Ugrás a fő tartalomra

Carrie Harris: Bad Hair Day (Rosszul áll ma a hajam)


Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: A Kate Grable 2. része.

Úgy általában az egészről: Kate Grable-nek nem fenékig tejfel az élete azután sem, hogy meggyógyította a „zombi vírust.” Kate minden vágya, hogy orvos legyen, ezért az orvosi előképző programtól teljesen bezsong, hogy egy sebésztől tanulhat, és megfigyelheti a munkásságát, de Kate-et megelőzi a hírneve és ezért a boncnokhoz osztják be. És végül is, amíg emberekbe vághat szikével, mit számít? Igen ám, de két másodperc sem telik el, Kate mentorát letartóztatják gyilkosság vádjával, Kate viszont csak vállat ránt, és a másik gyakornokkal neki lát a hullák böködésének. Eközben Aaron, Kate szuper szexi, szuper népszerű pasija, is részt vesz ezen a képzésen, ahol találkozik az egyik sebész igen nagy mellű, igen szőke és igen buta lányával, aki szintén orvosnak tanul, és akinek hiába mondják, hogy Kate Aaron pasija. De persze Kate-re is rámászik Aaron legújabb legjobb barátja. Áh! A jól megszokott tinidráma! Persze akkor még nem is említettük az iskola könyvtárában meglapuló nagyon szőrös, nagyon dühös lényt, aki könyveket dobál ártatlan diákokra. Kate-nek pedig mindezt meg kell oldania, de hát ő már csak ilyen világmegmentő lány.

Az első részért oda- és vissza voltam, teljesen beleszerettem, és nagyon vártam ezt a könyvet, hogy ugyanazt a felhőtlen kikapcsolódást nyújtsa, mint az. Mégis, már a regény elején úgy éreztem, hogy ezt mintha valaki teljesen más írta volna.

Míg az első kötetben szerettem a humort, és megtalálta azt a vékony határsávot Harris, amitől olyan jól működött ez a felépítés, itt átesett a ló túloldalára. A regény több helyen túl komolyan veszi magát (Kate elkezd drámázni a tovább tanulásról, arról, hogy mindenkivel elromlik a kapcsolata, és milyen nehéz felnőni, meg megoperálni a legjobb barátodat, illetve, hogy vannak, akik súlyos sérülést szereztek az első részben és azóta is kórházban vannak), míg a néhány helyen pedig annyira elrugaszkodik a valóságtól, mint egy rózsaszín bolyhos űrhajó. Megengedik Kate-nek, hogy ő vezesse a bonctermet FELNŐTT FELÜGYELET NÉLKÜL, mert senki nem veszi észre, hogy letartoztatták az orvosi szakértőt… Mert a rendőrség nem közölte ezt senkivel, és nyilván, ha három napig börtönben tartják, nem veszi észre senki. Persze, lehet, mondani, hogy ezzel Harris azt akarta kifigurázni, hogy mennyire így van ez a többi ifjúsági regényben, hogy a tinédzserek állnak a központban, ezért ilyen apróságok, mint a hatóságok és az egyéb tiltások nem érvényesek. Lehetne, de nem használja következetesen ezt Harris, és ettől az egész olyan zagyva lett. A nagy főfejes a NaNoTech gyárban beszél egy tizenéves fruskával, de nem engedik be a kórházba meglátogatni a barátját, akinek már amúgy semmi baja, mert a főhősünknek muszáj betörnie oda is meg egy ottani irodába is. Egy szó, mint száz: Minden erőltetett volt a könyvben, és egy deka humor nélkül tette ezt elénk. A poénok kimerülnek Alkonyat-gyalázásban, ami mértékkel élvezhető lett volna, de már annyira, annyira elcsépelt volt a végére, hogy sírógörcsöt kaptam a csillogó vámpírok említésétől.

A főhős pedig a kedvenc női karaktereim közül belépett azok közé, akiket egy lapáttal ütnék le. Kate fejébe szállt a sikere az első részből, de hol azt írja le, hogy őt mindenki tiszteli és imádja, MÉG AUTOGRAMMOT IS KÉRNEK TŐLE. Hol meg azt mondja, hogy ő egy nagy senki. És ismét fel lehet hozni az ifjúsági fantasyk nagy sablonját mentségnek, hogy minden főhős, aki a világot menti meg nem biztos magában, és néha az írók elrontják és túlzásokba estek. De mint írtam, itt nem lehetett eldönteni, milyen könyvnek készült, és köze sem volt az előző hangulatához.

Ezek mellett az olyan sokszor használt második részes témát: a „félreértés miatt szakítunk,” és a „szerelmi háromszög,” dolgot hozza még be, és próbálja parodizálni… csak nem éppen jön össze. Nem találtam cseppet sem viccesnek, ahogy a lányok megváltoznak és eltakarják, elnyomják a saját énjüket, mert nem elég menők a pasijuknak. Pedig az előző részben Kate azért büszkén vállalta, hogy van esze, itt szeretné elrejteni, és ez a helyes kapcsolat alapja itt. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy Kate legnagyobb gondja a ruhája, amikor éppen a barátja haldoklik a lábainál.

A történet sem nagy szám, nem is vártam tőle, pár szálon ugrál végig Harris, és igazából nem is tudott így se lekötni, nem érdekelt, mi lesz a karakterekkel. Jonah-nak, a kocka tesónak vannak jó mondatai, a testvérek közötti kapcsolat és a családi pillanatképek voltak azok, amiket tudtam értékelni, de ezek kimerültek két rövid jelenetben, így nem sok más maradt. A fő nyomozás persze, hogy hihetetlen, azzal nem volt bajom, hogy mivel magyarázzák a vérfarkasokat, inkább csak a névjáték zavart (szintén Alkonyat poén), és az, hogy a főhős bár a legzsenibb zseni a világon, mégsem veszi észre az egyértelmű nyomokat, csak véletlen eszébe jut. A bónusz pedig, hogy a főgonosz indokát arra vezetik le, hogy biztos Alkonyat rajongó, ja, meg az Alkonyat szerint nyomoznak.

Úgy éreztem, hogy ez csak az első könyv sikerének meglovagolása, nagyot csalódtam ebben a könyvben is, és nem ez már az első sorozat, ami a süllyesztőben kötött ki. A Bad Hair Day száraz, felesleges és unalmas folytatása egy jó regénynek.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: az Alkonyat erőltetés

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Delocarte

Kiadás dátuma: 2012. november 13.

Oldalszám: 240 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d