Ugrás a fő tartalomra

Ann Redisch Stampler: Afterparty


Hogy akadtam rá: Ann Redisch Stampler rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Emma sosem élt sokáig egy helyen, de amikor az apja Los Angelesben kap állásajánlatot, felvidul, mert végre egy napfényes, csábító város vár rá, ahol talán új életet kezdhet. Már az első napon kinézi magának egy helyes fiú, és bár abból nem lesz semmi, találkozik a fiú barátnőjével, Siobhannal, akivel nagyon gyorsan nagyon mély barátságot kötnek. Ami kapóra is jön, mert mindkét lány új tanuló a helyi gimnáziumban, ahova az elit gyerekei járnak, és egyből kiközösítik őket. Egyedül a fekete bárány, Dylan mutat még érdeklődést Emma – vagy legalábbis a lány töri jegyzetei – iránt. Emmának meg kell küzdenie azzal, hogy nem ismeri édesanyját és nem is eshet szó a házban róla, és hogy apja ebből kifolyólag annyira védi, hogy még körkarikás filmeket sem nézhet, és „kijelölt” nagyon vallásos családból származó barátnőt is rendelnek hozzá. De mit tehet Emma, amikor Siobhan belecsábítja az élet izgalmas, de veszélyes részébe? Hol van a határ, ahonnan nincs visszaút? És mi történt, ami miatt ez a barátság egy tetőről való leugrással végződött?

Stamplertől már olvastam, ezért bizonyos elvárásokkal indultam neki a könyvnek, aminek megjelenését össze-vissza csúsztatta a kiadó, ezért már tűkön ülve vártam. A regény stílusa olyan, mint Stampler első regényéé: egyrészt a narráció folyton előreutal (hiszen a prológus már az ominózus tetőről leugrós jelenettel kezdődik), másrészt a főhős szarkasztikus humora egy sajátos, üde és igazán fiatalos elmesélés módot nyújt. Sokan panaszkodtak külföldi kritikákban, hogy a regény inkább egy belső monológ és nehéz érteni a szöveget, és tény és való, hogy nem tőmondatos az írásmód, de nekem pont ettől volt élvezetes, ugyanis amúgy nem sok minden történt.

A könyv közel 400 oldalas és el is töprengtem, hogy minek ennyi, hiszen már a történet végét a legelején láttuk, és bár kellemesen előreutal, hogy ez nem egy boldog befejezéses történet, hanem keserédes és reális, mégis már a regén könyv felénél jóval előbb tudja az olvasó, hogy mi vezet el az öngyilkossági kísérletig. Ettől nem lesz unalmas ám a történet, a humor, a karakterek és a mondanivaló kárpótol, de senki ne várjon cselekményközpontú regényt, mert ez nem az.

A történetet, ha röviden jellemeznem kéne, azt mondanám, hogy modern, realisztikus tündérmese, ahol a hercegnő kiszabadul a túlságosan védelmező szülők építette toronyból, felfedezi a világot, és bár van herceg fehér lovon, mégsem függ tőle. Ezt a képet erősíti, hogy Stampler végig tündérmese motívumokat használ Rapunzeltől kezdve, Hófehérkén át egészen Piroskáig. És bár a könyv tényleg egy elég átlagos, pozitív hangulatú történet, mégis a realitás talaján mozog – akad itt f-betűs káromkodás, drog, szex, alkohol –, és miközben a sorokat olvastam, az jutott eszembe, hogy „igen, én így szeretem az átlagos, kis ifjúsági történeteimet, és valahogy így képzeltem el a Szent Johanna Gimit még olvasás előtt.”

A történet hangsúlya főleg azon van, milyen felnőni, megkérdőjelezni dolgokat és kibújni a szülői védelem alól, felfedezni a szexualitást és a szerelmet, és hogy ha hibázunk, akkor nincs minden veszve, helyre tudjuk hozni, ha eléggé próbálkozunk. Emma útja a szinte már egészségtelenül védelmezett lányból a parti lányig érdekes és hiába van sok jelenet, aminek elhagyásával ugyanúgy értelmes lenne a könyv, imádtam olvasni minden sorát. A kicsit esetlen, cinikus és szeretetre vágyó Emmával könnyű volt azonosulni, és újra végignosztalgiázhattam a gimis éveim szebb és kellemetlenebb perceit is.

A szülő-gyerek kapcsolat szintén fontos eleme a regénynek, sok féle családot mutat be Stampler: egyedülálló szülők és teljes családokat vonultat fel, és bebizonyítja, hogy mindkettő verzióban létezhetnek jó és rossz szülők, hogy ez teljesen személyiségfüggő. Emma édesanyja önhibájából halt meg, ezért főhősünk körül mindig ott lebeg egy „elhagyott az anyám” érzés, és az apja pedig túlságosan védi. Ezzel ellentétben Siobhan édesanyja olyan típus, aki sosem nőtt fel igazán, és a partik és a szexualitás világában él, miközben nem veszi észre, hogy ezzel mennyit árt a lányának. Megan egy túlságosan vallásos és védelmező, de teljesen szerető családból próbál kitörni és Arif szülei is igazán rendesek. Velük ellentétben pedig ott áll Dylan családja, ahol se az anya, se az apa nem igazán látja el a szülői kötelességeit és még a fiúnak egy elég nagyképű és kibírhatatlan testvérrel is meg kell küzdenie.

A családtéma mellett a barátság is hangsúlyos szerepet kap, hiszen az egész könyv inkább Emma és Siobhan mindent felemésztő kapcsolatáról szól, mint az Emma és Dylan között fellángoló érzelmekről. Siobhan az a fajta karakter, aki karizmatikus, elbűvölő és élettel teli, önpusztító, de nehéz neki ellenállni, és Emmát is úgy vonzza magához, mint molylepkét a gyertyaláng. (Ennél jobban lehetetlen jellemezni a barátságukat.) Siobhan a maga áskálódásával és manipulációival is tökéletesen beleillik a „helyre lehet-e hozni a hibáinkat” témába, és bár az olvasó megértheti az indítékait, nehéz neki megbocsátani. Igazából Stampler erre a kérdésre nem is válaszol, nem oldozza fel egyértelműen egy kicsit úgy éreztem, hogy Siobhan sorsát teljesen ránk bízza.

Az Afterparty egy igazi tiniregény, ami tényleg a valós világban játszódik, reális problémákkal, ami arról szól, hogy milyen megtalálni önmagunkat, milyen megbánni a hibáinkat, és hogy néha bármennyire is ragaszkodunk valakihez, jobb megtanulni elengedni a másikat.

Kedvenc karakter: Siobhan, Arif

Ami kifejezetten tetszett: nem a romantika van előtérben, a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2013. december 31.

Oldalszám: 398 oldal

Honnan: saját, e-book

Megjegyzések

  1. Na, ezt biztos elolvasom. Már a borítóról megtetszett:))
    Olvastad már az Entangled-et (Összekuszálva) Cat Clarke-tól? Én azt imádtam. Hasonlít ahhoz? Mert a fülszövegből szerintem egy kicsit igen...

    VálaszTörlés
  2. @Crazy Tiny: Igazából annyit hallottam az Entagledről, hogy kómában van a lány és úgy emlékszik vissza? Nem igazán vonzott, nem olvastam, így nem tudom összehasonlítani. :)

    VálaszTörlés
  3. Aha, az az... Csak az elején még nem lehet tudni, hogy kómában van, mert annál érdekesebben írja le az író, a lány pedig vissza-visszaemlékszik. Visszaemlékszik minden szörnyűségre és nem szörnyűségre, amit tett. Nekem tetszett, egyik kedvencem. Először engem sem vonzott, de végül valamiért beleolvastam, és onnantól le sem tudtam tenni, szűk két nap alatt kész is voltam. Kár, hogy ilyen gyorsan olvasok :/ :) Én meleg szívvel ajánlom!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d