Ugrás a fő tartalomra

Kiálts a szabadba - Írók figyelem!

Nos, egyrészt elnézést kérek, mert el vagyok maradva ezzel a poszttal, de hát megbotlottam útközben és amilyen szőke vagyok (néha szőke vagyok, néha vörös, néha barna), elfelejtettem ezt kirakni. Nem kell aggódni, ezt a felhívást nem én szervezem, tehát a saját életem problémái nem fognak közbeszólni, mint a másik kezdő írós pályázatomat. Ezzel megkerestek engem, és jó ötletnek találom, ezért majd amolyan zsűri-félében leszek benne. No de a pályázat szövege:


100 Novels – Kiálts a szabadba!
A pályázaton Magyarországon és határainkon túl élő, magyar nyelven alkotó szerzők, kizárólag magyar nyelvű novellákkal vehetnek részt. A novellák a fiatalkor/tinédzserkor örömeit és bánatait foglalják össze egy-egy történet keretein belül. A pályázat kiírója szándéka szerint a pozitív hangvételű alkotások segítséget nyújthatnak hasonló korosztályú olvasóknak és az őket nevelő szülőknek egyaránt.
Elsősorban 12-18 év közötti alkotók pályázatait várjuk!

Egy alkotó maximum 3 művel pályázhat. A novellák maximális terjedelme nem haladhatja meg a 6000 karaktert szóközök nélkül. A műveket szerkeszthető formában (Word) formátumban kell a 100novels@kayrabking.com elektronikus levélcímre elküldeni. A pályaművek előtt minden esetben fel kell tüntetni a szerző nevét, korát, email címét, illetve esetlegesen írói álnevét. Kérik, hogy a levél tárgyában szerepeljen a novella pályázatra való utalás és a csatolt fájl elnevezése utaljon a szerzőre.
Díjazás: A kiválasztott novellák megjelenési lehetőséget kapnak, a „Kiálts a szabadba” című novellás kötetben, amit a kiírók a 2013-as év folyamán szándékoznak kiadatni Magyarországon. A kész mű pontosan 100 darab novellát fog tartalmazni, a megjelölt témakört minél több nézőpontból megvilágítva az olvasóknak.
A pályázat kiírói a birtokukba jutott személyes adatokat, információkat egyértelmű felhatalmazás nélkül, harmadik félnek nem továbbítják, kizárólag a pályázattal kapcsolatos kommunikációra használják fel.
A pályázó nyilatkozik, hogy a pályázatra nevezett alkotásnak ő az alkotója, annak jogaival maga rendelkezik, és közlése nem ütközik semmilyen akadályba.
Beérkezési határidő: 2012. Június 10. (vasárnap éjfél)
Eredményhirdetés: 2012. Szeptember 10.
Minden pályázó visszaigazoló levelet kap, amikor pályaművét regisztráltuk rendszerünkben. Ennek hiányában az alkotások elküldését 72 óra elteltével ismételje meg, amíg a visszaigazoló levélnek nincs birtokában. Az eredményhirdetés végeredményéről kizárólag a nyertes pályaműveket értesítjük.
További információk: 100novels.kayrabking.com

UTÓLAGOS HELYESBÍTÉS: "A kiírás nincs korhoz kötve, csak javasol egy korhatárt, mivel azt gondoltuk, hogy ezt a korosztályt érintheti leginkább, de szívesen várjuk és fogadjuk idézőjeles idősebb írók alkotásait és és mindenki ugyanolyan eséllyel indul...nem teszünk kivételt! " (Kayra, a főszervező)

Megjegyzések

  1. Na basszus...öreg vagyok én már ehhez. :D

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Én korosztályra jó lennék, de nem nagyon hemzsegnek a pozitív, illetve a kamaszkorról írott szösszeneteim. De júniusig még hosszú az idő. :D

    VálaszTörlés
  4. Kedves hozzászólók és érdeklődők!

    Én lennék a főszervező és itt is tennék akkor egy kis helyesbítést hátha eljut azokhoz, akik hasonlóképpen elértik a pályázatot. Ne értsetek félre, ez nem a ti hibátok, hanem a pályázati kiírásé. A kiírás nincs korhoz kötve, csak javasol egy korhatárt, mivel azt gondoltuk, hogy ezt a korosztályt érintheti leginkább, de szívesen várjuk és fogadjuk idézőjeles idősebb írók alkotásait és és mindenki ugyanolyan eséllyel indul...nem teszünk kivételt! Sok sikert mindenkinek és nézzetek be a pályázat hivatalos oldalára, ahol többek között ezt a helyesbítést mér megtettük. Kellemes hétvégét! Kayra

    VálaszTörlés
  5. Javítottam is a kiírást! :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Gigi, kitettük a linked az oldalra :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige