William Joyce: E. Aster Bunnymund and the Warrior Eggs at the Earth's Core! (H. Úsvéti Nyúl és a Harcos Tojások a Föld középpontján!)

2013. március 18., hétfő

Hogy akadtam rá: Az Öt legenda (Rise of the Guardians) film ezen alapul.
Sorozat: A The Guardians 2. része.

Úgy általában az egészről: Miután Pitch-et, A Rémálmok Királyát a véletlenek sora kiszabadította több ezer éves álmából, Ombricon, az utolsó atlantiszi varázslón, Katherine-nen, a nevelt lányán és Északin, a vad, orosz tolvajon állt, hogy megállítsák a gonoszt, aki minden ember álmát akarja. A nagy hármas és Éjfény, a szellemfiú, aki eddig jóságával fogva tartotta Pitch-et, letették az Őrzők esküjét, tehát egész életüket a gyerekek védelmezésének fogják szentelni.
Mivel a Holdbéli Ember, aki Pitch főellensége, méltónak találta őket rá, meg kell keresniük az öt relikviát, ami a Holdbéli Ember hajójáról a régi idők nagy csatájában a földre esett. Északi már megtalálta a mágikus kardot, de annak úgy tűnik, saját érzései és gondolatai vannak, ezért nehezen boldogul vele a makacs orosz, de lelkesen tanulmányozza, hogy a következő csatában Pitch-csel már könnyebb dolga legyen. A hármasunk a Himaláján száll meg, a Lunar Lamadaryban, a Holdbéli Ember földi követői között, akiknek rengeteg tudás van a birtokukban, és talán segíthetnek a nagy csatában. De eközben egy rejtélyes halhatatlan, aki a Föld alatt lakik, és aki felelős az egész emberiség és univerzum életéért, érzi, hogy valami rossz készül, és bármennyire nem akar beleavatkozni a dolgok menetébe, lehet, hogy ismét a felszínre kényszerül, hogy segíthessen a hőseinken.

A könyv ott folytatja, ahol az előző abbahagyta, ami nekem egy picit furcsa is mesekönyveknél, mert bár az Így neveld a sárkányodat is sorozat, és van főgonosz, aki újra és újra megpróbálja megölni a főhősünket, nincs átívelő történet, legalábbis az első öt részben. De itt! Itt adott, hogy ezt az öt relikviát fogjuk megkeresni, és elvileg tizenvalahány részesre tervezik a sorozatot, így kétlem, hogy egy rész/egy relikvia/egy új őrző felállás lesz, de eddig még ez történik. A történet középpontja, hogy megtalálják az újabb relikviát és vele együtt H. Úsvéti Nyulat, akit már az olvasók ismerhetnek a filmekből, és végre megtudhatjuk a háttértörténetét. Noha attól féltem, hogy változni fog a könyv felépítése, hiszen ha az első részben Északi volt a főnézőpontunk és az ő nevét viselte a rész, akkor jogosnak éreztem, hogy bizony itt Nyúl lesz a főszereplő, de nem. Igaz, hogy a nézőpontja hozzácsapódik a többi szereplőhöz, de a főhármasunk ugyanúgy a lényeg, mint eddig, bónusz Éjlénnyel és Pitch-csel.

Mr. Qwerty, úriember, kukac és tudós
Arra készülne az olvasó, hogy valami izgalmas, csapdákkal teli helyen lévő kincskeresés vár ránk, de nem, ennél ez jóval egyszerűbb és mégsem. Ez nem azért van, mert ez mese, hanem mert Joyce nem az izgalmakra és a cselekményre épít, hanem az élet kérdéseire, az érzelmekre és a karakterek drámájára. Maga a relikvia és amit jelképez iszonyatosan nagy falat lenne egy felnőtt könyvben is, ugyanis a mese egyszerűségét és a gyerekek szimpla megértését, amivel a világ nagy igazságaihoz állnak, azt használja fel, hogy bemutasson egy nagyon nagy dolgot: az emberiség önpusztítását. Hogy kerül ez egy mesekönyvbe? Miért érintett meg ennyire egy mese? Miért ennyire tökéletes számomra William Joyce írása?

A válasz: nem akarja hülyének és butának nézni a gyerekeket. Egyszerűen mesél el dolgokat, mégis mély tartalma van, emberi, lelki, és a szívben rejtőző alapigazságokat közöl, amit a gyerekek ösztönösen tudnak, de a felnőttek ezt elveszítik a kapzsi és kegyetlen nagyvilágban, ami kiölheti belőlünk azt az esszenciális jóságot, pedig az szebb hellyé tenné a világot. Nem, a könyv nem prédikál, a szereplők barátságát mutatja be, a gyerekeknek misztikus karakterekkel, egy varázslatos és mesés világban, de Joyce képes arra, hogy a sorok közül oda szóljon a tinédzsereknek és a felnőtteknek is. És ebben rejlik a varázsa, ez nem egy korfüggő történet, és ebben közrejátszik az is, hogy összesen egy darab gyerek főhősünk van, a többiek felnőttek.

A történet javarészt arról szól, hogy meg akarják ismerni az ellenséget, mert hiába a legenda, hogy Pitch hős volt, és a Félelemlények átverték és sikerült megszállniuk és felfalni a lelkét, Ombricot zavarja a sok ismeretlen tényező. És mivel a Lunar Lamadaryban van időutazó gép, mi mást tehetne, mint visszautazik a múltba, hogy megismerje Pitch-et, és esetleg megakadályozza az egész történelmet. És ez itt zseniális (ezt a jelzőt pedig ritkán osztogatom), hány fantasy regényben létezik az időutazás, de véletlen nem használják, hogy helyrebillentsenek valamit? Hány regényben felejtik ezt kihúzni, mint opciót, pedig ha mágiával mindent lehet, ennek is elő kéne kerülnie. Itt sem akadályozzák meg, hogy Pitch gonosz legyen, mert nem tehetik meg az univerzum törvényei miatt, de legalább megpróbálják. A mi univerzum rendőrünk nem más, mint a Nyúl, aki így csapódik a szereplőkhöz, no meg ő tudja, hol van a második relikvia.

De azt még tegyük hozzá, mielőtt rátérünk a mostani címszereplőnkre, hogy látjuk A HŐS PITCH BUKÁSÁT, így nagybetűvel. Esküszöm, ő most nálam a legnagyobb tragikus gonosz, és a Marvel filmes Loki ehhez képest semmi. Még többet megtudunk Pitchről, egy olyan esszenciális és fájdalmas dolgot, amitől egyszerűen nem lehet nem azt kívánni, hogy „Pitch, legyél már jó. Hé, Északi, tedd le azt a kardot, ne öld már meg.” És ez a komplexitás, ez kérem szépen az, ami miatt ezt imádni lehet. Gyerekmese, és mégis többre tartja Joyce a gyerekeket, minthogy egy színtiszta gonoszt eléjük tegyen. A csavar? Katherine-en és Nyúlon kívül mindenki félreismeri Pitchet, ezzel Joyce egy újabb tanulságot bemutatva: lehet, hogy valaki gonosznak, töröttnek, rossznak látszik, de lehet, hogy még lehet rajta segíteni. Fennáll a lehetőség, hogy OKA van rá, és ezzel párhuzamot állít arra, hogy a való világban is elbukhatnak az emberek, lehet, hogy önmagunk legrosszabb ellenségei leszünk, és segítségre szorulunk.

Ombric ágya és bagolyfonja
A H. Úsvéti Nyúlnak nagyon érdekes karaktere van ezzel az ősi lény szereppel, aki az életért felelős, és eleve így valamiféle Őrző. Magányos, hiszen ő az utolsó a fajtájából, és akkora teher nehezedik rá, amit csoda, hogy egyáltalán elbír, és teljesen magába zárkózott, csak külső szemlélőként néz az emberekre és az érthetetlen érzelmeire. És ezt a jeges szívű, analitikus karaktert olvassza fel a mi hármasunk, ezzel még egy családtagot szerezve. Egyszerűen imádnivaló és szívmelengető volt látni, ahogy még jobban összeáll a csapat, ahogyan Katherine és az eltökéltsége, Északi és a szeretni akarása, Ombric és a különleges bölcsessége fogják és meggyőzik nagyon lassan Nyulat arról, hogy talán, esetleg nem minden ember rossz. És talán, esetleg ő is tartozhat valahová, persze még messze áll Nyúl attól a karaktertől, akit a filmben alakít, csak az első lépéseket látjuk felé. Ezek mellett Nyúl még képvisel valami furcsát: a csokoládéra vágyik a legjobban, de kivált belőle valamit, amit nem szeret látni magában. Ezt nem mondanám semmilyen függőségnek, mielőtt valamelyik szülő sírva kiabálni kezd (a filmért már azért odavoltak magyar szülők, hogy te jó ég, a Mikulás tetoválásos, hát ha még tudnák a többit…), hanem egy érdekes gondolat felvetésének. Lakozik bennünk olyan, amitől félünk, és nem merünk hozzányúlni, valami, ami lehet, hogy káros, de akár egész egyszerűen lehet annak is a jelképe, hogy félünk szeretni és törődni valakivel, mert úgy is csak megbánt minket és fájni fog.

A történet központja még mindig a barátság és a családi szeretet – ami nem feltétlen vérszerinti rokonságot takar –, és az előbbit főleg azzal mutatja be, hogy az Őrzők ereje úgy nő, ahogyan jobban megkedvelik egymást. Bár ez nem ilyen egyszerű, egy ifjúsági és/vagy felnőtt könyvet is megszégyenítő lassúsággal és óvatossággal építi fel a szereplők kapcsolatait, és érezzük, amit ők. Joyce remekül használja a fantasy elemeket is párhuzamra a való életi problémákra – és ez az egyik kedvenc megoldásom –, például Éjfény fegyvere, ami könnyekből van, azon alapszik, hogy „átsegíteni a szeretteidet a bánaton, erősebbé tesz.”

Katherine mozgóképes, mágikus könyve

Katherine karakterével két témát is felhoz Joyce, az egyik, hogy mivel Katherine képességének az tűnik, hogy mesés, életre kelő történeteket tud írni, ezért a főhősünk az írással, az alkotással dolgozza fel a problémáit. Ezzel is mutatja azt az író, hogy a könyvek segítenek a léleknek gyógyulni, támaszt nyújtanak nehéz időkben, és hogy mennyire fontosak is a történetek az életünkben.

A másik szál, amit Pitch-csel együtt pedzeget, a már William Joyce-tól megszokott szülő-gyerek, főképpen apa-lánya szeretet. Katherine árva, és érzi ezt a lyukat az életében, hiába van ott Északi és Ombric, és valahogy közel érzi magát Pitch-hez, akinek lánya volt, és elvesztette.

Röviden: William Joyce a mi Őrzőnk, és amit a karakterek jelentenek a gyerekeknek, azt az író a nagyobb és felnőtt olvasóknak. Reményt ad, hitet, és segít felmelegíteni a mi hideg szívünket, és erőt ad a felnőtt lét Pitch-eivel és Félelemlényeivel szemben.

A hőseink: Északi, Petrov, Éjfény, Ombric, A Medve, Katherine. A teljes méretért kattints a képre. :)
Az illusztrációk a könyvből származnak, ízelítő gyanánt tettem fel, tehát jóval több található meg benne. A rajzoló maga William Joyce.

Kedvenc karakter: Katherine, Északi, Éjfény, Pitch, Nyúl

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, a világ, PITCH, időutazás, PITCH

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Atheneum Books

Kiadás dátuma: 2012. február 21.

Oldalszám: 272 oldal

2 megjegyzés:

Juci írta...

A film rettenetesen megragadott, egy kicsit féltem ugyan a könyvektől, de meggyőztél, hogy muszáj lesz elolvasni, mert sokkal többet adhat.

Gigi írta...

@Juci: Bár azért másabb a hangulata, mert mások a szereplők, ugyanolyan érzelmes, úgyhogy tényleg csak nagyon ajánlani tudom. :) Kicsit irigykedek is, hogy az én gyerekkoromban nem volt ilyen mese.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.