Ugrás a fő tartalomra

Keri Arthur: Darkness Unmasked (Leleplezett sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Dark Angels 5. része.

Úgy általában az egészről: Risa egyre elkeseredettebb, ugyanis a Pokol Kapujának kulcsainak keresése eddig csak bajt hozott a szeretteire, ráadásul az első kulcsot is ellopta egy sötét varázsló, akiről azt se tudják kicsoda. Az ellenségeik ellen való nyomozás pedig Lucianhez, a régi angyal szeretőjéhez vezet, aki nem csak a kulcsokat akarja magának, de még bűbájt is tett Risára, hogy az együttműködését biztosítsa. Miközben Risa ezt próbálja feldolgozni, még ott van Hunter is, a vámpírtanács vezére, akivel alkut kötött, hogy egészen addig neki dolgozik, amíg meg nem találják az anyja gyilkosát. Így Risa most üldözőbe veheti Hunter szeretőjének gyilkosát, ami nem más, mint egy japán pókszellem.

Ez a sorozat volt eddig a kedvenc most futó felnőtt urban fantasym, mert a humor, akció, a csavarok és a romantika, erotika tökéletes keveréke volt. Sosem tudtam, mi fog történni, a melléknyomozások izgalmasak és nem egyszerűek, és a főhősünk románca teljesen reális és kellemesen szórakoztató volt. És éppen ezért ülök a kritika felett és gondolom azt, hogy „Mi a fene történt?” Mert Keri Arthur most mellélőtt, de nem is kicsit, és ami a sorozat fontos fordulópontja lett volna, a legrosszabb rész lett. (Sírok, hogy pont ezt kaptam karácsonyra. Miért akarnak az ajándékkönyvek megölni mostanában?)

Nem mondom, hogy nincs pozitívum a regényben, mert akad, de ettől függetlenül a vége olyan, amitől falhoz csaptam volna a könyvet. De kezdjük a jóval: ez a kötet inkább átvezető  és karakterközpontú, érezni lehet rajta, hogy felkészítő a Nagy Csúcspontra, hiszen már csak két rész maradt hátra a sorozatból.

Risának meg kell küzdenie a bűntudatával, hiszen sorra kerülnek veszélybe a szerettei és az édesanyja is meghalt, és annyira csapdában érzi magát, hogy mindenki csak eszköznek használja a világuralom eléréséhez, hogy felmerül benne az öngyilkosság gondolata. Míg általában az ilyen témát el szokták játszani az általában a hasonló stílusú könyvekben, itt teljesen reálisnak éreztem Risa reakcióit. Risának az érzelmi oldalát is rendbe kell szednie: feldolgoznia, hogy Lucian átverte, és bár halálosan nem volt belé szerelmes, valamennyire mégis bízott benne. Jakre, az expasijára, aki még mindig váltott ki belőle reakciót, végre nemet tud mondani, és ezért felettébb büszke voltam a főhősünkre, hogy a talpára állt. És ezen felül ott van, hogy mennyire bizalmatlan Risa, ha szerelemről van szó, hiszen Jak összetörte annyira a szívét, hogy mindenkiből ezt nézi ki, ez pedig óriási problémákat okoz az Azriellel való kapcsolatában, aki ráadásul még csak nem is halandó természetfeletti lény, és a könyv egyik alappillére, hogy bemutatja a különböző halhatatlanokat és hogy hogyan veszítik el az emberségüket az évek során. Így érthető, hogy Risa sem tudja rendesen kezelni Azriel érzelmi kirohanásait, de erről egy picit később bővebben. De azért azt, hogy bár Risa sokszor volt túl vakmerő, élveztem, hogy nem hagyja magát, nem engedi, hogy Azriel üvegbura alatt tartva védje, hanem igenis elkezd nyomozni, ha kell, egyedül.

A mellékkarakterek még mindig fontosak a könyvben, aminek örülök, mert így nem csak kellékek érzeteit nyújtják, hanem Risa tényleges családját. Ilianna szála egy LGBT küzdelmét mutatja be továbbra is, hogy hogyan is vallja be a szüleinek, akik családot várnak el tőle, hogy meleg. Ráadásként Ilianna még jövőbelátó is, és hiába nem látott semmi jó jövőt, kiáll a női szerelme mellett és nem hagyja, hogy senki megszabja, hogy kit szerethet és miben találja meg a boldogságot. Risa másik barátja, Tao, pedig még mindig küzd a tűzszellemmel, amit lenyelt, és ez egy nagyszerű párhuzam arra, hogy milyen, ha az ember a belső démonaival, pl. depresszióval küzd, ugyanis Tao úgy veszíti el az uralmat a szellem felett, hogy nem lát olyan értelmet az életében, amiért érdemes lenne küzdeni.

Ez mind szép és jó és értékelem, de történetileg ez a kötet nagyon keveset adott. Van egy új szálunk, Hunteré, azaz őt is látjuk, hogy talán főgonosz lesz és Risa ellen fordul, (igazából én azt hittem, hogy Hunter csak egy gonoszkodó erő marad végig, hiszen ez nem olyan világ, hogy minden gonoszt megölnek és legyőznek), ez érdekesnek bizonyult, de összesen 5 oldalt, ha kitesz. Megtudunk a sötét varázslóról egy apró információmorzsát, ami kínzó kérdéseket vet fel, de sajnos ez is kb. 5 oldal, ha nem kevesebb, és ezt is Arthur későbbi részekre tartogatja, így nem sokat dobott ezen a köteten.

A történet legnagyobb hibája, hogy aránytalan lett a felosztás, ami eddig olyan jól ment az írónőnek, az itt nem sikerült. Az első 100 oldal olyan lassan haladt, mint egy reumás csiga, és a könyv felénél az erre a részre jutó nyomozás már meg is oldódott, sőt, egyáltalán nem volt szövevényes sem, hiszen egyből tudták, ki a gyilkos, és még a levadászása sem ütközött semmilyen nehézségekbe. Úgy éreztem, hogy ez túl erőltetetten arra szolgált, hogy Risa találkozzon egy szereplővel, aki úgy néz ki, majd a következő részekben fontos lesz.

A másik szálon végre megtudjuk, ki Risa anyjának gyilkosa, ami nekem extra csalódás volt, mert semmi csavaros nem akadt benne, és a nagy „bosszút állok” jelenet is röviden és elég érzelemmentesen lett megírva.

Ami viszont plusz egy csillag levonását jelentette, az a romantika. Azriel és Risa kapcsolatát imádtam, lassan bontakozott ki és kellett pár rész, mire összejöttek. Szerettem a sztoikus Azrielt, ahogy lassan felolvad az emberi érzelmek miatt, és Risának pedig pont rá volt szüksége, aki más miatt visszahúzódó. NA, DE EZ A RÉSZ MEGÖLTE AZ ÖSSZES SZERETETEMET A PÁROS IRÁNT! Annyi sok oldalt kitett Azriel és Risa, „jajj, te halhatatlan vagy, jajj, itt hagysz, ha vége a küldetésnek” szenvedése, hogy nagyon lelassította a cselekmény folyását. Ezen felül sikerült elérnie, hogy Azrielt a pokolba kívánjam, ugyanis kb. semmit nem engedett meg Risának, nehogy bántódása essen a félvérfarkas-félangyal főhősünknek, akinek baromi erős gyógyulási képességei vannak. Nem azt mondom, hogy nem értem meg, miért aggódik, de ez a normális aggódás keretein túlmutatott, főleg, amit a végén csinált. Azriel olyan lépést tesz, ami kb. Christian Grey szerződését is megszégyeníti (csak épp mágikusan) és bár Risa nagyon dühös, mégis a fejében jár, hogy talán Azrielnek meg kéne bocsátania, és nem… megint itt tartok egy urban fantasy sorozatnál, hogy az én értékrendem szerint olyan bűnt követett el a pasi, amivel én nem tudnék soha kiegyezni.

Risa mégis képes ezt a rémes magatartást az utolsó oldalakon fokozni, és itt enyhe SPOILER következik, jelöljétek ki, ha olvasni akarjátok: Risa kijelenti, hogy féltékeny a SAJÁT gyerekére, aki meg se született, mert Azriel biztos nem őt szereti, hanem a gyereket. Ne, jó? Ilyen hülyeséget ne írjunk. Elhiszem, hogy Risa annyira lelkileg sérült, hogy nem hiszi el, hogy Azriel szereti, de ez túlzás. A következő gondolata pedig az volt, hogy szétissza az agyát, ezzel zárul a könyv, mert az a babának olyan jót tesz.

Ez a könyv vitathatatlanul a Dark Angels sorozat leglassabb része, de hátha más rajongóknak tetszeni fog, hiszen a legnagyobb probléma ebben a regényben a saját értékrendemmel való ütközés volt. Azért remélem, hogy Risa is észhez tér és a sorozat vége méltó lesz az eddigi színvonalhoz.

Kedvenc karakter: Stane

Ami kifejezetten tetszett: a következő részekre utaló szálak

Ami nem tetszett: a romantika, a vége, lassú cselekmény, átlátszó csavarok

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Signet Select

Kiadás dátuma: 2013. június 4.

Oldalszám: 400 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, karácsonyi ajándék édesanyámtól

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt.

Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat.


AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK

Szerintem ez…

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Hogy akadtam rá: Féltem tőle, mert felnőtt fantasy, aztán Kelly úgy döntött elküldi nekem, én is élvezzem. :D

Úgy általában az egészről: Diana Bishop az alkímiára szakosodott történész élete fenekestül felfordul, mikor kikéri az egyetem könyvtárából az Ashmole 782 kéziratot. Diana boszorkány, de mióta szülei meghaltak hét éves korában, a mágia mindenféle módjától elzárkózott, ezért is választotta a történelmet a tanulmányai témájának. Igen ám, de az Ashmole 782 bűbáj alatt áll, és ha ez nem lenne elég, megjelenik egy lélegzetelállítóan gyönyörű vámpír is, Matthew, közvetlen azután, hogy a kéziratot Diana kikérte. Mi olyan különleges ebben a könyvben?

Sejtéseim szerint sokan vagytok úgy vele, hogy ki akartok kapcsolódni, mikor egy könyvet a kezetekbe vesztek, legalábbis a szórakoztató irodalom erre való. Felteszem, nem csak én vagyok már 18 fölött, aki szeret az első szerelemről olvasni, ezért inkább YA (ifjúsági) könyveket olvas. De valahogy mégsem az igazi az, hogy 16 évesek bőrébe kel…

Top 10: Kedvenc romantikus regény

Mostanában megrögzötten néztem, hogy mely posztokra van kereslet, és valamilyen úton-módon a régi Top 10 romantikus könyves listám időről-időre előkerül a legolvasottabb bejegyzések közé. Ezért felötlött bennem az a gondolat, hogy írok egy újabb posztot, de most mindenféle kategória szerint (a többi kategória később várható), és ezt ám frissíteni is fogom, ahogy változik. (Mert most ahogy ránéztem a régi listámra, elszörnyedtem, hiszen a sorozatok folytatásai eléggé lerontották a színvonalat.) Előre leszögezem, hogy klasszikus és szépirodalmat nem teszek fel listákra, mert nem egy kategória a szórakoztató irodalommal, így tehát a legjobb romantikusok között persze, hogy ott van számomra az Üvöltő szelek, de a végén a klasszikusok kilöknének minden modern regényt. :)

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2014. február 17.)

10. Victoria Schwab: Az Archívum (ifjúsági, 3 részes sorozat)
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A …