Év végi nagy poszt! Avagy Gigi kedvencei és az Arany Kaktusz díj győztesei

Eljött ismét az év vége, megint összegezni kéne, hogy miket is olvastam, és mely könyvek nyújtottak olyan élményt, amik felejthetetlenek voltak, vagy mert bődületes hülyeségükkel pusztították az amúgy is kevés agysejtjeim számát, vagy mert tényleg tehetséges írókkal állunk szemben. Tudom, hogy még csak 16-a van, de közelegnek az ünnepek, és ki tudja, mennyit fogok gép előtt pötyögve tölteni. Tavaly 24-én jelentkeztem a listával, most előrébb hozom, részben úgy érzem, hogy eget rengető könyvet már nem olvasok, részben meg minden könyvvel olyan lassan haladok, hogy ki tudja, a hátralévő két hétben mennyivel végzek.

Összesen 16 kategóriában versenyeztek a könyvek/írók, és nehéz azért azt mondani, hogy nem volt több mint 16 regény, amit érdemes lenne kiemelni a sokaságból. Néhány könyv olyan, hogy szerettem, sokat adott, de mégse tudtam rámondani, hogy igen, ez a páros annyira jó, igen, ez a történet megérdemli a „Gigi kedvence” díjat. (Ez de egoistán hangzik, de jobb nem jutott eszembe.) De mégis úgy érzem, hogy illene pár könyvet úgy műfajonként kiemelni, amik mind-mind élvezetes olvasmányok voltak, hiába nem kerültek fel erre a listára.

Elsőként kezdjük a romantikával. Bármennyire is nem látszik rajtam, szeretem a romantikus történeteket, még ha épp boldog is a vége, akkor is. Viszont szeretem, ha reálisan vannak ábrázolva az érzelmek és a kapcsolatok (ez alatt nem azt értem, hogy vérfarkassal nem lehet összejönni, mert az nem reális), és sajnos elég kevés olyan regény van, ahol ezt prezentálni tudják. Noha én főleg az ifjúsági könyvek között mozgok, és ez így is fog maradni, íme a 2011-es kedvenc romantikus könyveim:

Lauren Oliver: Delírium, Dia Reeves: Slice of Cherry, Richelle Mead: Örök kötelék, Nina Malkin: Swoon, Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazat mondok, Benina: A Boszorka démona, Cat Patrick: Forgotten, Amy Reed: Clean, Lisa Schroeder: I Heart You, You Haunt Me, Jane Austen: Büszkeség és balítélet, Ellen Hopkins: Perfect, John Green & David Levithan: Will Grayson, Will Grayson, Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek, Nina Malkin: Swear, Suzanne Collins: A kiválasztott

Az Éhezők Viadala óta szemezgetek a disztópiával, és bár a sci-fi teljesen távol áll tőlem, és ezt is oda szokták sorolni, mégis szeretem. Akadt idén ebből is minősíthetetlen, de lássuk azokat, amiket szívesen ajánlok:

Lauren Oliver: Delírium, Lauren DeStefano: Wither, Elana Johnson: Possession, Anna Sheehan: A long, long sleep, Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox, Suzanne Collins: A kiválasztott

Talán valamikor tavaly ébredtem rá, hogy bizony ifjúsági regényekben is lehet elborzasztót, szomorút és komolyat írni, ahol nem feltétlen van happy end, vagy ha mégis, akkor is csak keserédes. Hogy igenis lehet drogról, alkoholról, mentális betegségekről és egyéb problémákról hitelesen írni a fiataloknak. Ezért mindenképpen felsorakoztatnám az idei komoly könyvek listáját:

 Amanda Marrone: Uninvited, Amy Reed: Beautiful, Amy Reed: Clean, Dia Reeves: Bleeding Violet, Ellen Hopkins: Tricks, Jacki Morse Kessler: Hunger, Tabitha Suzuma: Forbidden

De mivel főképp urban fantasy mániás vagyok, meg ifjúsági romantikus fantasy rajongó, ezért jöjjön a Nagy Lista, azon fantasy könyvekről, legyen az felnőtt vagy ifjúsági, amiket azért megneveznék, hiába nem jutottak dobogóra:

 Alaya Johnson: Moonshine, Amanda Marrone: Revealers, Amanda Marrone: Uninvited, Benina: A Boszorka démona, Carolyn MacCullough: Always a Witch, Carrie Harris: Bad Taste in Boys, Diana Rowland: A démon jele, Jackie Morse Kessler: Hunger, John Ajvide Lindqvist: Hívj be!, Karen Marie Moning: Álom és valóság, Kelley Armstrong: The Gathering, Kendare Blake: Anna Dressed in Blood, Keri Arthur: Darkness Unbound, Keri Arthur: Darkness Rising, Laura Whitcomb: A Certian Slant of Light, Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés, Laurell K. Hamilton: Fogat fogért, Lisa Schroeder: I Heart You, You Haunt Me, Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Prófáciék, Rachel Caine: Élőhalottak bálja, Rhiannon Hart: Bloodsong, Richelle Mead: Örök kötelék, Rosemary-Clement Moore: Texas Gothic

Na, de lássuk az abszolút top listát:

1. A legjobb regény: Dia Reeves: Bleeding Violet - Miért? Mert Dia Reeves végre bemutatta, hogyan lehet rémisztően jó regényt írni, amiben minden benne van. Nem elég, hogy szól a szeretetről, és tényleges mögöttes tartalma van, de végig izgalmas fantasy történet, ami kellően borzongatós, kellően vicces, és a romantika is kitűnően van ábrázolva, nem is beszélve a karakterekről, és a világról. Bármit ír ezek után Dia Reeves, AKAROM!

2. Legjobb író: Kénytelen vagyok picit csalni, az idei évben rengeteg új tehetséges íróval ismerkedtem meg, és sokan hozzáadtak valamit az életemhez. Viszont, aki a legjobban eltalálta a karakterektől kezdve a világon át a történetig mindent, aki megríkatott, és órákig képes voltam katarzisban ülni a története után, az nem más, mint Matthew Sturges, a House of Mystery képregény atyja. Természetesen ez a Sandman spin-offja és lehet mondani, hogy nagyjából a karakterek 99%-a nem az övé, de ő írta, és ezzel sokkal szebbé tette a 2011-es évemet.

3. Legjobb női főszereplő: Idén igazából kevés igazán belevaló női főhőshöz volt szerencsém, és ketten voltak holtversenyben a címért, és mikor ezeket a sorokat pötyögöm is épp azon gondolkozom, hogy végül is ki nyerje. De az utolsó másodpercekben egy iciri-picirivel Violet nyer, a Bleeding Violet regényből. Hogy miért? Mert ő aztán igazán belevaló, nem csak a pasija körül forog a világ, és a családjáért bármit megtesz. Ugyanakkor szarkasztikus, bohókás, és mellesleg skizofrén. Ő az igazán hátrányos helyzetű karakter, bőrszíne és betegsége miatt, de ettől még nem adja fel, és küzd tovább, éli az életét. Bár a története lezárt, nem sorozat, nagyon sajnálom, mert olvasnék róla még sokat.

4. Legjobb férfi főszereplő: Nagyon kevés férfi főszereplős regényt olvasok, és idén az a kemény 3 darab, mint jó férfi főszereplőt hozott. De persze, a tini maffiózót és a tini szellemvadászt magasan verte a nagyon is felnőtt Felix Castor, aki szarkasztikus, és az az igazi magányos hős, nem egy izmos állat, de mégis megoldja az éppen elé kerülő ügyet.

5. Legjobb női (mellék)szereplő: Igazából, a legtöbb női mellékszereplő olyan semmilyen. Néha-néha egy-egy regényben megmosolyogjuk őket, de ritka, hogy lehet hozzájuk kötődni. Nem akarok ismét képregény hőst megnevezni, ezért lesz az idei év legjobbja: Anna, az Anna Dressed in Bloodból. Ritka jól kidolgozott szereplő, és nem csak a főhősnek van odabökve, hogy tessék, szeressél bele.

6. Legjobb férfi (mellék)szereplő: Nos, ezzel szintén bajban vagyok. :D De itt már csalok! A legjobban, aki a szívemhez nőtt, nem más, mint az, aki kényszerbetegesen öli meg a saját öccsét, sötét humora van, és szeret vérben pancsikolni. Ő nem más, mint a House of Mystery Káinja. (Vagy a Sandmané. Egyre megy. :))

7. Legjobb gonosz karakter: Megint úgy voltam, hogy sehol semmi jó, igazán szerethető, összetett gonosz karakter. Hát mi lett a mostani gonoszokkal? Kibe leszek én így szerelmes? Sajnálatos módon, idén nem férfi főgonosszal állunk szemben, hanem nővel! Mégpedig a rejtélyes főgonosz a House of Mysteryből, aki minden szálat mozgat a kezdetek kezdetétől. És nincs is annál megdöbbentőbb, mint hogy mit akar? Nem, nem világuralmat.

8. Legjobb vége-harcolós jelenet: Ezzel is megint gondban voltam idén. A legtöbb ifjúsági fantasy nem mer rendes vége jelenetet írni, csupán akkora akciójelenetek vannak, amin inkább könnyesre nevetem magam. És bár az elmúlt két évben mindig ifjúsági nyerte meg, Kelley Armstrong és Cassandra Clare miatt, 2011-ben ők sem hozták a megszokott formát, míg Armstrong egyszerűen csak nem harcolós jelenetet írt, csak menekülőset, addig Clare pedig elbénázta. (Nem, a Bukott angyalok városa végére nincs jobb szó.)  Így most megint felnőtt kategóriából jön a nyertes, és megint nem könyv. Ígérem ez lesz az utolsó: House of Mystery: Safe as Houses történet íve, ahol van ám nagy kobold vs. boszorkányháború, egy nevető vécépapír guriga, és egy Rambó plüss nyúl.

9. Legjobb romantikus jelenet: Ha romantika, akkor most egy olyat fogok elővenni, aki a romantikusnál nem nyert említést, és azért, mert ez egy igen furcsa könyv. Nem a szerelemről szól, ezért nem pakoltam oda, viszont többet ad, mint egy egyszerű romantikus könyv. Nehéz ezt szavakba önteni, főleg spoiler nélkül. De az idei év leggyönyörűbb, szívet szaggató jelenete Anna Sheehan érdeme A long, long sleep végén.

10. A legviccesebb jelenet: Idén kettő darab humorkönyvhöz is volt szerencsém, ami már nekem nagy szó, és bár persze, hogy Gaiman és Pretchett Elveszett Próféciája örök és vicces, mégis, mégis, Carrie Harris Bad Taste in Boysa nyeri meg ezt a címet, Armstronggal és a zombi lábbal. :D Bár őszintén a sellőfétises tesi tanártól kezdve, Jonah csirkejelmezéig minden vidám és abszurd ebben a könyvben.

11. A jelenet, amin a legtöbbet bőgtem: Volt idén is jó sok sírós könyv, legalábbis egy tucat biztos. De most Ellen Hopkins tarolt a Tricksszel, ami annyira negatív és annyira depresszív, hogy a könyv felétől végigbőgtem. És a vége… az utolsó jelenet…

12. Az a hely, ahova szívesen elmennék: Ez megint egy morbid hely lesz, csakúgy, mint a tavalyi. Idén Dia Reeves kellemes kis texasi városa, Portero nyert, ahol a lakosok a másik világok kapuit őrzik, nem tudhatod, mikor szippant be egy másik dimenzió, és reggeli bevásárlás közepette is megehet egy szörny, sőt még a fagylaltban is veszedelmes férgek lapulnak. Ki ne akarna itt élni, ahol minden perc csoda, belezés és vér?

13. A legjobb párosítás: Ritka, hogy őszintén szurkolok egy párosításnak, mert általában mindig olyanokért vagyok oda, akiknek csak subtextjük van, vagyis alapból nem is alkotnak egy párt, sosem fognak, csak izzik körülöttük a levegő. De idén meglepően sok írónak sikerült az én szívemet is rabul ejtenie. Fej-fej mellett haladt mindegyik, és sokat töprengtem, de a választásom Sinclair/Candice-ra esett, Nina Malkin: Swoonjából és Swearjéből, ugyanis ez nem éppen az átlagos romantikát mutatja be, hanem azt, amelyik fáj is, hiszen lehet itt megcsalás, árulás és a többi. Sőt, a pasinak még előző élete szerelme is van. Egy szóval: reális. És pont ettől lesz sokkal jobban magával ragadóbb, mint a többi párosítás.

14. A legcsavarosabb történet: A könyvek 99%-a teljesen átlátszó, az nem baj, nem az a lényeg, hogy meglepjen minket, olvasókat, hanem, hogy lekössön. Viszont van egyetlen olyan sorozat, amivel az idén ismerkedtem meg, aminél fogalmam sincs, hogy mi lesz, és annyira szövevényes a történet, hogy imádok tippelgetni. Ez Keri Arthur Dark Angels sorozata, az eddigi két részével Darkness Unbound és Darkness Rising.

15. A legszebb borító: Bleeding Violet ismét. Eleve a borítójával fogott meg, nem is olvastam, hogy mentális beteg a főszereplő, aztán később jöttem rá. És bónuszban, tökéletesen illik a történethez is.

16. A legszebb idézet: Anna Sheehan: A long, long sleep, ha rá gondolok, már kavarognak benne ismét az érzések:

"“And I know that I could. I could like you, let myself really care for you. But if I did, I just know that I’d throw more and more of myself down into that abyss, and it wouldn’t begin to fill it. Rose, you just need more than I have to offer. There’s so much pain there that I could never heal. And I’d want to. I’d shrivel up and wither long before anything started to get better for you. It would just be worse for both of us, in the end.”
I sighed. He was right. What I felt for him wasn’t really love, but it was more than mere desire. It was a need. And it wasn’t even a need for him, it was just a need for something. Anything. Everything.
Everything I lost."

Szabadfordítás:
" – És tudom, hogy képes lennék rá. Tudnálak kedvelni, törődni veled. De ha megteszem, tudom, hogy csak belevetném magam abba az ürességbe, és még csak nem is kezdené el megtölteni azt. Rose, neked több kell, mint amit én adhatok. Annyi fájdalom van benned, amit nem tudok helyrehozni. Pedig szeretném. Eltörpülnék és belehalnék, mielőtt bármi is jobb lenne számodra. A végén csak mindkettőnknek rosszabb lenne.
Felsóhajtottam. Igaza volt. Amit iránta éreztem, nem volt igazán szerelem, de több volt, mint puszta vágy. Egyfajta szükség. És nem is érte, hanem valamiért. Bármiért. Mindenért.
Mindenért, amit elvesztettem."

A Legrosszabbak avagy az Arany Kaktusz díj győztesei

1. A legrosszabb regény: Dora Craiban: Fénytörés - Miért? Kb. ugyanazért, mint tavaly a Szárnyak. Az alapötlet jó lenne, de sokat akart a szarka, és nem bírta a farka. A fogalmazás, a karakterizálás minden egy nagy negatív példa. 500 oldalnyi tömény kínszenvedés.

2. Legrosszabb író: Újdonságot ezzel nem mondok, az idei év nyertese még mindig nem tud írni, és ez abszolút nem személyes sértés… A felrobbanó holdak, a szenvedő, mentális gyerekként beszélő halottak, A GONOSZ EMBEREVŐ FŰ MEG FA, amit egy post-it cetlivel el lehet űzni. A szárnylevágás, a vérszűrés, az arany, de mégis láthatatlan isteni hintó. Ki más lehet a győztes, mint Lisa Jane Smith?

3. Legrosszabb női főszereplő: A legidegesítőbb, a leghihetetlenebb, aki egyszerűen nincs kidolgozva, de a lába elé kéne borulnunk… Helena Ferrer, az ártatlan sorozatgyilkos, Dora Craiban Fénytöréséből.

4. Legrosszabb férfi főszereplő: Most nagyon Stefan Salvatore felé húzott a szívem, vagy Damon felé, de megint van, aki megelőzte őket. A vámpír, aki jógázik, aki szereti a bogyós gyümölcsöket és a nyers és/vagy füstölt húst, no meg a csillogó csajokat: Matthew Deborah Harkness: A boszorkányok elfeldett könyvéből.

5. Legrosszabb női (mellék)szereplő: Majdnem mindenkit lehetne ide sorolni a rossz regényekből, de aki nagyon-nagyon kihúzta nálam a gyufát, az Suzanne az Angyali szerelem sorozatból (Elizabeth Chandler). Akinek minden mindegy, tesz a barátnőjére, a lényeg, hogy őt meghágják.

6. Legrosszabb férfi (mellék)szereplő: Jeremy Raven, a már említett Fénytörésből. A legrosszabb benne, hogy néha ilyen, néha olyan, rosszabb, mintha menstruálna. Nem értettem a nagy dühkitöréseit…

7. Legrosszabb gonosz karakter: Nem meglepő. Fénytörés. Nagy főgonosz. *sírva eltemeti magát*

8. Legrosszabb vége-harcolós jelenet: Jessica Verday nem írna rosszul, jó lenne az alapötlet… De ráfért volna egy kis gyakorlás. No de a vége epikus kínzás jelenet a The Hiddenben, hogy leültetik a főhőst ODAÁTOT nézni? Sam meg Dean nem rossz látvány, és még a hatodik évad sem volt annyira rossz, hogy kínzó eszköz legyen.

9. Legrosszabb romantikus jelenet: Stefan és egy már nem emlékszem a nevére lány. Az lenne a nagy romantika, hogy megtanítja követ dobálni a tóba… Amúgy ez a Stefan Naplói 2. – A vérszomj kötet érdeme.

10. A legrosszabb vicces jelenet: Éjfél (Vámpírnaplók 7.) kötetben annyira helyzetkomikumot akart írni Smith, hogy nagyon nem ment. Nagy veszekedés, vitatkozás Elena és Damon között, kopognak az ajtón, majd Elena kinyitja az ajtót, ott áll mindenki, és be is zárja… Én nem tudom, ettől az asztalt fejeltem, és a nagyon rossz vígjátékokat juttatta eszembe, de nem nevettem rajta.

11. A rosszabb drámai jelenet: A Vad (Éjszaka háza 4.) – maga a könyv annyira nem volt rossz, de ott az egyik halálesetnél annyira mű volt a beszéd, hogy elrontotta a hangulatot.

12. A legrosszabb kitalált hely: Lisa Jane Smith találmánya megint! A Sötét Dimenzió, ami igazából csak innen-onnan lopás.

13. A legrosszabb párosítás: Szexi Veterán/Mary-Sue/Almafiú a Hamvak csodálatos romantikus horrorjában. Mert a horrorba kötelező a szerelmi háromszög.

14. A legátlátszóbb történet: Igazából kettő is ideillene, de a Vámpírakadémia lezáró kötete azért mégsem érdemelné meg ezt a helyet, pedig szívesen elmagyaráznám Meadnek, hogy nem kéne erőltetni az információ kivágást az olvasó elől, főleg ha nem éppen annyira cseles, hogy senki nem jön rá semmire. De a másik ugyanilyen minőségű kötet az Éjszaka Háza 3. része (A kiválasztott), ahol már a 2. könyvben tudtam, hogy ennek mi a vége, így eléggé unalmas volt…

15. A legrosszabb borító: Nem fog szeretni a rajzoló, de ha már magánkiadásban adunk ki könyvet, próbáljuk a borítót normálisra megcsinálni, mert ettől rémálmaim voltak. G. B. Hellebrandt: Apály.

16. Legrosszabb idézet: Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyvéből epikus szerelmi vallomás.

"– Mivel babonáztál meg engem? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Nem pusztán a szemeddel, bár ha belenézek, valóban nem tudok világosan gondolkozni. És nem is azzal, hogy olyan a szagod, mint a mézé – azzal a nyakamba temette az arcát, egyik kezével a hajamba túrt, a másikat pedig végighúzta a hátamon; maga felé vonva a csípőmet.

Hozzásimultam; testünk úgy illeszkedett, mintha egymáshoz öntötték volna őket.
– A rettenthetetlenségeddel – mormogta, és éreztem a hangját a bőrömön – meg azzal, ahogy mozogsz, gondolkodás nélkül, és a csillámlással, amit akkor adsz ki, amikor összpontosítasz vagy repülsz."