Ugrás a fő tartalomra

Amit a Kaktusz is olvasni akar #32

Alexandra Bracken: The Darkest Minds (The Darkest Minds 1.) - megjelenés: december 18.


Amikor Ruby a tízedik születésnapján felébred, valami megváltozott benne. Valami elég ijesztő ahhoz, hogy a szülei bezárják a garázsba és hívják a rendőrséget. Valami, amitől Thurmondba, egy brutális kormány által működtetett „rehabilitációs” táborba. Lehet, hogy túlélte a rejtélyes betegséget, ami megölte a legtöbb amerikai gyereket, de ő és még páran sokkal rosszabbra tettek szert: rémisztő képességekre, amit nem tudnak irányítani.

Most Ruby tizenhat éves, és ő az egyik legveszélyesebb ember.

Amikor az igazság kiderül, Rubynak épphogy sikerül épségben megszökni Thurmondból. Most menekül, kétségbeesetten keresi a helyet az olyan gyerekek számára, mint ő – East Rivert. Csatlakozik egy csapat gyerekhez, akik szintén megszöktek a saját táboraikból. Liam, a bátor vezető hamar beleszeret Rubyba. De mindegy, hogy a lány mennyire vágyik rá, Ruby nem kockáztatja meg, hogy túl közel kerüljön bárkihez is. Azok után nem, ami a szüleivel történt.

Amikor megérkeznek East Riverbe, semmi sem az, aminek látszik, legkevésbé a rejtélyes vezetőjük. De más erők is dolgoznak a háttérben, emberek, akiknek semmi sem akadály, hogy Rubyt a saját céljaikra használják a kormánnyal szembeni küzdelmükben. Rubynak rettenetes döntést kell hoznia, egy olyat, ami lehet azt jelenti, hogy fel kell adnia, hogy normális boldog életet éljen.

Gondolatok: Ifjúsági disztópia, különleges képességekkel, egyszerűen nem tudok neki ellenállni, bár a romantika igazán lehangolónak tűnik így első ránézésre. De a remény hal meg utoljára.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige