Ugrás a fő tartalomra

Seanan McGuire: Midnight Blue-Light Special (Éjféli kiárusítás)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: Az InCryptid 2. része.

Úgy általában az egészről: Verity Price kriptidzoológus, versenytáncos és egy mumus által vezetett bárban dolgozik táncosnőként, a szombat estéit pedig akár fülöp-szigeteki csecsemőzabáló szörnyek levadászásával tölti. Persze Verity élete nem egyszerű, főleg mióta a családja főellensége, a Szent György Testvériség egyik tagja, Dominic a városába költözött és azzal a lendülettel a szívébe is. De ez már csak így szokott lenni, a Price lányok vonzódnak az ellenséghez. Ám hiába is halogatják, hogy beismerjék ez a dolog nem biztos, hogy hosszútávon működni fog, ugyanis a Szent György Testvériség úgy dönt, hogy Manhattanbe látogat, hogy ellenőrizzék Dominic munkásságát, és egyúttal kiirtsák az összes természetfeletti lényt.

Az első részbe úgy beleszerettem, hogy az írónő egyből a kedvenceim közé lépett és beszereztem még jó pár könyvét, amíg ezt nem tudtam a kezembe venni. Végül mégiscsak ezt olvastam bármi más előtt, és be kell, hogy valljam, kicsit csalódtam. Nem szörnyű könyv, viszont elmaradt a katarzis és az a teljes önfeledt szórakozás, amit az első rész nyújtott.

Míg nyilván a világ és a karakterek kidolgozása és a humor ugyanolyan színvonalon van, és újabb szereplőket és lényeket zárhatunk a szívünkbe, ez sem kárpótolt azért, ami a történet hiánya. Beharangozzák már az elején, hogy jön a Testvériség, ez a nagyon veszélyes, gyilkos csoport és tényleg az olvasó nem tudja, hogyan fogják megoldani, hiszen nagyobb tartalékaik vannak, több emberük, és ha egy csapatot most el is tűntetnek, küldenek még. Ördögi kör, és leleményes megoldást várnánk… ami meg is születik, de az utolsó 40 oldalon, és ott is nagyon gyorsan és összecsapottan, úgy hogy az utolsó két fejezetünk és az epilógusunk már nem arról szól, hanem az ilyenkor megszokott kórházban vizsgáljuk a helyzetet jelenet.

Nem szenvedtem olvasás közben, mert a humor feldobta, és jókat mosolyogtam az egereken és a szereplők viccein, de… de ez nekem kevés volt, ugyanis a könyv első felében csak készülnek a Testvériség fogadására beszéddel. Tizenötször elmondják ugyanazt mindenkinek, igen, igen, jön a Testvériség, igen, nincs hova menekülnünk, igen, Dominic tud róla, és ez egy idő után már túl vontatottá tette a könyvet. Ehhez az is hozzájárul, hogy 60% körül elrabolják a főhőst, és bár ez önmagában izgalmasnak hangzik, a megoldás ezt is elcsapta: egyszerűen átvált McGuire Sarah nézőpontjára, ahol ki találjátok, mit csinálunk? Beszélünk, beszélünk és beszélünk, hogy mi lesz most... és itt is lehetőleg ötvenszer elmondják ugyanazt. Egész nagy mentőcsapatot hoznak össze, és alig vártam, hogy a végén egy látványos akciójelenetet kapjak, mint az első résznél, erre ismét nézőpontot váltunk és szenvedünk egy száz oldalon. Egyszerűen azon kaptam magam, hogy unottan lapozom a komolynak szánt jeleneteket, ezeken kívül pedig csak a különféle lények interakciói voltak csak a könyvben, azokat értékelni lehetett és jókat mosolyogtam például az alakváltók és a beszélő egerek találkozásán.

Sarah karaktere valamivel dominánsabb a könyvben, mivel még nézőpontot is kap, bár igazából Verity már nagyon jól bemutatta, semmi extrát nem tudtunk meg róla az alatt a két-három fejezet alatt, ahol ő volt a narrátor, ezért sem értettem ez minek ide. De attól függetlenül jó volt látni, hogy az alapvetően természetéből fakadóan gyáva – hiszen kakukk, akik mindenkit kihasználnak –, legyőzi a fajtája ösztöneit és az örökbe fogadott családjáért kilép a védett életéből a harcmezőre, bár persze neki nem fizikális erőben rejlenek a képességei, de mindent megtesz a családjáért csakúgy, mint Verity.

És az egész könyvnek ez a legnagyobb mondanivalója, hiába egy kis limonádé humor könyv: a család fontossága. Kontrasztba állítja a vérszerinti rokonságot és az örökbefogadottat, és hogy a vér nem feltétlen minden, nem jár azzal azonnal tisztelet és szeretet, ezeknek kölcsönösnek kell lenni. Verity most a saját családjával kell, hogy szembenézzen, akik még a Testvériséghez hűek, és ezzel ellentétben ott van a nagybácsi, aki mellette harcol és a kakukk unokatestvére és nagyanyja, akik közül egy sem vérszerinti rokona.

Ezek mellett a szokásos előítélet kérdése is felmerül, főleg a Testvériség és a különféle természetfeletti lények között, és Dominicon látjuk, hogy mennyit kell valakinek küzdenie, hogy a vele született téves, túlzott hitmegszállottsággal egybeoltott hazugságokat levetkőzze, és saját magának gondolkozzon. Nem túl erőltetett a másság és a különböző emberek elfogadása a könyvben, ezért is jó, de teljesen reális, ahogyan a sok különféle természetfeletti lény is viszonyul egymáshoz. Ami nagyon nagy plusz a könyvben az a világ kidolgozása, Verity biológus szemmel nézi a lények szokásait, és így az olvasó is valahogy jobban elhiszi a karakterek viselkedéséből, hogy nem csak rájuk nyomott bélyeg az egy-egy lény címke, hanem tényleg nem emberiek, hiszen más és más társadalmuk és életfelfogásuk van.

Amitől őszintén féltem, az a Dominic-Verity kapcsolat, hiszen eleve egy klisés, Romeo és Júlia típusú romantika volt ez, és már megszoktam, hogy az írók az összeboronált párokkal nem tudnak mit kezdeni a sorozatok további részeiben. Míg nem mondom, hogy annyira oda voltam a romantikáért, mint az első részben, de legalább a nagyobb kliséket kikerülte és nem is fektetett rá hangsúlyt, és egy-két meghittebb jeleneten kívül inkább a (gyenge) történetre koncentrálunk. Ezen felül pedig kiemelendő, hogy mindenkinek egészséges emberi kapcsolatai vannak, hiába félti az egyik fél a másikat, nem dönt a másik a helyett, és nem is érzik szükségét annak, hogy csak egyetlen szívszerelmüket dugják el a fenyegető veszély elől.

Még kiemelkedő téma az, hogy milyen egyetem után felnőtt korban eldönteni, hogy mit akarunk, milyen az álmunkat összeegyeztetni minden mással, illetve megtalálni, hogy mi is szívünk vágya. Veritynek ez a versenytánc lenne, amit a sok zoológus és természetfeletti diplomatikai munkával nem tud összeegyeztetni, és a kötet vége felé bizony erről is dönteni fog.

Míg ezen nagyon érződött, hogy átvezető rész, hiába egy újabb esettel találtuk magunkat szemben, vannak utalások, hogy vajon miről fog szólni a harmadik rész, legalábbis akad egy-két probléma, ami megválaszolatlan, sőt, azt se tartom kizártnak, hogy látjuk még a Testvériséget.

Urban fantasy rajongóknak kellemes kikapcsolódás, kifigurázza a többi könyv és az akciófilmek kliséit, és biológus szemmel mutatja be a természetfelettieket, akik nagyon is emberiek a maguk módján. Üdítő, humoros kis limonádé.

Kedvenc karakter: Verity, Sarah, Istas, William

Ami kifejezetten tetszett: a mitológia, a humor, az egerek

Ami nem tetszett: lassú a történet

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: DAW

Kiadás dátuma: 2013. március 5.

Oldalszám: 368 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt.

Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat.


AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK

Szerintem ez…

Top 10: Kedvenc Romantikus Regény

MIVEL VALAMIÉRT EZ A POSZT VAN ÁLLANDÓAN A NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK KÖZÖTT, SZERETNÉM FELHÍVNI A FIGYELMET, HOGY VAN FRISSEBB ÉS FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ LISTÁM EBBEN A TÉMÁBAN [ITT].

Sokan szeretik a romantikát, és ezért olvasnak romantikus könyveket. Na már most én nagyon válogatós vagyok. Ritka az, ahol tényleg átérzem a dolgokat. A felnőtt irodalomban az a baj, hogy pornósítják és ott is inkább csak a testi vágy van előtérben (természetesen ez csak azokra vonatkozik, amiket én olvastam), az ifjúsági fantasyknál meg az írónénik ritkán emlékeznek rá, milyen volt 16-18 évesen tényleg szerelmesnek lenni, ezért csak nagy szavakkal vagdalkoznak. Felsorakoztatom a 10 legjobb romantikus regényt, amit én olvastam, és SZERINTEM a legjobban mutatják be az érzelmeket. Ezeknek a könyveknek általában nincs nagyobb témája, minthogy egy pár összejön (vagy nem), szóval nem nyomozós-akciós fantasyk. És javarészt ifjúsági regények, mert én is nagy részben azt olvasok. Nem, nem fogok külön csak magyar listá…

Top 10: Kedvenc romantikus regény

Mostanában megrögzötten néztem, hogy mely posztokra van kereslet, és valamilyen úton-módon a régi Top 10 romantikus könyves listám időről-időre előkerül a legolvasottabb bejegyzések közé. Ezért felötlött bennem az a gondolat, hogy írok egy újabb posztot, de most mindenféle kategória szerint (a többi kategória később várható), és ezt ám frissíteni is fogom, ahogy változik. (Mert most ahogy ránéztem a régi listámra, elszörnyedtem, hiszen a sorozatok folytatásai eléggé lerontották a színvonalat.) Előre leszögezem, hogy klasszikus és szépirodalmat nem teszek fel listákra, mert nem egy kategória a szórakoztató irodalommal, így tehát a legjobb romantikusok között persze, hogy ott van számomra az Üvöltő szelek, de a végén a klasszikusok kilöknének minden modern regényt. :)

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2014. február 17.)

10. Victoria Schwab: Az Archívum (ifjúsági, 3 részes sorozat)
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A …