John Ney Rieber: The Books of Magic - Bindigs (A Mágia Könyvei - Kötelékek)

2010. április 28., szerda

Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus lettem, és eljutottam odáig, hogy megnézem milyen képregényeket alkotott a Mester. Mivel nem voltam egy nagy képregény őrült ezért először a tizenéves fiúról szóló Books of Magicet olvastam el.

Úgy általában az egészről: Először is: ne tessék ezt keverni a Gaiman által írt Books of Magickel. Ezt szokták a Books of Magic 2-nek is hívni, mivel ezt Gaiman után írták, Gaiman karaktereivel, méghozzá egy John Ney Rieber nevű úriember, de ez cseppet se tántorítsa el a Gaiman fanokat, garantáltan megragadó ez a képregény.

Tehát ott folytatódik minden, ahol eddig tartottunk. (Vagyis nem egészen, mivel a Children's Crusade-et kéne előbb elolvasni.) Tim lehetne a legnagyobb varázsló, de ő köszöni szépen visszautasította ezt. Alkoholista, egy kezű apjával él, akit maga alá temet a bánat, mivel egy autóbalesetben vesztette el karját és persze feleségét.

Eközben a Tündeföldön gondok akadnak, mivel kezd kihalni, de a Királynő, mert annyira makacs és önző, ezt elfedi bűbájokkal. Viszont Tamlin, a régi szeretője, egy halandó solymász, akit elcsábított Tündeföldre réges rég, mindenáron szembesíteni akarja. Mit tehet hát? Felkeresi Timet, hogy segítsen neki, de persze a Királynő résen van, és elküldi egy igazán aljas kis alattvalóját, és Tim életével zsarolja meg Tamlint, hogy térjen vissza. Így Tim egyedül marad, de a hajléktalan emberke, akinek segítettek és tud mindent a varázslatról, elszólja magát. "Ne aggódj az apád miatt, Tim." Vagyis Tim apja Tamlin, és itt kezdődnek a bonyodalmak.

Tim mindenáron ki akarja deríteni az igazságot, mi pedig vele tartunk, megküzdünk egy mantikórral, aki mindenáron a tudományban akar hinni, miközben ő emészti el a Tündeföl mágiáját, meg is halunk, találkozunk Halállal és ellátogatunk a békés kis otthonába, ahol teázunk vele, és végül persze egy cseppet sem boldog véggel találjuk szemben magunkat.

Mit lehetne mondani? A történet? Zseniális, szép, és hiába tizenakárhány éves szereplőnk van, nem kicsiknek való, nem hiába 18-as képregény. Elterveztem, hogy majd istenítem és népszerűsítem a képregényt, de nem találok szavakat, tényleg. Tim küzd az erejével, de igazából nem is az van központban, leginkább itt a család és hát, a halál. (Ha már itt van nekünk Gaiman Halála.) Csak egy képregény, szokták mondani, "az ilyen nem az én stílusom," de ez valami más, ez valami több, nem szuperhősökről szól, csak egy gyerekről, aki elveszett és keresi a helyét, a származását és a családját. Sokkal jobb, mint a legtöbb regény: fordulatos, szórakoztató, szomorú, megragadó, elgondolkodtató. És a szereplők... a két kedvencem Gaiman fejéből pattant ki, ezért őt is kell ide megemlíteni: Tim Hunter, aki Gaiman álom-varázsló-sulis karaktere és hát a Sandmanből jól ismert Halál, aki egy vidám, bohókás tinilány, de mindazonáltal mindenkinek osztogatja bölcs tanácsait.

Ez a kötet az első négy részt foglalja magában, és a borítón láthatjuk Halált, Timet és a Tündér Királynőt.

Kedvenc karakter: Tim Hunter, Halál

Ami kifejezetten tetszett: Hogy nem egy vidám történet

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból, elfogult vagyok Halál miatt

A borító: 5/5 pontból

Májusi olvasólista

2010. április 27., kedd

Tudom, tudom még nincs május egészen, de itt a lista:

P. C. Cast és Kristin Cast: Elárulva (Az Éjszaka Háza 2.) - Megjelent - Kelly Kft. - Miért? Ha már elkezdtem a sorozatot és erre volt a legnagyobb igény szavazáson, akkor be is fejezem.

Jeaniene Forst: Félúton a sírhoz (Cat és Bones 1.) - Megjelent - Ulpius ház kiadó - Miért? Mert ez is a tömeg-vámpíros kategória, és azért mégiscsak adok neki egy esélyt.

Karen Chance: Megérint a sötétség (Casssandra Palmer 1.) - Megjelent - Kelly Kft. - Miért? Mert már régóta szemezek a könyvvel és végre kiadják magyarul.

Levy L. Smith: A Leszármazott (Dark love 1.) - Megjelent - Egmont Hunary - Miért? Mert sokat hallok róla, meg kéne néznem magam is.

L. J. Smith: Shadow Souls - Árnylelkek (Vámpírnaplók 6. vagy Vámpírnaplók - A Visszatérés - 2.) - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert egyszerűen imádom a tévésorozatot.

Meredith Anne Pierce - The Darkangel (Darkangel 1.) - A Sötétangyal - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert szemeztem vele angolul.

Melissa Marr - Radiant Shadow (Tatto Faries/Wicked Lovely 4.) - Ragyogó Sötétség - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert olvasom a sorozatot és szeretem.

Melissa Marr - Challenge - Wicked Lovely - Desert Tales 2. - Kihívás - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert ez az egy manga, amit veszek.

Claudia Gray - Hourglass (Evernight 3.) - Homokóra - Még csak angolul jelent meg - Miért? Mert csak be kell fejezni.

Ellen Hopkins - Tricks - Trükkök - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert imádom Hopkinst.

Beth Fantaskey - Jekyl Loves Hyde - Még nem jelent meg - Miért mert imádom Fantaskeyt.

John Ney Rieber & Neil Gaiman - Books of Magic 2. - Summoning - Megjelent réges rég, megvenni szinte lehetetlen - Miért? Mert nosztalgia alkalmából képregényekkel árasztom el a blogot.

Kim Harrison - Early to Death, Early to Rise (Madison Avery 2.) - Ki korán hal, korán kel (mindegyik rész valami közmondás cím a halál szóval megfűszerezve, talán ez adja vissza a legjobban) - Csak angolul jelent meg 2010. május 25. jelenik meg csak angolul - Miért? Mert azóta imádom, mióta a Pokoli Báléjszakákban olvastam az elősztoriját.

Rachel Caine: Az üvegház

2010. április 26., hétfő

Hogy akadtam rá: Régen találtam meg még anno az amazon.com-os böngészéseim alkalmával. Majd felvillant a Könyvmolyképző kínálatában, de arra kaptam fel a fejem, hogy az Agave adta ki.

Úgy általában az egészről: Kezdjük az elején. Morgenville-i vámpírok a sorozat címe, ebből kiderül két dolog: Morgenville-ben vagyunk és hát vámpírjaink vannak. Nincs nagy csattanó, mi nyilván végig tudjuk, hogy ejj, vámpírok élnek itten.

Főhősünk Claire Denvers, aki extra okos 16 éves létére, így már az egyetemet kezdi gólyaként. De a szülei óvják őt mindentől, ezért nem engedik messzire, így csak a Morgenville-i poros, kis egyetemre jut el. Ahol persze vannak gondok, mivel hát az iskolában megvan a rangsor, és bizony a főhősnőnk ennek a legalján van. Claire viszont emellett még elkövette élete legnagyobb hibáját is, beégette Monicát (a főribancot, fogalmazzunk könyvhűen, mert igen, itt káromkodnak, de tűrhető mennyiségben). Monica viszont ezt nem hagyja annyiban, kidobják Claire ruháit, megverik, és ez csak pár dolog... Így Claire nem szándékozik a koleszban maradni, hanem szűkös anyagi helyzetére tekintettel albérletet keres. Ezt meg is találja az Üvegházban (mivel Michael Glassé a ház). Ott lakik Eve a darkos csaj, Shane a nőcsábász pasi, és Michael, aki gitározik, de rejtélyes módon csak éjjel van ébren. Claire-nek szimpatikus mindenki, egészen addig, amíg Eve bele nem kezd a mesébe, itt mindent a vámpírok irányítanak. No, de kérem! Ilyen felvezetést... És azt hiszem eljutottunk a kritika részéhez.

A könyv első 60 oldala zavart valahol, de ugyanakkor a humor miatt tovább olvastam, és nincs rosszul megírva sodort magával. De mi volt a bibi? Csak így bedobják: Itt vannak vámpírok, ha megteszel nekik valamit, akkor kapsz Védelmet, ergo nem ölhetnek meg. Amúgy meg igen. Van itt kérem véradó, diákadó, minden. Az a legnagyobb baj, hogy Claire egy ideig azt gondolja, hogy újdonsült szobatársai flúgosok. Jó, oké, elhiszem, hogy be kellett költöznie, de ha én ennyire bizarrnak találnék valamit, lehet nem így tennék. No de jön a következő: Claire úgy próbálja meggyőzni Michaelt, hogy hadd maradjon hiába kiskorú még, hogy azt mondja, Monicáék meg akarják ölni. Azért ez itt az elején erős túlzás volt, legalábbis Claire szerintem nem érezhette magát veszélyben. Rachel Caine kicsit eltúlozza a "gyerekes csínyeket," bár tudom, itt a vámpírok és a hatalom is bekerül a képbe. A verés, a lopás, a fenyegetés, a kénsav, okés, elhiszem, nekem is voltak hasonló tapasztalataim. (No kénsav az nem.) De azért a konkrét "megöllek, mert beégettél" kicsit sok volt.

Hibának tartom még, hogy a szereplő oldalára áll hirtelen mindenki. Mindig mázliból ússza meg a dolgokat. Ott van pl, amikor ki kell jutnia, akkor egy csaj, akitől nem remélhet segítséget, felajánlja, hogy segít. Akkor a ribancok közül az egyik szintén falaz neki spontán, majd bárki, akivel egy közegbe kerül veszélyhelyzetben. Sőt, maga a fővámpír is! Persze van mindenkinek oka rá, de a negyedik ilyen alkalomnál azt mondom, hogy de mázlis ez a Claire.

Ugyanakkor Claire-t az egész sztoriban szinte csak verik. Folyamatosan mozgatja a szálakat, felbolygatja az összes titkot, hiszen kíváncsi és muszáj tudnia neki. Én értem, én is kíváncsi lennék, de amikor az élete függ, akkor is ez a fura kíváncsisága kerekedik felül. Viszont vészhelyzetben folyton bőg. Nem mondom, hogy nem reális karakter, csak nekem nem nőtt a szívemhez.

Viszont a többi karakter! Caine bemutatta, hogy tud, nagyon is. A gonoszoktól kezdve az összes mellékszereplő (kivéve a kis ribancok) igazán szerethető és mindenkinek akkor humora van. Ez egy jó pont, hiszen a könyv első felén ez vitt át.

Volt még egy nagyon filmes jelenet (valakinek a hirtelen halála), amit erőltetettnek találtam, szinte, mintha az író túl gyorsan akarta volna megoldani a helyzetet, hogy a szereplő ne legyen útba, fogta és kiírta. Viszont ehhez kapcsolódik az Óh, De Nagyon Fontos Tárgy megszerzése. Annyit beszéltek róla, annyit tervezgettek, hogy azt hittem, nagyobb felhajtás lesz, erre szinte az ölükbe hullott, és nagyon gyanús itt a véletlen szaga.

Ami felmerült bennem kérdés, hogy oké, Morgenville-ben vannak vámpírok. De vajon van-e még a világon más ilyen kis közösség? Biztosan. Vajon benne lesznek a következő részben? Ha nem, akkor csalódom, mert akkor szintén előkerül a furcsa véletlen, amit egy regényben azért nem engedhetünk meg magunknak. Ez még a jövő zenéje.

A vége az, amin még lehetett volna csiszolni. Olyan Lisa Jane Smith-es húzás, de annyira nem, hiszen a történet lezárul, de az utolsó fejezetben már megnyitja a következő könyvet Caine. Én ezt bánom, hiszen így elvileg a feszültséget tartaná fent, gyakorlatilag meg csak káromkodunk egyet, letesszük és türelmesen várunk. Nincs ebben olyan feszültség, mint a Csontváros végén.

Ami tetszett: Michael rejtélye, az kifejezetten derűs dolog. Úgy mellétippeltem, ahogy csak lehet. És végre egyetemistákról szól a sztori. Egyetemista lévén örülök, hogy végre van egy ilyen is, és a vámpíros álomsztori, most már nem csak a gimnáziumhoz köthető. :D

Kedvenc karakter: Eve, Michael, Shane, Amelie

Ami kifejezetten tetszett: A ház, EGYETEMISTÁK VÉGRE!!! (Egyetemisták rulz! :D)

Ami nem tetszett: A fura történet megoldás, néhol a főhős, a pöppet túlzás, a vége, a kérdések, amik felmerültek bennem

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Plagizálás?

2010. április 21., szerda

Eljött az a szomorú idő, hogy nekem is KELL erről a témáról írnom. Nem értem, hogy az emberek, miért lopnak a másiktól. Főleg, hogy tényleg szabadidőmben önnön és mások szórakoztatására csinálom a weboldalt. Senki nem nyer vele semmit, ha lemásolja és az én hülye szövegeimet a sajátjának nyilvánítja ki. Azt hittem, hogy ez könyvkritikás blognál lehetetlen, hogy itt ettől nem kell tartanom. (Mert más oldalaimat már sikeresen csenték így el.) És most megint azt a szomorú tényt tapasztaltam, hogy valaki fogta, és felrakta a saját blogjára a bejegyzéseim. Ráadásul, amit szerkesztett benne (átírta az írónő nevét), azt hibásra írta. Sőt! Rossz adatokat is közöl, miszerint az Üvegváros lenne a Végzet Ereklyéi trilógia második része. Legalább ne téves információkat tenne nyilvánossá, ezzel sok embert összezavar. Szóval szomorúan várom, hogy történjen valami, mert biztos, hogy az oldal nem fog magától lekerülni.

Melissa Marr: Sanctuary (Menedék)

2010. április 15., csütörtök

Hogy akadtam rá: Melissa Marr Wicked Lovely könyvsorozata után, úgy gondoltam, nosza vegyük meg ezt is.

Úgy általában az egészről: Manga. Sosem voltam manga olvasó. Nincs ellene kifogásom, de nem voltam az a típus, most viszont Melissa Marr és a YA fantasy könyvek népszerűsége képregényesítési szempontból rávettek, hogy olvassak ilyet is.

A történet a Wicked Lovely után játszódik, és ahhoz, hogy megértsük a mangát feltétlen el kell olvasnunk azt a részt. Elvileg fel van vázolva ebben is, hogy mi történt kivel-mivel, hogy mi az alapvilág, de szinte értelmetlen az első könyv nélkül. Ezt lehetne hátránynak nevezni, de nem hiszem, hogy sokan mennének be úgy boltba, hogy véletlenszerűen ezt a mangát választják. Szóval ezt kifejezetten Melissa Marr rajongóinak ajánlom, és szerintem ez csak nekik is készült.

A rajzolás szép, gyönyörű, már ezért is érdemes megvenni. :)

A történetről: Rika egy független tündér, aki a sivatagban él, a többi tündérrel együtt, akik egyik Udvarhoz sem tartoznak. Shy az egyetlen olyan, akivel egyáltalán beszél, és ő is tartja a rendet a sivatagi tündérek között. De Rika nem volt mindig halhatatlan, régebben ember volt, de Keenannak hála, aki a Nyár Király (most már) tündér lett. Ugye itt jön az, hogy az alap történet ismerete fontos. Van a Tél és a Nyár Udvar, a Nyár Udvar erejét megkötötte a Tél Udvar Királynője, így Keenannak muszáj megkeresnie az elveszett Nyár Királynőt, aki majd rendbe hozza az Udvara erejét. Mindig álmodik egy lányról, aki lehet ez a bizonyos Királynő, elmegy, udvarol, magába bolondítja szerencsétlent, és felfedi magát előtte. Ilyenkor vannak bizonyos opciók. Az illető Nyár Tündér lesz és kis csitriként él Keenan árnyékában, az illető elfogadja a kihívást Keenan szerelme miatt. A kihívás? Felemelni a Tél Királynő pálcáját, ha ez sikerül, akkor nyert ügy van, ő az elveszett Királynő. Ha nem, akkor belé költözik a Hideg és a Tél Udvarnak kell szolgálnia, azaz minden egyes újabb emberi jelöltet el kell tántorítania Keenantól. És hogy mikor ér véget eme szolgálat? Ha az emberlány úgy dönt, hogy kiállja a próbát.

Nos kitalálhatjuk, Rika a főhősünk vállalta a kihívást és vesztett, de már megszabadult a Hidegtől, így független tündér lett, és mivel a városban a tündérek nem érzik jól magukat (a fém miatt), ezért a sivatagban éldegél. Ámde találkozik Jayce-szel, illetve a fiú ugyanolyan rajztehetség, mint Rika, ezért főhősünk figyeli őt láthatatlanul.

De persze, hogy legyenek bonyodalmak: feltűnik Keenan is, és persze a többi tündér nem igazán nézi jó szemmel Jayce-t.

A történet rövid, és amolyan bevezetőféle. Mivel én nem vártam sokat, tökéletesen meg vagyok elégedve a kötettel, bár már tűkön ülve várom a második részt, ugyanis pont a legizgalmasabb résznél van elvágva a manga.

Viszont csak azoknak ajánlom, akik minimum a Wicked Lovelyt elolvasták, mert igazán csak azoknak kedveskedik ez a kötet.

Kedvenc karakter: Shy

Ami kifejezetten tetszett: Hogy milyen szép kis mellékszál az eredeti sztorihoz.

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Neil Gaiman: The Books of Magic (A mágia könyvei)

Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus lettem, és eljutottam odáig, hogy megnézem milyen képregényeket alkotott a Mester. Mivel nem voltam egy nagy képregény őrült ezért először a tizenéves fiúról szóló Books of Magicet olvastam el.

Úgy általában az egészről: Életem első képregénye. Legalábbis az első, amibe nem csak belelapoztam, hanem tényleg végig is olvastam.

Az alaptörténet, hogy akad nekünk Tim Hunter és a négy másik szereplő (Dr. Occult, Stranger, Mr. E és John Constantine, igen, az a Constatine). Ők négyen arról vitatkoznak, hogy mit csináljanak Timmel, ugyanis főhősünk lenne a legerősebb... bármi. Egyszerűen nagy erő, amit lehet mágia és tudományra is használni, jóra és rosszra is. Mr. E legszívesebben megölné Timet, minek vacakolni vele, bár a többiek leszavazzák, és úgy döntenek, hogy Timet választás elé állítják: akarja-e a mágiát vagy sem.

Így elkapják a mi kis főhősünket és mindenkit elviszi egy-egy tanulságos útra. Gaimant elvileg arra kérték fel, hogy írjon olyan mini-képregényt, ami bemutatja a DC univerzum múltját, jelenét és jövőjét, amire rávágta, hogy hülyeség, de aztán rájött, hogy mégsem az, keresztezte a régi varázslósulis álmával és így lett Tim Hunter. Akkora siker lett, hogy ezt a mini-sorozatot rengeteg másik sorozat is követett.

Szóval a négy út: a múlt, a jelen, a Tündérföld és a jövő. Minden tetszett, nem tudok egy rossz szót sem mondani erre. Nem, nem egy izgalmas valami, nem, nincs olyan nagy hú, de történet itt. Ez csak boncolgatja a mágiát és Tim lehetőségeit. A múltban találkozik Merlinnel, aki bár tudta mi lesz a sorsa, mégis úgy cselekedett, ahogy kellett, mert a mágia nem hagy szabad akaratot. A jelenben is elkeserítő dolgok szemtanúja lesz Tim, nem mellesleg pedig sok szekta akarja őt, leginkább holtan. A tündérek pedig a szokásukhoz híven csak bajt okoznak a maguk módján, a leleményes kis szabályaikkal. A jövő pedig... szomorú, de valamilyen szinten szép. Röviden: ötletes képregény, érdemes megvenni, hiszen ez az eleje egy nagyon jól kidolgozott és izgalmas utazásnak. Nem kell ettől elvárni nagy csavarokat, ez nem azért készült. De még így is: nagyon sokszor elolvasható, én eddig még nem untam meg. :)

Kedvenc karakter: John Constantine, Halál, Tim, Dr. Occult

Ami kifejezetten tetszett: A jövő elképzelése.

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme - Prelűdök és Noktürnök


Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus lettem, és eljutottam odáig, hogy megnézem milyen képregényeket alkotott a Mester. Mivel nem voltam egy nagy képregény őrült ezért először a tizenéves fiúról szóló Books of Magicet olvastam el, aztán ráharaptam erre a műfajra és jött a Sandman, és boldogságom netovábbja, hogy magyarul is olvashatom.

Úgy általában az egészről: Kezdjük azzal, hogy én, mint képregény szakértő, nem vagyok képesítve. :D Nem tudom értékelni a rajzolást, csak meg tudom mondani, hogy szép vagy sem. Sőt a más képregényekre való utalást sem veszem észre, hiszen mint említettem nem vagyok a műfaj ismerője. De mégis úgy éreztem, hogy feljegyzem a blogomon eme kötetet, mert akkora hatással volt rám.

Az első gyönyörű szép kötetünk 8 képregényt foglal magában. Ez lenne a Sandman bevezetője, hogy megismerjük a karaktereket és az alap világot/történetet. Először nekem egy kicsit szétszórt volt, de hamar elvesztem a történetben és sodort magával.

Alapfelállás, hogy vannak a Végtelenek, akik amolyan istenfélék, és angolban mindegyikük neve "D"-vel kezdődik, ezt magyarban nagy erőlködés nélkül nem lehetett visszaadni, így maradt nekünk: Álom (a főhősünk), Halál, Végzet, Vágy, Pusztítás, Delírium és Kétségbeesés. A történet azzal kezdődik, hogy egy kis szekta eltökélt célja, hogy fogságba ejtsék Halált, hogy többé senki ne haljon meg, vagy legalábbis ők ne. Valami félresikerül, és testvérét, Álmot sikerül csapdába ejteniük. 70 évig fogságban is tartják, aminek persze nyoma van a mi kis világunkban, végigsöpör a világon az úgy nevezett álomkór, és megismerünk egy csomó kis szereplőt (akik ha jól sejtem később fontosak lesznek, mivel még csak a második Sandman kötetnél tartok :D), és engem, mint érzelmes "tinilányt" leginkább ez fogott meg, hogy nemes egyszerűséggel leír pár tragikus sorsot, akiknek az élete az álomkór miatt romokba dől, és nem hogy a történetben ténylegesen számító kis szálak, de számomra iszonyatosan szomorú és megragadó. Mint mondtam, engem mindig az ilyenek kötnek le. :)

Azután Álom fogja magát és kiszabadul, és elindul bosszút állni, és visszaszerezni a mágikus tárgyait, a sisakját, a rubinját és a homokos kis zsákocskáját (ugye a Sandman, álommanó után szabadon :D). Ezt kísérjük figyelemmel, hogy Álom hogyan szerzi vissza régi tulajdonait, és közben leutazunk a pokolba, szemtanúi leszünk egy brutális gyilkolászásnak, és megismerjük Halál igazán szerethető karakterét.

Nem akarok kisregényt írni a történetről, majd mindenki utána jár maga. :) A lényeg, hogy bár semmit nem értettem a DC univerzumos utalásokból, mégis élveztem a történetet. (És van nekünk egy szép kis magyarázó szószedetünk a kötet végén, ami azért sokat segít.) És bónuszban szerepeltek olyan karakterek, akiket imádtam már rövid képregényes pályafutásom miatt: John Constantine és Halál. Különösen Halál karakterét emelném ki, a maga vidám, tini lányos kinézetével, humorával, de mégis bölcsességével. És persze említést teszek Luciferről, aki itt csak egy picit jelenik meg, de mégis imádom. (Talán, mert már elolvastam a Lucifer képregényt.)

Egy szó, mint száz: Örülök, hogy Neil Gaiman rávett arra, hogy képregényt olvassak. Mert hiába csak egy képregény, mégis nívósabb, jobb, kifejezhetetlenül szebb, mint a mai modern kori regények. És azt szeretném, hogy amit egy képregény tudott nekem nyújtani, igenis tessék és a regények is adják meg nekem. :)

Kedvenc karakter: John Constantine, Halál, Káin, Ábel, Lucifer

Ami kifejezetten tetszett: minden :D

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból, elfogult vagyok Halál és Lucifer miatt

A borító: 5/5 pontból

Még díj :)

2010. április 13., kedd

Még egy díjat kaptam, és csak most láttam. Ejnye, én! :D A díjat Zakkanttól kaptam, és nagyon szépen köszönöm. Ilyenkor tényleg meglepődöm, hogy hányan olvassák a kis blogocskámat. :)

Ez egy bloggerdíj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül. (természetes, még ugrálok is örömömben :))

2) a logót kirakom a blogomba. (pipa)

3) a szabályzatot kirakom a blogomba. (pipa)

4.) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet. (*elsomolyog*)

5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba. (pipa)

6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba. (pipa)

7) betartom a szabályokat. (*szépen mosolyogva integet*)



Hugomnak adom tovább, mert bevallom őszintén, tényleg arra a blogra járok rendszeresen.

Válaszok:

Becenév: Gigi (gólyatábori ragadványnév), Pancsi (mert úgy gondolták a táborban, hogy szeretem, ha öntöznek), Voldemort (anyám szerint gonosz vagyok, ki tudja *gonosz kacaj*), Karesz (mert igazából fiú vagyok, legalábbis a barátnőim szerint)
Lakhely: Pócsmegyer (Pest megye)
Magasság: 155 környékén
Névnap: január 21.
Foglalkozása: lelkes tanuló az ELTE informatikai karán
Testvérek: egyke jelenleg, pár hónap és lesz féltestvérem *pattogva ugrál*
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: angol úgy ahogy, német pedig kézzel-lábbal :D
Gyűjtemény: Gyűjtöm a katicás dolgokat, a szerencse állatom eme kis aranyos bogár. Természetesen könyveket (bele se merek gondolni mennyibe kerültek a könyvespolcom díszei. :D) Ezenfelül van még régi ebédjegy és kulcstartó gyűjteményem.
Cipőméret: 37-38
Iskola: ELTE-IK
Évfolyam: 2008 Bsc
Kedvenc tantárgyak: általánosban: kémia, fizika, matek, biológia (jézusom, őszintén) gimiben: irodalom, média, informatika, egyetemen: programozás, filozófia
Hobbi: olvasás, írás, fordítás
Zsebpénz: ilyenem nincs, amivel édesanyám ellát. :D
Kívánság: Jelenleg semmi konkrét nem jut eszembe, talán most aktuálisnak egy Álom Pasit kívánnék magamnak. :D
Álom: Befejezzem az egyetemet. :D Leginkább most ez foglalkoztat.
Szerencseszám: 5
Szeretne találkozni: fiktív karakterekkel, inkább ezeket nem sorolom, édes hugommal (rád gondolok, igen, Percy), kedvenc íróimmal (Gaiman, Cassandra Clare, Kelley Armstrong)
Háziállatok: Egy darab igazán őrült keverék kutya, amely az Árnyék névre hallgat.

Richelle Mead: Dermesztő Ölelés

Hogy akadtam rá: Nézegettem a YA fantasy sorozatokat, gondoltam ezt is el kéne olvasni, mire eljutottam odáig, az Agave kiadta.

Úgy általában az egészről: Íme a Vámpírakadémia 2. kötete. Általában a második rész mérföldkő egy sorozatnál (már ha az első jól sikerült.) Ilyenkor félve vesszük a kezünkbe a kötetet, főleg ha végtelenített sorozatról van szó (számomra már ami több mint öt kötetes az idetartozik). Az első rész tetszett, magával sodort a cselekménye, valamivel kitűnt a tömeg-vámpír kategóriából, de elkeserített a második rész fülszövege, és még inkább kedvtelenebbül vettem kezembe a könyvet.

De! De helyesen tettem, hogy nem írtam le, hiszen a Vámpírakadémia 2. szinte teljesen ugyanazt nyújtotta nekem, mint az első része. De előbb lássunk valamennyit a történetből is.

Főhősnőnk, a dampyr testőr Rose épp a vizsgáira készül, de persze rosszkor van rossz helyen, és egy véres gyilkosságba botlanak. Strigák az elkövetők (ők a gonosz, vérivó, ölős, napfénnyel nem igazán barátkozó, örökéletű halott vámpírjaink), morák az áldozatok (ők az élő vámpírok, akiknek mágiájuk van, békések). Valami felfoghatatlan történt: emberek segítettek a strigáknak, és a strigák összeszerveződtek. Elvileg a csapatmunka nem az erősségük.

Ezt követően mindenki fél, de azért mégsem esnek annyira pánikba, úgy gondolják, hogy a karácsonyt egy helyen kell eltölteni az Akadémia tanulóinak és a rokonoknak, hogy biztonságosabb legyen mindenkinek: egy luxus síparadicsomban. Nekem ez az ötlet bűzlött/nem tetszett/kilógott. Komolyan? Csak nekem jut eszembe, ha egy helyre húzódnak és esetleg ők a célpontok, tök könnyedén tömegmészárlás lehet a vége? Mindegy, ezek szerint csak én vagyok ilyen alkat. A lényeg, hogy mint minden tinédzser, ők is örülnek a sítúrának, és persze minek aggódjanak, hiszen csak egyszer történt támadás...

Rose persze sejti, hogy azért itt ez mégsem jó, hiszen emberek haltak meg (vagyis morák), de lesz ennél nagyobb problémája is, a képbe belép anyuci, aki híres, kemény testőrcsaj, de ugye nem egy minta anya.

A kötet ugyanolyan pörgős, mint az előző, nincs okunk panaszkodni. Sodor magával mindig az esemény, bár ténylegesen ugyanolyan, mint az előző kötet. Vagyis mindent nagyon hamar ki lehet találni. Nem, Mead nem rejtegeti olyan átlátszó módon előlünk a titkokat, mint pl. Claudia Gray, ami már nevetségesen hat, de nem is próbálkozik Mead a nagyobb csavarokkal. Egyszerűen csak egy szórakoztató regényt ír és annak kitűnő.

Két nagyobb észrevételem van: Kezdjük a negatívval. Rose, mint karakter számomra idegesítő volt. Átlagos tinilány és kemény csaj keveréke, aki szeret bulizni, partizni, nagy arc, pasizik és még szűz. És a szüzességét komolyan is veszi. No már most nekem nem tetszik ez a karaktertípus, és valahogy ezt a vad lázadó énjét és pasizhatnékját nem tudom összekötni a szüzesség problémájával. Főleg, hogy szívesen odaadta volna másnak is, csak nem akarta az illetőt megbántani. És az elején Rose-ra rá sem lehet ismerni, úgy olvadozik Dimitrij után, amit értek én, de mégis annyira nem Rose-os. Szóval ezért vontam le a karaktereknél egy pontot, mivel annyira a történet rovására nem ment, de néhol nagyon idegesítő volt Rose, és legszívesebben felpofoztam volna, hogy ne rinyáljon ennyit, főleg, mikor saját magát dicsérgeti, hogy milyen jó alakja van, meg hú de szexi.

A másik észrevételem, hogy ez a sorozat bizony inkább hajaz az Anita Blake féle végtelenített sorozatra, nincs itt nekünk összefüggő történet, maximum a szereplők drámája, mert mindig van főgonosz, és mindig el is kapják, legalábbis a felét biztosan. Ez csak egy semleges megállapítás, de kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán vajon ennek lesz-e vége így.

Még egy észrevétel, mert miért ne? A prológus. Az valami ritka borzalmas. Gyakorlatilag szóról szóra, dedósan összefoglalja az előző részt. Nem baj, nem baj, de nekem a stílusa sem annyira tetszett. Főleg az a "ja, Rose Hathaway vagyok, ez az én életem" stílusú mondat, túlságosan erőltetettnek hatott, de ez nem rontott a történet színvonalán, hiszen hamar túljutottam rajta.

A karakterek: szerethetőek, mint mindig. Kapunk pár újdonsült emberkét, akiknek nagyon örültem, hiszen kell egy kis vérfrissítés, ráadásul mindkettő főbb új szereplő igen szimpatikus. (Adrian és Tása.) Viszont ami még jó pont Meadnél, hogy bemutatta, hogy hozzá mer nyúlni a szereplőihez, ami egy sorozatnál általában probléma (pl. Rowling is a végén kezdett el mindenkit irtani, hirtelen hozta be a lemaradást). Nem azt mondom, hogy haljanak az emberek, de ha veszélyes életet/világot mutatunk be, akkor ne csak a harmadik közlegény haljon meg a hátsó sorban, hanem valaki olyan is, aki számít. És Mead bizony ezt bemutatta, félthetünk akárkit, ő bizony megölhet akárkit. :)

A kötet állta a helyét a sorozatban és várom a folytatást.

Kedvenc karakter: Christian, Adrian

Ami kifejezetten tetszett: Hogy Mead elhitette velem, hogy hozzá mer nyúlni a szereplőkhöz

Ami nem tetszett: Rose karakterdefektje :D

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kelley Armstrong: The Reckoning - A leszámolás

2010. április 10., szombat

Hogy akadtam rá: Találtam egy cikket, ami az élet a Twilight után címet viselte, valami ilyesmi. Ahol fel volt sorolva négy sorozat, amit elolvashatsz, most, hogy vége a Twilightnak. A négy sorozat: Mortal Instruments (akkor már rég kivégeztem), Wicked Lovely (szintén), Evernight (terveztem olvasni, most épp olvasom) és ez a sorozat. Gondoltam, megnézem hát ezt.

Úgy általában az egészről: A Darkest Powers sorozat utolsó része, amire oly sokat vártunk. Én mindenképpen.

A történet ott folytatódik, ahol a második rész abbahagyta. Főhőseink (Chloe, Derek, Simon és Tori) végre megtalálták a fiúk apjának barátját, akit vészhelyzetben kell keresniük, Andrewt. Ő pedig elvitte a mi kis csipetcsapatunkat az Edison Csoport ellen szervezkedők otthonába, bár csak ígérgeti, hogy találkoznak a többiekkel. De persze az Edison Csoport még nem tett le arról, hogy visszakapja a kísérletének alanyait, és emellett a hőseink nem pihenhetnek, hiszen Chloe képességének hála rájönnek, hogy akad itt még hulla, ráadásul gyerek, természetfeletti és kísérleteztek rajta. Vajon tényleg biztonságban vannak az állítólagos menedékházban? Rajtuk áll, hogy kiderítsék. És akkor ott van még Lauren néni és Rae kiszabadítása.

A történetről mit lehet mondani? Armstrong ismét bebizonyítja, hogy egy tehetséges, briliáns és zseniális író. A könyv első felében gyönyörűen játszik a Derek/Chloe és Simon/Chloe-s részekkel, és már az első pár fejezetben kapunk félmeztelen Dereket! (Őszintén, ki ne vágyna erre? :D) Aztán végig csak kapkodjuk a fejüket, hol a romantikával feszegeti a határokat Armstrong, aztán elvágja előlünk azt a szálat gyorsan egy kis vérrel, horrorral, gyomorfogató dolgokkal és akcióval meg rejtélyekkel. De nem baj, hiszen észre se lehet venni, akkor már az "akció jelenetek" izgalma sodor magával, amibe ismét bele-belepöttyent egy kis romantikát, majd megint kezdi mindezt elölről. Nem lehet letenni a könyvet (bár nekem muszáj volt), hozza a színvonalat, csak dicsérni lehet. A történet közben számtalanszor csak nézünk, és bár jó pár dolgot ki lehetett találni és nem ért engem váratlanul, mégis akad olyan, ami csak úgy jön, és hirtelen csak ül az ember és mered előre.

Essen szó a végéről is: sokan panaszkodtak rá, hogy úristen mennyi befejezetlen szál van benne. Az egyik ok, hogy ez egy trilógia egy sorozatban. Chloe története befejeződött, de jön a negyedik-ötödik-hatodik könyv, ami más tinédzserekről szól, más szereplőkkel, de az Edison Csoportról. Személy szerint nekem tetszett a vége, nincs minden a szánkba rágva, a lényeg, hogy mi lett a hőseinkkel, azt megtudjuk. És mint az egész könyvben a végén is érződik a realizmus, nincs boldogan élnek, amíg meg nem halnak, értem én, tinédzser könyv, de a történet kereteihez ragadva tartja ezt Armstrong, és nem követi el a hibát, hogy minden karakternek kell egy "nagy szerelem," avagy minden karakter vidáman él tovább. Egy szó, mint száz: kötelező darab ez a sorozat.

Kedvenc karakter: Derek, Diriel

Ami kifejezetten tetszett: a romantika, a humor, a realitás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból, bár a lány még mindig nem hasonlít szegény Chloe-ra. :D

Körbepost

2010. április 6., kedd

Körbepost

1. A játékot nagyon szépen megköszönöm: FFG-nek!

2. Ajánlok röviden számomra kedves 3 könyvet. (Nem igazán tudok olyat ajánlani, ami az én blogomon ne lenne fent, de meglátjuk.)

3. Adom tovább három embernek, és figyelem az ajánlókat, hátha lesz új kedvenc. (Nem igazán tudom tovább adni. :D)


1. Könyv: Oscar Wilde: Dorian Gray - Egyszerűen megfogott, nem lehet mit mondani rá. Bár rám nem jellemző, hogy ilyen korabeli könyveket olvassak, valahogy mégis magával ragadott. Maga a kor ábrázolása és Henry beszédei. Imádtam benne a lelki dolgokat, és valahogy felüdítőnek hatott annyi tinédzser könyv után, amit olvastam. (No nem mintha azokkal bajom lenne, csak néha már túlságosan egy sablon minden.)

2. Neil Gaiman: Tükör és Füst - Enélkül a novelláskötet nélkül élni nem tudnék. Bár nehéz beszerezni, én is csak antikváriumban találtam, az összes novella magával ragadó és hát... Gaimanes. Kifejezetten az érzelmekre hat, és ha végigolvasom egymás után az összes novellát kifejezhetetlenül jobban érzem magam. Elborzaszt, megrémít, megríkat, elgondolkodtat. Csak annyit tudok rá mondani, hogy csodálatos.


3. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni, és mivel olyan nagy hatással volt rám, harmadiknak kénytelen vagyok egy angol nyelvűt ajánlani. Ellen Hopkins - Impulse címmel. Teljesen magával ragadott, ahogy Hopkins másik könyve is, amihez volt szerencsém. Modern problémákról ír őszintén, beleértve a drog függőséget, a tinédzser terhességet, a családon belüli erőszakot. És nem csak úgy odabiggyeszti a könyvébe (mint láthatjuk az Evernight sorozatban), nem, itt Hopkins ténylegesen tudja mit érezhet egy-egy ilyen ember. Bár elég sötét témákról ír, és a könyveiben nem éppen szokás a boldog vég, én attól még szívesen ajánlom bárkinek.

Ellen Hopkins: Impulse - Impulzus


Hogy akadtam rá: Egyik kedvenc youtube videó gyártóm feltett egy fan trailert Ellen Hopkins könyvéhez. Utána olvastam, és rájöttem, hogy ez az írónő igazán érdekes témákról alkot.

Úgy általában az egészről: Gyönyörű, tökéletes, szép. Nem tudom másképp szavakba önteni Ellen Hopkins ezen regényét. Hopkinstól eddig egy könyvet olvastam, és az is rettenetesen őszinte és elgondolkodtató volt, és ezzel sincs ez másképp. A megszokott szabad vers stílusban tárul elénk a regény, és hiába nincsenek nagy tájleírások, mégis élvezetes a könyv, hiába nincs nagy, modern akció, fantasy, mégis leköt, nincs nyomozás, nincs nagy történet, csakis a lelki gondok feldolgozása áll a középpontban.

Főhőseink (ezúttal hárman is vannak): Vanessa, a szép, csendes és okos lány, Conner, a gazdag, jóképű, nőcsábász fiú és Tony, a meleg fiú. Így lehetne őket klisésen jellemezni. Két közös dolog van mindhármunkban, mindannyian Aspen Springsbe kénytelen költözni (vagyis egy elmegyógyintézetbe), és mind ugyanazért... mind öngyilkosok próbáltak lenni. A történet javarészt arról szól, hogy a három tinédzser hogyan küzdi le démonait, hogyan ismerik meg a barátság és a szeretet fogalmát, és mi ahogy olvasunk egyre tovább, egyre jobban megismerjük a szereplők múltját.

Először csak annyit tudunk, hogy Vanessa édesanyja is bipoláris és skizofrén volt, és képzelt angyala miatt is bántalmazta Vanessát és testvérét. Mivel a bipolaritás genetikailag öröklődik, mindenki kitalálhatja, mi a baja Vanessának. Ezen felül az érzelmi hullámait úgy tudja kordában tartani, ha vagdossa magát. Ebből adódik, hogy ő késsel próbált végezni magával.

Conner, aki gazdag családból származik, mindene megvan látszólag, pisztollyal próbált végezni magával. De mivel mellkason lőtte magát és elvétette a szívét, "sajnos" még mindig él és virul. Szívesen játszik a női nemmel, és mint kiderül az idősebbeket sem veti meg, és Aspen Springsbe is egy idősebb nő juttatta, történetesen a tanára, akivel együtt járt, Emily.

Tony a tipikus utcán felnőtt fiú, mivel édesanyjának túl sok pasija volt, elzüllött. Ő gyógyszerekkel próbált végezni magával.

A három tinédzser valahogy mégis összebarátkozik, és bár nem egy nyálas könyv, mégis az érzelmek valami kifejezhetetlenül jók lettek. A barátság, a szeretet, bármilyen kötelék ilyen megkínzott lelkeknek még többet jelent. Hopkins rettenetesen jól tud írni. Átéljük, átérezzük az egészet, mindhárom főhősért a szívünk megszakad, és ráébredünk, hogy "hahó, ez a szomszédunk is lehet." Hogy bárki, akire nem figyelünk oda, odabent igenis szörnyű dolgokat élhet át, és igazából egy megértő szó is sokat segíthet. A téma leginkább itt az öngyilkosság, de felmerül Istennek az öngyilkossághoz való viszonya, és persze a családon belüli erőszak is. Emellett pedig megfogalmazódik főhőseinkben, hogy mi is az a szerelem, pedig mindhárman úgy hitték, hogy ez csak mítosz, egy nem létező dolog.

Mint említettem sehol egy nyomozás, sehol egy véres jelenet, sehol semmi izgalom, csak három tinédzser küszködése a kemény élettel és önmagukkal. Briliánsan megírt, nem lehet eléggé dicsérni, és szerintem igenis szükség van ilyen témájú könyvekre is.

És végül mert nem bírtam ki, bár gyatra és hiányos fordítás, mégis egy pöpp ízelítő:

Figyelmeztetés nélkül

Néha mész az úton,
az egyetlen úton,
amit valaha ismertél,
és bumm! Egy kocsi
tűnik fel a semmiből,
és áthajt rajtad.

Néha nem ébredsz fel.
De ha mégis,
tudod, hogy
semmi sem lesz
ugyanaz.

Néha ez nem
olyan rossz.

Néha életutak kereszteződnek,
ritmus és ok nélkül,
kivéve talán,
egy elhaladó autót.
Hármasság

Három külön út,
kereszteződik egy helyen,
ahova egy értelmes ember
sem menne önként.
Három életút, ami
lehetett volna rövid is, ha csak
nem avatkozik bele sietve
egy szeretett személy. Vagy a Sors.


Három ember, akikben semmi
közös sincs,
csak a kor, a közelség,
és a halálvágy.
Három faliszőnyeg, ami rongyos
a szélén és szétfoszlik,
hogy felfedjen
egyetlen közös szálat.


A szál

Kívánod, hogy kikapcsolhasd
a kérdezősködést, ki-
kapcsolhasd a hangokat,
kikapcsolhasd az összes zajt.

Sóvárogsz
, hogy kizárhasd
a rútságot, ki-
zárhasd a mocskot,
kizárhasd a fényt.
Vágyódsz, hogy eldobhasd
a tegnapot, el-
dobhasd az emlékeket,
eldobhasd a veszélyt.
Imádkozol, hogy valahogy megszűnjön
a bizonytalanság, valahogy
megszűnjön a gyűlölet,
valahogy megszűnjön a fájdalom.


Cselekszel, a saját impulzusod alapján,
lenyeled az egész doboz tartalmát,
csak egy kicsit mélyebbre vágsz,
a mellkasodnak szegezed a pisztolyt.

Kedvenc karakter: Vanessa, Tony, Conner

Ami kifejezetten tetszett: A téma, a megvalósítás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: Maximum 3-mast kap, mert igazából csak egy egyszerű felirat, és ez a szín valami borzalmas.

Áprilisi olvasólista

2010. április 5., hétfő

P. C. Cast és Kristin Cast: Elárulva (Az Éjszaka Háza 2.) - Megjelent - Kelly Kft. - Miért? Ha már elkezdtem a sorozatot és erre volt a legnagyobb igény szavazáson, akkor be is fejezem.

Jeaniene Forst: Félúton a sírhoz (Cat és Bones 1.) - Megjelent - Ulpius ház kiadó - Miért? Mert ez is a tömeg-vámpíros kategória, és azért mégiscsak adok neki egy esélyt.

Karen Chance: Megérint a sötétség (Casssandra Palmer 1.) - Megjelent - Kelly Kft. - Miért? Mert már régóta szemezek a könyvvel és végre kiadják magyarul.

Levy L. Smith: A Leszármazott (Dark love 1.) - Megjelent - Egmont Hunary - Miért? Mert sokat hallok róla, meg kéne néznem magam is.

Richelle Mead: Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.) - Megjelent - Agave - Miért? Mert eddig tetszik a sorozat.

Rachel Caine: Üvegház (Morgenville-i vámpírok 1.) - Még nem jelent meg - Agave - Miért? Mert sok jót hallottam róla, és végre kiadják magyarul.

L. J. Smith: Shadow Souls - Árnylelkek (Vámpírnaplók 6. vagy Vámpírnaplók - A Visszatérés - 2.) - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert egyszerűen imádom a tévésorozatot.

Carolyn MacCullogh - Once a Witch - Egyszer egy boszorkány - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert szemeztem vele angolul, és végre rátettem a mancsom

Ellen Hopkins - Identical - Egypetéjűek vagy Azonosak - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert beleszerettem Hopkins stílusába és ez volt az a könyv, ami az egész érdeklődésemet felkeltette.
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.