Alan Moore: Lost Girls (Elveszett lányok)

2014. január 1., szerda

Hogy akadtam rá: Pán Péter feldolgozást kerestem.

Úgy általában az egészről: Alice, Dorothy és Wendy már felnőttek és 1913. fülledt nyarán találkoznak egy ausztrál szállodában. Egyikük életét sem lehet vidámnak nevezni, Alice-t régi botrányai üldözik, mert mindig fiatal lányokkal látták együtt és még egy elmegyógyintézetet is megjárt. Dorothy egyedül jött Amerikából Európába, valami elől menekülve, és Wendy pedig egy végtelenül unalmas és rossz házasságban ragadt. Miközben odakint az első világháború szelei közelednek, a három nő viszonyt kezd, és felfedezik szexuális vágyaikat és titkaikat.

Ez jól hangzik.
Bevallom, ezt a könyvet nem azért vettem a kezeim közé, mert Alan Moore olyan híres, hanem mert – már kezditek unni, mi? – Pán Péter feldolgozásokat keresek. Mivel nem vagyok szívbajos ilyen téren, vagyis nem zavar, ha nincs az átdolgozásokban mágia, vagy nem történik minden ugyanúgy, úgy éreztem, hogy egy erotikus képregény nem lehet rossz döntés számomra. És milyen jó, hogy elolvastam!

A történetet úgy foglalnám össze, hogy Dekameron Egyszer volt, hol nem volt módra – azaz egy helyen ragadt meseszereplők szexuális történetekkel szórakoztatják egymást, miközben néha orgiáznak. A történet nem is akar más lenni, mint vegytiszta erotika – írhatom, hogy pornó? –, de mégis van benne valami, egy csipetnyi történet, egy adag humor és egy árnyalatnyi mélyebb gondolat, amitől az olvasónak folyamatosan járni fog rajta az agya.

Megállok itt és azt is bevallom, hogy bár kaptam olyan kommenteket, miszerint prűd vagyok és azért nem értékelem a Szürkét és ötven árnyalatnyi barátját, ez nem igaz, mert olvasok pornót. Ne finomítsunk, nem erotikus felhangú történetekre gondolok, ahol van cselekmény, hanem tényleg történet és észnélküli pornót. Van erre is igénye az embernek, és ahogy a Szürke tábor is mondja, ez nem szégyellni való. Ezt csak azért szögezem le, mert ez a képregény nekem azt nyújtotta szexualitás terén, amit ezek a szex központú történetek szoktak, és tudom, hogy valakit ez elriaszt. Azt hiszem, én már megedződtem a rajongói írásokon, mert egyedül az oroszlán/Dorothy illusztráció zavart meg, de amúgy itt aztán sokféle szex van, orgiák, nemi erőszak és rengeteg vérfertőzés is, és gondolom, nem kell külön kiemelnem, hogy a három főhősünk egymással is lefekszik, szóval aki undorodik a melegektől, az is állhat tovább. A történet tényleg 99.99%-ban szex, de mégis amikor olvastam nem a különféle nemi szervek kötöttek le (igen családbarát volt ezt így az ünnepek tájékán lapozgatni), hanem az a minimális történet.

Valószínű azért születik annyi feldolgozás, mert valamennyire ragaszkodunk az ikonikus karakterekhez, és jobban közelebb érezzük magunkat hozzájuk, alapjában véve már képviselnek valamit, és ezzel dolgozhatnak az újraírók, hogy megmutassák az örökérvényű szereplők olyan oldalát, amire talán nem gondoltunk. És ettől működik ez a képregény valami zseniálisan, hogy átírja a kalandvágyó lányok történetét és a mágiát egyszerűen helyettesíti a szexualitással. Imádtam olvasni a sorokat a már ismert történetekből ezzel a csavarral, és igazán ez is kötött le, mert a többi köztes részek, néha ellaposodtak, és azon kaptam magam, hogy előrekeresek, mikor következik megint a mese része.

És azért egy kicsit ebbe tudnék belekötni, hogy míg a mese újraírása félelmetesen jó, a felosztást nem sikerült teljesen jól megoldani. A képregény három könyvből áll, az elsőben még csak megérkeznek a szereplők és megismerkednek egymással, ez „Vén gyermekek” címet viseli az Alice idézet után, ahol a főhőseink rájönnek, hogy gyerekkorukban történt velük valami, ami megváltoztatta őket, és hogy olyasmik történtek velük, amik akár történetek is lehettek volna. Ebben a könyvben még csak egy-egy fejezetet mesélnek el a történetükből. A másik könyv a „Sohaország” címet viseli Pán Péter idézet után, és ez volt a legjobb rész az egész kötetben, ami inkább szólt a múltjuk meséléséről és arról, hogy talál ez a három nő menedéket egymás karjaiban, amolyan idilli kép volt ez. A harmadik kötetben ez megbomlik, Ferenc Ferdinánd halálával, és ez a rész már a háborút várja („Nagy és Rettenetes” címmel), és bár a szereplők múltjának mesélése véget ér, mégis összecsapottnak éreztem, a halom véletlenszerű orgia közepette ellaposodott a történetszál, és bár a könyvek feldolgozása egy ideig remekül követi az eredeti meséket, itt hirtelen mindegyiknek a végére ugrik.

De hiába az egyenetlen történetvezetés, ami még nagyon elvarázsolt a képregényben az az, hogyan állítja kontrasztba az életet (a hotelbeli szexualitástól fülledt életet) és a halállal (a közelgő és a végén kitörő háborúval). A vége, az utolsó képkocka is rémesen jól állítja ezt egymásmellé, azon még mindig nem léptem túl, hogy mennyire művészien összerakott kép lett.

Ezek mellett kontrasztba állítja a képzeletet és a valóságot, nem csak azzal, hogy eleve a mi szeretett fiktív karaktereinket teszi valóságossá, de ők is folyton olvasgatnak különböző erotikus történeteket, amik megelevenednek a lapokon (némelyik mondjuk már túl sok volt oldalszámra, de azért volt szerepük), és miközben ezt beszélik meg a hőseink, megvitatják, hogy a fikciónak milyen szerepe van az emberek életében. Nem csak az erotikus fikcióra lehet ezt érteni, egész egyszerűen csak a képzeletünkre, ami nélkül élni szinte lehetetlen. Ezt nagyon jól mutatja meg azzal, mikor a besavanyodott Mr. Potter (Wendy férje) levélben tájékoztatja ismerősét arról, hogy mindenki milyen unalmas, miközben a képen látjuk, hogy éppenséggel mindenki boldog és szexuálisan nagyon aktív.

Ez a kettősség arra is igaz, hogy a szereplőket a képzeletük is tartotta fogva, mindannyiuknak volt valami eltemetett problémája, amit gyerekkorukban kitalált dolgokkal próbáltak megmagyarázni, és elmosódtak a határok valóság és fikció között. Miközben a szereplők elmesélik egymásnak a szexuális életüket, mind feldolgozzák a traumáikat, megtalálják az elveszett lányokat, azokat a felüket, amiket maguk mögött hagytak és lehetőségekkel teli távoznak, bár pont egy háború uralta világba. Noha Alice közli, hogy a képzeletet és a szépséget a háború sem ölheti meg, mégis keserédes ízt hagy maga után.

A három lány története, egy-egy kemény szexuális bántalmazást és érzelmi kiszolgáltatottságot, manipulációt dolgoz fel: Alice-t molesztálták gyerekkorában, ezért fordult a nőkhöz, de rá kell jönnie, hogy ez is csak menekülés, Wendy találkozott Péterrel és az Elveszett fiúkkal, és a szexuális vágyai teljesen elsodorták és veszélybe került, de fel kellett nőnie, Dorothy pedig még maga elől is titkolja, hogy a szexuális kíváncsisága mibe vitte.

Ez a képregény tényleg páratlan, és aki kíváncsi a mesék szexuális, felnőtt feldolgozására, azoknak ajánlom. Egyszerre elgondolkodtató, valahol varázslatos, érzéki, de kegyetlen és néha undorító is. Különös keverék ez, de az biztos, hogy nem lehet elfelejteni, vagy csak úgy elsétálni mellette. Viszont tényleg kell hozzá egy bizonyos fokú szexuális nyitottság (mindenkinek más a határa, amiről még olvasni sem tud), szóval erős 18-as körkarikát képzeljetek rá. Nagyon erőset.

Kedvenc karakter: Alice, Wendy, Dorothy, Péter

Ami kifejezetten tetszett: az átdolgozás módja

Ami nem tetszett: a lassú részek

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Top Shelf Productions

Kiadás dátuma: 2009. július 15. (eredeti: 2006.)

Oldalszám: 320 oldal

Honnan: kölcsön

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.