Kelley Armstrong: The Rising (A lázadás)

2013. április 18., csütörtök

Hogy akadtam rá: Egy mit olvassunk az Alkonyat után cikkben akadtam rá.
Sorozat: A Sötét erő sorozat 6. és a Darkness Rising trilógia 3. része.

Úgy általában az egészről: Maya Delaney alakváltó és erre kb. egy hete jött rá, innentől kezdve az élete fenekestül felfordult. A kis város, ahol élt igazából csak egy természetfelettiekből álló csoport, a St. Cloudék laboratóriuma volt, ahol már kihalt természetfeletti lényeket próbáltak újra visszahozni. Ez a kísérlet nem mást, mint a Főnix Projekt. Ám erről más csoportok is tudomást szereztek, így a kis várost evakuálni kellett és az azt követő helikopter szerencsétlenség után, Maya több barátját elkapták, és a szüleiknek pedig azt mondták, hogy minden gyerek meghalt. Maya a gyerekkori barátjával, Daniellel és az egyik haverjával, Corey-val maradt, és nekik kéne egyedül szembenézni két veszélyes társasággal. Összesen csak egy nevük van, aki segíthet nekik, de a problémák ott kezdődnek, hogy az a valaki halott. Honnan fognak így segítséget szerezni?
Ez a Sötét erő sorozat vége, és mint olyan, nagyon nagy elvárásaim voltak, de Kelley Armstrongban nem kellett csalódnom, ismét hozta a formáját. A The Rising az, amit én minden akció-kaland-romantikus ifjúsági regényben látni szeretnék.

Az akció-kaland része üdítően kellemes volt, az egész könyv egy akció jelenettel kezdődik, és a szereplők és velük az olvasók sem nagyon pihenhetnek. Egyik életveszélyes helyzetből csöppenek a másikba, és öröm volt nézni, hogy a karaktereink nem sírnak, hanem tervezgetnek, és megoldják a helyzetüket. Eközben persze bármennyire is szeretnék a szüleiket újra látni, nem áltatják magukat, és tudják, hogy valamelyiküknek csak köze kellett legyen a kísérletekhez, tehát nem futnak anyucihoz és apucihoz, hanem megpróbálnak önállóak lenni. Ami nagyon nagy erőssége a könyvnek, az Maya, aki Chloéval ellentétben, nem egy visszahúzódó lány, és tényleg ő a csoport vezetője, ő tudja összefogni a csapatot. Armstrong így teremt igazán kedvelhető és erős női főhőst, hogy két izompacsirta fiú mellett a főszereplőnk a vezető.

Amit szeretek a könyvekben, hogy reális: Nem próbálja azt mondani Armstrong, hogy mindenki túléli az utcán, és hogy könnyű az utcákon alvóhelyet találni. Az ilyen apróságok, mint a hajléktalanok, a drogfüggőség és a többi teszi hihetővé az egész helyzetet. Noha a főszereplőink kivételesen luxus életet éltek, mégis a körülöttük lévő világot nem akarja rózsaszínre festeni az írónő, ami sok ifjúsági regényben előfordul. A főszereplőink közül egy-kettőnek vannak háttér családi problémáik: alkoholista, abuzív apa, van, aki gyógyszerfüggő volt, és van, aki homoszexuális, mégis ezek nem főtémák, de nem is játssza el őket Armstrong, hanem ezzel mutatja be, hogy bizony az élet nem habos torta, és ha kiválasztunk véletlenszerűen öt gyereket, igenis lesznek emberi problémáik.

Amivel foglalkozik a könyv nagyon, az a család. A főhőseink ezért küzdenek, hogy ha semmi más nem is jön össze nekik, legalább a családjukat kapják vissza, ami ha belegondolunk Maya esetében nem is a vérszerinti szülőket jelenti, mégis egy csodálatos, szerető családja van. Ugyanakkor új szereplőnknek (ugyanis előkerül Maya testvére) nem volt családja, és míg Maya család az örökbefogadó szülők jó oldalát képviseli, addig a testvére megszenvedi azokat, akik csak pénzért vállalnak el gyerekeket. És Armstrong ezzel mutatja be, hogy ha valakit a szülei hagynak cserben, az milyen hatással van a személyiségére, hogy mennyire nem bízik senkiben. Ezek mellett pedig Mayáék biológiai apja is próbál kapcsolatot teremteni a gyerekeivel, amit szintén realitással ábrázol az írónő, nem pedig túlcukrozva. Van, akinek a családja sikeresen összeszedi magát és van, akinek nem.

És az egész könyvre ez jellemző, hiába van vége, hiába szép lezárás, nem minden tökéletes, hiszen az életben sem minden az. A szereplőknek kompromisszumot kell kötni, és már előre látom, hogy hány olvasónak nem fog tetszeni, akik hozzá vannak szokva a hollywoodi cukormázhoz.

A végén két nagyobb dolog is van, amin én személy szerint meglepődtem. Az egyik az egész történet lezárása, bár amikor már csak 80 oldal volt hátra, és még mindig csak pörgős akciójelenet volt, kezdtem sejteni, hogy nem lesz olyan rózsaszín lezárás, mint számítottam volna rá. A végén (olyan 300. oldal körül) előkerül a régi csapat, az előző trilógiából, és ők is ebben a kötetben nyerik el a történetük befejezését, ami egy picit nyitott. Armstrongtól amúgy sem vártam, hogy szájbarágósan mindenkinek leírja a történetét, de olyan a vége, hogy az olvasó maga döntheti el, hogy mi fog történni. Nem zavaróan nyitott, ahol a könyvet a falhoz vágná az ember, hanem pont kellően, hiszen ez a kérdés, ami felvetődik, már csak akkor válaszolható meg, ha a szereplők felnőttek lennének, ez pedig ifjúsági könyv, így kellő teret hagy nekünk az író, hogy elképzelhessük mi lesz velük.

A másik megdöbbentő dolog számomra a romantika. Bár az első két részben nem volt annyira a kedvemre az itteni romantika, itt sikerült elérnie Armstrongnak, hogy szurkoljak nekik, és természetesen itt is csak a legutolsó lapon dől el a romantika kérdése, hasonlóan az előző trilógiához. És bár az epilógus a romantikáról szól, a könyv többi részében egyáltalán nem számottevő, maximum két jelenet van és azokat is könnyed humorral oldja az írónő, így nem kerül előtérbe, csak jelen van, mint az élet része. Ami külön öröm volt: látni Derek és Chloe kapcsolatát és az, hogy hiába van egy tucat tinédzserünk nem párosít össze mindenkit mindenkivel Armstrong, sőt, hiába van valakik között fellángoló érzelem, vagy hiába flörtölnek, az nem azt jelenti, hogy örökre szerelmesek maradnak, illetve, hogy egyáltalán összejönnek.

A Sötét erő sorozat az egyik legjobb szórakoztató ifjúsági regény, adrenalin lökettel, szerethető karakterekkel és nagyszerű romantikával. Alig várom Armstrong következő sorozatát.



Kedvenc karakter: Maya, Ash, Corey, Sam, Derek, Chloe

Ami kifejezetten tetszett: a romantika, a vége, Derekék

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2013. április 2.

Oldalszám: 416 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.