B) Összepiszkítod magad az ijedtségtől, hogy ki lehet a pasi lakásában, akinek a kertjében smároltok.
C) előveszed a pisztolyodat, berúgod a lakás ajtaját és előbb lősz, aztán kérdezel.
2. Mikor bemész a pasid házába, keresve, hogy hol is van az a telefon, amiről az előbb felhívtak, megtaláljátok a zuhanyzóban. Biztos, hogy volt valaki a házban, mert:

A) A telefon nem a helyén volt.
B) Mivel beleszóltak a telefonba.
C) Mivel ott a hullája, mert sikerült lelőnöd.

3. Ha meg kell tudnod, hogy XY hely merre van, előtted a pasi, aki molesztált téged, és azért rúgták ki a suliból:

A) Megkérem szépen, hogy mondja el, merre van a hely. Nyilván engem mindenki annyira szeret. Nem érdekel, hogy csak meg akart hágni.
B) Utánanézek az interneten, vagy körbekérdezősködök a baráti társaságomban.
C) Meghackelek valami rendszert.

4. Ha valakitől kérdezel valamit, közben gyanúsan hatszor csinál valamit (egy tárgyra pillantgat, a gyűrűje helyét simogatja), akkor:

A) Nem veszem észre, csak kétszáz oldal múlva, de megjegyzem, hogy milyen okosnak tart mindenki.
B) Megkérdezem, hogy mi baja van?
C) Megkérdezem, hogy milyen ideggörcse van? Esetleg enyhítem a szenvedését azzal, hogy kidobom a gépét az ablakon vagy levágom az ujját, ne vakargassa.

5. Ha le kell nyomoznod egy vérfarkast IP cím alapján a blogodról:

A) összejössz egy programozóval csak azért, hogy blogot tudj nyitni, és elmagyarázza, mi az az IP cím.
B) elolvasol pár tutorialt, és rájössz magadtól
C) Meghackelem a rendszert.

6. Ha meglátsz 14 éveseken tetoválást, a következőt gondolod:

A) Biztos 40 évesek.
B) Miért divat ennyi tetoválás?
C) Nekem is van, szép pentragram alakú.

7. Ha nekimész a 2. pasinak a szerelmi háromszögedből, a következőt gondolod:

A) „Egy flannel ingbe bújtatott téglafalnak ütköztem.
– Jól vagy? – kérdezte egy hang.
A téglafal beszél?”
B) Miért kell mindig láb alatt lenni valakinek?
C) MINDJÁRT FELGYÚJTALAK, HA ÍGY NÉZEL!

8. Ha tudsz a természetfeletti létezéséről és szupererős vagy, és két ember neked esik természetfeletti erővel, ezt gondolod:

A) „Úgy tűnt, mintha természetfeletti erejük lett volna, de biztos csak azért éreztem így, mert az én természetfeletti erőm volt fogyóban.”
B) Ajjaj, ezek természetfeletti lények.
C) SALT AND BURN IT! (Sózd és égesd el)

9. Ha a testvéred eltűnt, 10 hónapja nem láttad, megkérdezik, hogy néz ki, a következőt gondolod:

A) A testvérem bárhogy nézhet ki, mert a pasim is eltűnt a pubertáskor szélén, és ő is nagyon megváltozott.
B) Leírom, hogy néz ki.
C) Nem keresed a testvéred, mert már sikerült lelőnöd a kettes kérdésben.

10. Ha valaki beszél hozzád, akit ismersz, és felejthetetlenül néz ki és felejthetetlen hangja van:

A) Nem tudom, ki az. Több oldalon át nem mondom meg ki az.
B) Elsőre felismerem.
C) Felismerem, és jól leüvöltöm a fejét, hogy mit a fenét keres itt megint.

11. Az első démonvadászatodon:

A) Megsiratom a démont, mert én azt hittem, hogy rendőrségnek adjuk át őket. És megpróbálom megmenteni, hiába akart az épp előbb megölni.
B) Küzdök, ahogy csak tudok.
C) Viszem a Coltot, nem lesz semmi para.

12. Előtted áll egy civil és a legjobb barátnőd, aki be van avatva, démonvadászatról jöttél, és a civil túl sokat kérdez. Mit teszel?

A) Láthatóan eltátogom, hogy démonok támadtak meg. Hátha a civil nem látja.
B) Jelentőségteljesen a barátnőmre nézek, remélem, hogy van annyi esze, hogy rájön, merre jártam.
C) Megölöm mindkettőt.

13. A pasid felültetett. Mit gondolsz?

A) Nekem kéne felültetnem, mert én annyira KÜLÖNLEGES VAGYOK. NEKEM SZABAD!
B) Felhívom, és megkérdezem normális hangon, hogy most mi van.
C) SALT AND BURN IT.

14. Valaki nagyon ellened van, nem akar megengedni neked egy nyilván veszélyes dolgot, mit teszel:

A) BIZTOS Ő AZ ÁRULÓ ÉS MEG AKAR ENGEM ÖLNI! És megkérdezem: „Maga az áruló?” Biztos el fogja mondani.
B) Megpróbálom vele megbeszélni a dolgot.
C) Felgyújtom, biztos, ami biztos.

MEGOLDÓKULCS: Ha a legtöbb válaszod A) sikeresen vizsgáztál, és kiérdemled a Leghülyébb Karakter Címet. Ha a legtöbb válaszod B) megbuktál, és sajnáljuk, de évet kell ismételned. Ha a legtöbb válaszod C) kérjük, keresse fel kezelőorvosát és gyógyszerészét. (Vagy lehet jelentkezni a következő címen: weneedanarmyofrealdemonhunters@nemlétezőkamuvicccím.com jelige: Castiel és a Winchesterek társakat keresnek, csatolni kell mellé önéletrajzot, megjelölve mely mitológiai terület az erősséged, és még két teljes alakos fényképet.)


TOVÁBBI FELADATOK:

1. Kérjük, írj egy esszét arról, hogy miért jó 17 éveseknek night clubban nyomozni, és hogy mennyire praktikus vörös, bőrcsizmában járkálni.

2. Kérjük, írj egy esszét, hogy milyen lények lehetnek a következő emberek: „Szent Hold,” „Farkasok vezére” és „Kutya Jóska.” (Nem, a megoldás nem vérfarkas.)

Visszatérve normális hangnemre, összességében a cselekmény nem volt nagy szám, nincs benne semmi fordulat, semmi veszélyeztetett szerelem, vagy szétbomlott család. Ezek mind csak szép marketing szavak. Akinek az első rész tetszett, nyilván ez is fog, de itt hibalistán kívül, mást nem is találtam. A szerelmet hihetetlennek találom, a kritikából látszik, hogy miért, az újonnan bedobott karakternek meg csak szemszíne és csokihaja van (biztos ennivalóan édes), no meg kutya szaga, mert az mindig szexi. És bár óh, de nagy függővég van, teljesen feleslegesnek éreztem ezt a részt. Hát nem nekem találták ezt ki.




Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: AZ EGÉSZ

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011. október

Oldalszám: 344 oldal

Kiálts a szabadba - Írók figyelem!

2011. december 14., szerda

Nos, egyrészt elnézést kérek, mert el vagyok maradva ezzel a poszttal, de hát megbotlottam útközben és amilyen szőke vagyok (néha szőke vagyok, néha vörös, néha barna), elfelejtettem ezt kirakni. Nem kell aggódni, ezt a felhívást nem én szervezem, tehát a saját életem problémái nem fognak közbeszólni, mint a másik kezdő írós pályázatomat. Ezzel megkerestek engem, és jó ötletnek találom, ezért majd amolyan zsűri-félében leszek benne. No de a pályázat szövege:


100 Novels – Kiálts a szabadba!
A pályázaton Magyarországon és határainkon túl élő, magyar nyelven alkotó szerzők, kizárólag magyar nyelvű novellákkal vehetnek részt. A novellák a fiatalkor/tinédzserkor örömeit és bánatait foglalják össze egy-egy történet keretein belül. A pályázat kiírója szándéka szerint a pozitív hangvételű alkotások segítséget nyújthatnak hasonló korosztályú olvasóknak és az őket nevelő szülőknek egyaránt.
Elsősorban 12-18 év közötti alkotók pályázatait várjuk!

Egy alkotó maximum 3 művel pályázhat. A novellák maximális terjedelme nem haladhatja meg a 6000 karaktert szóközök nélkül. A műveket szerkeszthető formában (Word) formátumban kell a 100novels@kayrabking.com elektronikus levélcímre elküldeni. A pályaművek előtt minden esetben fel kell tüntetni a szerző nevét, korát, email címét, illetve esetlegesen írói álnevét. Kérik, hogy a levél tárgyában szerepeljen a novella pályázatra való utalás és a csatolt fájl elnevezése utaljon a szerzőre.
Díjazás: A kiválasztott novellák megjelenési lehetőséget kapnak, a „Kiálts a szabadba” című novellás kötetben, amit a kiírók a 2013-as év folyamán szándékoznak kiadatni Magyarországon. A kész mű pontosan 100 darab novellát fog tartalmazni, a megjelölt témakört minél több nézőpontból megvilágítva az olvasóknak.
A pályázat kiírói a birtokukba jutott személyes adatokat, információkat egyértelmű felhatalmazás nélkül, harmadik félnek nem továbbítják, kizárólag a pályázattal kapcsolatos kommunikációra használják fel.
A pályázó nyilatkozik, hogy a pályázatra nevezett alkotásnak ő az alkotója, annak jogaival maga rendelkezik, és közlése nem ütközik semmilyen akadályba.
Beérkezési határidő: 2012. Június 10. (vasárnap éjfél)
Eredményhirdetés: 2012. Szeptember 10.
Minden pályázó visszaigazoló levelet kap, amikor pályaművét regisztráltuk rendszerünkben. Ennek hiányában az alkotások elküldését 72 óra elteltével ismételje meg, amíg a visszaigazoló levélnek nincs birtokában. Az eredményhirdetés végeredményéről kizárólag a nyertes pályaműveket értesítjük.
További információk: 100novels.kayrabking.com

UTÓLAGOS HELYESBÍTÉS: "A kiírás nincs korhoz kötve, csak javasol egy korhatárt, mivel azt gondoltuk, hogy ezt a korosztályt érintheti leginkább, de szívesen várjuk és fogadjuk idézőjeles idősebb írók alkotásait és és mindenki ugyanolyan eséllyel indul...nem teszünk kivételt! " (Kayra, a főszervező)

Cassandra Clare: Clockwork Prince - A Herceg

2011. december 11., vasárnap

Hogy akadtam rá: Clare fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Ez itt a Pokoli Szerkezetek trilógia 2. része, ami spoileres értelemszerűen az első részre. Azért emelem ki, mert nehogy meg legyek bökve érte, hogy elárultam a főgonosz nevét azoknak, akik nem olvasták az első részt.
A londoni Intézet bajba kerül, ugyanis a Klávétagok, főleg Benedict Lightwood úgy gondolja, hogy egy nő nem képes egy ilyen fontos feladat ellátására, ezért feladat elé állítják Charlotte-ot: meg kell találnia két hét alatt Mortmaint, akiről senki nem tud semmit, mióta sikerült ellopnia a dobozba zárt démont az Árnyvadászok orra elől. Tessa, aki még mindig nem tudja, hogy micsoda, hiszen nem lehet warlock, az Intézetben tengeti életét, de a Konzul és az Inkvizítor úgy gondolja, hogy mind neki, mind pedig Sophie-nak, a cselédnek Árnyvadász kiképzésre van szüksége, ezért Mr. Lightwood van olyan kegyes és kölcsönadja a két vadítóan szexi fiát, Gideont és Gabrielt, akik persze nyilvánvaló, hogy csak kémkedni, meg áskálódni fognak. Emellett pedig Will Magnus segítségével keres valamit, de vajon mit? Mi lehet az a sötét titok, ami az ifjú Herondale lelkét eszi?

Ajjaj, ez az a könyv, amiről legszívesebben kritikát se írnék, mert lehetetlen összefoglalni, hogy mit érzek. Egyrészt Cassandra Clare írói példaképem, szeretem, imádom, és már a Bukott Angyalok Városára is alig mertem 4 pontot adni, ez pedig néhol mélyebb szinteket söpört, mint az a könyv. De kezdjük az elején…

Clare-től mit várok el? Jó fogalmazás, mert valljuk be, szépen ír, legalábbis angolul nagyon átjön ez a fajta szépség, magyarul meg ki tudja. A világkidolgozás briliáns, tényleg úgy magával ragadott, mint anno a Harry Potter, ahol azt akartam, hogy én is belecsöppenjek abba a világba, itt ugye ez adott, nagyon elszúrni nem lehetett. Ez a két dolog megvan a Clockwork Prince-ben is, na de a többi? A karakter kidolgozás, a humor, a romantika és a cselekmény az, ami itt sántít, és néhol kiböktem a szemem, annyira felidegesített a könyv. De nem mondhatom rá, hogy rossz, de nem is zseniális. Egy átlagos ifjúsági fantasy, aminek vannak gyerekbetegségei, ami azért furcsa, mert Clare elvileg már gyakorlott író, nem értem ezt a hanyatlást minőségben.

A cselekmény három szálon fut: A) Mi van Willel? B) Hol van Mortmain? C) Mi is Tessa? Most ugye ezt beharangozza nekünk a fülszöveg, hogy megtudjuk micsoda Tessa, mit akar Mortmain és hú, mit takargat Will. Persze, ez is jó kis marketingfogás, mert az A-ra kapunk választ, a másik kettőre semmit, csak egy-egy mondatot. Komolyan tényleg, Tessához csak odasétál egy rejtélyes tündér (NEM ISMERŐS EZ VALAHONNAN?) és elmond egy teljesen lényegtelen mondatot, Mortmainről pedig szintén egy darab mondat erejéig tudunk meg valami olyat, amire rá lehet fogni, hogy érdekes. Tehát a nyomozás szál eléggé lapos.

Will… Óh, Will. Én gyűlöltem őt szenvedélyesen az első részben, mert bunkó volt, de persze tudtuk, hogy okkal. Én és még jó pár ember tippeltünk három dolgot Willel kapcsolatban, hogy ki az a Cecily, mi történt a családjával, és miért menekült el Will otthonról. Hadd ne mondjam, kitaláltunk pár nagyon gagyi, minősíthetetlen dolgot, de hát arra mutattak a jelek. Nem akartam én, hogy az legyen a megoldás… *hatásszünet* De. Az lett. És itt, ezen vérzett el a könyv nagy része, hiszen a hetedik fejezetben (a 21-ből) az olvasó megtudja, hogy mi van Willel, de a könyvben a többi szereplő vidáman 400 oldalon át ezt tippelgeti. Ami számomra felettébb unalmas volt. Legalább ne lőtte volna el Clare a Will szemszöget, akkor fenn tudta volna tartani az érdeklődésemet, és ez még nagyon nagy gyengepontja a könyvnek, hogy minek ide több nézőpont, feleslegesen látjuk Willt, Sophie-t, Charlotte-ot és Magnust, ezzel csak helyet tölt ki, és elszúrja az izgalmat… már ami lenne.

A történet nagyon átlátszó, igazából nagyon semmi nem is történik az ide mennek, oda mennek dolgon kívül, csak az óh, nagy romantika, ami nekem szintén sok volt. Több párost is látunk, és mindegyikből csepeg a nyál, de olyan szinten, hogy nem bírtam elviselni. Míg a Végzet Ereklyéi 1-3-ban nagyjából minden párost értékeltem, itt sikerül három olyan rózsaszín dolgot elénk állítania, amitől én csak rosszul lettem, nem említve a fejezeteken át tartó szenvedéseket. Ez a tipikus szerelmi háromszöges könyv, és valahol jó az alapötlet: két fiú, akik feltétel nélkül szeretik egymást (mint barátok, bár én vitatnám), és van egy lány, akibe mindketten szerelmesek, és egyik fiú haldoklik, másiknak meg soha életében nem adott meg a szeretet. Hol olvastam én ezt már? Igen, egy fanficben, amit úgy hívnak Draco trilógia és ugyanez az író írta. Ami vicc, hogy szó szerinti átemelések vannak onnan, amit már a hatodik megjelent regénynél nem tudok elnézni. Míg a fanficben éltek a karakterek, itt egy iszonyat nagy bajom volt, hogy mindenki megváltozott.

Az első részben sem tudtam teljesen azonosulni velük, lehetett látni a párhuzamokat, bár annyira élesen nem, hogy zavaró legyen. Itt viszont Clare elénk is teszi, ki is mondatja az egyik szereplőjével, hogy Jace és Will egy és ugyanolyan, mert rokonok. Se Jem, se Will, se Tessa nem mutatott nagy karaktert, Ragnor Fellel is találkozunk, aki szintén valami odabökött dolog, nem találtam nagyobb személyiséget benne. Az új vicces mellékszereplő pedig leginkább Magnus Bane-re emlékeztetett.

A romantikára visszatérve, ilyen jelenetek játszódtak le például. (Nem szó szerinti idézet.)

– Tudom, hogy nem szeretsz, de csak szeretnék melletted lenni.
– Tudom, hogy nem szeretsz, de csak szeretnék melletted lenni.
– Jól hallottam, te azt mondtad szeretsz? Biztos nem igaz, te nem szerethetsz engem.
– Nem, nem, te nem szeretsz engem. Lehetek ilyen mázlista, hogy szeretsz engem?
– Nem, NEM! Lehetek én ilyen mázlista, hogy TE szeretsz ENGEM?!
*Gigi a háttérben szemen szúrja magát egy kaktusszal*

A legrosszabb az egészben, hogy egy párosnál elkönyvelné az ember, hogy kellett egy nyál vég, DE HÁROMNÁL?! Felettébb hihetetlennek találtam, hogy miközben ez egy epikus, sírós, szívet összetörő regény akar lenni, ilyenek kerülnek bele. Persze, értem én, kellett egy kis boldogsághormon, de ez nekem több volt a soknál.

Az a baj, hogy sokszor éreztem úgy, hogy ez csak egy erőltetett lehúzása a Végzet Ereklyéinek, kövezzetek meg nyugodtan érte. Amit lehetett értékelni a könyvben, azok az utalások voltak az Üvegvárosra és a Bukott Angyalok Városára. Emlékszünk? Vajon ki véste oda azt a titokzatos monogramot a Néma Város börtönének falára, és vajon mit akarhatott Tessa Idrisben Magnusszal? Na, ezekre fény derül, és ettől vált izgalmassá, ami elég érdekes, tekintve, hogy nem kéne ennyire összefüggőnek lennie a történetnek. De van itt Archer, meg Walker (Bukott Angyalok Városa), van itt egyértelmű utalás arra, hogy mi is a harmadik Végzet Ereklyéje (Üvegvárosra apró spoiler.) Szerettem persze a kor bemutatását, de mivel az Árnyvadászoknál annyira nem drasztikusak a női-férfi szerepek, mint akkoriban a normális világban, nem jött át nekem az igazi viktóriánus hangulat. Ami igazán értékelhető volt, az Magnus karaktere, aki biszexuális, ezzel ismét egy lgbt könyvet köszönhetünk sorainkban, és a barátság ábrázolása Jem és Will között, ugyanis annyira heteroszexuális szövegeik vannak, mint Samnek és Deannek az Odaátban, vagy Merlinnek és Arthurnak a Merlin kalandjaiban. Röviden: a slasherek (akik fiúkat akarnak összehozni) örülni fognak, mert arra van ám alapanyag itt, de ez a pici fanservice (rajongók kedvéért beleírt dolog) nekem kevés volt, hogy felhozza a regényt egy többször olvasós szintre.

Ami a legnagyobb gyengesége a Will-féle ökörségen kívül, az a rengeteg írói erőltetés, mintha Clare nem is gondolt volna arra, hogy rendesen kidolgozza a történetet, mert már mindegy mit ír, megveszik. Egy-két ékes példa:

1) Adott kettő nagyon különleges sorsú ember, mindkettőnek a tragédiája példa nélküli. Ők ketten VÉLETLEN találkoznak és legjobb barátok lesznek.
2) Ha egy démon mond nekünk valamit, és nincs rá semmilyen bizonyíték, benyeljük neki, mert a démonok nyilván kedves, őszinte lények.
3) A gyilkos, akit öt éve keresünk, ne legyen meg, ne találjuk meg soha, viszont VÉLETLEN jöjjön velünk szembe az utcán, az biztos hihető.
4) Hogy miért haragszik Gabriel Willre…
5) Milliónyi „véletlen épp arra jártam és a nagyon titkos tervről való beszélgetést kihallgattam jelenet” van.

Utáltam is a könyvet meg nem is. Nincs nagy epikus harc jelenet benne, bármennyire is azzal reklámozzák. Voltak benne jó kis részek, de 500 oldal erre bőven felesleges volt. Nem nevezném Clare legjobb művének, valahogy úgy érzem, ha ezt a szerelmi háromszöget akarta volna megírni, ki kellett volna hagynia az akció és nyomozós részeket, hiszen azok főleg, amik nagyon gyengék, no meg a természetfeletti magyarázatok. Az ötlet jó lenne, a kivitelezés hagy maga után kivetni valót, és ezek után én félek az Elveszett Lelkek Városától…





Kedvenc karakter: Nathaniel, Jessamine

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: az első fele végtelenül unalmas, bakik, bakik, bakik, a rózsaszín nyál

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Margaret K. McElderry

Kiadás dátuma: 2011. december 6.

Oldalszám: 528 oldal

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.