Ugrás a fő tartalomra

Kristen Simmons: Breaking Point (Töréspont)


Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: Az Article 5 2. része.

Úgy általában az egészről: Ember és Chase miután megszöktek a börtönből, a saját halálukat megrendezve, a lázadóknál kötöttek ki mágikusan. A lázadók persze befogadták őket, és ott éldegélnek szép csendesen egy családként, amíg el nem kezdődik a távcsöves gyilkos mészárlása. Valaki az Erkölcs Katonaság tagjait öli egyesével, távolból, rettegésben tartva így az egész államot. És ki más lehetne a gyilkos, mint Ember, aki ki se mozdul a lázadók főhadiszállásáról? Senkit nem győz meg a logika, ezért Embert sztárként kezelik, és ezt a hírnevet kell felhasználnia, hogy a népnek hitet adjon – apácaruhában kell sétálnia a városban, hogy meg-meglássák, ő bizony él. Vajon ki az a titokzatos gyilkos? Vajon ki az, aki azt állítja, tudja, hol tartják fogva Rebeccát, Ember régi barátnőjét? Vajon megtanulok-e horgolni, míg elolvasom ezt a könyvet? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben olvasás közben. (Sajnos nem tanultam meg horgolni, de nem adom fel.)

Igazság szerint az első részért sem voltam oda, de mert mazochista vagyok, folytattam a sorozatot. (No meg azt hittem, két részes lesz, de sajnos nem.) Persze, mindig fennáll az esélye, hogy a kezdő írók megtanulnak írni, például Veronica Roth, de Kristen Simmonsnak van még min dolgoznia. Pár dolgot kijavított ugyan – az egyenetlen, váltakozó hangulatot –, de így se vált ez a regény előnyére, és még mindig olyan agyromboló, mint az első rész, csak felszabdalt állatok nem voltak horror elemként.

Az írás ugyanolyan, rengeteg hasonlat van a főhős gerincére: „úgy éreztem, hogy megfogták a gerincem,” „kiugrott a gerincem,” és a többi és a lehetetlen érzelemleírásoktól inkább sírni támadt volna kedvem, és orvost javasoltam volna a főhősnek. Pár példa:

„A félelem odatapadt a belső szerveimre.”
„Mindig olyan meleg volt a bőre, mintha belső kályhája lenne.” – Vagy nem tudja a főhős, hogy a kályha elég meleg, vagy a pasi folyton lázas. Esetleg vérfarkas.
„Wallace a rezgő vállamra tette a kezét.” – Inkább remegő, de lehet, hogy a főhős robot? Máris jobban hangzik: egy robot és egy vérfarkas tiltott szerelme, megvan a következő bestseller ötletem.

Lényegében nem történik semmi, egyik szálon kapjuk ezt a rejtélyes gyilkost, aki után Ember nem nyomoz, hiába talál nyomokat, azokat elrakja emlékbe, és plusz ezzel magára vonja a gyanút. Hiába tagadja, hogy ő lenne ez a gyilkos, a többieket nem érdekli és módszeresen autogramot kérnek tőle és őt tekintik szellemi vezetőjüknek, Ember pedig egy idő után pózol a szerepben, és ennyi történik, amellett pedig sokat sétálunk egyik háztól a másikig. Lehetett volna disztópiás ingatlan közvetítő is a könyv címe, mert más nagyon nem maradt meg. A lázadók főhadiszállásából indulunk, ami egy luxus hotel maradványa, vígan élnek az emeleteken, de „olyan lepusztult, hogy a katonák is félve elkerülik,” akkor nem értem, hogyan partiznak a tetőn a lázadók, de mindegy. Aztán innen elsétálnak egy menekült táborba, majd a lázadók következő pontjára a föld alá és onnan pedig a lázadók Főfőfőhadiszállására, és vége is a könyvnek.

A „tettetem, hogy én vagyok a gyilkos” szál is unalmas, sőt idegesítő, hiszen Ember mindenkitől elvárja, hogy igazat mondjon, főleg a régi ellenségétől, Tuckertől, aki csatlakozik hozzájuk, míg ő hazudik mindenkinek, mint a vízfolyás, és még csak ki sem derül, hogy nem mond igazat, nem ez a könyv lényege. Ugyanakkor maga ez a gyilkos szál is nevetséges és nem értem miért kellett, azon kívül, hogy egy erőltetett cselekményelem arra, hogy mindenki isteníthesse Embert, mert persze mindenki, tényleg MINDENKI, leborul előtte, hogy ő bátor, hogy ő szép, hogy ő okos. Miközben Ember keresztbetesz a lázadók minden egyes lépésének, mert nem akarja megdönteni az államot, nem akar egyenlőséget, csak szeretne végre nem szűz lenni. ÉS Ő A PÉLDAKÉP! A gyilkos szál amúgy is több sebből vérzik: Úgy azonosítja be valaki a gyilkost, hogy senki nem látta, de látták, hogy férfi és van tetoválása. MOST AKKOR MI? Emellett pedig nem látom értelmét annak, hogy nem a támaszpontokat bombázzák, hanem hetente egy katonát – nem is éppen az összest, aki ott tartózkodik –, lelőnek. Talán az akar lenni, hogy így üzennek, hogy nincs senki biztonságban, de kétlem, hogy az államfők ettől rettegnének, mikor amúgy is ágyútölteléknek használják a katonákat.

Ezek mellett ott van Tucker szála, aki az előző részben semmilyen volt, itt a tipikus rosszfiú, de jó szívvel kategóriába esik, és ő miatta kap egy bónusz pontot a könyv, noha így sem nevezném annyira kidolgozottnak, hogy kedvenc szereplőm legyen, de ő volt az egyetlen, aki hasonlított egy karakterre. Tucker csatlakozik hozzájuk, mert információja van és a lázadók itteni vezetőjével alkut kötött: mindenki állandóan ÁRULÓZZA, és persze, hogy rejtélyesen minden felrobban, ahol Tucker megjelenik, de az olvasó tudja, hogy Tucker jó, hiszen semmi mást nem tesz, mint sorra ment meg mindenkit, és túl egyszerű lenne, ha ő lenne a hunyó. De a csodás ésszel megáldott szereplőink meg vannak győződve, hogy ő az áruló. Kérdem én: Akkor minek vitték el az összes titkos támaszpontra? Miért hagyták egyedül? Fegyveres őrizet nélkül? Az túl logikus lett volna, ha látják, hogy nem ő teszi a gonosz dolgokat, és talán 200 oldallal rövidebb lett volna a könyv.

A romantika nyálas és unalmas a könyvben: Chase, aki már teljesen meztelencsiga-szerű karakter lett, sehol a régi traumatikus múltja, mindene Ember. Képes azért megverni valakit, mert rosszul néz Emberre és bombázások közepette itt is az a legfontosabb, hogy Ember megcsókolt-e mást, avagy Ember még szűz-e. Chase pedig kijelenti, hogy Embernek nem kell megtanulnia megvédenie magát, mert… Mert miért? Mert nő? És a nők üljenek otthon? Főleg amikor épp lázadósat játszanak, joga lenne a főhősnek az önvédelem alapjait elsajátítania. (Ami persze egyetlen jelenet lesz végül is, ahol a főhős megtanul mindent se perc alatt és szexin taperolják közben egymást.) Aztán még hirtelen vált is a könyv, az egyik menekülős (sétálós, hol menekülnek ezek) jelenet közben egy gimis románcot kell végighallgatnunk, mert van, aki még gimnáziumba jár. Jajj, és arról ne feledkezzünk el, hogy Ember irigykedik egy félholtra vert prostituált mellett, hogy talán Chase is „használta a szolgáltatásait,” mert köztudottan minden katona szereti az örömlányokat. Annyira „én-én-én” központú a karakter, hogy véletlen sem lehet vele együtt érezni.

És ezért is olyan idegesítő ez a regény: ledugja a torkunkon, hogy imádni kell a főhőst, de meg nem mutatja miért. Ez a tipikus írói hiba, hogy nem gondolnak bele, hogy nem más karakterek szavaival kéne ezt nyomatékosítani és elénk tárni, hanem a karakter döntéseivel és cselekedeteivel, ami leginkább egy ostoba és felelőtlen lányt festenek fel. Amikor mondják neki, hogy ne térjen le az útról, mert megölik, minden ok nélkül lesétál róla, mert… mert nem tudom, kellett oda egy jelenet. Az előző kötetben véletlenek sorozata által szökött meg innen-onnan, no meg Chase segítségével, itt ezeket az eseményeket minden szereplő nyolcszor elmondja, hogy micsoda bátor tett volt, ha esetleg ez az előző kötetben nem jött át. (Segítek: nem, nem jött át, mert nem az volt.) Ezek mellett Ember elvárja, hogy senki ne gyászoljon és ne legyen szomorú, arra csak neki van joga, mégis kijelenti, hogy ő jobb, mint bármelyik másik lány, mert ő nem sír és nem lelkizik. (De a nyavalygásától az olvasó már a haját tépi.) Eközben az a lényeg neki, miközben az életükért küzdenek, hogy nincs szép tangája, és olyan mesevilágban él, miszerint a lázadók soha nem öltek és nem is ölnek embert. Nem tudom, hogyan képzeli, hogy visszafoglalják az országot, a szeretet erejével esetleg? Ugyanakkor elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki lázadó és kém is legyen egyszerre, mert nyilván a lázadók csapata csak egy halom csatornalakó, belső információ minek nekik. És a legnagyobb problémája, hogy információért lesmárolta a gonoszt az előző részben, az most biztos szerelmes belé. Jajj, a dráma. És a bónusz, hogy amikor játszania kéne magát, mert épp betörnek ide-oda és apácaként, ha besétál a katonai bázisra, senki nem ismeri fel, de körözött bűnözőként mindenhol ott a képe, képes Ember azon morgolódni, hogy Chase és Tucker miért viselkednek katonaként… MIKOR ÉPPEN ÁLRUHÁS BEVETÉSEN VANNAK!

A többi karakter is elég nehezen boldogul az alapvető logika dolgokkal: A lázadók vezére például pánikba esik, mikor nagyon képzett, sokat látott harcos, és a mi Chase-ünk csillogtatja meg a stratégiai tudását. Egyszerűen annyi, hogy ha keresik őket, jó lenne őrködni és figyelni, mikor jönnek a katonák. Az erősnek beállított katona női karakter partizni akar, miközben épp üldözik őket. Mert a pia és a pasik a lényeg… A nagy lázadók elfelejtik, hogy az apácák nem hordanak jegygyűrűt, így a főhősünk majdnem lebuktatja magát. Hát elgondolkozom, hogy akkor a lázadók mennyire figyelnek a többi álruhájukra is. Csoda, hogy még élnek ezek után. Képtelenek a rádiót bekapcsolva hagyni, mikor életbevágóan fontos lenne, és semmi magyarázat nincs rá. De a legjobb Ember régi gimis iskolás társa, aki úgy gondolja, hogy egy körözött bűnöző nevét használni ártalmatlan, és segít megszökni embereknek, akiket halálra ítéltek, ha rajtakapnák, akkor biztos nem ítélnék halálra… Nem, mert ha valakit azért már halálra ítélnek, mert nem volt férjnél, mikor szexuális kapcsolatot létesített valakivel, nyilván, ha bűnözőknek segít, akkor megpaskolják a hátát. Na meg, mire elmagyarázzák eme szereplőnek, hogy nem, Ember nem apáca, ez csak álruha… meg is sértődik közben, hogy Ember miért lett apáca. Éljenek a logikus párbeszédek és helyzetek.

És valahol ez a könyv hibája, hogy hihetetlen, még a világ felépítés is. Miután lebombázták Amerikát a lázadók, és átvette a hatalmat a mostani elnök, bevezették az Erkölcsi Rendeleteket, az egész lényege az lenne, hogy az állam vezetés és a vallás ismét egy kézbe kerüljön. Ezért mindent megvetnek, ami egy torzított-féle Bibliában szerepel és ezért megölnek. Na már most senkit nem nevelnek vallásosan, sehol nem szerepel a könyvben a túlzottan radikális hit, pedig az lenne a lényege (?), mégis ezt egy félvállról odavetett mondatból tudjuk meg. És nem is telt el annyi idő, csak 15 év mióta ezeket bevezették, tehát még azt se lehet ráfogni, hogy elhalványodott a vallásosság. Nincs értelme az egésznek, hogy azért ölnek meg, mert pornót olvastál, de azért is ha zsidó vagy, ha homoszexuális vagy, nincsenek jogaid, nem lehet családod, de nem ölünk meg érte, pedig bűn, mint a többi.

Nem mert Simmons radikális és félelmetes világot teremteni, hiszen az éhező, szegény tömegek, naponta kapnak ételt házhoz is és ingyen konyhán is, sőt még sajtburgert is esznek az éhező szegények…

Ezek mellett vannak szimpla logikai bakik: az egyik városnak nem adnak enni, hogy kiadják a lázadókat, és már három nap után éheznek, mikor jó esetben három nap alatt nem fogy el a felhalmozott konzerv és a többi. (És igen, mindenki bőven kapott enni.) A főhős úgy menekül meg egy bombától, hogy leesik a nyaklánca és lehajol érte, majd később megjegyzik, hogy micsoda gyors reflexe volt és okos gondolata, hogy lehajolt a robbanáskor… És egy karakter elvezetget nyolc órát úgy, hogy teljesen leégett a háta, füstmérgezése van, és eszméletét vesztés után, minden ellátás, sebkötözés nélkül bepattan a kocsiba… Nem ám, hogy a teljesen ép karakter vezetne, az túl logikus lenne. És persze aki az elítélteket segíti ki megszöktetni, és szállító emberekkel dolgozik, nem tudja, hol keressen szállítót, ha neki is menekülnie kell… Vajon sajnálnám, ha a következő részben meghalna? (költői kérdés)

Összességében Kristen Simmons próbál betörni a disztópia piacra, mert most ez egy divathullám, de se a világot, se a szereplőket, se a történetet nem dolgozta ki. A könyv vége függővég, szinte mondat közben vágja el a jelenetet Simmons, amikor végre esetleg történne valami. Ha valaki disztópiára vágyik, biztosan nem ajánlom, nevetésre viszont alkalmas, ha éppen mazochista kedvünkben vagyunk.

Megjegyzés a címről: A "töréspont" nem csak az én elmém épségének törését jelzi, de a fent említett szexi tapizós jelenetben ezzel magyarázza Chase, hogyan szabadulhat ki Ember, ha megfogják a csuklóját. Nagyon értelmes cím...

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a logikátlanság, nincs világfelépítés, nem történik semmi

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Tor Teen

Kiadás dátuma: 2013. február 12.

Oldalszám: 400 oldal

Megjegyzések

  1. "noha így sem nevezném annyira kidolgozottnak, hogy kedvenc szereplőm legyen, de ő volt az egyetlen, aki hasonlított egy karakterre" Oké, itt már végem volt. XD

    Szegénykém, úgy látom, hasonlóan jó könyv volt ez, mint az előző. :D Mert miért is kéne karakterkidolgozás vagy logikus világfelépítés egy sikeres regényhez...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt.

Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat.


AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK

Szerintem ez…

Top 10: Kedvenc romantikus regény

Mostanában megrögzötten néztem, hogy mely posztokra van kereslet, és valamilyen úton-módon a régi Top 10 romantikus könyves listám időről-időre előkerül a legolvasottabb bejegyzések közé. Ezért felötlött bennem az a gondolat, hogy írok egy újabb posztot, de most mindenféle kategória szerint (a többi kategória később várható), és ezt ám frissíteni is fogom, ahogy változik. (Mert most ahogy ránéztem a régi listámra, elszörnyedtem, hiszen a sorozatok folytatásai eléggé lerontották a színvonalat.) Előre leszögezem, hogy klasszikus és szépirodalmat nem teszek fel listákra, mert nem egy kategória a szórakoztató irodalommal, így tehát a legjobb romantikusok között persze, hogy ott van számomra az Üvöltő szelek, de a végén a klasszikusok kilöknének minden modern regényt. :)

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2014. február 17.)

10. Victoria Schwab: Az Archívum (ifjúsági, 3 részes sorozat)
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A …

Top 10: Kedvenc Romantikus Regény

MIVEL VALAMIÉRT EZ A POSZT VAN ÁLLANDÓAN A NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK KÖZÖTT, SZERETNÉM FELHÍVNI A FIGYELMET, HOGY VAN FRISSEBB ÉS FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ LISTÁM EBBEN A TÉMÁBAN [ITT].

Sokan szeretik a romantikát, és ezért olvasnak romantikus könyveket. Na már most én nagyon válogatós vagyok. Ritka az, ahol tényleg átérzem a dolgokat. A felnőtt irodalomban az a baj, hogy pornósítják és ott is inkább csak a testi vágy van előtérben (természetesen ez csak azokra vonatkozik, amiket én olvastam), az ifjúsági fantasyknál meg az írónénik ritkán emlékeznek rá, milyen volt 16-18 évesen tényleg szerelmesnek lenni, ezért csak nagy szavakkal vagdalkoznak. Felsorakoztatom a 10 legjobb romantikus regényt, amit én olvastam, és SZERINTEM a legjobban mutatják be az érzelmeket. Ezeknek a könyveknek általában nincs nagyobb témája, minthogy egy pár összejön (vagy nem), szóval nem nyomozós-akciós fantasyk. És javarészt ifjúsági regények, mert én is nagy részben azt olvasok. Nem, nem fogok külön csak magyar listá…