Ugrás a fő tartalomra

P. C. Cast & Kristin Cast: A Kiválasztott

Hogy akadtam rá: Csak úgy böngészgettem bookline-on és mintha előtte is láttam volna valahol amazon.com-on. Végül ez a sorozat nyert a szavazáson. Erre voltak a legtöbben kíváncsiak. Az első részt nem tartottam nagy számnak, de hát van, amikor a sorozat későbbi részekben indul be, így adtam neki esélyt.

EZ A HARMADIK KÖNYV, AMIT A LOBO ÁLTAL MEGHIRDETETT CSÖKKENTSD A VÁRÓLISTÁDAT JÁTÉKRA OLVASTAM!

Úgy általában az egészről: Zoey Redbird immár harmadik hónapja jár az Éjszaka Házába. Utálja, hogy pont Szentestén született, és hát minden barátja csupa nem éppen kedvére való ajándékkal lepi meg, kivéve az élőhalott-halott barátját, Stevie Rae-t és Heath, a nem is olyan expasiját. Az, hogy Stevie Rae valami félresikerült zombi, az nem annyira lényeges, minthogy hóemberes nyakláncot kapunk születésnapunkra.

Gondoltam, adok a sorozatnak még esélyt, hiszen csak van valami titka, amiért ekkora bestseller, amiért ennyire nagyágyú. Nos, a fogalmazás még mindig nevetséges, a szöveget teljesen logikátlanul bontja fel zárójellel, és hát a szókincsről és a szlengről, káromkodásokról ne is beszéljünk. Ez maradt megint ugyanolyan.

Megint előjött az, hogy Zoey istenadta tehetség, és olyan különleges, hogy minden szereplő ódákat zeng az erejéről és a szépségéről, sőt még önmaga is. Amúgy meg lehet a különleges erőt jól is írni, lásd Harry Potter, de ez itt annyira a tipikus Mary-Sue vázolás, hogy erősen felötlik bennem, talán csak paródia az egész sorozat.

És milyen főhős az olyan, aki bár váltig állítja, hogy az élőhalott-halott legjobb barátnője mennyire fontos neki, és közben a legfontosabb dolga az, hogy azon sírjon és vinnyogjon, hogy hóemberes nyakláncot kapott? Sőt, az egész Stevie Rae vonal borzalmas. A többiek érzelmi viszonya is kb. egy 13 éves kezdő író tehetségével van ábrázolva, így inkább csak kínunkban sírunk rajta. Nem is említve azt, hogy a főhősünk nem az emberölést veszi rossz néven a barátnője újdonsült formájában, hanem hogy egy hajléktalant akarna megölni, aki "büdi." Ugyanakkor főhősünk is érzékelteti Stevie Rae-vel, hogy bizony az sokkal nagyobb probléma, hogy három pasival is "ribanckodik," mint az, hogy legjobb barátnője nem éppen élő, legalábbis nem éppen természetes életforma.

Próbálnak valami történetet felvázolni a Castok. A hangsúly azon van, hogy próbálnak. Lenne az, hogy a keresztény hitű emberek, főleg Zoey szülei, elenne vannak a vámpíroknak, és ez előrevetít egy ember vs. vámpír háborút. Na már most történetesen a vámpíroknak wicca vallása van és Zoey szüleinek keresztény. Értem én, hogy itt a Hit Embereit "totálba" másként, túlzottan és radikálisan állítja be, de a két vallást nagyon gyermekien mutatja be, és úgy tűnik, mintha csak valami cselekményelemnek dobná be, de nem igazán tudja elhitetni velünk, hogy a vallás fontos lenne. (Amúgy mellékmegjegyzés, édesanyám élettársa Jehova Tanúja, én wicca, mindkét vallásról van pöpp fogalmam.)

Ugyanez, hogy próbálnak romantikus valamit írni, de inkább a hárem fiction-ök hangulata jön át, ami ha jól lenne megírva, és nem 17 évesekről szólna, még jó is lenne. Erik először is isteníti Zoeyt az ereje miatt, mert mi más miatt, és még csak semmit sem szól, hogy összekötötte magát Heath-tel. Még Erikhez tartozik, hogy olyan csodálatosan van jellemezve: "jó színész, tud énekelni is, biztos nem árulna el egy titkot." Ja hát kérem, ha ez ebből következik... Heath megjegyzi, hogy szívesen megosztja Zoey-t, de neki elnézhetjük a kötelékük miatt. Viszont a pedofil tanár is szívesen elnézi mindkét pasit, de ez a nagy elnézés nem akadályozza meg Zoeyt, hogy azon agonizáljon, mennyire olyan lett, mint Aphrodité, aki mellesleg megjegyzem a kötet legbarátságosabb és legszerethetőbb karaktere, nem csak ő adja az egyetlen humorfoltot, amiket tényleg fel lehet nevetni, hanem ő az egyetlen, aki karakter fejlődik is.

Ami még sutább volt az, hogy megsérül két gyerek, nem spoilerezek, de komoly témaként van felvetve, mégis elintézik minden nagyobb visszhang nélkül. El se mondják, legalábbis ebben a részben, hogy mi lett velük. Ha komolynak kéne vegyük ezt, akkor legalább megtanulhatná a két írónő úgy leírni.

A lehető legrosszabb írói utalás a könyv vége. Zoey érzi, hogy "valami nincs rendben." Mi pedig már kb. a következő könyv nagy csavarját is tudjuk. Remélem, hogy azért mást is tartogatnak a következő részben, mert talán végre beindulhatna már a cselekmény. Úgy tűnik, hogy nagyon vázlatosan tudták, hogy miről fog szólni ez a sorozat és csak uccu essünk neki alapon álltak neki megírni, amit igazán díjazok.

Már csak két megjegyzésem lenne: 1) Az idétlen Romeo és Júlia utalás, amiért ölni tudnék. 2) A geek-ekkel, amit csinált a két írónő, azt nem hiszem el. Az "geek"ség, hogy valaki Harry Pottert olvas? NEM! Az geekség, ha valaki cosplayel, rpg-zik és a többi, Zoey-t még csak fiktív geekként sem akarom a köreimben tudni.

Talán, talán a negyedik részben már megtudom, mitől üt ez a sorozat.

Kedvenc karakter: Aphrodite

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a vámpír ráerőltetés, a fogalmazás, a hárem fic érzet, Mary-Sue főhős, nulla karakterizálás, nulla történet

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Kelly kiadó

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 266 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige