Victoria Schwab: Az archívum

2013. április 11., csütörtök

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: Az archívum 1. része.

Úgy általában az egészről: Mackenzie képes a múltat és az emlékeket olvasni, mintha régi, néma filmeket nézne. E miatt kerülhetett be az Archívumi dolgozók közé, ahol a nagyapja is dolgozott, és miután ő meghal, Macnek kell folytatnia a munkát, ami abból áll, hogy a megtébolyodott és felébredt holtakat, vagyis Történeteket visszavigye a helyükre. Bár a Történetek, amiket le kell szállítania, nem igazán emberek, csak az élők emlékeinek feljegyzése, mégis könnyű ezt elfelejteni, mert leginkább szellemekre hasonlítanak.
Mackenzie jó a munkájában, de nem csak ezzel és a munkával járó állandó hazugságokkal kell megküzdenie, ugyanis egy éve elvesztette a kisöccsét, és a családja azóta gyászba burkolózik és szétesőben félben van. Ezért a szülei úgy döntenek, hogy egy új kezdet jót tenne nekik, elköltöznek egy régi hotelből átalakított házba, ami hiába gyönyörű, de tele van emlékekkel, amit Mac el tud olvasni, és pont az ő lakásukban gyilkoltak meg ki tudja hány évvel ezelőtt egy lányt. Ezzel együtt pedig vagy háromszor több munkája van az elkóborolt holtakkal. Vajon véletlen egybeesés vagy valami nagyobb összeesküvés húzódik meg a háttérben?

Ez az a könyv, amiről megint mindenhonnan túl jókat hallottam, és bár érdekelt a holtak emlékeinek könyvtárban való feljegyzése miatt, így mégis féltem, hogy nem lesz olyan ütős és egyedi, ahogy minden kritika sugallta. De nem kellett csalódnom a könyvben, és végre a sok sablonos ifjúsági regény között megint sikerült olyat találnom, ami bemutatja, hogy attól, hogy még valami tinédzsereknek íródik, nem kell együgyűnek lennie. Az archívum minden, amit szeretnék látni egy ifjúsági fantasyban.

Abban rejlik a könyv varázsa, hogy egyszerre egyensúlyoz komoly témával, kísérteties hangulattal és a könnyed, ifjúsági romantikával és humorral. Az archívum olyan maga, mint a helyszín, ahol játszódik, egy régi, múlttal rendelkező, egykor csodálatos hotel. Minden sarkában meglepetés, rejtély, és hiába van tele élettel, mégis körbelengi egy kísérteties hangulat is, meghúzódik a sok mosoly mögött a fájdalom, a halál és a gyász.

A történet maga három szálon fut, egyrészt látjuk, ahogyan Mac küzd az öccse elvesztésével és megpróbál tovább lépni és elfogadni azt, amit lehetetlen, hogy meghalt a testvére 10 évesen. Ráadásul ezt nehezíti, hogy tud az Archívumról, ahol a testvére emlékeinek feljegyzését tárolják, de nem nyúlhat hozzá, és hogy bármilyen tárgyat tud olvasni, amikben emlékek rejtőznek, így még nehezebb elbúcsúznia a testvérétől. A másik szálon az átlagos Archívumi munkát látjuk, ami kellemes akció jeleneteket biztosít, és itt is folyik nyomozás. Noha a nagy csattanót kitaláltam előre, még így sem éreztem erőltetettnek, és ugyanúgy lekötött minden apró nyom, amit Mac talált.

A harmadik szál pedig a nyomozás, amibe Mac maga kezd bele. Ki kell emelnem azt a hangulatot, amit a könyv árasztott. Nem mondanám, hogy félelmetes, de libabőröztem tőle mégis, amikor Mac a hajdani hotelt járta a régi gyilkosságot kutatva, mert valahol én mindig is szerettem az olyan épületeket, amiknek múltja van, és nem lehet tudni, pontosan mi történt. Jó és rossz emlékek húzódhatnak meg a régmúlt szépségének lepusztult falai között, és olyan jó érzés ezeket felfedezni és elmerülni a múltban, az Archívum pedig pont ezt az érdekes légkört teremti meg.

Ezek mellett pedig a világ, amit elénk tár varázslatos és kísérteties egyben, ötletesen használja a kulcsok és az ajtók mitológiáját, és a túlvilág (az Archívum) és az itteni világ közötti tér, a Sikátor kellemesen borzongatóra sikerült.

Noha alapjában véve szomorú hangulat járja át a könyvet, mert a gyász és az élet-halál kérdés központi téma, mégis könnyed olvasmány is, hiába voltak érzelmileg kifacsaró részek, ahol úgy sírtam, mint egy kis gyerek, mégis Schwab jól bánik a humorral, a főszereplő szarkasztikus narrációján jókat nevettem. A tipikus ifjúsági romantikus elemek is fellelhetőek (új, rejtélyes fiú), viszont az írónő annyira jól játszik velük, hogy ezekkel csak egy kis derűt és életet vitt a történetbe. Sokan már felnyöghetnek, hogy igen, itt is van egy kialakulófélben lévő szerelmi háromszög, de ez a jobban megírt fajtából való és a romantika csak a karakterekhez ad hozzá, és nincs előtérben, pont, ahogy én szeretem. Az egyik romantikus szál a főhősnek abban segít, hogy helyesen dolgozza fel a gyászt, és jöjjön rá szép lassan, hogy van még miért élnie és lehet jobb az élet, a másik romantikus szál pedig ennek pont az ellenkezője, és azt jelképezi, amikor az ember menekül a problémái elől.

És valahol ezért is olyan jó könyv ez, mert mindennek van mondanivalója a könyvben, az összes fantasy elem képvisel valamit. Ahogyan Mac nyomozni kezd, hogy lezárja azt a régi gyilkosságot, ami a hotelben történt, úgy próbálja meg a saját öccsének halálát feldolgozni és lezárást keresni. Az egész mindenki emléket hagy tárgyakon elem pedig könnyűszerrel visszavezethető arra a mondanivalóra, hogy mindenki tényleg megérinti a környezetét és az embereket, és hagy maga mögött valamit.

Az egész könyv az emlékek körül forog, akár arról legyen szó, hogy a rossz dolgokat mennyire könnyen le tudjuk tagadni, még ha nem is ez az egészséges feldolgozás módja, sokszor a már halott emberekről megőrzött emlékekről. Az egész Archívum és hogy az ott dolgozók mennyire közel állnak a halottakhoz, de közben hazudnak a családjuknak a munkájukról és a lényük egy nagyon jelentős darabjáról, azt az állapotot festi fel, amikor a gyásszal küzd az ember, és valahogy a halál jelenléte körbelengi a mindennapokat. Többféle gyászt is látunk a könyvben, hiszen több karakter vesztett el családtagot: A főhős nemcsak az öccse erőszakos halálával küzd, és hogy nem kapták el a tettest, de a nagyapját is elvesztette, habár az öregkor miatt, és Schwab bemutatja, hogy mennyire más ez a két fajta gyász, de mégis ugyanolyan fájdalmas. Ezt csak tetézi azzal, hogy a könyv fele visszaemlékezés arra, amikor a főhőst a nagyapja kiképezte Archívumi munkára, az emlékek pedig közvetlen stílusban íródtak, mintha a főhős a nagyapjának mesélné vissza őket. Az pedig, hogy ezek az emlékek mennyire kapcsolódnak éppen a jelenhez, azt mutatja, hogy mennyire átitatja egy személy jelenléte az ember életét, még ha az adott személy már rég meg is halt. Hogy mennyire velünk élnek tovább, akiket elvesztettünk. A háttérben más karakterrel látjuk a gyász romboló erejét is, hogy milyen, amikor nem tudjuk feldolgozni és kiteszi az egész életünket.

Az Archívum remek ifjúsági fantasy, a már megszokott elemeket ötvözi valami ridegen valóssal és szomorkással, és ettől lesz igazán kellemes olvasmány. Kortól függetlenül ajánlanám bárkinek, én nagyon várom a folytatást.

A kötetet és a lehetőséget, hogy megjelenés előtt olvashattam, köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

Kedvenc karakter: Mac, Owen, Roland

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, a karakterek, a világ, a romantika

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás dátuma: 2013. április 18.

Oldalszám: 272 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.