Victoria Schwab: Felszabadulás

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: Az Archívum 2. része.

Úgy általában az egészről: Közel három hét telt mióta Owen, a renegát Történet megpróbálta lerombolni az Archívumot, a helyet, ahol a holtak emlékképének másolatait őrzi. Mackenzie, a fiatal Őrző, akinek feladata a megszökött Történetek visszavitele, megakadályozta ezt, méghozzá úgy, hogy Owent a semmibe lökte, így a fiúnak végleg vége, mégis kísérti Mac álmait. A gond csak az, hogy Mac egyre fáradtabb és a rémálmok lassan átfolynak az ébrenlétbe, és így a lánynak még nehezebb az új iskolai tanévvel és az új iskola társaival megbirkózni, habár már első nap felkelti az ügyeletes szívtipró figyelmét. Ráadásul kiderül, hogy Wesley is tartogat titkokat, mint például, hogy abba az elit iskolába jár, ahova Macet íratták. De persze egy Őrző élete nem lehet ennyire egyszerű: Sorra tűnnek el emberek rejtélyesen, amihez valami köze van Macnek.

Jajj, ez a könyv! Az első részbe egyből beleszerettem, mert Schwab annyira hátborzongatóan jó világot teremtetett és imádtam, hogy olyan valósak és emberiek a szereplők, és a gyász nem csak toldalék dráma elem volt. És ez a rész sem rossz, de annyira elmaradt az első résztől, hogy egy kicsit csalódtam. Először is: Ez a kötet sorozatzáró lett volna, – és még mindig bizonytalan a harmadik rész megjelenése –, és annak nagyon kevés, hiszen hiába lógat be Schwab Wesley-ről információkat, hogy talán a rajongói megismerhessék a családi hátterét, egyszerűen a kifejtés és az érzelmi hatás elmarad, és a történet is nyitottan ér véget. Na, persze el lehet képzelni, hogy mi fog következni, de nekem ez tipikusan olyan lezárás volt, ami egy nagy fináléhoz fog vezetni. Szóval Schwab hiába írta ezt befejezésnek, teljesen átvezető rész íze van, és sajnos ezért „trilógia középső része” betegségben szenved.

Leginkább csak három dolog rontotta le számomra az olvasási élményt: A történet elég egyszerű, semmi csavar nincs benne, és leginkább még nyomozás se, nagyon sok szálon futna a történet – iskolai élet, romantika, az eltűnések, az Archívumi elégedetlenkedés, Mac rémálmai –, ettől pedig néha belassul a regény, és előkerülnek azok a fránya erőltetett cselekményelemek, amiket ki nem állhatok. Mac amúgy okos főszereplő lenne, de itt pusztán azért, hogy lehessen bonyodalom, nem mond el senkinek semmit, illetve pont a legfontosabb részeket nem, VÉLETLENÜL pont azokat a részeket, amire a másik fél simán tudna válaszolni, és elsimítana 50 oldalnyi felesleges szenvedést. Egy kicsit becsapva érzem magam, mert a főcselekményt egyszerű kommunikációs félreértésre építette Schwab, ami számomra idegtépő. Ezek mellett egy kicsit túl sok véletlen és erőltetett VÉLETLEN kapcsolat került a kötetbe – az ügyön dolgozó nyomozó éppen Mac barátnőjének apja és hadd ne mondjam, a főcsavar magyarázatában akkora lyuk van, hogy egy kamion is átfér rajta.

De míg a történet része elkapkodott és enyhén összecsapott, Az Archívumból már megismert hangulat megvan, és ezért szerettem olvasni. A gyász még mindig szerepet játszik Mac életében, és ezzel együtt még az Owennel történtek traumája is üldözi a főhősünket, ami Macet a töréspontja felé taszítja. A történet javarészt arról szól, ahogy Mac megpróbálja összeszedni az élete és elméje törött darabjait, és ez amit nagyon imádtam. Végre egy könyv, ahol a főhőst igenis megviseli, ha meg akarják ölni, és nem csak egy vállrándítással elintézi. A regény hangulata ezért nyomasztó, és Schwab továbbra is úgy festi fel az érzelmeket a szavakkal, így egy kicsit én is együtt szenvedtem és veszítettem el az eszem Mackel.

„− Szerintem túl sok páncélt viselsz − mondja. Felvonom a szemöldököm, de ő folytatja. − A páncélban pedig az az érdekes, hogy nem csupán távol tartja a többi embert, hanem minket is benntart. Felépítjük magunk köré, és közben nem jövünk rá, hogy ezzel bezárjuk magunkat. És voltaképpen a végén két ember leszünk. A fényes fémváz…

Az acéllány.

− … és az ember odabent, aki közben darabokra hullik.

− Én nem.

− Nem lehetsz két ember. A végén aztán egyik sem leszel.”

Mac pesszimizmusa is kiérződik a sorok közül, és hiába ifjúsági regény ez, a világ nem szép és tökéletes, és Mac már látja az Archívum hibáit. És igazából ez a történet nem másról szól, mint Mac harcáról a rémálmaival, saját félelmeivel és kétségeivel. El kell döntenie, hogy mit gondol az Archívum szabályairól, hogy mihez is szeretne kezdeni az életével, és fel kell dolgoznia, hogy talán a hőn szeretett nagyapjának is lehettek hibái.

„Ahogy az ajtó becsukódik mögöttem, visszatartom a lélegzetem, mint a gyerekek, amikor temető mellett mennek el. Ez babonaság − csak valami ostoba remény, hogy a rossz dolgok nem fognak megtörténni, ha az ember nem lélegzi be őket.”

Ugyanakkor felmerül annak a dilemmája, hogy megéri-e emlékezni a fájdalmas dolgokra, még ha közben meg is törnek-e minket, és ezt Schwab nagyon ügyesen ki is emeli a történetet beborító visszaemlékezésekkel. Míg az első részben csak a Papival eltöltött időre emlékszik vissza Mac, itt a Wesley-vel töltött nyári szünettől kezdve, Owenen és Benen át mindenféle emlékeket láthatunk, ezzel is alátámasztva azt, hogy az emlékek építenek fel minket, mindegy milyen nehéz is velük.

A romantika is előtérbe kerül, ugyanis újabb szerelmi háromszöggel találkozhatunk, de mégsem éreztem soknak. Noha Wes nekem nem az esetem, de nem is idegesített, és valószínű, hogy a rajongói imádni és falni fogják a sorait. Mégis szerettem, hogy Schwab egy újabb választási lehetőséget görgetett Mac elé, mert így végre Mac normalitásra vágyó énjét is képviselte egy fiú, és ezzel segített a főhősünknek feldolgozni, hogy mit is akar igazán.

A Felszabadulás inkább szól a lelki sebekről és a karakterfejlődésről, mint a nyomozásról, a csendes, bőr alá bekúszó rettegésről és őrületről, így aki nem feltétlen vár cselekményközpontú regényt, ugyanúgy élvezheti, mint az első részt.

A kötetet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

Kedvenc karakter: Owen, Cash

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, ahogy a traumát kezelik

Ami nem tetszett: lassú, átlátszó történet, Mac egy picit ostoba

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás dátuma: 2014. április 25. (eredeti: 2014. január 28.)

Oldalszám: 296 oldal

Honnan: kiadótól recenziós példány