Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme - Prelűdök és Noktürnök

2010. április 15., csütörtök


Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus lettem, és eljutottam odáig, hogy megnézem milyen képregényeket alkotott a Mester. Mivel nem voltam egy nagy képregény őrült ezért először a tizenéves fiúról szóló Books of Magicet olvastam el, aztán ráharaptam erre a műfajra és jött a Sandman, és boldogságom netovábbja, hogy magyarul is olvashatom.

Úgy általában az egészről: Kezdjük azzal, hogy én, mint képregény szakértő, nem vagyok képesítve. :D Nem tudom értékelni a rajzolást, csak meg tudom mondani, hogy szép vagy sem. Sőt a más képregényekre való utalást sem veszem észre, hiszen mint említettem nem vagyok a műfaj ismerője. De mégis úgy éreztem, hogy feljegyzem a blogomon eme kötetet, mert akkora hatással volt rám.

Az első gyönyörű szép kötetünk 8 képregényt foglal magában. Ez lenne a Sandman bevezetője, hogy megismerjük a karaktereket és az alap világot/történetet. Először nekem egy kicsit szétszórt volt, de hamar elvesztem a történetben és sodort magával.

Alapfelállás, hogy vannak a Végtelenek, akik amolyan istenfélék, és angolban mindegyikük neve "D"-vel kezdődik, ezt magyarban nagy erőlködés nélkül nem lehetett visszaadni, így maradt nekünk: Álom (a főhősünk), Halál, Végzet, Vágy, Pusztítás, Delírium és Kétségbeesés. A történet azzal kezdődik, hogy egy kis szekta eltökélt célja, hogy fogságba ejtsék Halált, hogy többé senki ne haljon meg, vagy legalábbis ők ne. Valami félresikerül, és testvérét, Álmot sikerül csapdába ejteniük. 70 évig fogságban is tartják, aminek persze nyoma van a mi kis világunkban, végigsöpör a világon az úgy nevezett álomkór, és megismerünk egy csomó kis szereplőt (akik ha jól sejtem később fontosak lesznek, mivel még csak a második Sandman kötetnél tartok :D), és engem, mint érzelmes "tinilányt" leginkább ez fogott meg, hogy nemes egyszerűséggel leír pár tragikus sorsot, akiknek az élete az álomkór miatt romokba dől, és nem hogy a történetben ténylegesen számító kis szálak, de számomra iszonyatosan szomorú és megragadó. Mint mondtam, engem mindig az ilyenek kötnek le. :)

Azután Álom fogja magát és kiszabadul, és elindul bosszút állni, és visszaszerezni a mágikus tárgyait, a sisakját, a rubinját és a homokos kis zsákocskáját (ugye a Sandman, álommanó után szabadon :D). Ezt kísérjük figyelemmel, hogy Álom hogyan szerzi vissza régi tulajdonait, és közben leutazunk a pokolba, szemtanúi leszünk egy brutális gyilkolászásnak, és megismerjük Halál igazán szerethető karakterét.

Nem akarok kisregényt írni a történetről, majd mindenki utána jár maga. :) A lényeg, hogy bár semmit nem értettem a DC univerzumos utalásokból, mégis élveztem a történetet. (És van nekünk egy szép kis magyarázó szószedetünk a kötet végén, ami azért sokat segít.) És bónuszban szerepeltek olyan karakterek, akiket imádtam már rövid képregényes pályafutásom miatt: John Constantine és Halál. Különösen Halál karakterét emelném ki, a maga vidám, tini lányos kinézetével, humorával, de mégis bölcsességével. És persze említést teszek Luciferről, aki itt csak egy picit jelenik meg, de mégis imádom. (Talán, mert már elolvastam a Lucifer képregényt.)

Egy szó, mint száz: Örülök, hogy Neil Gaiman rávett arra, hogy képregényt olvassak. Mert hiába csak egy képregény, mégis nívósabb, jobb, kifejezhetetlenül szebb, mint a mai modern kori regények. És azt szeretném, hogy amit egy képregény tudott nekem nyújtani, igenis tessék és a regények is adják meg nekem. :)

Kedvenc karakter: John Constantine, Halál, Káin, Ábel, Lucifer

Ami kifejezetten tetszett: minden :D

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból, elfogult vagyok Halál és Lucifer miatt

A borító: 5/5 pontból

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.