Dan Wells: Szörnyeteg úr

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A John Cleaver trilógia 2. része.

Úgy általában az egészről: John Cleaver tavaly megölt egy démont, hogy megállítsa a városában garázdálkodó sorozatgyilkost. Ezzel nem is lenne gond, ha John történetesen nem lenne szociopata és mivel eddig is szigorú szabályok szerint élt, hogy beilleszkedjen a többiek közé, most még nehezebb dolga van, hogy már megszegte a legnagyobb szabályt és megölt valakit. Egyre többet fantáziál arról, hogy másokat bánt, és lassan a piromániájával sem tudja elnyomni a késztetést, hogy öljön. Ám egy új gyilkos bukkan fel a környéken, aki kegyetlenül megkínozza az áldozatait, így lehet, hogy John sötét oldalának újabb célpontja akadhat anélkül, hogy a hozzá közelállókat bántaná.

Igazából nem tudtam, hogy a Nem vagyok sorozatgyilkost hogyan lehetne folytatni, de mivel Dan Wells bekerült a kedvenc íróim közé, ezért nem féltem ettől a könyvtől, hiába trilógia második része.

John, bár szociopata, az egyik kedvenc főszereplőm, talán pont azért, mert olyan egyedi és érdekes egy ilyen tinédzser szemszögéből olvasni, így még ha maga a cselekmény nem is valami kiemelkedő, a narrátor hangja az.

Még a különféle átlagos tinédzser problémákat is üdítő volt olvasni más szemszögből, ugyanis a krimi szál megint nem olyan hangsúlyos, mint az első részben, sőt talán ott még jobban megoldotta Wells ezt. Igazából az író nem is akarja ezt kifejezetten fantasy kriminek eladni, és az emberi problémákra összpontosít, mégis jobban örültem volna valami izgalmasabb nyomozásnak. Habár a gyilkos kiléte eléggé átlátszó – az első megjelenése után már lehet rá gyanakodni –, és John túl gyorsan meggyőzi magát arról, hogy ismét démonnal van dolga (bármennyire is arra vágyott, akkor is szinte bele se gondolt, hogy ember lehet a tettes) és konkrét nyomozás nincs is egy-két gondolkozó monológon kívül, attól még sosem untam a könyvet.

Ami igazán felhúzta a történet színvonalát számomra a végén található hangulat volt, ami egy Különleges Ügyosztály részre emlékeztetett, szinte szó szerint, én pedig bármennyire morbidan is hangzik, szeretek hátborzongató dolgokról olvasni. Hiába egy démon hajtja végre itt az embertelen kínzásokat, ilyenek a való életben is előfordulnak, és ettől lesz igazán elborzasztó az egész. Talán van, akiknek ez sok, de akik bírták a boncolások naturista leírását, azoknak ez sem kottyanhat meg.

A történet középpontjában azonban John küzdelme áll, ugyanis mióta megölte a démon Crowley-t, egyre nehezebben tartja be a szabályait. Már Szörnyeteg úrnak hívja azt a részét, aki az erőszakra vágyik és a könyv folyamán John egyre inkább vesztésre áll a saját démonával, olyannyira, hogy észrevehetetlen átmenettel lesz a kisebb, tiltakozó hang a fejében az, aki eddig az uralkodó, racionális fele volt. Wells nagyon jól játszik a narrációval és John belső küzdelmei így ugyanolyan érdekesek voltak, mintha egy pörgősebb könyvet olvastam volna.

Ami igazán kiemelkedő, hogy John próbál úgy jó lenni, mint bármelyik másik ember, de neki még nehezebb dolga vagy (vagy csak másképpen van nehéz dolga), mert nem tud együtt érezni a többiekkel. A jó és a rossz kettősségét nem csak John élheti meg, ugyanúgy más is, de a szociopata problémával Wells kihangsúlyozza ezt, hiszen a főszereplőnknek könnyebb másokat komoly életveszélyes módon bántani, noha a világban nem csak ennyiből áll a rossz.

És igazából ettől olyan jó ez a regény: csak egy fantasy köntösbe burkolt történet ez arról, hogy mi tesz minket emberré és hogy milyen sötétség lakhat az emberi lélekben. John szociopatasága és a démonok bizonyos képességeit is párhuzamba lehet húzni, de igazából pont arról szól, hogy egy átlagos ember is képes lehet ezekre a gonosz tettekre, és ahogy Johnt is hősként látják a városka lakói, egy visszahúzódó, kedves gyereknek, úgy lehet, hogy mi sem látjuk és ismerjük teljesen a körülöttünk lévőket, mert az igazi gonoszság bárhol elbújhat.

Crowley-t ismét előhozzák, hogy mennyire ironikus, hogy egy született, ősi gonosz érzett szeretetet és ez változtatta meg, ettől lett igazán ember, vagyis az embereket igazából a kapcsolataik határozzák meg, és a pozitív érzelmek tükrözik az igazi énünket és ez jelenti az emberségességet. Az új démonunk pedig ismét tükröz valamit John személyiségéből, és míg Crowley a szeretet képviselte, az új démon az érzelmek hiányát és azoknak kétségbeesett megismerési vágyát. Így ahogy a démon megkísérti Johnt, igazából a saját belső démonának is nemet kell mondania, legalábbis megpróbálnia.

De persze sokkal emberibb és hétköznapibb problémák is előkerülnek a könyvben. A kapcsolatok, ami amúgy is nagyon alapja a regénynek. Ismét a szülő-gyerek közötti szál is megjelenik, ahogy a két testvér között is, hiába nem értik meg teljesen egymást, attól még próbálnak segíteni egymásnak és valahol mélyen szeretik egymást, törődnek a másikkal. Mivel John szülei elváltak ez is rányomja a bélyegét az egész személyiségére, és a testvérére is, aki most egy az apjukhoz hasonló, abuzív férfival kezd kapcsolatot.

Viszont ezek mellett ott van John és Brooke kapcsolata, és bár Johnnak a szociopata részét is le kell küzdenie, sok jelenet egyszerűen csak az esetlen, első tinédzser szerelemről szól, és jókat lehet rajta nevetni, ami feldobja az amúgy picit komor hangulatot.

Ez a kötet is nagyon jól sikerült, egy rövid kis fantasy az emberi lélek sötét oldaláról, és aki elég erős gyomrúnak érzi magát hozzá, azoknak szívből ajánlom.

Kedvenc karakter: John

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a romantika (bármilyen morbid kijelentés is legyen ez :D)

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Fumax

Kiadás dátuma: 2013. április

Oldalszám: 280 oldal